Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

1998. június 4., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Tárgyalás nincs, jegyzőkönyv van? (Folytatás az 1. oldalról) Némi kivárás után döntött úgy dr. Gyury József, hogy eleget tesz az ilyen esetekben előírt bejelentési kötelezettségének, és levéllel fordult - többek kö­zött - a Legfelsőbb Bíróság el­nökéhez. Az ügyvéd arra várt, hogy a bíróság tesz feljelentést, mert az ilyen ügyek hivatalból üldözendők. A dr. Gyury József ügyvédtől származó információinkat sem a megyei főügyész, dr. Harajka István, sem a nyomozóhivatal vezetője, dr. Horváth István nem erősítette meg, igaz nem is cá­folták. A megyei bíróság elnö­ke, dr. Bodóczky László szemé­lyiségi jogokat óvva hárította el érdeklődésünket, hozzátéve, hogy tudomása szerint egyelőre nem indult vizsgálat. Ez idáig az ügyvéd állítása nem állítható szembe semmivel, mert a hírbe hozott bíró még nem nyilatko­zott az ügyben. Az ügyről értesítést kap a Leg­főbb Ügyészség, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a köztársasági elnök is, mivel a bírák egyfajta mentelmi jogot élveznek. Hogy az esetlegesen meg­induló vizsgálatot a megyei ügyészségi nyomozóhivatal folytatja-e le, ezt nem tudni. Mindenesetre az eljárást kez­deményező ügyvédet tegnap­előtt meghallgatták a nyomozó- hivatalban. Ezt követően dr. Gyury József - nem hivatalosan - annyit tudott meg, hogy nyo­mozás indul. A per következő tárgyalását, amely június 19-én lett volna, bizonytalan időre elhalasztot­ták. Az erről szóló értesítést teg­nap kapta kézhez dr. Gyury Jó­zsef. Ökrös Csaba Dávodi Napok, szerényen Idén ünnepük a dávodi polgárok a község fennállásának 700. évfordulóját. A kerek évszám jó alkalom arra, hogy augusz­tusban, Szent István ünnepével kezdődően, 4 napos rendez­vénysorozattal emlékezzenek meg a település dicső múltjáról. Mint azt Pétiké József polgár- mester elmondta, az idegenfor­galmi látványosságokkal, gaz­dag kulturális kínálattal kecseg­tető Dávodi Napokra 1,1 millió forint értékben nyújtottak be pá­lyázatot. Sajnos sem a megye, sem pedig az Ipari, Kereske­delmi és Idegenforgalmi Minisz­térium nem támogatta az elkép­zelést. Mindkét elutasító indák­lásban az áll, hogy a Dávodi Na­pok helyi jelentőségű, kiemelt idegenforgalmi vonzerőt, or­szágos ismertséget nem élvez. Ennek ellenére a 700 éves tele­pülés, ha szerényen is, önerőből megszervezi a 4 napos ünnepsé­get, és fogadja vendégeit a ter­málfürdőben, a püspökpusztai szállóban, valamint a gyógyá­szati kezelőben. Hogy a terve­zett gyógyászati és idegenfor­galmi konferenciákból, vadász­találkozóból, lovas programok­ból, színházi előadásokból, hor­gász- és halfőző versenyekből stb. mit kell majd lefaragni, azon múlik, hány szponzort sikerül mozgósítani a. ayárJolyajraáiv Közhasznú lett az alapítvány Módosították a Kiskőrös Váro­sért Alapítvány alapító okiratát. Egy január 1-jévei életbe lépett rendelet tette ezt szükségessé. Előírja, hogy csak a közhasznú­ságukat az alapító okiratban is deklaráló alapítványok jogosul­tak az adójóváírásra lehetőséget nyújtó igazolás kiadására az őket támogatóknak. Ez megtörtént. Az alapítvány több mint egy tucat cél támogatására ad lehe­tőséget, köztük a drogpereven- cióra. Tavaly több mint egymil­lió forintból gazdálkodhattak, ez év elején mintegy 90 ezer fo­rint folyt be