Petőfi Népe, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-24 / 172. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. július 24., péntek Naptár Július 24., péntek. Névnap: Krisztina. Névnapozóknak Krisztina: a göröglatin Christina magyar alakváltozata, jelentése: keresztény nő. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Kinga, Kincső, Bemát nevű olvasóinkat is. Évforduló 1892-ben e napon született Rjúnoszuke Akutagava japán író, a modern japán irodalom legnagyobb hatású alakja. Társadalmi szatírái és a modern értelmiség lelki problémáit ábrázoló művei mellett nevezetesek fantasztikus történelmi elbeszélései is. Magyarul megjelent művei: Víz alatti emberek, A vihar kapujában (Azonos című novellájából világhírű film készült), A hottoko álarc, Az éneklő borz. 1927-ben hunyt el. Ökumenikus naptár A Krisztinák védőszentje a 304-ben elhunyt Szent Krisztina vértanúnő. A magyarországi katolikus liturgikus naptárban az 1292- ben elhunyt Árpádházi Boldog Kingára, IV. Béla király lányára emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • A nagykőrösi Arany János Művelődési Központban július 27-én kezdődik a gyerekeknek szervezett játéktábor. •Július 24-én, 16 órakor a kiskunmaj- sai termálfürdőben fellép a szabadkai Bunjevacko Kolo tánc- együttes, majd 18 órakor a kempingben is bemutatják műsorukat. • A kiskunhalasi Csipkeház galériájában B. Mikii Ferenc festőművész kiállítása tekinthető meg július 31-ig. •Jakabfi Márta tűzzománc-kiállítása augusztus 10-ig tekinthető meg a halasi Klub Hotel folyosógalériájában. • A Veránka ’98 képzőművészeti tárlat augusztus 16-áig látható a kecskeméti Cifrapalotában. • Nemzetközi zománcművészeti kiállítást nyitnak augusztus elsején, délelőtt 11-kor a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. Nemzetiségi táncegyüttesek is felléptek a Kunfehértói Nyár hétvégi rendezvényein. A hajósi, a nemesnádudvari és a kiskunhalasi hagyományőrzők mellett ott volt a felvételünkön látható bácsalmási Német Egyesített Almasch Tanzgruppe is. • FOTÓ: POZSGAI ÁKOS Azt ígérik, hogy a hét végén már minden medencében lehet fürödni Vízhiány a félegyházi strandon A bácsalmási képviselők ma rendkívüli ülésen tárgyalják meg a mezőőri szolgálat létrehozásával kapcsolatos fórum eredményeit. Emellett Gyuro- sovics József bajai rendőrkapitány bemutatja Husti János főhadnagyot, Bácsalmás elsejétől megbízott, új őrsparancsnokát, szó lesz a közvilágítás korszerűsítéséről és az adósságkezeléssel kapcsolatos feladatokról is. Ma délután 5-kor nyitják meg a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban Balogh Rudolf (1879-1944) fotóművész emlékkiállítását. Ő a hazai riportfényképezés legjelesebb képviselője. Képünk az ő felvétele: Sírás-nevetés (1930). A napok óta tartó, rekordot döntögető, harminchat fokos hőségben ha tehetik, a félegyháziak is a strandon keresnek menedéket a perzselő napsugarak elől. Nem kis bosszúságukra azonban a szabatéri úszómedence kedd óta le van zárva. Töltés miatt! A 133 milliméter átmérőjű vezetékből ugyanis alig csordogál a víz, így a medence feltöltéséhez megközelítőleg hetvenkét órára van szükség. Iványi Árpád, a strandot üzemeltető Arany Páva Sport Bt. ügyvezetője elmondta: a hosszú töltési időt az okozza, hogy a kút hozama jóval elmarad a korábbi évekétől. Új kutat viszont az idén már pénzhiány miatt nem tudnak