Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-18 / 91. szám

TÉNYÉK, TANUK, TABELLÁK 1998. április 19., vasárnap Huszonhat éve országos csúcstartó Négykézláb- és fátfutásban verhetetlen volt a majsai súly emelőbajnok Kránlcz István súlyemelő magyar rekordját nem le­het megdöntenl. A csúcsot pedig már huszonhat évvel ezelőtt felállította a kls- kunmajsal születésű, ak­koriban tatabányai szí­nekben versenyző spor­toló. Nevéhez fűződik a félnehózsúlyú nyomás 173 kg-os országos csúcsa, de a fogásnemet azóta meg­szüntették, így vált örök rekorddá a teljesítménye. Kránlczot a legnagyobb tehetségek között tartot­ták számon, így hamar be­került a válogatott keretbe Is. A tatai edzőtáborozá­sok során azután kiderült, hogy mókamesterként Is a legjobbak között a helye, hiszen négykézláb- és fal- rafutásban akár olimpiai bajnok lehetett volna, hi­szen ezekben a „sport­ágakban” senki sem tudta legyőzni. Három olimpiára Is készült - Mexikóváros, München, Montreal -, végül egyszer sem lehetett az utazó keret tagja. Tommy Kono, az egykori le­gendás hírű amerikai súly­emelő, amikor 1967-ben Ma­gyarországon járt, Kránicz izmait látva nem akarta el­hinni, hogy még csak két éve foglalkozik a sportággal. Az akkor még csak húszéves, bi­valyerős fiú azzal is kitűnt tár­sai közül, hogy amikor mások az edzésen egymás után há­romszor szakítottak ki egy súlyt, ő valamivel kisebb súly- lyal tízszer is elvégezte ugyan­azt a gyakorlatot. A majsai „minidaru” számára mindez meg sem kottyant, hiszen ke­mény munkára nevelték gye­rekkora óta. A tanyai élet meg­edzette a Kránicz fiúkat, nem véletlen, hogy bátyja birkózó­ként ért el sikereket. Csiszolatlan gyémánt Az iskolatársai a félegyházi szakmunkásképzőben is lát­hatták, mekkora erő rejlik benne, hiszen könnyedén emelte fel a hatalmas súlyokat. A lakatosvizsga után Kecske­méten dolgozott a magasépí­tőknél. A kéményidomelemek pakolásánál sem lehetett „megszakítani”, így gyorsan hírnevet szerzett a brigádban. Munkatársai elhűlve nézték mutatványait, vagy amikor egyszerre három zsák cemen­tet vitt fel a harmadik eme­letre. Sohasem sportolt előtte versenyszerűen, de barátai nógatására mégis elment néha „vasat gyúrni” a súlyemelők edzéseire. Kivételes tehetsé­gére két kecskeméti szakem­ber, Körösi Sándor és Zsákai Károly figyeltek fel. Amikor meglátták a súlyemelőte­rembe citált fiút, rögtön tud­ták, hogy csiszolatlan gyé­mántra leltek.- így lettem súlyemelő ti­zenhét éves koromban. Kecs­keméti színekben kisebb ver­senyeken indultunk, ahol sorra nyertem a könnyűsúly­ban. Eredményeimre felfi­gyeltek, mert nemsokára már a Csepel versenyzője voltam. Lakást kaptam, napi négy órát kellett dolgoznom, s utána jöt­tek az edzések. Fél év múlva már én tartottam a magyar if­júsági csúcsot - emlékezett vissza a kezdetekre Kránicz István. A készruha darabokra szakadt Megsárgult újságok kivágott tudósításai is tanúsítják, hogy a magyar ifjúsági válogatott egyik erőssége volt. A lengye­lek 5-2-es legyőzésénél 370 kg-os összteljesítménnyel nyert váltósúlyban. 1967-ben már az olimpiai reménységek tornáján indult, de lökésgya­korlatban gyengébben szere­pelt, így bronzérmes lett. Egy éve versenyzett és a két orszá­gos második helyezése után számításba vették a felnőtt vá­logatottnál. Nyomásban volt a legjobb, amihez hatalmas kar­erő kellett, de neki volt, gyak­ran 30-40 kilókat rávert a me­zőnyre ebben a fogásnemben. A nyomásgyakorlatnál a ver­senyző felvette a súlyt, majd a versenybíró tapsára, helyből, nyújtott lábbal és egyenes de­rékkal a fej fölé kellett azt emelni. Serkentőszerek nél­kül is gyorsan gyarapodtak izmai, ahogyan akkoriban ír­ták róla: „a készruha dara­bokra szakadt rajta, ha fel­húzta”.- Horváth József és Orvos Kránicz István fénykorában könnyedén bánt a tárcsákkal. András voltak a válogatott edzői a mexikói olimpia előtt és legfiatalabbként bekerül­tem a tizenkét fős keretbe. A válogatóviadalokon azonban nem tudtam teljesíteni a ki­küldetési szintet, így lemarad­tam első olimpiámról - idézte fel a keserédes időszakot. Tatabányára, a magyar súlyemelés fellegvárába iga­zolt. A bányászcsapat sorra nyerte az országos bajnoksá­gokat. Olyan kiváló verseny­zők lettek a csapattársai, mint Földi Imre, Ecser Károly, Ne- messáry. Árpád, Veres Győző. A válogatóversenyekkel azonban szinte sohasem volt szerencséje. A három fogás­nemben - lökés, szakítás, nyomás - elért eredményei alapján az összetett országos csúcs (492.5 kg) is megillette volna. A baj csak az volt, hogy az új csúcshoz szükséges eredményeket nem egy verse­nyen érte el. 71' őszén egy edzésen a lökés világcsúcsá­nak megdöntésére készült. A sikertelen gyakorlat közben megsérült, de akkor még nem gondolta, hogy emiatt egy újabb olimpiáról marad le. Nyírjuk ki a világcsúcsot- Soha nem felejtem azt a napot. November 13. és pén­tek volt. Nagyon jó erőben vol­tam, az edzésen a 180 kilót helyből, háromszor egymás után is a fejem fölé emeltem úgy, hogy a súlyzót közben le sem tettem. Szóltam az edzőmnek, Veres Győzőnek, hogy „nyírjuk ki” a világrekor­dot. A lökés világcsúcsa akkor 193.5 kg volt. A tárcsákat fel­Az eső nem kedvezett tegnap az Időmérő edzéseknek. Ettől függetlenül ma az első és második fordulóval megkezdődik az országos gokartbajnokság a kecskeméti kartrlngen. fotó: banczik Róbert rakták, de nem vettem túlsá­gosan komolyan a dolgot. A gyakorlat elején könnyedén kaptam föl ezt a súlyt, majd meghúztam, de a nagy súly hanyatt lökött, beleesett az ölembe és lenyomta a csukló­mat. A sérülésem annyira ko­moly volt, hogy a cipőfűzőmet sem bírtam bekötni. Felfutott a kőfalon A válogatott keret tatai edző- táborozásairól sokkal kelle­mesebbek az emlékei. Bohém fickó volt, akit bármilyen csínytevésre rá lehetett be­szélni. Tatán készültek a sportágak legjobbjai az olim­piára és a mokány súlyemelőt mindenki kedvelte. Egy bir­kózót fogadásból 60 méteres futóversenyre hívott ki, ám a súlyemelő négykézláb futva is legyőzte. Az egyik futóedzés végén nem volt kedve megke­rülni az épületet és lendület­ből felfutott a két-három méter magas kőfalon az edzőtábor teraszára. A produkciónak gyorsan híre ment, még egy tévés stáb is megörökítette a „falfutót”, aki a Rómeó és Júlia erkélyjelenetét Békési Ilona tornásznővel adta elő a töb­biek nagy örömére.- A sérülése ellenére mégis esküt tett a müncheni olimpa előtt. Ilyen gyorsan felépült?- Nagyon akartam, hogy ki­jussak az olimpiára, így a sérü­lésem után három héttel már nemzetközi versenyen szere­peltem Teplicében. Fájt a ke­zem, de nyomásban már 168.5 kg-ot teljesítettem. Az olimpia évében három válogatóver­seny alapján dőlt el, hogy ki utazik félnehézsúlyban az olimpiára. A sorozatos sérülé­sek miatt sokáig nem tudtam megfelelő eredményeket el­érni a válogatókon. Kerettag voltam, de a Duna-kupa után Aján Tamás, a súlyemelő-szö­vetség főtitkára közölte, hogy nem vesznek számításba az olimpián. Mérhetetlenül csa­lódottvoltam...- J972 májusában mégis rekordot döntött.- Veres Győző tartotta bennem a lelket, s május 7-én éppen az ő országos rekordját megjavítva állítottam fel 173 kg-os országos csúcsot a fél­nehézsúlyú nyomásban. Az összetettben 490 kg-mal az év legjobb magyar eredményét értem el, ám így sem jutottam ki az olimpiára, s akkor úgy döntöttem, abbahagyom... Hiányoznak a sportbarátok Huszonnégy évesen fordí­tott hátat a sportágnak. Haza­ment, disznót hizlalt a majsai ősi birtokon. Bajnok és váloga­tott akart újra lenni, ezért egy év önkéntes száműzetés után visszatért. A nagy cél Montreal lett volna, de a régi eredmé­nyek már nem jöttek. A Néró­ból sem segített, amelyet ak­koriban szinte mindegyik szo­cialista élsportoló szedett.