Petőfi Népe, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
1998. május 16., szombat 3. oldal Megyei Körkép Útépítést, csatornázást, építkezést terveznek Megújul a központ Szabadszálláson Szabadszálláson befejezték a Rákóczi tér, a Tél utca, a Nyár utca, a Duna utca, a Rózsa utca és a Kölcsey utca szilárd burkolatának építését. Az önkormányzat az idén még kilenc kisebb utcában tervez hasonló munkálatokat. Jövőre így már csak egy-két földes utca aszfaltozása marad a város belterületén. A városközpont szépítését folyamatosan végzik. Virágállványokat és szemétgyűjtőket helyeztek ki. Az önkormányzat tervei között szerepel a volt polgári iskolától a szülőotthonig húzódó rész egységes arculatának kialakítása. A három épület - a volt iskola, a szakrendelő és a szülőotthon - utcai homlokzatát úgy alakítanák ki, hogy építészetileg egységes és egybefüggő legyen. A polgári iskolaként ismert házat lebontanák, helyére üzleteknek, irodáknak és lakásoknak helyet adó épületet emelnének. Ez utóbbi beruházás kivitelezésére beérkezett pályázatokról a jövő héten döntenek a szabadszállási képviselők. A tervek szerint 2001-re fejeznék be a 130-150 millió forintba kerülő építkezést. Várják Szabadszálláson a szennyvízprogramra beadott céltámogatási pályázat eredményét. Csak ha a több helyről betervezett pályázati pénzeket elnyerik, akkor tájékoztatják a polgárokat a tervezett beruházás menetéről - mondta Bak István polgármester. Addig ugyanis nincs értelme, hiszen csupán a polgárok hozzájárulásaiból lehetetlen lenne megépíteni a hálózatot. Az elképzelések szerint egyébként az első ütemben a központi részeken építenék meg a főgyűjtővezetékeket, majd később bővítenék a már működő szennyvíztisztítót. Ez egyelőre csak a tervezett teljes hálózat egy harmadán átfolyó szennyvizet tudná megtisztítani. W. Király Ernő Harminc hódot telepítettek be a Gemenc környéki erdőségbe Harminc hódot telepített visz- sza nemrégiben a Gemenc környéki ártéri erdőkbe a Világ Természetvédelmi Alapjának Magyarországi Szervezete - közölte Karcza Zsolt, a szervezet biológusa pénteken egy tatabányai általános iskolások számára tartott rendkívüli biológia-ökológia-órán. A szakember elmondta: a hód, kontinensünk e legnagyobb rágcsálója a múlt században szinte teljesen kipusztult Európában. Magyarországon az utolsó vadon élő példányokat - húsukért és prémjükért - az 1850-es években lőtték le. Visszatelepítésüket azért tartják fontosnak az ökológiai szakemberek, mert a mai ismeretek szerint a hód az egyetlen olyan állat, amelyik képes alakítani a környezetét, és különösen az ártéri erdőségekben végez hasznos munkát. Bátmonostoron sokan foglalkoznak palántaneveléssel. Horváth Istvánná Katona Angéla őstermelő a szomszédos* települések piacain is gyakran árusítja életerős paradi- csom--és paprikapalántáit. fotó: tölgyesi Gábor ✓ Agasegyházi pályázatok Ágasegyháza a Középhomok- szeméttelepet, véderdőt ültethátsági Önkormányzati Szövet- nek a terület köré, irtják a parség településeivel - Kerekegy- lagfüvet, fásítanak a község teháza, Ballószög, Ladánybene, rületén, és megtisztítják a vízFülöpháza, Kunbaracs - együtt elvezető árkokat. Tervezik a pályázatot adott be az Országos 3100 méter hosszú FülöpKözmunkatanácshoz. Az ősz- háza-Ágasegyháza összekötő szefogás azért volt szükséges, út építését, amire szintén pályámért, a környezetvédelmi, .