számlájukra a pol­gárok személyi jövedelemadó­jának egy százalékából. Az ösz- szeggel a Carmina Hungarica Orff zenekar kiskőrösi tagjainak barcelonai utazását támogatták. Gazdasarok sät A hagymafélék kártevői A vörös, vagy ahogyan a szakmabeliek nevezik, a fő­zőhagyma hajlamos két be­tegségre. Minden más ehető hagyma (például a metélő­hagyma és a fokhagyma), va­lamint a legtöbb - egyébként nem ehető - virághagyma rendkívül ellenálló a kárte­vőkkel szemben. A legtöbb gondot a hagymalégy okoz­hatja. Kártétele június-július­ban látható. A növények meg­sárgulnak és elpusztulnak. Ha a gyökerek körül eltávolítjuk a földet, fehér bábokat találunk., Mit tehetünk a hagyma­légy ellen? Permetezéssel ér­demes próbálkozni, bár rend­kívül drága a vegyszer, és sok esetben későn kerül sor a beve­tésére. Ugyanis ha a talajfel­szín alatt már ott vannak a bá­bok, a kártétel elkerülhetetlen. Rendszeres kapálással csök­kenthetjük a veszteségeket. A földből aprólékos, figyelmes kapálgatással kiforgatott bá­bokat a madarak elpusztítják. A hagymalégy nőstényét a növény illata csalogatja, ami (mármint a hagymaillat) egye- léskor a legerősebb. Ezért vagy dughagymáról, vagy csopor­tos magvetéssel szaporítsuk úgy, hogy a sorok közé a hagymalegyet űző sárgarépa vagy zeller, az ágyások szélére pedig bársonyka kerüljön. Sú­lyos fertőzés esetén a Piretrin elpusztítja a tojásait lerakó le­gyeket, de ehhez napra ponto­san kell tudni, mikor fúrja be magát a fiatal növény levelébe. A vöröshagyma másik je­lentős kártevője a fonálféreg. Ezek a mikroszkopikus méretű kártevők a talajból a hagyma­fejbe fúródnak. Jelenlétüket jelzik az elhalt gyökerek, a megvastagodott növényi ré­szek, a torz kidudorodások a hagymafejeken, végső soron pedig a rothadás. A fertőzött növényeket ki kell ásnunk. A zöldségágyásnak ezen a részén 2-3 évig káposztafélét és/vagy fejes salátát termeszthetünk. A fiatal hagymát veszélyez­tetheti még a fehérpenészes rothadás. Ez a megbetegedés párás, nagyon meleg időben gyakrabban fordul elő. Segít ellene a bordói lé. A fertőzött ágyásban legalább 2 évig ne termesszünk hagymát. K. L. Az üregesre kialakított áltrailerből csapon volt leengedhető a szesz Négymilliós szeszfogás Kécskén Ezerkétszáz liter tiszta szesz volt elrejtve a képen látható trailer üregében. Az ezt vontató mikrobuszban nagy méretű tartályban utazott a tilos áru (jobbra fenn). (Folytatás az első oldalról.) Vizsgálódás közben a rendőr fellépett a trailerre is, melyből - legnagyobb meglepetésére - lö- työgést hallott. Ezért alul-felül tüzetesen megnézte, megko­pogtatta a - látszólag használt, de most üres - utánfutót, mely­nek hátsó részén egy rejtett csapott fedezett fel. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy a trailer is szesszel van tele. (Az után­futó üregeiben 1 200 liter szesz volt elrejtve.) A rendőr azonnal értesítette a tiszakécskei őrsöt, a szerelvényt pedig lefoglalta. A gépkocsit vezető, bajai férfi a rendőrségen elmondta, hogy a tiszta szeszt Baja mel­lett jugoszlávok szivattyúzták bele a tartályokba és a trailerbe. A szállítmányt Szolnokra kel­lett volna fuvaroznia, ahol állí­tólag már vártak rá. A rendőr­ség az ügyet további kivizsgá­lásra átadta a területileg illeté­kes vám- és pénzügyőrségnek. Egyelőre nem lesz ítélet a tavaly húsvéti, bajai emberölés ügyében Tanúkat keres a megyei bíróság A