Petőfi Népe, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-02 / 153. szám

hétről IvLÍJL jL hétre Megkezdte munkáját a hírős városban a XXIV. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóte­lep, amely hat héten át nyújt alkotási lehetőséget a hazai és külföldi művészeknek. Az alko­tótelepen készült műveket augusztus 1-jétől láthatja majd a nagyközönség a kecskeméti Er­dei Ferenc Művelődési Központban. fotó: banczik. Róbert A város eladja a Rákóczi úti épületrészeket A kecskeméti önkormányzat korábban döntött arról, hogy bruttó 32 millió 832 ezer forin­tért értékesíti a Magyar Tudo­mányos Akadémiának a Rákó­czi út 3. szám alatti épületben található két, különálló iroda­csoportot. A képviselő-testület határozatát követően az Aka­démia új javaslattal állt elő. Eszerint az ingatlanért egy ösz- szegben kifizet bruttó 25 millió forintot. A képviselők tegnapi ülésén határozat született, amely szerint elfogadják az ajánlatot. Az önkormányzatot ugyanakkor az ingatlanra vo­natkozó műemlék-felújítási kö­telezettség is terheli. Az Aka­démia vállalta, hogy ennek költségeihez mintegy 7,3 milli­óval hozzájárul. így ezzel végül is az eredeti vételár összegét fi­zeti ki az MTA. Harminckét lakó levele a jegyzőhöz a Vacsi közi bűz ügyében Az emberek szemét, torkát csípi az ammónia A város jegyzőjéhez fordult levélben harminckét Vacsi közi lakos. Képtelenek ugyanis továbbra is abban a bűzben élni, amellyel - sze­rintük - egy környékbeli lakó árasztja el a városrészt. A levelet a megyei ÁNTSZ- nek és szerkesztőségünkhöz is eljuttatták. Ezt olvashat­ják az alábbiakban. „Állampolgári jogainkkal élve bejelentést teszünk B.I. (cím) ellen a környezetet szennye­ző, helytelen, nagymértékű ál­lattartási tevékenysége miatt, amelyet Kecskeméten, a Vacsi közi út és a Dráva utca sarkától kb. 200 méterre lévő ingatla­non végez. Ezen tevékenysé­gét már több éve űzi, és a kör­nyéken élő embereket, csalá­dokat, vállalkozókat hol „eny­hébb”, hol tömény, elviselhe­tetlen, egészségtelen bűzzel árasztja el. Ez az iszonyatos bűz árasztotta el 1998. június 29-én, a délutáni óráktól az egész Vacsi közt (már nem először): a kiskörúti új Totál- kúttól egyre erősödőén a Dráva utcáig. Az emberek a 16-os bu­szon is befogott orral utaztak haza, a környező élelmiszer- boltokban nem a friss péksü­temények illata érződött, ha­nem a fekália szaga. A kör­nyékbeliek lakásaikat ilyen kö­rülmények között nem tudják megfelelően használni: az ab­lakokat nem lehet kinyitni, a szabadban nem lehet tartóz­kodni, mert az emberek sze­mét, torkát csípi az ammónia. Az itt lakók életét mindez megkeseríti, a kulturált, kertes lakóövezet és a város jó hírét viszont csorbítja az idelátogató vendégek, külföldiek körében. A közelben élő emberek már többször voltak az állattartó telepen, és figyelmeztették a gazdát, hogy szüntesse meg az ott uralkodó, szakszerűtlen, ál­datlan állapotot, ami a mérhe­tetlen bűzt okozza (a trágya, fekália helytelen tárolása, a földterületre történő kiöntése; állati részek, hulladékok sza­badon hagyása), de mindez idáig hatástalan maradt. Ezúton kérjük a segítségü­ket problémánk megoldásá­hoz. Tisztelettel: a Vacsi közi lakók (32 aláírás)” (A témára terveink szerint még visszatérünk.) Sportos viták a városházán Szakmai szempontból csak a Széktói stadion környéke jöhet szóba egy új kecskeméti sport­csarnok építése esetén. Ez áll abban a beszámolóban, amelyet a városrendezési bizottság ter­jesztett a képviselő-testület elé szerdán. Ugyan nincs a környé­ken erre alkalmas terület az ön- kormányzat tulajdonában, de e célra •megvásárolhatja a város az úgynevezett Nyekurity telkét vagy a Rudolf-laktanya lovar­dáját - áll az előteijesztésben. A téma tárgyalásakor dr. And- rássy Ákos képviselő nem ér­tette: mi abban a logika, hogy a város eladja sportcélokra al­kalmas ingatlanait százmillió­kért - volt KTE-pálya, Nosz- lopy Gáspár park -, majd Kecskemét egy másik pontján 120 millióért vásárol egy ma­gántulajdonban lévő telket sportlétesítmény építéséhez. A felszólalás kapcsán a testület további - önkormányzati tulaj­donú - ingatlanok felkutatására kérte a bizottságot. Ugyancsak napirenden sze­repelt tegnap a Hetényegyházi SE soron kívüli támogatása. A megyei első osztályban sze­replő labdarúgóklub - amely­nek további működése került veszélybe - 1,4 milliós gyors­segélyt kért a rezsiköltségekre és a pályagondnok bérére. Dr. Gömöri Tibor, Hetény képvise­lője a napirend tárgyalásakor bejelentette érintettségét, mondván: a napokban ő lett az egyesület elnöke. Andrássy képviselő erre reagálva úgy vélte: Gömöri városatya visz- szaél azzal, hogy ő a költségve­tési bizottság elnöke. A bizott­ság ugyanis támogatta az 1,4 millió kifizetését, s javaslatot is tett annak fedezetére. Andrássy szerint a hetényi képviselő ez esetben közpénzen kampányol. Bohács József alpolgármester azonban lényegében nem osz­totta ezeket az aggályokat. A testület végül is megszavazta a támogatást.- kósa ­Értékesítik a Fecske utcai félkész épületet is A kecskeméti önkormányzat négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a Rákóczi utcai házior­vosi rendelő kiváltására új ren­delőt építtet a Bercsényi utca és a Fecske utca által határolt terü­leten. A beruházás el is kezdő­dött, ám pénzszűke miatt nem fejeződött be. Tavaly a közgyű­lés annak leállításáról, a félkész épület eladásáról döntött. Több érvénytelennek nyilvánított pá­lyázati eljárás után a közel­múltban a kecskeméti Dobau Kft. bruttó 15 milliós vételi ajánlatot nyújtott be. A képvise­lők tegnapi ülésükön áldásukat adták a félkész - az évek során komoly állagromlást szenvedett - épület értékesítésére. Fellebbeztek Mint arról korábban már be­számoltunk, a megyei bíróság hatályon kívül helyezte a Vil­lanó Fókák Kecskeméti Vízi­labda Klub 1997. október 10-ei közgyűlésén elfogadott határo­zatokat. így az elnökség akkori megválasztását és az alapsza­bály módosítását is. A határozat azonban nem jogerős, ugyanis az alperes - a női csapat edzője- fellebbezést nyújtott be a bí­rósági meghagyás ellen. Jöhet a szennyvíz A kecskeméti közgyűlés tegnap elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy Ballószög, Helvécia és Kerekegyháza szennyvizét a kecskeméti szennyvíztelepen lehessen elhelyezni és tisztítani. Az ezzel kapcsolatos költsége­ket a későbbiek során határoz­zák meg. Csökkenhet a megváltás összege A hírős városi szenátorok szer­dai rendeletmódosítása révén bizonyos esetekben csökkenhet a belvárosban a kötelező parko­lóhely-megváltási díj mértéke. A belvárosi épületek bővítései során jelentkezett ugyanis az az igény, hogy ez ne csak pénzben vagy saját inngatlanrész ön- kormányzati tulajdonba adásá­val legyen letudható, hanem a díj az épület homlokzatának felújítására fordított munka ér­tékével csökkenhessen. Ennek az igénynek adtak helyt tegnap a képviselők. Ez persze csak a városközponti középületekre vonatkozhat - a városképet ja­vító homlokzatfelújítás esetén. Hogy mely épületekre, munká­latokra vonatkozhat a könnyí­tés, azt a városrendezési bizott­ság véleményezi majd. Támogatás a templomépítőknek A Kecskemét-széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület 25 millió forintos támogatást kap a kecskeméti önnkormányzattól- hároméves ütemezésben. Er­ről tegnap döntött a képviselő- testület. Idén az első részlet 5 millió forint. Az egyesület a negyedszáz milliós támogatást a már elkészült kápolnához tar­tozó közösségi ház további épí­tésére fordítja, amelynek össz­költsége mintegy 105 millió fo­rint. Az épület tetőterében papi lakások is helyet kapnak majd. Az SZDSZ-nek már van polgármesterjelöltje Két alternatívát is felterjeszt a Szabad Demokraták Szövetsé­gének Országos Ügyvivő Tes­tületéhez a párt kecskeméti szervezete a polgármesterjelölt­állítás ügyében. Az egyik a tagság korábbi döntése értelmében arrólk szól, hogy a helyi SZDSZ nem kí­ván önálló jelöltet indítani a polgármesteri székért folyó harcban. A másik viszont arról, hogy a politikai tömörülés je­löltje dr. Adorján Mihály ügy­véd lesz. Ezt ugyanis a helyi tagok több mint fele támogatta a legutóbbi, keddi gyűlésen. így az ügyvivő testület a kisebbségi és a többségi vé­lemény együttes ismeretében hozza majd meg döntését. A főpolgármesterjelölt és a me­gyeszékhelyek polgármesterje­löltjeinek ügyében ugyanis - a párt alapszabálya szerint - az ügyvivő testület mondhatja ki a végső szót. Információink sze­rint az ÜT önálló polgármester­jelöltek állítását szorgalmazza a településeken. A héten a helyi MDF és MSZP-szervezet is dönt e kér­désben, így a témára még visszatérünk. K.Gy. Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Mencseli Alexa Szandra (anyja neve: Kopemiczky Éva Mó­nika), Galamb Zoltán (Gál Irén) Tabdi, Tóth Marcell (Kiss Andrea Piroska), Varga Attila Bence (Joó Gizella) Lajosmizse, Csapiár Anita (Szél Zsuzsanna), Vincze Kira (Vincze Ágnes), Tihanics Rebeka (Egri Viktória), Peregi Dóra (Patik Sára), Nyika Dominika Daniella (Beleki-Szűcs Hajnalka) Nagykő­rös, Szabó Kira (Kalapos Tünde) Csengőd, Bujdosó Eszter (Virbán Mónika) Lajosmizse, Peszeki Do- rina (Csányi Mária), Pintér Katalin (Frittman Katalin) Solt, Györkös Edit (Cserép Edit), Dugár Dóra (Kotán Katalin), Rózsa János Ri- chárd (Tóth Anikó) Petőfiszállás, Kovács Nikolett (Kastély Erika), Damásdi Zsolt (Pokomándy Szil­via), Varjú Ágnes (Bognár Mária) Helvécia, Koppány Máté (Hévízi Erzsébet), Nagy Gergő (Báldi Gab­riella) Kiskőrös, Bognár Szilveszter Béla (Grábli Erzsébet) Tisza- kécske, Tóth Zsombor (Gálos Éva Erika) Kunszentmiklós, Bodnár Máté (Mihajlevics Mária), Bállá Szabina Gréta (Rózsa Emőke Sa­rolta) Tiszakécske, Radics Jakab Zsombor (Faragó Erika) Nagykő­rös, Kiss Dénes Albert (Nagy Éva) Orgovány, Langó Zoltán Dávid (Szentiványi Krisztina) Tass, Se­bők Eszter Virág (Könyves Edit), Aszódi Zsanett (Malecz Éva) Ke­rekegyháza, Hunyadi Laura (Czel- leng Mária), Házasságot kötöttek: Agárdi Zoltán László és Ácsai Etelka, Ko­vács András és Halász Krisztina, Nyúl Norbert és Novák Andrea, Fodor Imre és dr. Kátay Lívia Irén, Kontra László Miklós és Pregun Zsuzsanna, Kovács Attila és Varga Beáta, Boros András és Forgó Sára, Szeleczki Sándor és Seres Szilvia, Rapi Zsolt és Perlaki Henrietta, Bánó Péter és Kocsis Zsuzsanna, Kókai-Szabó István és Szabó Gab­riella, Magyar Viktor és Kiss Adri­enn, Bálind Mihály és Kása Ildikó, Varga Miklós és Faragó Helga, Dobos Attila István és Seöbő Szil­via, Furdan Zoltán József és Juhász Bernadett. Meghaltak: Karsai Istvánná Ko­vács Julianna, Fülöp Sándomé Fohl Emesztin, Kovács László, Szabó Imre, Kovács István Ernő, Varga Istvánná Farsang Anna (Tisza­kécske), Horváth Ágnes (Kun­szentmiklós), Ivicz László (Tiszaal- pár), Szerencsi Ferencné Csík Ilona, Hencz István, Tóth Pál, Szívós Mi­hály István (Lajosmizse), Pintér Tamásné Kanyó Rozália, Garaczi Zsigmondné Simon Mária, Fábián Istvánná Faragó Erzsébet (Lajosmi­zse), Varga Gyula (Tiszakécske), Schuszter Hermina, Szabados An­tal, Szigeti Józsefné Szabadi Erzsé­bet (Újtelek), Várkonyi József (Nagykőrös), Herskovics Emőné Árendás Róza, Szepesi József Pálné Kis Erzsébet, Szilvási Mihály, Ha­lász Antal (Kunpeszér), Tóth Sán­dor, Kalmár Péter Andrásné Drabant Erzsébet (Ladánybene), Schróth Miklós (Bócsa), Varga Antal Lász- lóné Mák Ilona, Csaba Jenő, Nagy György, Kalányos Sándomé Réz­műves Teréz (Foktő), Borbély Gá- bomé Szakonyi Erzsébet, Beviz László, Szabadszállási-Tóbi Pálné Hajnal Mária, Kovács Sándor Jó­zsef, Bangó Józsefné Vidéki Etelka (Jászszentlászló), Túri Antal Sán­domé Patkós Erzsébet, Földházi Mihályné Kovács Anna, Prikkel Sándor, Faragó István, Bölcskei- Molnár Lajosné Faragó Mária (Ja- kabszállás), Sári Andomé Vég Ilona Katalin, Kókai Andrásné Kókay Klára Antónia (Tiszakécske), Fodor Józsefné Földi Margit, Bimbó Mi­hályné Kara Mária. A dániai nevelőszülő-képzésről a gyerekek nevelőszülőkhöz való kihelyezéséről tar­tott tanfolyamot a napokban két dán szakember, Kai Loholm és Anny Hauch a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolában. A háromnapos, vasárnap­tól keddig tartó szakmai program keretében bemutató oktatáson is részt vehettek az érdek­lődők. A tanfolyamon többek között szó esett arról is, milyen követelményeknek kell megfe­lelnie egy nevelőcsaládnak. fotó: banczik Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom