Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-19 / 194. szám

Telefon: 76/518-200 ÜIPDETɧ iX: 76/481­Akiknél nem csak az imában mindennapi a kenyér P & P Pékáru Kft.: a XXI. század Palásti József és Pólyák Mátyás pékmesterek ti­zenkilenc éve dolgoznak együtt a sütőiparban. Vál­lalatuk a P & P Pékáru Kft. négy telephelyen, száz­húsz munkatársával Kun­szállás, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Kerekegy­háza, Lajosmizse, Lakite­lek, Városföld, Nyárlőrinc, Jakabszállás, Tiszaalpár, Orgovány, Helvécia, Fü- löpjakab, Gátér, Bugac, Pálmonostora, Petőfiszál- lás, Jászszentlászló tele­püléseken több mint 100.000 embernek készít kenyeret és finom pékárut nap mint nap. A P & P Pé­káru Kft. az ezredfordulóra készülve 300 millió forin­tos fejlesztést valósít meg az idén. A cég erre az évre tervezett bevétele pedig eléri a 600 millió forintot, mely már nemcsak a Bács- Kiskun megyében eladott termékekből, hanem a Pest megyei és budapesti látványpékségek forgal­mából jön össze. A dina­mikusan fejlődő vállalko­zásról Palásti Józsefet, a cég egyik tulajdonosát kérdeztük: Beruházásokkal ünnepelünk- Vásárlóink száma nap­ról napra nő - mondta el Pa­lásti József ugyanis szol­gáltatásaink és termékeink minősége is egyre maga­sabb színvonalú. Az embe­rek ezért egyre inkább kere­sik termékeinket, tehát szükségessé vált a kapaci­tásbővítés. Az idénre tervezett első nagy beruházásunk Kiskun­félegyházán, a Kossuth utcai szaküzlet, húsvétra készült el. Az üzlet szolgáltatásai és külső megjelenése nyugat­európai mintájú, melyben látványpékség is működik. A szép kivitelű üzletet egyebek mellett légkondicionáló be­rendezéssel is elláttuk. A nyolcvanféle terméket for­galmazó szaküzlet nagy népszerűségnek örvend a városban, hiszen naponta át­lagosan 600 vásárló fordul meg itt, a bevétel pedig eléri a 80.000 forintot. Kecskeméten, július 20-án adtuk át európai technikai és technológiai színvonallal rendelkező fagyasztott finom pékáru üzemünket. Az öt­száz négyzetméteres, lég­kondicionált csarnok 60 nap alatt épült fel. Kiskunfélegyházán szer­kezetkész állapotban van új pékségünk, mely nem egy hagyományos értelemben vett sütőüzem, mivel a meg­szokott minőségű, tradicio­nális magyar kenyérfélesé­gek mellett új termékeket is készítünk majd. A P & P eu­rópai színvonalú, minden­ben automatizált üzeme a termékválaszték bővítését szolgálja. Az 1200 négyzet- méteres csarnokban lehe­tővé válik a sütőipari tanulók képzése is. A beruházás kö­rülbelül 200 millió forintba kerül. Újítani pedig mindig kell! A P & P Kft. regionális pi­acai ma napi 100.000 vá­sárló igényeit elégítik ki. Pest megyében és Budapes­ten működő látványpékség- hálózatunkon keresztül to­vábbi 50.000 emberhez jut­nak el térmékeink. E hatal­mas piacot működtetni szép, de igen felelősségteljes munka. Ahhoz, hogy a ve­vők folyamatos bizalmát él­vezhessük, meg kell tartani termékeink minőségét. Nap­ról napra bővíteni, korszerű­síteni kell szolgáltatásainkat, és újabb termékkultúrákat kell bevezetni. Beruházni a vállalkozásba tehát piaci kényszer, a vásárló ugyanis többet és többet akar. Az idei beruházásaink is irány- zottan erről szólnak. Forradalmi újítás lesz a szeletelt, csomagolt kenyér, amely annak ellenére, hogy tartósítószert nem tartalmaz öt napig megőrzi minőségét. Tömeges elterjesztésére akkor számíthatunk, ha a vásárlóknak nem kell bünte­tésből többet fizetniük az eu­rópai színvonalú termékért. A meglévő szokásokkal el­lentétben az új kenyeret nemcsak hagyományos, egy- és félkilós kiszerelés­ben, hanem a vásárlók igé­nye szerinti mennyiségben csomagoljuk. A nyugati min­tára gyártott termék: a natúr, természetes kenyér szele­telt, csomagolt változata alapáron forradalmi újítás lesz működési területünkön. Tasakját egy libafigura dí­szíti majd. Jelezve a kenyér bélezetének kiváló minősé­gét, mely nem morzsálódik szét, akár libazsírral is fo­gyasztható. Másik jelentős piaci újításra - a lángoske- nyér úgynevezett „ciabatta” elterjesztésére - szintén a félegyházi beruházás ered­ményeképpen nyílik lehető­ség. Két évvel ezelőtt - az országban először - már próbálkoztunk újra gyártani a lángoskenyeret, kecske­méti vásárlóink nagy meg­elégedésére. A termék azonban nem tudott elter­jedni kapacitáshiány és a vi­szonylag magas árfekvése miatt. A lángoskenyér egész Eu­rópában reneszánszát éli Skandináviától Szicíliáig, ugyanis finom, bársonyos, porózus bélzete egyedi gasztronómiai élmény. A mostani beruházásoknak köszönhetően lehetőségünk nyílik a „ciabatta” lángoske­nyér széles körű elterjeszté­sére a P & P-birodalomban. Tehát vásárlóink semmiben Joci Buci & Matyi Papi: húsz éve együtt. péksége sem maradnak el az európai színvonaltól. A lángoskenyér nagyobb tömegű gyártásá­nak köszönhetően pedig a termék ára jelentősen mér­séklődni fog. Mindemelett a finom pékáruk területén is nagy meglepetésekre készü­lünk, de ez még maradjon a P & P boszorkánykonyhájá­nak titka. Mindent és mindenáron Évek óta hangos viták kí­sérik a sütőipari ágazat ár­képzését országszerte. Nem tudni, kik és milyen érdekek mozgolódnak a háttérben, ugyanis ha sok búza terem; ha kevés; ha jó; ha rossz a minősége, szinte mindig a pékségeken csattan az os­tor. Ha valaki tárgyilagosan figyelemmel kíséri a P&P árpolitikáját, láthatja: a mai piaci környezetben, ahol igen nyomottak az árak, tel­jesen kiegyensúlyozott és normális szintet produkálunk immáron évek óta. Péksé­günk kenyérárai az 1996-os liszt-árrobbanása óta gya­korlatilag változatlanok. Még inflációkövető áremelés sem volt. Akik ennek tudatában mégis a pék felelősségét vi­tatják, azok gazdasági vak­ságban szenvednek. A teljesség kedvéért hozzá kell tennem: a szak­mánknak, sajnos, sokat ár­tott, hogy a rendszerváltás utáni években mindenféle jött-ment szerencselovag, képesítés és szakmai hoz­záértés nélkül belefogott a sütögetőiparba. Az ilyen di­lettánsok kapkodásai miatt, illetve az 1995-96-os lisztár­robbanásnak köszönhetően megfigyelhető volt némi ár­anarchia országszerte. Ez az állapot azonban már mó­lóban van. A piaci mozgáso­kat minden körzetben az irányadó szakmailag legerő­sebb cég koordinálja és tartja kézben. A szakmai kóklerség ideje mára már le­járt. A piacon csak a profi cégek élnek meg, akik költ­ségeik folyamatos csökken­tése mellett átépítik termelő struktúrájukat és minél szé- leskörűbb szolgáltatást biz­tosítanak vevőiknek. Feles­leges azon vitatkozni, hogy „olcsó kenyér kell-e a nép­nek”, vagy magas szintű sü­tőipari szolgáltatás. A válasz egyértelmű: szükség van a standard minőséget képvi­selő tömegárura, ilyen lesz a mi szeletelt, csomagolt ke­nyerünk; és szükség van ínyencek számára készülő termékekre, ahol az ár nem kérdés. Ilyen csemegének számít majd egyebek mellett a „ciabatta” lángoskenyér is. A sütőipari árakat nem a liszt és a búza árának letöré­sével kell szimpatikusabbá tenni, hanem a modern ter­melőstruktúrával, hatéko­nyan végzett munkával. A P & P ars poeticája mindig is ez volt, és ebben most nincs versenytársunk. Azzal, hogy cégünk 1998 végére átadja új beruházásait, olyan moder­nizációs programnak jutott a végére, melyből adódóan vá­sárlóinknak nem kell félniük jelentős árdrágulástól. Partnerek Ahhoz, hogy egy évtized alatt a P & P Pékáru Kft. mo­dern európai vállalat legyen, sok munkára, sok szeren­csére és sok olyan megértő társra volt szükség, akik elhit­ték, hogy a P & P Pékáru Kft. a sütőipar területén egy új irányvonalat tud megvalósí­tani. Cégünk első számú ke­reskedelmi partnere az Integ­rál ÁFÉSZ. Velük közösen kezdtük annak idején a lát­ványpékség rendszerének elterjesztését, az elektroni­kus kereskedelmet és sok­sok új termék és szolgáltatás létrehozásában működtünk együtt. Nem kis megtisztelte­tés számunkra, hogy az Uni­ver Szövetkezet vidéki üzlet- hálózatában is beszállítói jo­got nyertünk. Köszönetünket kell kifejeznünk az együttmű­ködésért a lelkes kiskereske­dőknek, akik a nehéz gazda­sági években is együtt dol­goztak velünk. Munkájuknak köszönhetően a pénztelen esztendőkben is fejlődni tu­dott a pékárupiac. Természe­tesen mindehhez megfelelő pénzügyi háttérre volt szük­ség. A P & P Pékáru Kft. fej­lesztési projektjeihez a fede­zetet a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. és az AXON Lízing Rt. biztosította. Találkozunk a Hírős Héten Hagyományainkhoz híven cégünk az idén is részt vesz az augusztus végén, Kecskeméten megrende­zésre kerülő Hírős Hét Fesztiválon. Itt ismerked­hetnek meg a vásárlók a P & P legújabb termékeivel. Nagy attrakciónak ígérkezik a lángoskenyér bemutatója. Külön erre a célra hozat­tunk speciális kemencét Németországból, amely le­hetővé teszi, hogy a főtéren süssük a „ciabatta” lángos­kenyeret. A fesztivál ideje alatt vásárlóink közelebbről megismerhetik cégünket, munkatársainkat. Szerin­tünk ugyanis nagyon fontos a személyes kapcsolat. Reméljük, a fesztivál ideje alatt minél többen keresik fel majd pavilonjainkat. (X) Az európai színvonalú félegyházi üzlet a közelmúltban nyűt meg a Kossuth utcán. Rövidesen átadják a 200 millió forintos beruházással készülő félegyházi sütőüzemet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom