Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
A7 1) nvv.ui állománya PETŐFI NÉPE 1998. április 29., szerda • A Duna—Tisza köze napilapja • 53. évf., 100. szám / 39 Ft DH BROKERHÁZ Kecskeméten, a PROFITHOLDING Rt. irodájában Kecskemét, Horváth Döme krt. 12. Telefon: 76/486-606, s 486-607 Fax: 76/481-884 ! Állták a próbát az alföldi borok Általában 70 italt kellett egy-egy bírának minősíteni a versenyen. A kiskunhalasi Csipkeház adott otthont kedden az alföldi borok és párlatok 8. versenyének. Rekord mennyiségű nedű érkezett a mustrára: 408 mintát kellett a zsűriknek minősíteniük. A halasi bírálatra csak az előválo- gatókon legjobb minősítést kapott italok juthattak el. Halason a három nagy alföldi borvidék: a hajós-bajai, a kunsági és a csongrádi termőterületek borait, borpárlatait minősítették. A város nevében Tóth Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket, aki elmondta, hogy Halas tavaly lépett be a borvárosok közé, és ezt a versenyt nagy megtiszteltetésnek érzik. Madari Jenő, az FM megyei hivatalának vezetője kiemelte, hogy a szőlészetborászat fejlődésnek indult, amit a beérkezett 400 millió forintos beruházás-támogatási igény is jelez. Az italmintákat hat zsűri vizsgálta, egy-egy bírának általában hetven italt kellett minősíteni. A fehér- és vörösborok száma közel azonos volt, de pezsgőket és vermutokat is rangsoroltak. A tavaly őszi kedvező időjárási hatások és a gondos kezelés érződött a beküldött mintákon. A bírálók általános véleménye volt, hogy a borok többsége ízben, zamatban jobb az előző évjáratnál. Döntésük május 2-án 11.30 órakor a halasi Hősök ligetében, az ünnepélyes eredményhirdetésen derül ki. Kommentárunk a 2. oldalon. Bűnösnek találták a kecskeméti ROVKI egykori vezetőit 24 milliós vagyonelkobzás A Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa kedden hozott ítéletet a kecskeméti Honvéd Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet (ROVKI) volt vezetője - mint első rendű vádlott - és tíz társa ellen indított perben. A katonai tanács mindegyik vádlottat bűnösnek találta. A vádpontok között szerepelt folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, csalás, illetve különösen nagy kárt okozó csalás és magánokirat-hamisítás. Az intézet volt igazgatóját, Remes Péter nyugállományú orvosezredest 300 napi tétel - napi tételenként 500 forint - pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A másodrendű vádlott, Dobos Zoltán nyugállományú főhadnagy büntetése 3 év börtön, 3 év közügyektől való eltiltás és 24 millió forint vagyonelkobzás. A többi vádlott - kereskedelmi és szolgáltató cégek dolgozói - eltérő idejű és mértékű, esetenként felfüggesztett börtön-, illetve pénzbüntetést kapott. (Folytatás a 3. oldalon) Mozgássérült nő volt a bűncselekmény áldozata Gyalázatos nemi erőszak Foktőn Megerőszakoltak egy mozgás- sérült nőt Foktőn. Az erőszakos közösülés ügyében indult büntetőeljárás gyanúsítottja egy 39 éves foktői férfi, H. Ferenc. Az állampusztai büntetésvégrehajtási intézetből egy hónappal ezelőtt szabadult H. Ferenc a testvére házába költözött. Itt lakik a bűncselekmény sértettje is. Hétfőn reggel H. Ferenc testvérével és egy rokonával inni kezdett. A rendőrség tájékoztatása szerint bort és pálinkát ittak. H. Ferenc két partnerének pillái elnehezedtek, így ők aludni tértek. H. Ferenc ekkor ment ki az udvarra, ahol a tolószékes nő ült, akinek a büntetett előéletű férfi elmondta közösülési szándékát. A nő tiltakozó válaszát hallva - a rendőrségi jegyzőkönyv szerint - H. Ferenc kaijába kapta őt, majd bevitte a házba, ahol megerőszakolta. (Folytatás a 3. oldalon) Kutyát lőtt a solti rendőr Vukovári kihantolás Kedden tömeges kihantolás kezdődött a vukovári új temetőben, ahol a város 1991-es szerb ostroma, majd szerb uralma idején mintegy 1200 személyt temettek el. A horvát hatóságok szerint 14 árokban mintegy 800 horvát és körülbelül 350 szerb nemzetiségű áldozat holtteste nyugszik. Lehetővé teszik a családoknak, hogy méltóképp eltemethessék halottaikat. Egy civilben lévő solti rendőr tegnap lelőtt egy kutyát a Kecskeméti úti rendőrségi szolgálati lakások szomszédságában. Szőke János értesítette erről lapunkat, mivel az Astor nevű kuvaszkeverék az ő tulajdona volt. A kutya gazdája azt állítja, hogy a néhai eb a légynek sem ártott, bár félelmetes külsővel rendelkezett. A rendőrségen felvett jegyzőkönyv szerint a rendőr az önvédelmi fegyverével, amelyhez engedélye is volt, lőtte le a kutyát. A rendőr azt írta jelentésében, hogy a kutya már többször megtámadta őt. A rendőr reggel horgászni volt, majd hazatértekor a szomszédjával beszélgetve tudta meg, hogy a kutya szabadon