és zatut nyiytultak.be a tekpiilé természetvédelmi célú köz- sek. Az útépítés hatvanmillió munkaprogramra legalább száz forintba kerülne. Ágasegyháza közmunkás foglalkoztatásának intézményeiben régi, elavult tervével lehetett pályázni. Ha a villanyhálózatok működnek, jelentkezést kedvezően bírálják Ezek felújítását is pályázati el, Ágasegyházán harminc pénzből szeretné még az idén közmunkás rendezi majd a megoldani az önkormányzat. Főiskolások, egyetemisták támogatása Kiskunfélegyházán Egymillió forintot osztottak szét Negyvenhat pályázóból harminc kiskunfélegyházi egyetemista, illetve főiskolás részére szavazott meg anyagi támogatást az idei tanév második félévére az önkormányzat művelődés^ oktatási és vallásügyi bizottsága. A költségvetésben erre a célra elkülönített egymillió forintból a mostani pályázathoz 600 ezer forintot használtak fel, a fennmaradó 400 ezret az 1998-99-es tanév első félévében pályáztatják meg - tájékoztatta lapunkat Csáki Sán- domé, a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője. A támogatás összege személyenként 20 ezer forint, a kipostázás a jövő héten kezdődik. Az elbírálás egy előkészítő bizottság feladata volt, melyben a város középiskoláiból delegált pedagógusok és a helyi nagycsaládosok egyesülete, illetve a művelődési bizottság néhány tagja vett részt. Tavaly ősszel Csitos Györgyné - a kiskunfélegyházi nagycsaládosok egyesülete elnökének - kezdeményezésére már sor került á~felső-; oktatásban tanuló rászorulók támogatására, akkor 400 ezer forint volt a felosztható keret. Szúnyogirtás Tiszaalpáron Jövő héten szerdán Tiszaalpáron és környékén is megkezdik a szúnyogirtást. Barton András polgármester elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan idén is egy békéscsabai illetőségű repülőgépes cég végzi a vérszívók irtását. A permetezés közel négyszázharminc hektárnyi területet érint, és 700 ezer forintjába kerül a nagyközség ön- kormányzatának. Költségigényessége miatt az irtást csupán még egy alkalommal tudják megismételni. Valószínűleg akkor, ha ismét túlzottan elszaporodnak a szúnyogok. A szúnyogirtás időpontjáról már értesítették a tiszaalpári méhészeket, hogy biztonságba helyezhessék méheiket. Gazdasarok Védekezés a levéltetvek ellen A levéltetvek a szívogatásuk- kal egyrészt a leveleket és a termést károsítják, másrészt veszélyes növényi vírusokat terjesztenek. Tömeges felszaporodásukat a magas relatív páratartalom és a mérsékelt meleg (18-25 fok) segíti. A levéltetvek ellen hatékonyan védekezhetünk a TÁL- STARR 10 EC-vel, melynek hatóanyaga a növényre kipermetezve 6-7 napig megtartja hatását. Előnye, hogy dózistól függően a molykártevők és az atkák ellen is hatékony. Almatermésű kultúrákban és őszibarackosokban 0,1 1/ha, uborkában, paradicsomban és paprikában 0,2 1/ha dózisban javasolt. A TALS- TARR10ECmindenlevélte tűfajt elpusztít. Felhasználása során ügyelni kell arra, hogy a kártevők közvetlenül találkozzanak a szerrel. Kapható: 1 vagy 0,1 literes és 5x5 ml ampullás kiszerelésben. Ha a tetvek már az összesodródott levelek között szí- vogatnak, a felszívódó szerek közül a ROGORr L 40 ad biztos megoldást, mert a hatóanyaga a növénybe bejutva olyan helyen is kifejti hatását, ahová a vegyszer a permetezés során nem kerül. Alma- termésűek és csonthéjas gyümölcsök kultúráiban, szőlőben és zöldségfélékben 0,075-0,1 %-os permedével levéltetvek, atkák és egyéb lombrágó kártevők ellen is védekezhetünk. A szer 50 mles és 1 és 5 literes kiszerelésben kapható. Forgalmazza: Magyar Kwizda Kft. Keresse a gazdaboltokban! Gyermekvédelmi ellátások Baján Baja képviselő-testülete megalkotta a gyermekvédelmi ellátás helyi rendeletét, amely május 1-jén lépett hatályba. így a korábbi, gyermekekre vonatkozó szociális ellátások megszűntek. A rendelet a gyermekek védelmére pénzbeli és természetbeni ellátásokat, illetve személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokat biztosít - tájékoztatta lapunkat Trázer Ágnes, a népjóléti osztály vezetője.