két évvel ezelőtti, húsvét napján történt, bajai emberölés ügyében egyelőre nem szüle­tett ítélet. Az idős asszonyt - orvosi vélemény szerint - bru­tális kegyetlenséggel agyon­verték. A bajai: yárosi bírósá­gon dr. Feleky István tanácsa tegnap újra összeült, és tanúkat hallgatott meg. Már több idé­zést kapott egy fontos tanú, N. Mátyás, aki eddig távollété­vel tüntetett. Hiába próbálták meg elővezetni a rendőrök szerdán is, nem találták sehol, őt azért akaija meghallgatni a bíróság, hogy pontosítani lehes­sen a gyilkosság időpontját. A bizonyítási eljárás elhúzódása miatt, csjíszik . az ítélethirdetés, amit a bíróság eredetileg mára tervezett. A felhívás szerint a Bács- Kiskun Megyei Bíróság előtt 4.B. 682/1997. számon, ember­ölés bűntette miatt folyó eljárás­hoz tanúk jelentkezését váiják. Az emberölés sértettje Mészá­ros Sándomé született Bálint Erzsébet, Baja, Szent Margit u. 68. szám alatti lakos volt. Jelent­kezzen az, aki őt 1996. április 7- én, húsvét vasárnapján körülbe­lül 17.40 órát követően még életben látta. A bíróság a jelent­kezést írásban 6000 Kecskemét, Rákóczi út 7. számra vagy tele­fonon, a 76/481-235 számra váija. Páncsics Hajnalka Egészségre neveljünk! Baján háromnapos orvoskonfe­renciát tartottak a pünkösdi ün­nepek előtt a népbetegségek­ről. A tudományos ülésen dr. Fe Chatel Rudolf professzor hang­súlyozta, hogy gyermekeinket egészséges életmódra kell ne­velnünk. Ez az egyetlen módja annak, hogy elejét vegyük a magyarságot tizedelő népbe­tegségeknek (magas vérnyo­más, szív- és érrendszeri megbe­tegedések, csontritkulás, szen­vedélybetegségek, cukorbeteg­ség). Sajnos a rossz táplálko­zási szokások oly mértékben be- idegződtek, hogy azokon a fel­nőtt korosztály esetében nem le­het változtatni, csupán orvosol­ni a már kialakult bajokat. A gyermekek többsége nap­közis, ott lehet tehát elérni, hogy sportoljanak, ne hízzanak el. Es hogy a jövő nemzedéke rászok­jon az egészségkímélő ételekre (kevesebb állati zsiradék, fehér liszt, só, cukor, több rostanyag, párolt zöldség, fehérje- és vita­mindús táplálék). Szemléletváltásra van szük­ség az egészségügy egészében. Nagyobb hangsúlyt és sokkal több pénzt kell kapniuk a beteg­ségmegelőző programoknak. Garázda katonák Félegyházán A Majsai úti buszmegálló üve­geinek kirugdosásával múlatta az időt kedden, a késő éjszakai órákban két sorkatona Kiskun­félegyházán. A garázda, részeg vitézekre a környékbeliek fi­gyeltek fel, és értesítették a rendőröket. A megálló üvegei­ből a katonáknak csak néhá­nyat sikerült kirúgniuk, mivel azok erősebbnek bizonyulták, mint gondolták. A kitartó pró­bálkozásuknak a helyszínre ér­kező rendőrök vetettek véget. A magyarázatkérés természetesen nem marad el. Pedagógusnap Kiskőrösön A városban dolgozó pedagógu­sokat köszönti Kiskőrös műve­lődési, közoktatási és sportbi­zottsága június 5-én, délután öt órakor a művelődési ház szín­háztermében. A nyugdíjba vo­nuló kollégákat szokás szerint Kiskőrösért Emléklappal kö­szöntik, s a rendezvényről ter­mészetesen nem hiányozhatnak a város iskoláiban tanuló diákok sem, akik színes műsorral ked­veskednek tanáraiknak. Drága szerszámok Baján, a Cirfusz utcában, egy asztalosműhelyben tolvajok jár­tak vasárnapra virradóra. A he­lyiségből különböző gépeket, szerszámokat loptak el. Össze­sen 2 millió forint kárt okoztak. Nyári napközi összefogással