van. (Folytatás az 5. oldalon) Mit akarnak a brit farmerek? A Magyarországon járt brit farmerek tudják, hogy külföldiek nem vásárolhatnak ott termőföldet, de vegyes vállalatokban és más együttműködési formákban szeretnének hozzájárulni a magyar mezőgazdaság átalakításához - mondta kedden Londonban a Kelet-Európai Kereskedelmi Tanács nevű brit kereskedelemfejlesztési szervezet igazgatója. Jeremy Elgin vezetésével a minap brit mezőgazdasági termelők jártak Magyarországon és Lengyelországban, előzetes brit sajtójelentések szerint azért, hogy olcsó földet vegyenek, és amikor a két ország az Európai Unió tagja lesz, a földek tulajdonosaiként hasznot húzhassanak az Unió agrár- rendtartásának (CAP) támogatásaiból. A rendkívül alacsony árak miatt már önmagában e támogatás busás profitot ígér. Felújították a Bozsó Gyűjtemény épületének külső homlokzatát és tetőszerkezetét. A kecskeméti műemlék- épületre az önkormányzat közel 4 milliót fordított. A műszaki átadást tegnap tartották. Cikkünk a 2. oldalon. FOTÓ: B. R. Az idei meggytermést elvitte a moníliafertőzés A Bácskában május elejére elvetik a kukoricát A héten a szeles időjárás kedvezett a vetésben dolgozóknak, mert a felszáradt földeken könnyebben mozogtak az erőgépek. Dr. Kancsár István- Csávoly, Borota és Rém gazdajegyzője - szerint a napraforgó- és kukoricavetőmag kétharmada már a földben van. Amennyiben nem lesz természeti akadálya, május első napjaiban be is fejezik a munkát a gazdák. A vetési költségek 25-30 százalékkal nőttek egy év alatt, ugyanis ennyivel drágultak a vetőmagok. A három faluban 350-400 hektár napraforgót és 2200 hektár kukoricát vetnek. A szőlőkben mindenütt kész a metszés, az almásokban pedig hamarosan befejeződik a virágzás. Fagykárt nem észleltek. Nagyobb baj a pár hektáros meggyesekben jelentkezik. Szinte a teljes termést elvitte a moníliafertőzés. Alacsony olajárat jósol a neves arab szakértő Legalább 2005-ig tart majd a kőolaj világpiaci árának válsága - vélte Ahmed Zaki Jamani volt szaudi olajügyi miniszter, akit az ITAR-TASZSZ idézett. A neves szakértő szerint a következő öt évben a kőolaj ára 13 dollár körül mozog majd. Ennek okát Jamani a kőolaj kínálatának jelentős bővülésével magyarázza. Előrejelzések szerint például Irak 2004-re napi 5,3, 2010-re már napi 6,5 millió hordót fog termelni. Venezuela pedig, amely csillagászati összegeket invesztált olajágazátába, termelését a jelenlegi napi 3,5 millió hordóról öt év múlva 5 millió hordóra, 2010-re 6 millió hordóra növeli. Jamani szerint a másik alapvető tényező, ami alacsonyan tartja majd a kőolaj árát, a délkelet-ázsiai pénzügyi válság. A kőolaj iránt 1986-96 között tapasztalt jelentős keresletnövekedés 40 százalékát éppen az ázsiai „kistigrisek” váltották ki. Ezek az országok azonban a korábbiakhoz képest most évekig mérsékeltebb gazdasági növekedésre számíthatnak. Gyorshírek Havel türelmetlen, jegyzettömböt kér Václav Havel cseh államfőnek jobban kellene kímélnie magát - jelentette ki Ernst Bodner, az innsbrucki egyetemi klinika sebészprofesz- szora. Keddi nyilatkozata szerint a beteg nagyon türelmetlen, állandóan jegyzettömböt kér, és közölni akar valamit, illetve telefonálni szeretne. A professzor szerint sebészeti szempontból nincs akadálya Havel hét végi hazaszállításának. Algériai mészárlás negyven áldozattal Algériában negyven embert mészároltak le vadállati módon keddre virradóra. Torkukat vágták át az áldozatoknak - jelentette be kedden az észak-afrikai ország rendőrsége. A hatóságok nem közölték sem a tettesek kilétét, sem pedig azt, hogy kik voltak az áldozatok. Felvonulás a függetlenségért Kedden több tízezer koszovói albán vonult fel a Szerbiához tartozó, többségében albánok lakta tartomány városaiban, hogy elítélje a szerb rendőrség és a jugoszláv hadsereg támadásait, s hogy függetlenséget követeljen a tartománynak. A koszovói albánok már tizennyolcadik napja vonulnak fel minden délben a koszovói városok központjában. A belga kormány megúszta A belga kormány túlélte azt a bizalmatlansági indítványt, amelyet Marc Dutroux-nak, az ország leghírhedtebb bűnözőjének múlt heti, tiszavirág-életű szökése miatt nyújtott be az ellenzék. Négyórás vita után az indítványt 81-64 arányban, egy tartózkodás mellett elutasították a belga törvényhozók. Atomtöltetek élettartama Az amerikai kormányzat új módszereket dolgoztatott ki az atomtöltetek élettartamának meghosszabbítására és az eszközök biztonságos karbantartására. Az évi négymilliárd dollárba kerülő programot a védelmi minisztérium irányítja. A végső cél a nukleáris töltetek használhatóságának legalább huszonöt évvel történő megnyújtása. | I *■ í