Petőfi Népe, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-20 / 168. szám

1998. július 20., hétfő Sport 9. oldal Halasi második hely kettesfogat-hajtásban Szegedi Gábor, a kiskunhalasiak versenyzője maratonhajtás közben. fotó: IFJ. B. A. Az elmúlt hét végén Tápisze- csőn rendezték meg a II. Hegyi László-emlékversenyt, amely országos minősítő és válogató kettes- és négyesfogat-hajtó viadal volt. A népes mezőny­ben rajthoz álltak a Bács-Kis- kun megyei hajtok is. A díj hajtásban a kettes foga­tok mezőnyében a kiskunha­lasi Szegedi Gábor 3. helye kellemes meglepetés volt, éppúgy, mint a bugaci Illés Csaba 6. helye. A kecskeméti Kósa János fogata is verseny­ről versenyre javul, 12. lett, míg a válogatott Nyúl Zoltán, aki a hetényegyházi Hullám LK-ból ez évben a lajosmizsei klubba igazolt, új fogatával a 13. lett, mindössze tíz ponttal maradt le az élmezőnytől. A ti- szakécskei fiatal hajtó, Re- vuczki Béla ezúttal meg kellett elégedjen a 17. hellyel. A négyesek mezőnyében új fogatot építő Józsa Vendel ez­úttal új lovat próbált, de nem jött be, 5. helye csalódás. A maratonhajtás főleg fizi­kálisán vette igénye a lovakat. Ott is Szegedi szerepelt a leg­jobban, 5. lett, és összetettben két nap után őrizte 3. helyét. Il­lés Csaba és Nyúl Zoltán is az első tízbe került, ami nem kis teljesítmény, Kósa János 13., Revuczki a 15. lett. Józsa Vendel a maratonhaj- tásban visszahozta a reménye­ket, harmadik lett a vecsési Dobrovitz és a szilvásváradi Váczi mögött, megelőzve az egykori bugaci világbajnok Kecskeméti Lászlót. A mindent eldöntő akadály­hajtás versenyében igen nehéz vonalvezetésű pálya és a szűk alapidő okozott gondot a haj- tóknak. Különösen a 2-es fo­gathajtók versenye volt látvá­nyos és izgalmas, hiszen öten hajtottak alapidőn belüli hibát­lant, köztük a kecskeméti Kósa János, aki az összevetésben bár a legjobb időt hajtotta, de két verőhibát vétett és így csak az 5. lett. A lajosmizsei Nyúl Zoltán új fogatával jól forgo­lódott a pályán, hibátlant haj­tott, mindössze időtúllépésért kapott 3,5 hibapontot és ez a 9. helyre rangsorolta őt. Szegedi Gábor az alappá­lyán egy verőhibát vétett, de összetettben így is előreléphe­tett, mivel az előtte álló Dal- losnak két verőhiábja volt. Re­vuczki Béla ugyancsak két, míg a bugaci Illés Csaba há­rom verőhibával fejezte be a versenyt. A négyes fogatok mezőnyé­ben nem volt hibátlan hajtás, ami nem a legjobb előjel a vb- re készülődve. Józsa új fogatá­val nem tudta megismételni két héttel ezelőtti bravúrját, amikoris Tápiószentmárton­ban alappályán hibátlant haj­tott, így „csak” negyedik lett. Összetettben végül a kettes- fogat-hajtóknál a technotextes Hegedűs Imre nyert a kiskun- halasi HŐR dózsás Szegedi Gábor és a világbajnok Lázár Zoltán előtt. Kósa János 8. lett, Nyúl Zoltán a 10. helyre jött fel, lilék Csaba 13., míg Re­vuczki Béla a tizenhatodik. Négyesfogat-hajtóknál a vecsési Dobrovitz József nyert a szilvásváradi Váczi István és a technotextes Kecskeméti László előtt, míg a lajosmizsei Józsa Vendel negyedik lett. Baranyai Antal __________________________Tudósítóink Jelentik__________________________ M egyei súlyemelő-bajnokság Fülöpszálláson Vác József, az abszolút sorrend győztese. SÚLYEMELÉS Fülöpszálláson első alkalom­mal - mégis szakszerű módon - rendezték meg az 1998. évi súlyemelő megyei bajnokságot Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szolnok megye versenyzőinek részvételével. A község kultúr- házában népes közönség előtt versenyeztek az ország élme­zőnyébe tartozó Világ Kupa­érmesek és országos bajnokok. Az értékes kíjakat dr. Schleider József, a Fülöpszállási SE el­nöke és Marozsi Ferenc, a me­gyei szövetség elnöke adta át a győzteseknek. A súlyemelők az országos bajnokságot megelőző időszakban a legjobb tíz közé jutásért küzdöttek. A Bács-Kiskun megyeiek eredményei, kölyök Il-es kor­csoport, +69 kg: 1. Kalocsai Csaba (KSC) 75 kg; kölyök I., 45 kg: 1. Tánczos Balázs (Fü- löpszállás) 77,5 kg (32,5; 45), 50 kg: 2 Szálkái L. (Fülöpszál- lás) 67,5 kg (27,5; 40), 56 kg: 3. Tóth I. (Fülöpszállás) 85 kg (35; 50), 77 kg: 1. Kiss László (Fülöpszállás) 90 kg (37,5; 52.5) , serdülők, 77 kg: 1. Du­dás Ákos (KSC) 112,5 kg (50; 62.5) , ifjúságiak, 69 kg: 1. Kovács Jenő (Fülöpszállás) 132.5 kg (60; 72,5), +94 kg: 1. Petrovics Attila (Fülöpszállás) 152.5 kg (67,5; 85), felnőttek, 69 kg: 1. Laczi Katalin (KSC- Graboparkett) 162,5 kg (72,5; 90), 1. Nagy Noel (KSC) 207,5 kg (92,5; 115), 77 kg: 1. Vác József (KSC) 280 kg (120; 160), 3. Mészáros A. (KSC) 230 kg (102,5; 127,5), 85 kg: 1. Kelemen László (Fülöpszállás) 245 kg (105; 140), 94 kg: 1. Mátyás Gábor (KSC) 260 kg (115; 145), 105 kg: 1. Csepeli Zsolt (KSC) 270 kg (115; 155). LÖVÉSZET A Bács-Kiskun Megyei TTSZ a kunszentmiklósi lövészklubbal közösen rendezte a Felső-Kis­kunság lövészversenyét. A vá­rosi tűzoltó-parancsnokság ál­lománya - a két szervezet ha­gyományosan jó együttműkö­dése jegyében - Szabó István tűzoltó őrnagy, városi parancs­nok vezetésével segített a ver­seny lebonyolításában. Ä megyében a rendszervál­tást követően ismét nagy nép­szerűségnek örvend a lövész­sport. A Felső-Kiskunságban azonban némi lemaradás volt tapasztalható e téren. Ezért is ajánlott fel egy hatalmas díszes serleget a most beindult ver­senysorozatra - vándordíjnak - a Magyar Sportlövő Szövetség vezetése, Gombos Károly szö­vetségi kapitány. Eredmények, légpuska, 20 lövés, egyéni verseny, serdü­lők, lányok: 1. Juhász Adrienn (Páhi) 155, 2. Szemán A. (Páhi) 144, 3. Zsinka B. (Dunapataj) 135 kör, fiúk: 1. Grátzia Ferenc (Páhi) 161, 2. Túri Kis I. (Balló- szög) 151, 3. Varga V. (Tisza- kécske) 151 kör; ifjúságiak, lá­nyok: 1. Brenner Dóra (Harta) 133, 2. Bevíz A. (Ballószög) 131, 3. Vida I. (Ballószög) 127 kör, fiúk: 1. Grőb Gyula (Harta) 162, 2. Simigla N. (Városföld) 154, 3. Buczkó J. (Ballószög) 153 kör; felnőttek, nők: 1. Taba Mónika (Dunapataj) 154, 2. Dora L.-né (Ballószög) 143, 3. Maruzsenszki S.