Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-09 / 84. szám
Három hete vaskapu zárja el a kiskunfélegyházi Tímár József házához vezető utat. A hatvanhét esztendős, egyedül élő férfi kapott ugyan kulcsot a kapuhoz a terület tulajdonosától, viszont baj esetén a mentők, a tűzoltók az áram- és gázszolgáltató szakemberei nem tudnak bejutni a területre. Tímár József 1981-ben vásárolta meg a Nyomás utcai telket, melyhez évtizedeken át a Liget utca felől vezetett út. Csakhogy mint utólag kiderült, a bejáró mindvégig magánterületet vágott ketté. Tímár József ez év márciusáig zavartalanul használta az utat. Akkor a terület új, bajai tulajdonosa vaskaput szereltetett a Liget utcai bekötőút elejére. Az idős férfi nem nyugodott bele, hogy elzárták a külvilágtól, felkereste a körzet önkormányzati képviselőjét, Fricska Józsefet, aki a polgármesteri hivatalhoz fordult. Mint kiderült, Tímár József problémája nem egyedi eset Félegyházán. Ugyanis a városnak sokáig nem volt rendezési terve, így a területek adásvételéből mára számtalan bonyodaNegyedszerre rendez sárkányfesztivált Kecskeméten a Szó- rakaténusz Játékmúzeum és Műhely. Április 10-én, pénteken délután 2-kor kezdődik a program: a gyerekek és a játékos kedvű felnőttek úgynevezett Bell tetraédersárkányt építhetnek Rendes Balázs irányításával. Szombaton délután 2-től Szatai Miklós segítségével hagyományos magyar papírsárÁprilis 16. Katona József drámaköltő halálának évfordulója. Tiszteletére aznap délelőtt likőr rendeznek megemlékezést a kecskeméti Katona-emlékházban. Ünnepi beszédet Beke Jólom adódott. A problémák rendezése több tízmillió forintba kerülhet. Az ügyben kedden tartott helyszíni szemlén az illetékesek megállapították: a területre Tímár Józsefnek nincs szolgalmi joga. Tehát a tulajdonosnak nem kötelessége számára bejárást biztosítani. Ezzel szemben az önkormányzatnak feladata, hogy megoldja az kányt készíthetnek a résztvevők. Április 12-én, vasárnap 2- től a Szórakaténuszban afgán harcisárkányt lehet építeni Arz Ferenc vezetésével. Húsvéthétfőn, április 13-án a kecskeméti Arborétum melletti Kápolna-rétre várják a családokat. Délelőtt 11 -tői- a húsvéti locsolkodás és piknik mellett lesz sárkányépítés, sárkánybemutató és -vásár is. zsef tanár mond. Déli 12 órakor kerül sor a Köztemetőben a hagyományos koszorúzási ünnepségre, melyen a Katona József Társaság elnöke, Komáromi Attila mond ünnepi köszöntőt. épület megközelíthetőségét. Ezért azt javasolták, a három érintett fél közösen alakítson ki egy új bejárót. Tímár József azonban ezt nem fogadta el. Ragaszkodik a régi bejárathoz és fizetni sem hajlandó. Végül is abban maradtak, amíg nem rendeződik a kérdés, a terület tulajdonosa továbbra is engedélyezi az út és a kapu használatát. Vajda-Gulyás (Folytatás az 1. oldalról) Borzák János, Páhi egyik képviselője (a földkiadó bizottság volt elnöke) sajtónyilvánosságot kért, mondván, szörnyű dolgok történnek a faluban. Erről is írtunk a március 26-ai riportunkban. Ugyanebben a kiskőrösi rendőrkapitány ígéretet tett arra, hogy fokozott ellenőrzéseket tartanak a községben. Ezek eredményéről volt sajtótájékoztató a minap. A harminc rendőrnek bőven akadt dolga. Az ellenőrzések során öt személyt előállítottak, 23 bűncselekményre fény derült, 11 szabálysértési feljelentést tettek, 96 igazoltató lapot állítottak ki, 27 embert 29 500 forintra megbírságoltak és 26 főt szabálysértésért figyelmeztettek. Több ellopott holmi megkerült, mint például egy kft. Zsukja, a rajta elvitt Simson segédmotor-kerékpárral és szivattyúval. A D. Csabáéknál tartott házkutatásnál is sok mindenre fény derült. A szálak egy bérelt műhelyhez vezetett. Még tavaly kötötték el azt a piros Ladát, aminek kaszniját félbevágva lelték meg. Itt aztán helyet cseréltek más autók - Peugeot, Mercedes és sorolhatnánk tovább - alvázai, motorjai, s mentek az összeépítések. A négykerekűk „varázslása” során csemMagántermelők és