Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-30 / 151. szám
1998. június 30., kedd Megyei Körkép 3. oldal A légvédelmi rakétások Kecskeméten gyakoroltak A Duna Légvédelmi Rakétaezred kijelölt erőivel és állományával egy hónapot Kecskeméten töltött a Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred bázisán. A rakétás alegységek júniusban egyhetes váltásokban gyakorolták a repülőtéri légvédelmet, a kecskeméti pilóták pedig a kiképzési repüléseik során imitálták a repülőtér támadását. Ilyen alkalmakkor a MiG-29-es elfogó vadászrepülőgépek és az L-3920 Albatrosz típusú kiképzőgépek több hullámban támadták a repülőtér különböző objektumait. (Természetesen csak szimulált támadásokról van szó.) A repülőtér védelmére felkészített és kitelepített légvédelmi rakéták Nyeva és Volhov típusú eszközökkel felszerelt ütegeikkel minden alkalommal sikeresen megvédték a vadászgépek támadásától a kecskeméti repülőteret. A rakétások - a gyakorlat értékeléséből ez derül ki - az éves kiképzési tervüknek megfelelően, eredményesen hajtották végre a felkészülést, majd pedig a komplex harcászati feladatok imitálását, végül a földi manővert az állandó elhelyezési körleteikben. Kenyeres Dénes Halasnak vissza kell fizetni a jogtalanul igényelt pénzt Az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytatott Kiskunhalason, amelynek eredményeképp a többi között kiderült, hogy a város jogtalanul igényelt le 21,7 millió forint normatív támogatást. A vizsgálat eredményéről Tóth Zoltán polgármester napirend előtt tájékoztatta a képviselőket a hétfői önkormányzati ülésen. A településnek most vissza kell fizetnie a jogtalanul igényelt támogatást, amit jórészt szakképzést folytató intézményekben használtak volna fel. A város 3,3 millió forint visszafizetésében nem ért egyet az ÁSZ jelentéstévőivel, és emiatt kifogást emeltek. A maradék 18 millióból mintegy 7-8 millió forint megtalálható az érintett intézményeknél, s ezt bevonják a kifogás rendezésére. A polgármester elmondta, hogy nem az első és nem egyedi eset a halasi, hiszen évente valamennyi normatívát vissza kell utalni a téves jogértelmezések miatt. Tóth Zoltán szerint a várost nem érte anyagi kár, mert ez az összeg a legrosszabb esetben is a normatíva két százaléka alatt marad. Halason a hasonló esetek elkerülése érdekében egy ellenőrzési osztály felállítását tervezik a polgár- mesteri hivatalban. Az orvosok küzdenek a fiatalember felépüléséért (Folytatás az 1. oldalról) Szombaton délután, az iskolai évzáró után vitték haza negyedik társukat Bátmonostorra a később balesetet szenvedő fiatalemberek. Visszafelé a háromhetes jogosítvánnyal rendelkező sofőr elvesztette uralmát a Mercedes fölött, majd kormányzással és fékezéssel próbált korrigálni, ám az autó a bal oldali árokban lévő fának repült. Kiszakadt a motor, amit 40- 50 méterre, a kápolna előtt találtak meg a rendőrök. Az autó egyik utasa a helyszínen, a gépjármű vezetője pedig a kórházban hunyt el. Az esetet szakértők bevonásával vizsgálják. Gazdasarok Mi mindenre jó a kapor? A füvek egykor olyan nagy és állandó értéket képviseltek, hogy adófizetségként is elfogadták őket a behajtók. íme egy a sok bizonyíték közül: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok, amik nehezebbek a törvényben.” (Máté evangéliuma 23,23.) A középkorban a Szent János-napi gyógyfüvek egyikével, a kaporral védekeztek a megrontás, illetve a boszorkányság ellen. Ezt az Európa-szerte elterjedt melegigényű növényt Eszak-Ame- rika első telepesei elvitték magukkal az új hazába, ahol istentiszteleti magként vált ismertté, mivel gyermekeknek adták rágcsálni a hosszú prédikációk alatt. Termését a mai természetgyógyászok sómentes diétákhoz ajánlják, gazdag ásványisó-tarlama miatt. Magjának őrleményéből