Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-08 / 83. szám
4. oldal Világtükör 1998. április 8., szerda Koszorúzással kezdte szarajevói programját Jacques Chirac francia köztársasági elnök; így rótta le kegyeletét annak a 72 francia katonának az emlékműve előtt, akik Boszniában szolgálatteljesítés közben vesztették életüket. Nem jelentek meg a koszovói albánok képviselői kedden sem a pristinai tartományi kormány épületébe összehívott rendezési tárgyalásokon, s így már tizedszer bojkottálták a szerb kormány által kezdeményezett tárgyalásokat. A szerb kabinet egyelőre sem a nemzetközi közvetítésbe, sem pedig a függetlenség napirendre tűzésébe nem hajlandó beleegyezni. Annak a félelmének adott hangot ismételten az Egyesült Államok, hogy veszélyes fegyverkezési hajsza bontakozhat ki Pakisztán és India között, megingatva a dél-ázsiai térség helyzetét. Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre saját kifejlesztésű, ezerötszáz kilométeres hatótávolságú föld-föld típusú rakétájával, amely hétszáz kilogramm robbanótöltet célba juttatására alkalmas. A Csatoma-alagút építésében szerzett brit tapasztalatok átadását kérte Londontól az izraeli kormányfő annak az átjárónak a megépítéséhez, amely a Gázai övezetet kötné össze a Jordán nyugati partvidékével. Ózonlyukat fedeztek fel Anglia és Észak-Franciaország felett. A képződmény Közép- és Dél-Európa felé vándorol, de a sugárzásszint nem veszélyes. A bonc, aki tudta a lottószámokat Bajba került Luang Phor Nivet buddhista szerzetes. A thaiföldi bonc fel akarta venni a harcot a szerencsejátékok ellen, s hogy elvegye a pénzéhes emberek kedvét, előre megmondta a nyertes lottószámokat. Ennek az lett a következménye, hogy tömegesen rohanták meg a fogadóirodákat, s tucatszámra vásárolták a szelvényeket. A híveknek azonban csalatkozniuk kellett. Valóban a szerzetes által megadott számokat húzták ki, ám a nyeremény sokuk között oszlott meg. A vallási ügyeket is felügyelő minisztérium kiderítette, hogy a bonc gyertyát gyújtott egy szentelt vízzel telt kehely fölött, és a vi- aszcsöppek számát adta meg a lottózóknak. A szerzetest eltiltották a további jóslatoktól. A KISKUNFÉLEGYHÁZI TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE a betéti kamatokról, 1998. április 23. napjától Évi kanul F.BKM Lakossági betétek: Könyves betétek: 1. Kamatozó betétek- látra szóló 10% 10-1 hónapra lekötött 13% 13- 3 hónapra lekötött 13,5% 13,5- 6 hónapra lekötött 14,25% 14,25-1-3 évre lekötött 15,5% 15,5 2. Takaréklevél 8% 8 3. Lakáscélú betétek Ifjúsági és Otthonteremtő betétek- 1 éven túl, 5 éven belül 14% 14- 5 éven túl 15,5% 15,5 4. Lakossági folyószámla- látra szóló- 1 hónapra lekötött- 3 hónapra lekötött- 6 hónapra lekötött -12 hónapra lekötött Vállalkozói számlabetétek: 5. Elszámolási számla- látra szóló 5% 5-1 hónapra lekötött 7% 7- 3 hónapra lekötött 12% 12- 6 hónapra lekötött 13% 13- 1 éven túli lekötés 14% 14- lekötés nélküli egyedi el. 8% 8 Alapítványok lekötött bet.- látra szóló 9% 9- 3 hónapos 14,5% 14,5-12 hónapos 15% 15 Az értékpapírok kamatait a takarékszövetkezet hivatalos helyiségében kifBggesztett hirdetmény tartalmazza. Kiskunfélegyházi (15277) Takarékszövetkezet 12,5% 12,5 15% 15 16% 16 16,3% 16,3 16,5% 16,5 Kerekasztal a Kremlben Pénteken döntenek az orosz kormány összetételéről Szergej Kirijenko miniszterelnöki megbízatásának támogatására szólította fel az orosz törvényhozást Borisz Jelcin, s egyben arra kérte az Állami Duma képviselőit, hogy az idei esztendő „legyen mentes a konfrontációktól”. Az orosz elnök az új kormány összetételéről és programjáról rendezett tegnapi kerekasztal- értekezleten, a Kremlben leszögezte: ellenzi koalíciós kormány megalakítását. Jelcin javasolta, hogy az 1998. esztendő „a frakciók, a pártok és a végrehajtó hatalom összetűzéseitől mentes év legyen”, s miniszterelnök-jelöltje, Szergej Kirijenko támogatására szólította fel a parlamenti frakciók és a szakszervezetek képviselőit. Az államfő hangsúlyozta: szakértői kormányt akar, s minden frakciótól személyi javaslatokat vár. Az Állami Duma úgy döntött, hogy pénteki ülésén vitatja meg Kirijenko jelölését. Az ügyvezető miniszterelnök szerint az új kormány programja „széles társadalmi támogatásra” számíthat. Kirijenko a kerekasztal-megbeszé- lés után újságíróknak elmondta, hogy számos személyi javaslat is felvetődött, de elzárkózott attól, hogy meg7nevezze a miniszteri tárcák esélyeseit. A kerekasztal-értekezlettel párhuzamosan Moszkvában a kormány épülete előtt a hadiipari dolgozók képviselői tüntettek. A több mint ezerfős gyűlésen az orosz ipar elsorvasztása, a kormány gazdaságpolitikája ellen emelték fel szavukat az ágazati dolgozók egész Oroszországból összegyűlt képviselői, s elmaradt béreik kifizetését, a szociális biztonság megteremtését követelték. Az orosz tudományos akadémia tudósai viszont a pénzügyminisztérium, illetve a központi bank épülete előtt gyűléseztek, s szintén a felgyülemlett bértartozások kifizetését követelték. Jelentés a fiatalkorúak abortuszáról Az UNICEF egy világdrámáról: 15 millió terhes tizenéves kislány Az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának statisztikája szerint évente mintegy 15 millió tizenéves, többnyire gyermekkorú lány esik nemkívánatos terhességbe. A világon naponta 1600 gyermekkorú nő hal bele nem kívánt terhességbe, vagy szülésbe. Ötmillió gyermekanya (de főként családja) dönt a terhességmegszakítás mellett. A beavatkozásoknak majdnem a felét javasasszonyok, családtagok és más orvosilag képzetlen személyek végzik el. Kelet- és Nyugat-Afrika sok országában 100 ezerből 1000 tizenéves nő hal bele a szülésbe. Az okok: tudatlanság, szegénység, barbár hagyományok, nemi erőszak. A legelmaradottabb földrész kislányai vannak a legnagyobb veszélyben: azok, akiket évezredek óta már 11-12 évesen házasságba kényszerítenek. S azok a fiatalok, akik vagy nem ismerik a nem kívánt terhesség elleni védekezést, vagy a nyomor miatt nem jutnak hozzá óvszerekhez. A gazdagabbakat is fenyegeti hasonló veszély. Az Egyesült Államokban évente egymillió gyermeklány esik teherbe, Németországban tavalyelőtt 4766 18 éven aluli lány szülte meg méhe gyümölcsét, és ugyanennyi nem. Oroszországban az anyák ötödé húsz éven aluli. Szakemberek a felvilágosítás fontosságát hangsúlyozzák, mégpedig mindenekelőtt a szülők kiokítását arról, hogyan neveljék gyermekeiket. Es sok pénz is kell, hogy mindenki számára elérhetővé váljanak az óvszerek. A lányoknak is kötelezővé kellene tenni legalább az általános iskola elvégzését ott, ahol ma még a férfi rabszolgájaként kezelik a nőket. FEB Kanadai kutató különleges kezdeményezése Delfinrádió a nagyvilágnak Bár némely nyelven ijesztő névvel (gyilkos bálna) illetik a barátságos állatot, a sivalkodó, kacarászó, kardszárnyú delfin nagyon is társaságkedvelő, „bőbeszédű” tengeri emlős. „Különleges neszeket hallatnak, amikor egymással társa- lognak”-mondja John Ford. A kanadai kutató eltökélte, hogy az emberi fül számára is hallhatóvá teszi a neki különösen kedves delfinfajta hangját. Saját URH-rádióadót is üzemeltet májustól: az Orca-FM egyelőre csak a meglehetősen ritkán lakott nyugat-kanadai Brit-Ko- lumbia tartományban hallható napi 24 órán át, később aztán az egész világon - az Internetnek köszönhetően. A Csendes-óceán élővilágát, elsősorban pedig a kardszárnyú delfineket kutató Ford a Vancouvert akvárium egyik vezetője, a