Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-18 / 91. szám
1998. április 18., szombat 3. oldal Békenap Kiskunfélegyházán Békefát ültettek Kiskunfélegyházán. Ezemyolcszáznegyvennyolc, te csillag címmel közös Békenapot rendezett tegnap a Magyar Békeszövetség és a helyi nyugdíjasklubok egyesülete a kiskunfélegyházi városháza dísztermében. A műsor után békefát is ültettek. Támogatás Amerikából Ötezer amerikai dollár támogatást kapott a napokban Jász- szentlászló - tájékoztatta lapunkat Kovács István. A jegyző elmondta: a pénzt egy Jászszent- lászlóról Amerikába elszármazott hölgy, Bánkúti Ilona adományozta a községnek, amelyből az általános iskolában egy nyelvi labort szeretnének kialakítani, közel 250 ezer forint értékben. A pénz fennmaradó részéből szintén 250 ezer forintot kapott a kézművestanya, 500 ezret pedig sportcélokra szeretnének fordítani. Szociális kölcsön Katymáron Idén is biztosít kamatmentes kölcsönt a katymári önkormányzat a szociálisan rászorulóknak. Az így elnyert pénzt leginkább lakásfelújításra és tatarozásra használják fel a kérelmezők. Legutóbb két személynek szavaztak meg 60-60 ezer forintot, amit egy év alatt kell visszafizetni - nyilatkozta lapunknak Hebők Béla polgár- mester. Új orvos lesz Csólyoson Csaknem kétszáz csólyospálosi polgár kísérte utolsó útjára Szegeden a község 60 éves korában elhunyt háziorvosát, dr. Rácz Ferencet. A doktor tizenhat évig gyógyított a településen, s halála előtt egy órával is egy beteget látott el. A megüresedett álláshelyre pályázatot írt ki a község képviselő-testülete. A leendő háziorvosnak területi ellátást is végeznie kell. Gazdasarok Növényvédelmi felhívás A 7-8 napja tartó újabb lehűlés visszafogta a vegetációt. A gyümölcsfák közül a csonthéjasok virágzása (cseresznye, meggy, szilva) elhúzódó, míg az almafák kivirágzása lassú ütemben elkezdődött. A fenológiák pontos ismerete szükséges az Erwinia amylovora (tűzelhalás) előrejelzéséhez. A jelenlegi lehűlés kedvezőtlen a baktérium fel- szaporodásának, ezért az elkövetkezendő 4-5 napban - teljes biztonsággal kijelenthető - továbbra sem okoz fertőzést az Erwinia amylovora baktérium. Annál nagyobb figyelmet kell fordítani az alma két gombabetegségére, mégpedig a lisztharmatra és a varaso- dásra. A lisztharmat telelésének kedvezett az enyhe lefolyású tél, ezért a hajtásvégeken erőteljes lisztharmatfer- tőzések észlelhetők megye- szerte. A nedvesigényű varasodás gomba áttelelő képletei (asz- kospórái) március 27-e óta szóródnak. Intenzív kiszóródás április 10-étől indult meg. Az április 9-10-én megye- szerte lehullott 15-20 mm csapadék (34—36 órás levélnedvesség) elegendő volt az idei első varasodás fertőzéshez. A lehűlés miatt a védekezés elvégzésére (az első tünet megjelenéséig) legalább 10-12 nap áll rendelkezésre. A rovarkártevők is megkezdték rajzásukat az almásokban. A piros gyümölcsfa takácsatka lárvakelése megindult. Rajzik a poloskaszagú alma-, körte-, szilvadarázs. Figyelni kell a különböző levéltetű fajok megjelenését is. Itt hívjuk fel ismételten a figyelmet a cseresznyemeggy moníliára. Már Kecel környékén megjelent a betegség első tünete (napokon belül várható, hogy mindenütt megjelenik, ahol nem, vagy megkésve védekeztek). Hasonló a helyzet az őszibarack tafrinás betegségével is. Bács-Kiskun megyei NTÁ, Kecskemét Megyei Körkép Kalocsán két tanú igazolhatja, hogy leszoktunk a dohányzásról Nyomd el a cigit örökre! Hagyd abba és nyersz! címmel az egészségügyi világszervezet (WHO) 54 országban városok közötti versenyt indított, melynek az a célja, hogy minél több ember mondjon le a dohányzásról. A versenybe bekapcsolódott a Kalocsa-homokmégyi Együtt Egészségesen programiroda