frissítő, fiatalító hatású fürdővizet készítenek. Forrá- zata langyosra hűtve körömerősítőként is ismert. A háziasszonyok azonban leginkább az ecetes uborka, dinnye vagy karfiol fűszereként ismerik a kaprot. A tökfőzelék, egyes levesek és mártások, halételek, sós túrós sütemények és különleges kenyerek elképzelhetetlenek friss vagy szárított kaporlevél nélkül. A kapor a veteményeskertben hihetetlenül jól társul a bokorbabbal, a borsóval, a brokkolival, a burgonyával, a céklával, a fejes salátával, a káposztával, a retekkel, a sárgarépával, az uborkával és a vöröshagymával. A zöldségeknek jó ízt kölcsönöz, és illatával elűzi a kártevő rovarokat. Édeskömény mellé ne vessük, mert beporozzák egymást, és elfajzanak. Magról áprilisban kell vetni. Önmagát is elveti, tehát a következő évben már egyelhető. Amennyiben a kaprot fűszer- növényként levelei miatt termesztjük, júliusig hónaponként egyszer kell elvetni a magot, és akkor folyamatosan lehet kaszáim. Tömeges szabadföldi termesztése nálunk még nem terjedt el. Ha valaki mégis rászánja magát, 30 centis tő- és sortávolságot ajánlunk. K. L. A dunai táborozás jelenleg is csak a fokozottan védett szakaszon tilos Jó néhány bajai vízi ember felkereste szerkesztőségünket az utóbbi napokban, hogy pontos képet kapjon a dunai táborozás jelenlegi szabályairól. Széli Péter polgármester kérdésünkre a Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységének vezetőjétől kért információt. Buzetzky Győző főtanácsos tájékoztatása szerint a nemzeti park gemenci szakaszán - a Siótorkolattól Báta községig - nem változtak a korábbi táborozási rendelkezések. Tehát a természetvédelmi törvény szellemében csak a belső területeken - ahol motorcsónak kivételével minden járművel szabadon lehet vízi túrázni - és a fokozottan védett szakaszon tilos a táborverés. A Dunán csak a Kádár-sziget és a hozzá tartozó zátonyok fokozottan védettek. Itt próbálják tiltani a táborozást, de kevés sikerrel. A védett Duna- szakasz mintegy 30 kilométeres egyéb részein lehet sátorozni. Ezeken a helyeken inkább az otthagyott táborhelyek állapotát ellenőrzik. A témával foglalkozó erdőtörvény úgy rendelkezik, hogy az erdőgazdálkodó hozzájárulásával lehet az erdőterületen 24 órát meghaladóan üdülési vagy sportolási céllal tartózkodni. Géczy Zsolt Újra a városé a kécskei sportliget Július elsejétől - a helyi futball- klub kérésére - ismét a város kezeli és működteti a tiszakécskei sportligetet. Erről legutóbbi ülésén határozott a képviselő-testület. A futballklub június 16-án levélben tájékoztatta Csemus Ferenc polgármestert, hogy különböző pénzügyi problémák miatt képtelen tovább fedezni a stadion működési és fenntartási kiadásait. Levelében Szabó Tamás, volt klubelnök arra kérte az önkormányzatot, biztosítson megfelelő feltételeket a profi ligába benevezett kécskei futballcsapat számára. A képviselő-testület úgy határozott, visszaveszi a sportligetet, kezeli, és térítés- mentesen biztosítj a használatát a tömeg- és diáksport, valamint a profi futballcsapat számára. A létesítmény fenntartására - a következő közgyűlésig - 225 ezer forintot szavaztak meg a városatyák. A mérkőzéseket a jövőben a futballklub kell megszervezze. Ugyancsak a klubra hárul a pálya és a lelátók meccsek utáni takarítása. A testületi ülésen megfogalmazódott az is, hogy az önkormányzat továbbra sem mond le a futópályáról. (Tavaly a futballklub megígérte, hogy idén május végéig új atlétikapályát készít a pályakorszerűsítés miatt megszüntetett helyett. A határidő lejárt, a négymillió forint elfogyott, de a pálya nem készült el.) A megfelelő működés érdekében az önkormányzat hamarosan szerződést köt a ligetet rendszeresen igénybe vevő intézményekkel, szakosztályokkal, egyesületekkel. Szemészeket várnak Bácsalmásra