Petőfi Népe, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-30 / 177. szám

1998. július 30., csütörtök Sport 7. oldal Az NB Il-es labdarúgócsapatot a táblázat élmezőnyében szeretnék látni Nyolc légiós a Kiskunfélegyházi TK-ban Augusztus 9-én hazai pályán játssza az 1998-99-es bajnoki év első mérkőzését az FC Haj­dúnánás Tedej csapata ellen az idegenlégiósokkal megerő­sített, új nevet viselő Kiskun­félegyházi TK Hungary Meat együttese. Osztopáni Mihály, a szak­osztály technikai vezetője el­mondta, hogy a KTK NB-II Keleti csoportjában játszó csa­pata az 1997-98-as szezonban várakozáson aluli teljesítményt produkált, ezért a vezetőség személycserékre szánta el ma­gát. Három héttel ezelőtt har­mincöt játékossal kezdték meg a felkészülést. Kiértékelve a játékosok teljesítményét, e hét elején a vezetők eldöntötték, ki megy, és ki marad a húszas keretben. Az előző gárdából mindössze tizenketten - Fekete I., Márics, Nagy L., Csincsák, Samu, Truczka, Valkovics, Fó- rizs, Szalai, Bánó Sz., Tóth, Kása - húzhatják fel az új mezt augusztus 9-én. A nyolc elküldött játékos he­lyére ismert focisták kerültek. A védelmet Tokaji (Ausztria), Farkas (BVSC), Petrók (Vác), Márton (Tiszaalpár), a középpá­Vereb mesternél mindenkinek egyformán dolgoznia kell. lyát Bognár (BVSC), Fekete Zs. (Ausztria), Lapsánszki (Heté- nyegyháza), a támadósort pedig Kiss P. (Vác) erősíti. Vereb István, a csapat edző­je a személyi változtatásoktól a támadójáték megerősödését várja. A másik legfontosabb te­endő pedig a fiatal játékosok beilleszkedése a csapatba. FOTÓ: GULYÁS SÁNDOR Szeretnék ugyanis elérni, hogy a KTK Hungary Meat az 1998-99-es bajnoki szezont a tabella első harmadában zárja. Gulyás Sándor Hercegszántón egyes- és kettesfogat-hajtásban versenyeztek a falunapon Bács-Kiskun megyei sikerek Zsombón Az elmúlt hétvégén tizedik al­kalommal rendezték meg a Csongrád megyei Szeged járás­ban lévő Zsombó községben a zsombói hagyományos lovas­napokat, ahol díjugratók és fo­gathajtók mellett számos színes kulturális és sportbemutató, ki­állítás is volt a háromnapos programban. Díjugratásban a Kiskunhalasi Határőr Dózsa sportolói játszották a főszere­pet, míg a fogathajtók összetett versenyét is Bács-Kiskun me­gyei, a mélykúti magyar baj­nok, Molnár József nyerte. Eredmények, kétfázisú díj­ugratás: 1. Füzér Gábor (Kkha- lasi Határőr Dózsa - Címer nevű lovával), 2. Kasza Regina (Sá- rosd-Parázs), 3. Molnár Emese (Kkhalasi HŐR - Dorottya), staféta díjugrató kategória: 1. Kiskunhalasi Határőr Dózsa I. csapata (Kardos Lili, Szekeres Ágota - Pnma-Gold, Spáhi), 2. Kiskunhalasi HŐR II. csapat (Molnár Emese, Balogh Donát - Dorottya, Meggyes), 3. Sze­gedi Gold LK. A fogathajtók terep- és akadályhajtás összetett ver­senyében: 1. Molnár József (Mélykút), 2. Martók S. (Hmvá- sárhely), 3. ifj. Kovács Sz. (Mo­ris LK). Hercegszántón, a falunap rendezvényén már második al­kalommal rendezték meg a fo­gathajtó-bajnokságot. Az egyes fogatok versenyében, aka­dályhajtás (6 induló): 1. Csá- tity József, 2. Dömény János, 3. Nyerluc Béla. Vadászhajtás: 1. Kollár János (Budzsak), 2. Ifj. Csátity József, 3. Nyerluc Béla (mind: Hercegszántó), kettes fogatok, akadályhajtás (10): 1. Grizák Zoltán (Baja), 2. Háry Kálmán, 3. Reusz István (mind­kettő: Hercegszántó), vadász­hajtás: 1. Háry Kálmán, 2. Gri­zák Zoltán, 3. Tarivics Attila (mind: Hercegszántó). A verseny végén bemutató jellegű rönkhúzást láthatott a sok érdeklődő. Félmillió a büntetésük Nem fellebbeztek A Magyar Labdarúgó-szövet­ség fellebbviteli bizottságának titkárához, Petró Lászlóhoz szerdán a hivatalos munkaidő­ben nem érkezett be sem a Fe­rencváros, sem az Újpest írá­sos fellebbezése a kedden szü­letett fegyelmi bizottsági dön­téssel szemben. Ismeretes, hogy a két csapa­tot működtető gazdasági társa­ságok az engedély nélküli tele­víziós közvetítések miatt egy­formán 500 ezer forintos pénz- büntetésben részesültek. Az MLSZ fegyelmi bizottságának döntése ellen kedden a helyszí­nen az érintett csapatok képvi­selői szóban fellebbezést jelen­tettek be. MAGYAR PROFI LIGA TIPP 1. III. kerület-Ferencváros ..............2 2 . BVSC-Újpest.......................x, 2 3 . Siófok-Győr.........................x, 1 4. Gázszer-ZTE.......................l,x 5 . MTK-Vác.....