- A csuklóm soha nem jött rendbe. A szakítás előtt valami tudat alatti félelem szállt meg és 135 kg-nál tovább nem tud­tam jutni. 1975-ben végleg fel­adtam, de azóta is lelki fájdal­mam van. Hiányoznak a sportbarátok és a sport. Kránicz István most 51 éves, de már négy éve rokkant- nyugdíjas, akárcsak verseny­zőtársainak többsége. A ma­gasba emelt több ezer tonna súly kikészítette az ízületeit, hat éve volt egy infarktusa is. A csuklója még ma is recseg, bi­cepsze szinte teljesen eltűnt. A kemény munkától így sem riad vissza, teheneket, bikákat nevel a Majsához közeli tanyá­ján. Nem sértődött ember, de azt nagyon fájlalja, hogy ha­mar elfelejtették a sportber­kekben. A sikerek után, ami­kor nagyon küzdött, akkor nem hittek neki, kevesen bíz­tak benne, pedig ő csak súly­emelőbajnok, olimpikon és rekorder akart lenni min­dig. Tapodi Kálmán Elmarad a keceli meccs Futballisták tragikus halála Elmarad a mára kiírt Ke- cel-Solt megyei I. osztá­lyú labdarúgó-mérkőzés. A halasztás okáról Czenczik István, a megyei labdarúgó­szövetség főtitkára tájékozta­Iránba tart a fociválogatott Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szö­vetségi kapitánya tizenki­lenc játékossal vesz részt a hétfőn kezdődő iráni nemzetközi tornán. Eluta­zása előtt szombat délelőtt és délután is edzést tartott a válogatott az FTC népli­geti sportcentrumában. tott bennünket tegnap. Mint elmondta, halálos közúti bal­eset történt, amelynek két ke­celi játékos volt az áldozata. Ezért kérték a találkozó elha­lasztását, amelyhez a labda­rúgó-szövetség hozzájárult. Sporthírek Olimpiai vándorgyű­lést tartottak Szekszár- don. Tegnap Nagy Imre öttusázó olimpiai bajnok tartott érdekes élménybeszámolót. A következő, 31. vándor- gyűlést szeptember 18- án és 19-én Pécsett rendezik. Halasi bravúr a női kézilabda NB I-ben: PEAC Falcotrade-Kis- kunhalas NKSE 17-26 (7-12). Elhunyt Deák Ferenc, a Ferencváros egykori sokszoros válogatott labdarúgója. Deák Fe­rencet, akit március végén kritikus állapot­ban szállították kór­házba, szombaton haj­nalban, 76 éves korá­ban érte a halál. Az amerikai kosár­labda élő legendája, Earvin Magic Johnson rövidesen az ENSZ bé­kenagykövete lesz. A Lazio a tőzsdén. Az olasz tőszdefelü- gyelet, a Consob pén­teken jóváhagyta, hogy a Lazio, az olasz fut- ballklubok közül első­ként tőzsdére vigye részvényeit. A Lazio idén bekerült az UEFA- döntőbe. Supola Zoltán bronz­érmet szerzett a kana­dai Vancouverben ren­dezett tornász világku­paversenyen. A ma­gyar sportoló a nyújtó döntőjében 8.850 pon­tot kapott gyakorlatára, amivel a szlovén Aljaz Pegan és a kanadai Ri­chard Ikeda mögött a harmadik helyen vég­zett - jelentette az AFP. TOTÓ A totó 16. játékhetén eddig lejátszott mérkőzések: 3. Bielefeld-Bayern M ......4-4 x 4 . Rostock-Kaiserslautern.2-2 x 5. Karlsruhe-Schalke 04....0-0 x 6.1860 München-Hertha.. 3 — 1 1 A többi meccset ma játsszák. A KOVEXIM Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. egy lendületesen terjeszkedő vállalat, amely fiatal, agilis, munkacentrikus gondulkodású, nagyfnkú önállósággal rendelkező munkatársat keres termelésirányítói munkakör betöltésére. A felvétel alapfeltétele: • 25-40 óv közötti életkor • kertészeti főiskolai végzettség • B kategóriás jogosítvány Fizetés: megállapodás szerint. Amennyiben ajánlatunk az ön elképzelésével egybeesik, úgy várjuk szakmai önéletrajzát, április 30-áig, címünkre. KOVEXIM Kft. 6200 Kiskőrös, Petőfi u. 72. Tel.: 78/413-572 (i«2M) m FELHÍVÁS! ■ EhLíi I V Mw » Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata az általa meghirdetett könyvvizsgálói pályázat benyújtási határidejét " Wm I 1998. április 24-én meghosszabbítja

Next

/
Oldalképek
Tartalom