borászati vállalkozások egyaránt indulhatnak a II. kiskőrösi városi borversenyen, melyet a város önkormányzata, hegyközsége és a helyi Gondűző BorlovagMélykúton és környékén az aprószámyasok közül a legkeresettebb mostanság a csibe és a kacsa. A naposcsibéért darabonként 100 forintot kémek, az előnevelt csirke két-három hetes korban darabonként 150, a rántanivaló kilója pedig 220 forint. A gazdasszonyok legnagyobb szomorúságára a tojás még mindig olcsó, 8-10 forint körül van darabja. A naposkacsa a térségben 180 forint darabonként, az előneveltért pedig 250-270-et kémek. A napészetre és közokirat-hamisításra is fény derült. A fiatalemberek - B. Tibor, N. József és Gy. Gábor (mindhármójukat őrizetbe vették, illetve ketten előzetes letartóztatásban vannak) - általában együtt indultak szórakozni, aminek legtöbbször mások látták a kárát. Kecskeméten is kiszemeltek néhány Ladát, amiket D. Csaba műhelyében átalakítottak. A homokszínű, a kávébarna, a fehér jármű után az agyonégett is csábította a fiúkat. Kiskőrös és Páhi között kiégett egy Opel Kadett. Amíg tulajdonosú elment intézkedni, addig rend szervez 1998. április 16- án, csütörtökön, A mintákat három, egyenként 0,75 literes palackban április 14-én 8-16 óra között lehet leadni a Pátria étteremben. A pos kislibák 200, a pulykák 180-210 forintba kerülnek. Előnevelt pulyka is kapható már, kilónként 400 forintért. Aki húsvéti bárányt szeretne vásárolni, annak alaposan ki kell nyitni a pénztárcáját. Kilója ugyanis 500 és 600 forint között mozog. Emelkedik a választási malac ára, a 16 kiló körüliekért 8-9 ezer forintot kémek a gazdák, tájékoztatta lapunkat Hamos Béláné, a mélykúti Agrárinformációs Iroda, munktársa. B. E. elsőként D. Csaba és T. József a kerekeket vitte el, majd az utóbbi fiúhoz csatlakozva, Gy. Gábor a maradékot. De fényt derítettek a rendőrök a műtrágya- és az olajlopásra is. A Soltút Kft.-nek a helyi polgármesteri hivatal udvarán álló munkagépét szintén nemrégen rámolta ki Gy. Gábor és D. Csaba. A fenti lista hosz- szabb, amiről - s általában Páhi közrendjéről és közbiztonságáról - a ma este fél nyolckor kezdődőképviselő-testületi ülésen a kiskőrösi rendőrkapitány beszámol. A faluházban tartandó rendezvény nyilvános. P. S. nevezési díj az első minta után 800 forint, minden további minta esetén további 400 forint, mely az eredményhirdetéskor felszolgált vacsora árát is magában foglalja. Nagyheti ünnepkör Kalocsán a húsvéti ünnepkör napjain a miserend a következő lesz. A főszékesegyházban nagycsütörtökön (ma) délelőtt 10 órakor olajszentelési szentmisét tartanak, este 6 órakor pedig az utolsó vacsora emlékére mutatnak be áldozatot, utána közös virrasztás következik. Nagypénteken délután 3 órakor keresztúti ájtatosság veszi kezdetét. Este 6 órakor az úr szenvedésének ünneplésével zárni a szertartás (ezen a napon nincs mise, a szájhagyomány szerint a harangok Rómába „mennek”). Nagyszombaton egész napos szentsírlátogatás. A szertartások este 6-kor kezdődnek a feltámadási szentmisével, majd a körmenettel. Húsvétvasárnap a főszékesegyházban reggel 7 órakor tartják az első misét, majd fél 9-kor a másodikat. Az érseki nagymise 10 órakor kezdődik. Este 6 órakor is lesz mise. Konvektorokat loptak Bácsalmásról Kedden érkezett a bácsalmási rendőrőrsre az a bejelentés, miszerint egy családi házból ismeretlen tettesek három darab gáz- konvektort loptak el. A nyomozás folyik, a kár 30 ezer forint. Eltűnt a kétkerekű Mountain bike típusú kerékpárt loptak el Kiskunfélegyházán, a Szentesi út egyik kocsmája elől. A bicikli gyári száma: HH201890. A tulajdonos épp csak beugrott az ivóba, hogy a szomját oltsa, de mire kiért, már csak a kerékpár hűlt helyét találta. A kár 17 ezer forint. Tyúktolvajok Betörők jártak a minap egy Kiskunfélegyháza közeli tanyában. Feltörték a baromfiól ajtaját, ahonnan tizennyolc tyúkot loptak el. A kár 25 ezer forint. Támfalfelújítás Elengedhetetlenné vált Nemesnádudvaron a Petőfi utcai támfal megerősítése, mert mára olyan nagyfokú a kimosódás, hogy életveszélyes az ottani domboldal. Ehhez azonban a falunak nincs 5 millió forintja, ugyanis a csapadékvíz elvezetése és az útfelújítás is a körmükre égett. Szeretnének pályázat útján pénzt szerezni a munkára. Bérelt Opel Szerdára virradóra a bajai Szentháromság térről elloptak egy Opel Vectrát. Az autót egy ausztrál állampolgár bérelte Münchenben. A gépkocsi rendszáma WIMF-270, értéke 3 millió forint. Gazdasarok A tűzelhalás elleni védelem 3. A fiatal, még meg nem fásodon hajtásvégek pásztorbot- szerűen meghajlanak. A fertőzött hajtásokon a levelek megbámulnák, de ezek sem hullanak le. Meleg, párás időben a betegségre jellemző piszkosfehér, krémszínű, esetleg rozsdabarna színű baktérium- nyálka-cseppek a virágzaton, a zsenge hajtásokon és a terméseken is megjelenhetnek. A vegetáció második felére a gallyakon, ágakon és a terméseken is megjelenhetnek. A vegetáció második felére a gallyakon, ágakon és a törzsön - a fertőzés helyein - besüppedt, lilás színű kéregelhalások, fekélyes sebek keletkeznek. Az egészséges és beteg szövetek határán a kéreg gyakran megreped. A kórokozó biológiájáról annyit, hogy a baktérium elsősorban az ágak fekélyes sebeiben, ritkábban a látszólag tünetmentes rügyeiben telel át. Tavasszal a virágzás idejére aktivizálódik, szaporodásnak indul. A baktériumnyálka nagy mennyiségben a felszínre tör, ahonnan a virágzatra, később a hajtásokra kerül. A baktérium szaporítóanyaggal, gyümölccsel, rovarokkal (méhekkel), madarakkal, széllel, esővel, illetve öntözővízzel vihető át, de légáramlatok útján és művelőeszközökkel (metszőolló, fűrész), illetve virágporral is terjed. Terjedése különösen számottevő a viharral kísért esőt, jégesőt követően. A virágzáskor uralkodó meleg időjárás (18-25 fok), a magas páratartalom, illetve a gyenge szitáló eső kedvez a virágfertőzésnek. A napfényes időszakokban a beporzó rovarok élénk tevékenysége szintén elősegíti a fertőzést. A fekélyes sebekből, illetve virágzatról a baktérium elsősorban a sérüléseken keresztül jut be a levelekbe, hajtásokba, de a növények természetes nyílásain (pl. légzőnyílás) keresztül is fertőződhetnek. Tavasszal - virágzás idején - járványveszélyre akkor számíthatunk, ha három egymást követő napon a hőmérséklet meghaladja a 18 fokot, a lehullott csapadék mennyisége több mint 2,5 mm és a levegő pára- tartalma 75% fölött van. (Folytatjuk) Bács-Kiskun Megyei NTÁ, Kecskemét PIINAE PORCELÁN ÜZLET Kecskemét, Rákóczi út 20. Minden kedves vásárCónknak ketfem.es húsvéti ünnepeket kívánunká RENDKÍVÜL SZÉP, KEDVES PORCELÁN ÉS KRISTÁLY AJÁNDÉKTÁRGYAKAT, KÜLÖNBÖZŐ PORCELÁN ÉTKÉSZLETEKET KÍNÁLUNK, J 1998. április 9., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal A félegyházi Tímár József házát elzárták a külvilágtól wt ■■ , !j ■■ u ' 'j. Nem olcsó az aprójószág Vaskaput szereltek a bejaroutra Mvküton kSmyéké„ '4 $?' 8? •véST í ...... ■* Most még van kulcsa a kapuhoz. De mi lesz később? Fejlesztésekre pályáznak A jánoshalmi képviselők legutóbbi ülésükön a Dégáz- részvények árából megmaradt részt és a Démász-rész- vények teljes egészének árát, összesen 39 millió forintot biztosítottak pályázati önerőre. A pénzalap segítségével pályáznak járdaépítésre, utak aszfaltozására, valamint a víztározó és ivóvíztisztító építésének megvalósításához szükséges pénzekre. Lehetőség nyílik arra is, hogy a tavaly ősszel kimaradt, illetve várakozólistára került pályázatokra pénzt kapjon a város. A jánoshalmi önkormányzat reményei szerint - ha mindenütt sikerrel pályáznak -, idén 130 millió forint értékű fejlesztésre nyílna lehetőség. A pályázatokat április 15-ig kell a városnak eljuttatni a megyei területfejlesztési tanácshoz. Sárkányfesztivál Kecskeméten Páhit megszállták a kiskőrösi rendőrök Gondosan szétszerelték a lopott kocsikat. A nagy drámaköltőre emlékeznek Borversenyt rendeznek Kiskőrösön