Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-30 / 101. szám
az Orszát^j^önYvtár áll0,#Y|^t j ÍVS PETŐFI NÉPE 1998. április 30., csütörtök • A Duna—Tisza köze napilapja • 53. évf., 101. szám / 39 Ft Fájsz határában az öntözőfürt lehetővé teszi a lebjobb minőségű konyhakerti vete- mények szabadföldi termesztését is. Karászi Lajos őstermelő (előtérben) egy azok közül a gazdák közül, akik saját palántáikat ültetik ki minden év áprilisában (idén 1200 négyszögölön). Júniusban itt nagy, tömött káposztafejek kerülnek majd a zsákokba. Azt mondják, jó ára lesz a káposztának, mert a fóüával takart korai fajták elfagytak. foto: király László Félmilliárdos veszteség Kecskemét önkormányzata cirka félmilliárd forintot vesztett a tulajdonában lévő Démász- részvények korai eladása miatt. Több mint egy évvel ezelőtt a 370 millió forintos névértékű részvénycsomagot a képviselő- testület döntésének megfelelően 70 százalékon adták el. Jelenleg 200 százalékot ér a papír, vagyis 740 millió ütné most a város markát. E helyett egy éve 260 millió forintért eladták Molotov-koktél repült egy halasi házra Molotov-koktél robbant egy kiskunhalasi vállalkozó Tó utcai otthonában. Az ablakon behajított palack tüzet okozott, meggyulladt a függöny és az ablakkeret. A rendőrség nagy erőkkel kezdett a bűntény kibogozásához. A manapság elterjedt bűn- cselekményekre tekintettel a nyomozók alapos kihallgatásnak vetették alá az ügy sértettjét, a vállalkozót. A nyomozók először leszámolást, életveszélyes figyelmeztetést sejtettek a háttérben. Aztán kiderült, hogy egyszerűbb esettel van dolguk a bűnüldözőknek. A vállalkozó elmondta, hogy a Molotovkoktél megérkeztének előestéjén egy sötét Audiban ülő társaság rodeózott a Tó utcában. A csikorgó kerekek és a bőgő motor hangja felbőszítette a vállalkozó egyik alkalmazottját, aki hozzávágott egy téglát az autóhoz. Ez jó kiindulási pontnak tűnt a nyomozáshoz. A rendőrök az autó típusa és a rendszám töredékének ismeretében felkeresték az autó gazdáját a lakásán, aki beismerte, hogy a tégladobálás viszonzásaként folyamodott a Molotov-koktél elkészítéséhez és alkalmazásához. B. László ellen rongálás vétségének gyanújával folyik az eljárás. Megbabrálta a villanyórát A Démász Rt. szegedi igazgatósága feljelentett egy kiskunfélegyházi lakost, aki a fogyasztásmérő berendezés elállításával több mint 100 ezer forint kárt okozott a vállalatnak. A villamosenergia vételezése hosszú ideig így folyt, ám a Démász Rt. munkatársai hamarosan gyanút fogtak, és a helyszíni szemle során ki is derült a csalás. Egy hónap alatt találták meg a kislány gyilkosát Beismerő vallomást tett a körmendi gyanúsított cze Gábor belügyminiszter jelenlétében Bene László dandártábornok, Vas megye rendőr- főkapitánya. A 19 éves T. G. bűnösségét a rendőrség szerint több, a bűncselekmény helyszínéről származó nyom szakértői vizsgálata is alátámasztja. Lapozzon az 5. oldalra. Beismerő vallomást tett az az előzetes letartóztatásban lévő körmendi férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1998. április 1-jén a Vas megyei Körmenden brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a I 1 éves H. Zsófiát - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján KunMennyibe kerül idén Kecskeméten a nemzetközi repülőnap? Túlzottnak találták, és nem fogadták el a kecskeméti nemzetközi repülőnap költségvetését a hadsereg vezetői. A logisztikai főigazgatóság összesítése szerint ugyanis a különböző jogcímeken benyújtott igények 322 millió forintot tesznek ki, ami majdnem ötszöröse annak, mint amennyibe a tavalyi repülőnap Mi lesz a Csermák téri iskolaépület sorsa Baján? A legutóbbi bajai testületi ülésen ismét napirendre került a Jelky-szakmunkásképző iskola Csermák téri épületének sorsa. Hosszú évtizedekig szolgált iskolaként, ám tavaly változta- ni akartak a képviselők. Tekintettel arra, hogy a távolsági buszmegálló közvetlen szomszédságában áll, és az évek folyamán alaposan elhasználódott az ingatlan, tanodának alkalmatlanná minősítették. Értékesítése azonban nem