is. Hazánk ezáltal először csatlakozik a szép pénzjutalmakkal járó megmérettetéshez. Kalocsa kihívóként 19 megyében egy-egy várossal fog versengeni. A kihívó egyik biztos támpontja az, hogy a két éve működő betegségmegelőző program eredményeként Kalocsán kimutathatóan 18 százalékkal csökkent a dohányzók száma. Magyarán 2 ezer felnőtt nyomta el a cigarettáját, reméljük, örökre. A versenyben legalább egy éve dohányzó (ezt saját kezű aláírással és két tanúval kell igazolni) felnőttek és 14-18 éves fiatalok vehetnek részt. A benevezőknek vállalniuk kell, hogy május 2-tól 4 hétig nem gyújtanak rá. Ha ezután do- hányzásmentességet igazoló orvosi igazolást hoznak, 500 illetve 100 ezer forint értékű utazást sorsolnak ki közöttük. A verseny fődíja 10 ezer USA- dollár. Jelentkezni az ÁNTSZ- irodákban és a védőnőknél lehet május 2-áig. K. L. Nincs több leszerelés Kiskunhalason Április 26-án búcsúztatják ünnepélyes keretek között a Kiskunhalasi Határőr-igazgatóságnál szolgáló, utolsó sorállományú határőröket. Többet tehát nem szerelnek le sorállományú határőr katonák Kiskunhalason. A hatályban lévő törvényi rendelkezések értelmében a jövőben ugyanis már csak hivatásos határőrök és polgári -alkalmazottak teljesíthetnek szolgálatot a fegyveres testületnél. Kiskunhalason több mint nyolcvan sorállományú határvédő köszön el a laktanyától és parancsnokaitól, s cseréli vissza az „angyalbőrt” a civil ruhára. A bajai rendőrök csütörtökön délelőtt céllövészeten próbálhatták ki szolgálati fegyvereiket. A tavaszi lőgyakorlatot a Posztó lőtéren tartották. Három próbalövés után ötöt értékeltek is. A legjobb eredményt Vedelek Roland járőr érte el, 48 ponttal. fotó: p. h. __________________________Cikkünk Nyomán__________________________ K ié a hamisított bor a tartályokban? Tegnap megjelent cikkünkre, melyben az OBI igazgatója nyilatkozott a hildpusztai cefreügyről, Flaisz Ferenc vállalkozó reagált. Mint elmondta, nem mindent ért az elmondottakból, s nem is mindennel ért egyet.- Megdöbbenve olvastam - mondta Flaisz Ferenc -, hogy a vámosok kilenc mintát vittek be az OBI-hoz, az úgynevezett anonym mintákként. Ezt mondta az OBI igazgatója, s én ezt el is hiszem. Azonban ez már csak azért is furcsa, mert nálunk mindössze öt mintát vettek a vámosok. Hogyan lett akkor az ötből kilenc? Ha még hozzáadjuk a korábban vett két mintát, akkor sem teljes a kép.- Flaisz úr, ön gyanúsítottja ennek az ügynek. Ä rendőrség számára átadott iratokban is az áll, hogy Flaisz Ferenc és társai ellen folyik a vizsgálat. Ugyanakkor a hildpusztai üzemben, ha jól tudjuk, összesen öt kft.-t jegyeztek be. Tisztázták-e a vámosok, vagy a rendőrök, hogy tulajdonképpen kié is a hamis bor?- Nem tisztázta senki. Az öt közül az egyik kft., a Hosszú- hegyvin Kft. kapott egy felszólítást, hogy fizessen be több mint 300 millió büntetést.- 300 millió? Eddig a vámosok „csak” 30 millióról beszéltek a 10 ezer liter cukorcefre után...- Ez most a tízszeresére nőtt.- Mondja, ki a tulajdonosa a Hosszúhegyvin Kft.-nek?- Én vagyok. De a hamis bor nem ezé a kft.-é.- De ön tudja, hogy melyik kft.-é a hamisított bor?- Igen, én tudom. De ne menjünk a dolgok elébe. Emlékeztetőül: A megyei rendőr-főkapitányság rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt indított eljárást az ügyben, összesen 400 ezer liter bor hamisítása miatt. Közéleti Hírek • Szombaton 15 órától a szabadszállási József Attila Közösségi Házban találkozhatnak a polgárok Molnár István KDNP-s jelölttel. Ugyancsak szombaton 18.30-tól a kiskőrösi művelődési házban Kovács László kereszténydemokrata jelölt mutatkozik be a helybélieknek. Mindkét helyen beszédet mond Hasznos Miklós párt- alelnök. • Fajszon dr. Balás