-né 136 kör, férfiak: 1. Mahraj Róbert (Ti- szakécske) 154, 2. V. Tóth Gy. (Városföld) 150, 3. Szűcs J. (Ballószög) 146 kör. A csapatverseny végeredmé­nye: 1. Páhi 850, 2. Ballószög 814, 3. Harta 491 kör. A sport­lövő szövetség vándorkupáját egy évre Páhi csapata nyerte. A díjakat Csere kiéi László ezredes adta át. LABDARÚGÁS UEFA Intertotó Kupa, 3. for­duló, 1. mérkőzés: Debrecen- Hansa Rostock (német) 1-1 (0-0). Gólszerző: Vadicska (59.), illetve Agali (86.). Nagyszerű hangulatú és szín­vonalú mérkőzésen a Debre­cennek gólokkal kellett volna nyernie, ám a végén a németek szerencsével egyenlítettek. így valamivel jobb esélyekkel vár­ják a jövő heti visszavágót. Kitűnt: Pető, Stupar, Va­dicska, Csehi, Sándor, illetve Weilandt, Dowe, Pamic. Előkészületi mérkőzések: Dunaferr-Kecskeméti TE 3-0. KFC: Németh - Czigler (Fe­kete), Csurgai, Gligorovics, Ács (András), Kocsán (Bimbó), Szi­lágyi, Oravecz, Kohári, Maczkó, Kwiah. Kalocsa-Paksi ASE 4—1, gl.: Herczeg, Paletta, Balogh, Deák. Rendkívüli közgyűlést tartott a napokban a Szeged-Dorozsma Futball Club, ahol úgy döntöt­tek, hogy a Dorozsmai ESK a Csongrád megyei III. osztályú bajnokságban szerepel, míg az NB I-es klub a Szeged LC néven vesz részt a bajnoksában. KÉZILABDA A megyei férfi felnőtt bajnokság végeredménye 1. Kunszentmiklós 16 1 1 521-375 33 2. Kmét Mistral 12 1 5 497-430 25 3. Kiskőrös II. 12 1 5 502-451 25 4. Dávod 10 1 7 428-381 21 5. Hercegszántó 8- 10 468-437 16 6. Bácsalmás 8- 10 458-483 16 7. Orgovány 5 2 11 408-446 12 8. Kkfháza 4- 14 350-500 8 9. Tiszakécske 3- 15 337-466 6 Zsana­- 3 60- 83­Feljutó táblázat 1. Kunszentmiklós 14 1 ­445-316 29 2. Kmét Mistral 10 1 4 416-348 21 3. Dávod 10 1 5 387-333 21 4. Hercegszántó 8- 8 416-364 16 5. Bácsalmás 7- 9 397-424 14 6. Orgovány 5 1 10 358-391 11 7. Kkfháza 4- 12 314-440 8 8. Tiszakécske 3- 13 283-400 6 Fellebbezés és bérvita Várhidi Péter, az Újpest FC labdarúgócsapatának mene­dzser-vezetőedzője tegnap el­mondta, hogy nem nyugszanak bele a Magyar Labdarúgó Szö­vetség azon döntésébe, amely szerint csak a 20 éven aluliakra vonatkozik az amatőrszabály és így a 29 éves román Vasile Mi- riuta nem igazolható le amatőr­ként, azaz legfeljebb 600 ezer forintért a Ferencvárostól. A Fradi 44 millió forintot kér a lila-fehérektől a játékosért.-Az MLSZ utólag megvál­toztatott egy szerinte rossz sza­bályt, akkor pedig volt-e ér­telme azt megalkotnia? Szük­ség esetén akár jogi úton is har­colni fogunk az igazunkért. Mi nem kerültük meg a korábban érvényben lévő szabályt, ha­nem alkalmaztuk - fogalmazott Várhidi Péter. Ezzel párhuzamosan az új­pesti játékosok hétfőn döntik majd el, aláírják-e szerződésü­ket a klubnál. A csatár Kovács Zoltán ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy már vala­mennyien beléptek az Újpest FC Kft.-be, azonban többen nem írták alá szerződésüket, csak szóban állapodtak meg a vezetőkkel, mert még nem kap­ták meg az előző bajnokságra járó pénzük egy részét. Az Újpestnek szerdán már a Bajnokok Ligája-előselejtezőt kell(ene) játszania! Változások Nemesnádudvaron A nemesnádudvari labdarúgók rövid nyári pihenő után július 15-én kezdték meg a felkészü­lést. A tavaszi gyenge szerep­lés után mindenki a jobb foly­tatásban reménykedik. A játé­kosállományban jelentős válto­zások történtek. Szabados Sza­bolcs kapus Érsekhalmára, Varga Zoltán Érsekcsanádra, Gruber Attila Sükösdre igazolt, Kovács Gábor, Szabó Gábor, Budimácz Tibor és Koch Péter abbahagyta az aktív játékot, Pusztai Tamás bevonult kato­nának, Rittgasszer Tibor még idény közben távozott. Az utánpótláscsapatoknál is frissítés történt. A serdülőknél Aranyos Dániel helyett Simon István, az ifjúságiaknál Szabó Gábor helyett Koszorús János dolgozik tovább. A megyei 1. osztályú felnőtt csapat edzője Szőcs Lázár marad. Az eddigi új szerzemények: Lakner Ró­bert kapus Csávolyról, Kreszló Sándor Sükösdről, Szilágyi Zoltán Érsekcsanádról érkezett Nemesnádudvarra. A további igazolásokra, valamint az ifjú­ságiaktól a felnőttek közé fel­kerülök névsorára a következő napokban derül fény. Jóakarat Játékok Amerikában Vasárnap a megnyitóval New Yorkban megkezdődtek a 4. Jóakarat Játékok. A 200 millió dollár költségvetésű, 5 millió dollár összdíjazású rendezvény szervezői mindent megtettek, hogy a versenyzőket New Yorkba csábítsák. Az esemé­nyen 15 versenyszámban 60 or­szág 1500 sportolója vesz részt. Ted Tumer, a játékok egyik szervezője bevallotta, hogy az előző három rendezvény 100 millió dolláros veszteséggel járt, ám továbbra is bízik a mos­tani sikerében. Mérlegen a bajai judósok A hagyományokhoz híven a bajai cselgáncsozók az idei diákolimpia küzdelmein is remekül szerepeltek. Gyúró László mesteredző, Andrási Barna, Kelle László és Radics Attila edzők tanítványai há­rom arany-, hat ezüst-, tizen­egy bronzérmet, valamint 15 ötödik és 3 hetedik helyezést gyűjtöttek be az 1998. évi korosztályos diákolimpiák döntőjében. A Bajai Judo Club idei di­csőséglistája. Diák C-korcso- port: 2. Tüske Barna, 3. Kál- mánczhelyi Ildikó és László Nóra, 5. Török Péter, Lati­nyák Richárd és Kenéz Péter. Diák B-korcsoport: Rasztik Péter, 2. Horváth Gábor, 3. Kürti Nóra, 5. Skutera Szilvia és Balotai Zsuzsa. Diák A- korcsoport: 3. Taba Éva és Erdélyi Mónika, 5. Csikós Anikó, Zatykó Melinda, Markó József és Kácsor László, 7. Horváth Zsófia. Serdülő korcsoport: 2. Ispá- novits Szandra és Kiss And­rás, 3. Perity Csaba és Rudolf Tibor, 5. Mikó László, Kiss Dénes, Büte Attila és Eleky Zsolt, 7. Farkas Gergő. Ifjú­sági korcsoport: 1. Hammer Erik, 2. Ispánovits Szandra, 3. Kégli Mariann és Kiss And­rás, 5. Szécsi Szabolcs és Róka Adrienn, 7. Sasvári Er­zsébet. Junior korcsoport: 1. Liptai Edit, 2. Bisztriczki László, 3. Tettinger Tibor. /H t ü z é p Alaptól a tetőig Tüzelő- és építőanyag kis- és nagykereskedés Építkezzen az AKKER-PLUS Kft.-vei! I. oszt.: 38 Ft/db II. oszt.: 35 Ft/db áfás áron! B-30 tégla AKCIÓS művi áron! Július 31-éig! Rendkívüli akció egyes termékeinkre! Érdeklődjön a soltvadkerti telepünkön! V.B. gerendák -30% kedvezménnyel! minőségi műanyag ablakok kiuuf Figyelem! } AKCIÓS . ÁRON! gipszkarton Orosz hullámpala 820 Ft/db áfás áron! Viszonteladóknak további kedvezmények! Telepeink: Akasztó: 78/451-040. Kiskőrös: 78/413-164. Soltvadkert: 78/381-032. Irodáink: Kecskemét: 76/484-566. Baja: 79/422-764. __________s

Next

/
Oldalképek
Tartalom