- Rendszeres gyermekvédelmi támogatást biztosítunk, hogy elősegítsük a gyermekek családi ellátását, nevelését. Azok a fiatal felnőttek is részesülhetnek ilyen támogatásban, akik felsőfokú intézmény nappali tagozatos hallgatói. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás havi összege gyermekenként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 20 százaléka. Lehetőség van rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megítélésére is, ha a gyermek vagy fiatal felnőtt családja létfenntartási gondokkal küzd, esetleg veszélyeztetett helyzetbe kerül. Erre akkor jogosult valaki, ha az egy főre jutó jövedelem kétszemélyes háztartás esetén a 20 550 forintot, többszemélyes háztartás esetén pedig aló 440 forintot nem haladja meg. Rab Rita Biztonságban életet az éveknek címmel tájékoztató beszélgetésre hívta Madari Róbert főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési főelőadója az idős korosztály képviselőit. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti épületében tartott kötetlen beszélgetésen sok értékes információt kaphattak az érdeklődők. fotó: banczik r. Népfőiskolái záróest Hétfőn tartja VI. évfolyamának utolsó összejövetelét a herceg- szántói vállalkozói és gazdálkodói népfőiskola. Az 51 taggal működő közösség 20 órától a művelődési ház klubtermében értékeli a képzési évet, és véleményezi az előadásokon elhangzottakat. Majsai vezetők Rendkívüli ülésen két vezetői állásról is döntött szerdán a majsai képviselő-testület. A városi könyvtár vezetője Zadra- vecz Istvánná maradt, a városi hetilap felelős szerkesztője Fogl András lett. Az egészség- ügyi szolgálat ügyeleti gépkocsijának sofőrjéről nem született döntés. Művészpalánták alkotótábora A bajai Udvardi Vizuális Iskola nyári alkotótábort szervez Hő- gyészre, az Apponyi kastélyba augusztus 3-tól 10-ig. A nyolcnapos táborra az iskolában május végéig lehet jelentkezni létszámtól függően. Közéleti Hírek • Alföldi Albert, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje lakossági fórumot, tart Hartán, az :Egye$u)$|£k Hazában május 19-én, kedden, 19 órai kezdettel. Vendég: Vastagh Pál igazságügyi miniszter. • Választási nagygyűlést tartanak május 19-én 19 órakor az ellenzéki összefogás pártjai - az FKgP, a Fidesz-MPP, az MDF és KDNP helyi szervezetei - Jánoshalmán, a művelődési központban. Előadók: dr. Fenyvesi Máté, Karsai Péter, Szent-Iványi Ágnes. • Május 20-án 17 órakor a halasi Szilády-gimnázium kon- viktusában együtt tekinthetik meg az érdeklődők a televízió által egyenes adásban sugárzott Orbán-Hom vitát dr. Szabó Erikával, a Fidesz-MPP-MDF közös országgyűlési képviselő- jelöltjével. A pártelnökök vitája után közös beszélgetést tartanak a résztvevők. LAKÁSFELÚJÍTÓK, TAPÉTÁZÓK, FIGYELEM! Hazai és importTAPÉTÁK érkeztek óriási választékban, kedvező' áron a PAPIRUSZ TAPÉTADISZKONTBA.- Papírtapéták 400 Ft-tól- Habosított tapéták 620 Ft-tól- EXKLUZÍV angol tapéták (selyem) 995 Ft-tól Maradék tapéták 20-30-50% engedménnyel. Cím: Kmét, Tatár sor 1/A Várjuk régi és új vásárlóinkat. A MEZŐGÉPKER ajánlata: Hesston kör-, M-1345 szögletes bálázók, PZK-7 rendsodrók, RK-165, 185,210, ZTR-140, 165, 185 fűkaszák. Traktorok: TK-80 (bulgár) ár: 1.740 E Ft MTZ-82 UK kivitel ár: 2.190 E Ft MTZ-82 exp.kivitel ár: 2.850 E Ft FS-25 (kínai) 4x4 ár: 995 E Ft Hitellehetőség! Kecskemét, Izsáki út 82. Tel.: 76/496-471,76/412-611 f