László, az FKgP képviselőjelöltje tart választási gyűlést szombaton este 9 órától a művelődési házban. • Választási gyűléseket rendez az FKgP hétfőn 18 órai kezdettel. A hetény- egyházi iskolában dr. Boda Ilonával, Kecskeméten a Damjanich János Általános Iskolában dr. Kövesdi Ferenccel, Páhiban a művelődési házban Zsikla Győzővel, a kisgazdapárt jelöltjeivel találkozhatnak a polgárok. # Hétfőn 17.30-tól Bokor Sándor, a POFOSZ alelnöke tart előadást az MDF szervezésében a kerekdombi Biczók tanyán. • Dr. Fenyvesi Máté, az FKgP képviselőjelöltje kampánynyitó gyűlést tart Bácsalmáson a művelődési ház oldaltermében április 18-án, szombaton 19 órai kezdettel. • Sza- bad-e koncesszióba adni a lakossági távhőszolgáltatást? címmel rendez lakossági fórumot a Fidesz a kecskeméti Forradalom utcai iskolában hétfőn 18 órától. Előadók: dr. Horváth Zsolt, Nyitray András, Molnár Judit, és Hertelendy László. • Lakossági fórumot tart Gyöngyösi János, az MDF kecskeméti képviselőjelöltje hétfőn 17 órától a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. • A KDNP jánoshalmi szervezete április 19-én 15 órakor választási nagygyűlést tart a helyi művelődési központban, ahol bemutatkozik a párt országgyűlési képviselőjelöltje. Tavaszi akciós árak a P0W$R CENTER TESTÉPÍTŐ SZALONBAN! Bérletáraink: Ä Családi: 5000 Ft/hó \Víi j Férfi: 4000 Ft/hó Nők. diákok, katonák, l jOOt) Ft/ho nyugdíjasok: /«wrwiiv. Napijegy: 500 Ft L POWER CENTER TESTÉPÍTŐ SZALON Kecskemét, Március 15. u. 1/1.78/476-377 Vágja ki ezt a hirdetést és keressen fel bennünket! p A hirdetés felmutatói egy alkalommal^ ingyen a vendégeink! PETŐFI NÉPE TABDI területére kézbesítőt keres. Feladata:- a lap eljuttatása az előfizetőkhöz- új előfizetők gyűjtése- az előfizetési díjak beszedése Elvárásaink:- pontos, precíz munkavégzés-jó kapcsolatteremtő képesség- vállalkozói igazolvány a legalább középfokú végzettség előnyt jelent Jelentkezni lehet: Petrányi József Soltvadkert, Bócsai út 20. Tel.: 78/381-953 1(™ Egyedülálló üdülési akció hétfőtől a Ford Szalay Autóháznál Ön nyaral - mi fizetjük! Már a nyárra gondolnak Kecskemét egyik legismertebb autószalonjában. Április 20-ától egyedülálló autó- vásárlási akciót indít a FORD Szalay Autóház. Azok a vásárlók, akik hétfőtől új autót (személygépkocsit vagy tehergépjárművet) vásárolnak a Ford Szalay Autóháznál, egy hetes, belföldi, kétszemélyes üdülést kapnak ajándékba. Mégpedig az ország legszebbtájain, Keszthelyen és Gyulán, négycsillagos, elegáns szállodában, félpanziós ellátással. A nyaralási akció az autóház által forgalmazott mindenféle típusú új autóra érvényes! Az akció a cég születésnapi meglepetése, ugyanis a Ford Szalay Autóház hat évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét. S három éve annak, hogy Kecskemét egyik kedvelt kertvárosában, Katonatelepen megnyitották autóházukat. A kétszeres évfordulót a nyaralási akció mellett további kedvezménnyel kívánja partnerei számára emlékezetessé tenni az autóház. A Ford Szalaynál vásárolt valamennyi autó árából kedvezményt adnak, amely egyes típusoknál több százezer forint is lehet. A születésnapi akció része az is, hogy nem változtak a részletfizetés feltételei. Az autóháznál a tavalyi hitelfeltételek és kamatok érvényesek az idén is. Továbbra is helyben történő, teljes körű ügyintézést vállalnak. A születésnap tiszteletére bővítették szolgáltatásaik körét is. Az új és használt gépjárműkereskedelem, szervizelés, alkatrészutánpótlás, teljes körű garanciális javítás, autómentés, autókölcsönzés mellett megkezdték az EU- ROCARGO tehergépjárművek forgalmazását. Szalay Autóház Kft. aemuwétetgm, aawví*, t Keestem« K3K»i8t8lsp. 441.«* »a Teífo)*: 78/471-447, $08400