A felügyelet nélküli gyerekek számára nyári napközit szervez­nek június 29-től a kiskunfél­egyházi Petőfi Sándor Általá­nos Iskolában. A hét héten át tartó napközi szervezésébe a vá­ros minden általános iskolája bekapcsolódott, vállalva azt, hogy a gyerekeknek hasznos el­foglaltságot biztosítanak. Júni­us 15-ig jelentkezhetnek a diá­kok a saját iskolájukban. Kész az egészségház Befejeződött a dávodi egészség­ház és a gyermekorvosi rendelő teljes külső és belső felújítása. A tatarozásra a Népjóléti Minisz­tériumtól pályázat útján 310 ezer forintot kaptak, ennyit tettek hozzá a sajátból is. Az Államigazgatási Főiskola Veszprémi Intézetével együttműködve az Államigazgatási Főiskola és jogi egyetem felvételi vizsgájára felkészítő tanfolyamot szeptember elején újra indítja Kecskeméten a PERSONALVIDEO felvételi teszt jellegű feladatlapokat is felhasználva. A felkészítés minden, magyar- és történelemfelvételire is biztosított A foglalkozások szombatonként lesznek. A negyedikbe lépő középiskolásoknak is ajánljuk! Érdeklődni és jelentkezni: levélben Dr. Poór 8201 Veszprém, Pf. 294 címen, önnek megcímzett és bélyeggel ellátott borítékot mellékelve, illetve telefonon, a 88/429-207-es számon lehet. (23156) A vasminiszter tiszteletére A Baross Gábor Vállalkozási Alapítvány a „vasminiszter” születésének 150. évfordulóján emléktáblát helyez el azokon a településeken, ahol a nagy előd nevét viselő utca talál­ható. Kiskőrösön június 5-én, pénteken délután egykor kerül sor erre az ünnepélyes ese­ményre. A polgármester ekkor leplezi le a helyi Rákóczi és Baross utca sarkán álló épület falán a néhai miniszternek em­léket állító, a nevét viselő ala­pítvány által adományozott táblát. A június 6-i évfordulóhoz közeli napokban az ország kö­zel száz helységében kerül sor hasonló eseményre az alapít­vány és az érintett települések jóvoltából. NYEREMÉNYJEGYZÉK mely készült 1998.május 19-én a “Duplázzon az ötössel!” Jelmondattal meghirdetett különsorsolási akció nyerteseiről. FŐNYEREMÉNY: l.000.000,-Ft duplázva 2.000.000,-Ft A duplázás sprán megmaradt összegből 10.000,-Forintot nyertek: Dudvai István, Kecskemét Rónai Róbert, Kecel SZERENCSEJÁTÉK RT. NyeiteS! Paulik János, Hódmezővásárhely Nyeremény összege: 1.000.000,-Ft+1.000.000,--Ft értékű értékpapír. TOVÁBBI NYERTESEK: Bács-Kiskun megyében Nemes Mónika, Imrebegy Bigors Tiborné, Kiskunmajsa Nánási Gyuláné, Kunszentmiklós Bognár Miklósné, Kunszentmiklós Vígh Tibor, Kecskemét Fodor Józsefné, Sükösd Tóttiné Fazekas Judit, Szabadszállás Puszai Zoltán, Kecskemét Tóvári László, Kunszentmiklós Kókai József, Kiskőrös Benedek István, Baja Kovács Zsigmondné, Kecskemét nyeremény összege: 150.000,-Ft értékű értékpapír, nyereményösszege: 100,000,-Ft+100,000,-Ft értékű értékpapír, nyeremény összege: 50.000,-Ft +50,000,-Ft értékű értékpapír, nyeremény összege: 20.000,-Ft +20.000,-Ft értékű értékpapír. Képli János, Kunszentmiklós Szabó Imre, Kiskunfélegyháza Mester József, Kalocsa Vincze József, Soltvadkert Bangó Kálmánné, Helvécia A nyerteseket - nyereményük átvételének módjáról - a Szerencsejáték Rt. írásban értesíti. Köszönjük az alábbi cégek támogatását: , , Lottószelet - Kraft Jacobs Suchard SZERENCSEJÁTÉK RT. Sophiane - British American Tobacco Magyarország Kft. SZEGEDI TERÜLETI IGAZGATÓSÁG Csongor szivar - Cigar Tower

Next

/
Oldalképek
Tartalom