-......................1 6 . Haladás-Videoton.....................1 MAGYAR NBI. 7. Békéscsaba-Nagykanizsa............1 8 . Soproni FAC-Matáv Sopron........2 B UNDESLIGA II. 9. Oberhausen-Uerdingen..............1 1 0. Mainz 05-GR. Fürth..................1 1 1. Ulm-Wattenscheid....................1 1 2. Unterhaching-Bielefeld............2, x 13. Gütersloh-1. FC Köln................2 + 1: MAGYAR PROFI 14. Vasas-Dunaferr.......................1 V alasek Tibor Kis kupát, de sportszerűen M ár közöltük a felső­kiskunsági lövész­verseny eredményeit. Ezen a versenyen (és más al­kalommal is, ha a Magyar Technikai és Tömegsport Szervezet szervezi a versenyt, és azon általános iskolai tanu­lók is részt vesznek) a lövész­sport népszerűsítése és von­zóbbá tétele érdekében a „leg­fiatalabb” leány és fiú ver­senyzőt eredményétől függet­lenül különdíjjal jutalmazzák. így volt ez Kunszentmikló- son is. A díjkiosztás után töb­beknek feltűnt égy alacsony, szemüveges kislány, aki majd­hogynem pityergett. Mint utó­lag kiderült, joggal. Az említett kislány úgy érezte, hogy ő volt a legfiata­labb, s mégsem ő kapta a ku­pát. Ott, a helyszínen akkor a diák klubtagsági igazolványa döntött. Később a díjat kapott kislány iskolájának segítségé­vel a zsűri megtudta, hogy a „kupát kapott” kislány igazol­ványát „elírták”. (Elíródott?) Ugyanis a születési évét 1985 helyett 1986-ra írták. Lehet, hogy a csapatvezető tényleg nem ismerte a valós adatot, de azért a 13 éves diáknak is tud­nia kellene - különösen, ha vita merül fel életkorát illető­en -, hogy esetleg „elíródott” a születési éve. E sportszerűtlen gesztust - a kupa ilyen módon való átvéte­lét - most már csak egy nagy­vonalú, sportszerű lépéssel le­helne) jóvátenni. A legköze­lebbi versenyen, ahol a két érintett diák is jelen lesz, a ko­rosabb önként átadhatná a „té­vesen kapott” kis kupát azon társának, akit az megillet. Egyébként az említett verse­nyen mindkét kislány dobogós helyen végzett. - mező ­*** Mondhatni, a helyzet cikis, sport(erkölcsileg). Mert a ku­pát átvevőtől aligha várható el, hogy ezeket a sorokat elol­vassa. Az meg még kevésbé, hogy az akkor jogosnak vélt serleget visszaadja. Sőt a sporterkölcs éppen akkor sé­rülne a legjobban, ha át kel­lene adnia. Neki legalább olyan csalódás lenne, mint annak, aki úgy kapná, hogy mástól elvette. Két vétlen gyerek között egy kupa már aligha tehet igazsá­got. De talán az MTTSZ vagy a majdani verseny rendezője sem roppanna belle, ha egy új (nem mástól elvett) kupával kárpótolnák a kis lövészt. Ez a gesztus a sportszerű­ség kereteibe leginkább bele­férne.- banczik ­Vándor, állj meg egy percre, és emlékezz! Emléktábla Abonyi Lászlónak Kevés ember mondhatja el ma­gáról, hogy két világhírű mé­nes alapításában tevékenyen közreműködött. A csongrádi születésű Greskovics László - aki később az üldöztetés miatt Abonyi László néven vonult be a magyar lótenyésztés arany­könyvébe - alapította, telepí­tette át a lipicai ménest Szil­vásváradra, keze nyomát ma is őrzi a Bükk-fennsíkon levő, csipkéskúti csikóstelep. Neki köszönheti Abonyi Imre azt, hogy László megmentette őt az üldöztetés éveiben, elbújtatta a Bükk rengetegében, és utána útját egyengette a csodálatos karriert befutott fogathajtónak, aki nem talált legyőzőre Euró­pában, de a világon sem. Abo­nyi László azonban mindig hát­térben maradt, nem kért a ri­valdafényből, tudatosan tette a dolgát. A csodálatos és termékeny csipkéskúti évtizedek után Abonyi László Bugacra költö­zött családjával, itt Deme Já­nossal életre keltették