fúratni. A fejlesztésre szánt összeget ugyanis már elköltötték. Felépült az új vizesblokk, kijavították a medencéket, új járdák készültek. Az ügyvezető hozzátette, hogy véleménye szerint a szabadtéri úszómedence használatának heti háromnapos kényszerszüneteltetése nem rontja a szolgáltatás színvonalát. A többi medence ugyanis zavartalanul üzemel. Az úszni vágyó vendégek igényeit pedig a fedett uszoda kielégíti... Tárlatnyitó A kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely vendégeként érkezett a hírős városba a Prágában élő fotó- és ötvösművész Radka Urba- nova. A bennünk élő fény címmel július 27-étől, hétfőtől láthatók alkotásai a kecskeméti megyei kórház Nyíri úti épületében lévő galériában. A kiállítást, amely július 31-éig tekinthető meg, Gyergyádesz László művészettörténész, a zománctelep igazgatóhelyettese nyitja meg hétfőn 14 órakor. Új őrsparancsnok Balesetek, Bűnügyek Engedély nélkül Kedd este idegenrendészeti ellenőrzést végzett Kecskemét környékén a rendőrség. Az akció során nyolc engedély nélküli munkavállalóra akadtak rá. A rendőrség nyolc embert - mindannyian Romániából érkeztek - utasított ki az országból. Mivel egyikük nem rendelkezett útlevéllel, őt a halasi közössségi szállón helyezték el. Gyerekbaleset A félegyházi rendőrkapitányság eljárást indított egy gyermekgondozónő ellen foglakozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt. Míg a gondozó távol volt otthonról, a gondjaira bízott kisgyermekre ráborult egy betonláda. A rendőrségi vizsgálat szerint a gyanúsítottnak gondoskodnia kellett volna arról, hogy a betontömböt ne közelíthesse meg a gyerek. A 10 éves gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett. Titkos számok Különleges személyi adatokkal való visszaélés gyanújával indított eljárást a kiskőrösi kapitányság ismeretlen tettes ellen. Az Emitel telefontársaság központjában nem megfelelő módon kezelték a titkos telefonszámokat, így azokhoz illetéktelen személyek is hozzájuthattak. Kábelrengeteg Több mint két kilométernyi alacsony feszültségű elektromos kábelt loptak el Kecskemét-Kisfáiból. A Horvát-dűlő- ben lógó vezetéket ismeretlen kezek vágták le, 420 ezer forintos kárt okozva ezzel a Dé- másznak. Svájci masina Egy svájci turista Volkswagen Passatját ellopták Bajáról, a Szentháromság térről. A 2,5 milliót érő kocsi rendszáma: BS 94-348. Elhúzta a riglit Egy kiskőrösi házba ismeretlen tettes tört be, miután elhúzta az ajtón található riglit. A betörő takarékbetétkönyvet és gázpalackot lopott el. A bűncselekmény következményeként a meglopott háztulajdonosnak 150 ezer forintos kára keletkezett. Ebeledeles tettes Kecskeméten Kiadós mennyiségű kutyatáp ellopásával gyanúsítanak egy férfit a kecskeméti rendőrök. Á Szent István-városból tulajdonított el az illető 80 ezer forint értékű ebeledelt. Légyott helyett kifosztották A fővárosban a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettesek - két férfi és egy nő - ellen, akik becsaptak, majd kifosztottak egy külföldi férfit. Szerdán szexuális szolgáltatás ürügyével felcsaltak egy 28 éves olasz férfit egy lakásba, ahol megfenyegették a légyottra érkezőt, és elvették pénzét, karláncát. Az anyagi kár 93 ezer forint. Nézőpont Katonáink, vigyázzatok! Bálái F. István írása Ami nekem megkönnyebbülés, az másnak tragédia. Amikor tegnap délután az első hír megérkezett a szerkesztősége a kecskeméti MiG-29-es katasztrófájáról, izgatottan és szorongva hívni kezdtem telefonon a szomszédasszonyomat. Férje ugyanis vadászrepülő, s féltem, hogy talán őt érte a baleset. Csak megkönnyebbültem, de nem nyugodtam meg igazán, amikor megtudtam, hogy nem. A pilóta szerencsétlensége Kecskeméten nem csak a katonák gyásza, hanem a városé is. A légierő és a helyi civil társadalom egymásra utaltságát az utóbbi időkben érzem igazán. Különösen azóta, hogy egy barátom révén megismertem egy másfél évtizede lezuhant hajózó özvegyének történetét. Nem csak szomorú bajtársak, hanem gyászoló barátok, ismerősök, hozzátartozók is élnek közöttünk. Lapunk munkatársai és olvasói nevében ezen a helyen nyilvánítjuk részvétünket a bátor pilóta szeretteinek. A szabadszállási szerencsétlenség után fájdalmasan, szinte brutális hirtelenséggel jött ez a hír az újabb katasztrófáról. Pontosan azon a napon, amikor lapunk első oldalán a MiG-29-esek súlyos alkatrész-utánpótlási gondjairól írtunk. A gépek jelentős része áll, mert alkatrészükkel pótolták egy másik gép elhasználódott egységeit. Ha közvetlen ok-oko- zati kapcsolat nincs is a tragédia és a bemutatott állapot között, én mégis látok összefüggést. Az általános viszonyok ugyanis minden részletre kihatnak. Kecskeméten ez az első katasztrófa, ami MiG-29-essel történt. Ez a gépek kezelőinek és vezetőinek jó szakmai felkészültségére és körültekintő munkájára utal. Tudjuk ugyanis, hogy pénzhiány miatt a magyar hajózok a szükségesnél jóval kevesebb időt töltenek a levegőben. Nem hallgathatjuk viszont el azt a hivatalosan meg nem erősített információt, miszerint a szerencsétlenül járt pilóta az utóbbi hónapokban angol nyelvtanfolyamon töltötte ideje jelentős részét, s még a szokásosnál is kevesebbet repült. Fontos a NATO, nagyon fontos a magyar tisztek nyelvtudása, nagyon fontos a takarékosság is. Békeidőben azonban ezeknél is fontosabb egy jóravaló férfiú élete. Bármi is történt, a tanulságokat alaposan meg kell szívlelni. rl~Jn"rr Fürdőfesztivál Kiskunmajsán Holnap kezdődik Majsán, a Jo- nathán termálfürdőben a már hagyományos fesztivál, s egy hétig tart. Zenekarok, tánccsoportok, showműsorok váltják egymást a színpadon, a levegőben pedig hőlégballonok és re- pülőgépmodellek próbálják magukra vonni a nagyérdemű közönség figyelmét. Szombaton a kisteleki fúvósok és a pénzügyőrzenekar hangversenye után a majsai asszonykórus is fellép, s koncertet ad a 100 Folk Celsius. Este nosztalgiadiszkó lesz erotikus Tutty-Frutty show-val. Vasárnap bohóciskola, Fábry Sándor humoros műsorvezetése, valamint strandszépségverseny ejti ámulatba a nézőket. AKCIÓ az UNIVER STANDARD ÁRUHÁZÁBAN Viszonteladók részére, amíg a készlet tart! Áfás kiszállításos nagyker. ár (Ft) FINOMLISZT, 2 kg (Halasi) 102,31 RIZS, 'A', 1 kg (Szarvasi) 153,47 RIZS, "B", 1 kg (Szarvasi) 137,55 EDUSCHO WIENER EXTRA ŐRÖLT KÁVÉ, 250 g 303,23 TCHIBO FAMILY ŐRÖLT KÁVÉ, 250 g 353,98 FRUCHT TIGER GYÜMÖLCSMIX, 0,331 60,27 FRUCHTTIGER GYÜMÖLCSMIX, 1,51' 182,70 COCA-COLA TERMÉKEK, 21.PRB 130,68+ü. ARANY ÁSZOK SÖR, 0,51 64,70+ii. DREHER PILS, LAGER SÖR, 0,51 79,93+ii. CHEMOTOXLÉGYIRTÓ SUPER, 140 ml 192,85 KAMPEC SZÚNYOG- ÉS KULLANCSRIASZTÓ, 90 ml 288,00 DOSIA MOSÓPOR, 5 kg 935,07 BIOPON AUTOMATA, COLOR MOSÓPOR, 5,4 kg 1268,75 Helyben történő vásárlás esetén a fenti árakból 1,5% engedményt adunk! 29688