sikerült, a vevő még az előleget sem fizette be. így jelenleg is a szakmunkástanulók használják. Most viszont újra az ingatlan eladása a testület célja, mivel két ajánlat is érkezett a városházára. Az egyik a korábbi vásárlótól - amelyik nem fizetett - 43 733 750 forinttal, a másik pedig kézírással, egy kis lapon. A képviselők úgy döntöttek az ajánlatok nyomán, hogy pályázatot írnak ki az épület eladására. Bruttó alapárnak a fenti összeget tekintik. A két ajánlat is pályázatnak számít. Kommentárunk a 2. oldalon olvasható. Tiszakécske - Ferencváros 1:2. Majdnem sikerült Kécskén meglepni a Fradit! A hazai csapat vezetést szerzett a második félidő elején, és egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a lelkesedés elég lesz az NB I. második helyezettje ellen. Képünkön izgalmas helyzet a kécskei kapu előtt. A nézőcsúcsot döntő meccsről részletes tudósításunk all. oldalon. FOTÓ: w.K.E. M0CZAS AUTÓHÁZ KFT. I FORD^S^fe 1.849.000 Ft-tól! Alapfelszerelés^- fényszóró- " magasság- állítás- rádiós magnó- immobilizer Autószalon és Márkaszerviz Baja, Szegedi út 11-13. Tel.: 79/325-626 3 j Kiskőrös, Dózsa Gy. a. 67. 5 í Tel.: 78/413-363 c a részvényeket a Démász francia tulajdonosának. Külön érdekesség, hogy még korábban arra történt kísérlet a városházán, hogy egy kecskeméti befektetői csoport 60 százalékon vehesse meg e részvényeket, de ez nem kapott többséget. A szerencsétlen tranzakciót a képviselő-testület tegnapi ülésén tették szóvá. A részletekről lapunk kecskeméti kiadásának 7. oldalán számolunk be. került. A Honvédség megalakulásának 150., a légierő fennállásának 60. évfordulója tiszteletére Kecskeméten augusztus 21-23 közt megrendezésre kerülő légiparádét - csakúgy, mint tavaly - a Manfred Wörner Alapítvány és a Magyar Honvédség közösen rendezi. (Folytatás az 5. oldalon) Gyorshírek Osztalékot fizet a MÓL Rt. Részvényenként 80 forintot, vagyis 8 százalékos osztalékot fizet a Mól Rt. 1998-ban. ami több mint kétszerese az előző évi mértéknek - így í döntött a társaság éves köz- j gyűlése szerdán Budapesten. 1 í-í Iskolai gyilkosságok Két tizenéves fiút lelőttek, I 1 egy harmadikat pedig megsebesítettek kedd délután egy I kaliforniai általános iskola udvarán. Az AP jelentése szerint a tanulók az órák végeztével kosárlabdáztak, amikor rájuk támadtak. Nem várhatjuk be a lemaradókat Elemi érdeke volt Magyar- országnak, hogy az Európai Unió magáévá tegye a diffe- S renciálás elvét, s a lemaradók ne hátráltassák hazánk mié- 1 lobbi csatlakozását - hangoztatta Kovács László külügyminiszter szerdán, a Gazdái- f í kodási Tudományos Társaság \ j Budapesten rendezett föru-j I mának vendégeként tartott j előadásában. A sztrájk ereje Tárgyalásokat kezdtek a dán j | magánszektor munkaadói és munkavállalói, miután a mint- j egy 450 ezer magánalkalma- i j zott hétfő óta tartó sztrájkja í | megbénítja az ország életét. ' Dániában 1985 óta ez a legna- \ | gyobb munkabeszüntetés. Magyar bronzérem | A németországi súlyemelő j I Európa-bajnokságon a férfiak 162 kg-os súlycsoportjában | Farkas Zoltán 130 kg-mal j | bronzérmes lett szakításban. Gyorsítani kell az útépítést Ha a kormány az M7-es au- | tópálya Zamárditól Tomyi-1 szentmiklósig húzódó, új sza-1 kaszának építésére megteremti | “ a fedezetet, úgy 2004-re a ma- . gyár oldalon is elkészülhetne j a hiányzó pályaszakasz - kö- : j zölte Molnár László, a Közlekedési, Hírközlési, és Vizű- j - gyi Minisztérium főtanácsosa I szerdán. Az 1997. évi kormányhatározat szerint hazánk, j I M7-es hiányzó szakasza 2007- I | re épülne meg. A déli határvi- | 1 déken élő magyar lakosság, j továbbá Horvátország és Szlo- | vénia igényli az 5-ös európai | folyosó részét képező M7-es | autópálya gyors megépítését. A HÉT UTOLSÓ NAPJÁN VASÁRNAPI í Petőfi Népe Betyár szeretné, ha a Vasárnapi Petőfi Népe hasábjain Ön is üzenne szeretteinek, ismerőseinek. Ezért várjuk rövid üzeneteiket népszerűvé vált Szívposta rovatunkba! rr DERŰS VASÁRNAPOT! E heti számunk tervezett tartalmából: Megszületni néha oly nehéz Történetek anyák napjára