a bugaci ménest, a sárga ménest vagy ahogy az idelátogató turisták hívták, az aranyménest. László Tímea is követte Bugacra, ke­zeik alatt itt nőttek fel a fiatal tehetségek sorra, akik közül Gál László ménesgazda lett, Juhász László, Kecskeméti László pedig a fogathajtósport világbajnokai, de lehetne to­vább is sorolni a neveket. Abo­nyi László 1982. november 5- én halt meg szülővárosában, Csongrádon, ott helyezték örök nyugalomra. A magyar fogat­hajtás emlékbizottsága 1994- ben Csipkéskúton avatta fel emléktábláját, és most Bugac - pusztán, az istálló falán Abo­nyi Imréé mellett ott áll majd Abonyi László emléktáblája is szombattól, hirdetve az arrajá- róknak: „Vándor, állj meg egy percre, és emlékezz!” Méltó volt a francia focihoz Nemzetközi serdülő labdarú­gótorna, Bácsalmás. A négyes torna nemzetközi jellegét a francia Clermont Ferrand e- gyüttese biztosította, a vendé­gek a bácsalmási gyerekek tava­szi kirándulását viszonozták. A világelső francia focihoz mél­tóan, veretlenül győztek. Ered­mények: Bácsalmás-Baja 1-1, Bácsalmás-Jánoshalma 4—0, Bácsalmás-Clermont Ferrand 1-2, Baja-Jánoshalma 0-3, Baja-Clermont Ferrand 1-3, Já- noshalma-Clermont Ferrand 0-2. A torna végeredménye: 1. Clermont Ferrand, 2. Bácsal­más, 3. Jánoshalma, 4. Baja. Hírek Röviden Lengyelország együttese nyerte a mexikói öttusa-világ­bajnokság nyitószámát, a nők váltóversenyét Németország és Nagy-Britannia csapata előtt. A Kulcsár Ágnes, Simóka Bea, Vörös Zsuzsanna összeállítású magyar váltó a 6. lett. A magyar női junior vízi­labda-válogatott 15-4-re (2-2, 5-0, 4-2, 4-0) legyőzte Nagy- Britannia csapatát az Angliában zajló Európa-bajnokságon. A keddi mérkőzésen Primász Ág­nes volt a legeredményesebb hat góllal. A magyar csapat góldo­bói: Primász 6, Drávucz 5, Val- kay E. 3, Valkay Á. 1 (utóbbiak: Kecskeméti VF). Az NB ni-as Bajai Labdarúgó SE vezetői szurkolói ankétot rendeznek augusztus 6-án este, 19 órakor a Vasvári Pál utcai pá­lya lelátóján. Akkor mutatják be a Sugovica-parti csapat új szer­zeményeit, beszélnek a néhány nappal később rajtoló bajnok­ságról, majd játékosok és veze­tők egyaránt válaszolnak a szurkolók kérdéseire. Szerdától augusztus 9-ig a görög fővárosban, Athénban 16 nemzeti válogatott részvételé­vel rendezik meg a 13. férfi kosárlabda - világbajnokságot. Négy csoportban péntekig, na­ponta rendeznek fordulót, majd a legjobb triók augusztus 2-től a középdöntőben folytathatják ugyancsak körmérkőzéses for­mában a küzdelmeket. Az augusztus 18-án kezdődő budapesti atlétikai Európa-baj- nokság idején Eb-park létesül a Körcsarnok és az Olimpiai Csarnok előtti parkolóban. A naponta 9-22 óráig ingyenesen üzemelő Eb-parkban kulturális programokon vehetnek részt a helyszínre látogatók. Ion Vladoiu, a német élvonal­ból az elmúlt szezon végén kie­sett 1. FC Köln labdarúgócsa­patának 29 éves román csatára hazaigazolt Bukarestbe, ahol két évre kötelezte el magát a Dinamo együtteséhez. A Diego Maradona szerződte- tési szándékával hírbe hozott Badajoz labdarúgócsapata az 1994-es világbajnokságon is szerepelt 28-szoros válogatott Alejandro Mancusot igazolta le a Buenos Aires-i Boca Juniors- ból. De Maradonát is szeretné megszerezni. Hetvennégy éves korában elhunyt a jugoszláv Zlatko Csajkovszki, egykori neves já­tékos és labdarúgóedző. A né­met Bayem München korábbi edzője hétfőn este, egy mün­cheni kórházban halt meg. Zlatko „Cik” Csajkovszkit pén­teken temetik Münchenben. Ma LABDARÚGÁS Barátságos nemzetközi mérkőzés: Kalocsa-Melli- eha (máltai I. ligás csapat), Kalocsa, 17,30. Előkészületi mérkőzés: Soltvadkerti TE - Kiskun- halasi Spartacus, 17,30. amzetközi Repülonap és Haditechnikai Bemutató 1998. augusztus 22-23.Kecskemét, katonai repülőtér információ: ingyenes zöld számon Jegyelővétel esetén utazási kedvezmény a vasúton és az autópályán a heiysxtnen, 6 éven aluliaknak ingyenes a belépés

Next

/
Oldalképek
Tartalom