Bácsalmáson januártól a rendelőintézet működtetését az Egészségügyi Szolgáltató Kft. végzi. Az előző hat hónap tevékenységéről számoltak be a képviselőknek a kft. vezetői. A szakrendelésen az ÁNTSZ által megkövetelt feltételeket megteremtették, és a tb-finan- szírozásához szükséges számítógépes rendszer is működik. Négymillió forintot nyertek a Népjóléti Minisztérium pályázatán. Ebből a keringésvizsgálatok végzésére alkalmas modult és vizsgálófejet szereztek be. Nyugdíjazások miatt a belgyógyászatra, a röntgendiagnosztikára, a szemészetre és a reumatológiára szakorvosi állást hirdettek. Regionális hulladéklerakó A megyében 5 regionális hulladéklerakó épülhet. Ebből egy a felső-bácskai térségben, minden bizonnyal Vaskúton. Széli Péter bajai polgármester elmondta, hogy a megyei ön- kormányzat pénteki tanácskozásán elfogadta azt a javaslatot, miszerint már a társulás megalapításakor is részt vállalnak a beruházásban. Az európai norma szerint egyébként körülbelül 120 ezer emberre jut egy hulladéklerakó, és nem minden falu határában díszük szeméttelep. Bács-Kiskun megy is ebben az irányban próbál meg elmozdulni. Közmeghallgatáson a majsai polgárok Július elsején 17 órakor közmeghallgatásra várja a település polgárait Kiskunmajsa képviselő-testülete. A helyi művelődési központban délután két órai kezdettel tanácskozik a majsai települési ön- kormányzat, amelyet a közmeghallgatás követ. A többi között napirenden lesz a helyi mezőőrség létrehozása, amelynek létszámát hétről nyolc főre javasolják emelni. Kollégája helyettesíti a pirtói jegyzőt Pirtó jegyzője, dr. Kerényi János a Fidesz-MPP megyei listájáról országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az összeférhetetlenség feloldása érdekében a helyi képviselő- testület június 16-tól fizetés nélküli szabadságot engedélyezett a jegyzőnek a képviselői mandátum időtartamára. A község önkormányzata a jegyző helyettesítésére Kiskunhalas jegyzőjét, dr. Vilo- nya Balázst kérte fel. Országúti rablás Rosszul tette egy német állampolgár, hogy megállt autójával az E75-ÖS főúton, Kiskunfélegyháza és Szeged között. Miután kiszállt személy- gépkocsijából, körülvette öt ismeretlen férfi. Beszélgetés közben elvették pénztárcáját, melyben 1320 német márka és 8 ezer forint volt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket. Mosoly a határon A Közép-kelet Európai Zöld Falusi Vendégfogadásért Szövetség hozta létre a Hidak a Határon - Vendégbarát Hatóságért, Lakosságért Alapítványát, melynek célja, hogy a magyar államhatáron minél kulturáltabbá tegyék a határforgalom ellenőrzését. Az alapítvány támogatja a határátkelőhelyeken a megfelelő tájékozatás rendjét biztosító eszközök beszerzésit. Továbbképzéseket, tanulmányuta- kat szerveztek, hogy nyugati kollégáiktól tanulhassanak az egyenruhások. Csütörtökön kiosztották az idei év Barátságos Határőr és Barátságos Vámőr kitüntető címeit. Tíz határőr vehette át ezt az elimerést, közöttük Mezei József zászlós, a Kiskun- halasi Határőr Igazgatóság katonája. Valamennyien a határforgalom ellenőrzésében tanúsított, udvarias magatartásukért részesültek ebben a kitüntetésben. A KNORR-BREMSE AG. a világ első számú, haszongépjármű-fékrendszerek gyártója, több mint 7000 alkalmazottal. Magyar vállalata - a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskemét - haszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával foglalkozik. Alkatrészgyártó (forgácsoló) üzemünkbe keresünk gyakorlattal rendelkező: FORGÁCSOLÓ SZAKEMBEREKET eszterga- és megmunkáló központra NC-, CNC-ismerettel. Jelentkezni lehet személyesen, vagy telefonon: Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Menyhárt Istvánné személyzeti osztályvezető 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Tel.: 06-76/511-194