British Columbia Egyetem tanára. Évek óta rögzíti víz alatti mikrofonokkal kedvencei hangjáta Vancouver-szigetés a szárazföld közötti, halban különösen gazdag tengerszorosban, ahol nagy számban élnek kardszárnyú delfinek. A professzor máris legalább ötszázféle hangot vett szalagra. Kiderítette, hogy mely élethelyzetekben milyen hangot bocsátanak ki a tengeri emlősök. „Megnyilatkozásaik nagyon is egyéniek: a népesebb családi közösségek, nyájak még saját nyelvjárást is kifejlesztettek” - állítja a tudós. Ezeket a hangokat mindeddig legföljebb a vancouveri akvárium látogatói hallhatták: a víz alatti hangfelvételek megvásárolhatók. Ford doktor elhatározta, hogy a közönség számára elérhetővé teszi delfinhangtárát, ezért is alapította a rádióadó-állomást, amely még az idén az Internetre is „beköltözik” a < http://www.vanaqua.org > címen. A rádiót az akvárium látogatói (évente mintegy 850 ezren keresik föl a létesítményt) és az állatbarátok adományaiból, népszerű tudományos kiadványok bevételéből tartják fenn. Kulcsár László Gondoljon a jövőre Építsen az ALTEK KFT -re! Kezdje nálunk építkezését! Megbízható minőség reális áron! Kereskedelmi osztály Tel./fax: 56/350-026 Tel./fax: 56/351-245 Telefon: 56/351-246 Betoncserépgyár 5400 Mezőtúr, Szolnoki út 79. Tel./fax: 56/351-245 Téglagyáraink 5430 Tiszaföldvár, 5442 Kunszentmárton, 2767 Tápiógyörgye, Mártírok útja 47. Szentesi út 39. Temető út 6. Tel./fax: 56/470-026 TelVfax: 56/461-057 Tel./fax: 53/383-855 NE FELEDJE, TETŐTŐL TALPIG ALTER! •1S3920/1H' PBTóm/cpe Rendőrfalu területére kézbesítőt keres. Feladata:- a lap eljuttatása az előfizetőkhöz- új előfizetők gyűjtése -az előfizetési dijak beszedése Elvárásaink:- pontos, precíz munkavégzés- jó kapcsolatteremtő képesség- vállalkozói igazolvány a legalább középfokú végzettség előnyt jelent Jelentkezni lehet: Fórián Szabó András Tel.: 20/568-837 15293 Májusban szavazásra bocsátják az alapelveket Északír megbékélési terv Főleg csak javaslatokat tartalmaz az évszázados északír vallási-politikai konfliktus megoldására megalkotott dokumentumgyűjtemény. A keddre elkészült, 65 oldalas rendezési tervezet vázlatos formájában is történelmi jelentőségű. A pártok csütörtökig, a rendezési alapelvek végleges formába öntésére szabott határidőig tanulmányozhatják a javaslatokat, utána a rendezési folyamat két főszervezője, a brit és az ír kormány szándéka szerint mindenképpen dönteni kell a vitás kérdésekről. London és Dublin már májusban népszavazásra kívánja bocsátani az alapelveket az Írországot kettéosztó határ mindkét oldalán. Továbbra is vitatott, hogy milyen szerepe legyen az ír-északír határon átnyúló, majdani politikai testületnek. A brit fennhatóság ellen küzdő katolikusok óhaja szerint ezen intézménynek valós végrehajtó jogkörei lennének, a Londonhoz hű protestáns unionisták azonban ezt elvetik. Ugyancsak változatlanul vita tárgya a tervezett ulsteri önkormányzat jellege: a katolikusok kormányzati jogkörrel bíró testületet képzelnek el, míg a protestánsok ennél gyengébb hatáskörű szervezetet akarnak. Az északír rendőrség parancsnoka attól tart, hogy a fegyvernyugvást és a megegyezést elvető kisebb, fanatikus katolikus csoportok e döntő napokban esetleg merényletekkel próbálják kisiklatni a fordulópontjához közeledő északír rendezési folyamatot. Halál a halálbüntetésre Az USA „rossz társaságba keveredett” Miközben térségünkben - Magyarország után Csehországban és Szlovákiában is - felvetődött a halálbüntetés visszaállítása, a világszervezet bírálja az Egyesült Államokat a legsúlyosabb büntetésnem gyakorlása miatt. Az USA rendre éles kritikával illeti az ENSZ emberi jogi bizottságát, mert az nem elég szigorú a különböző országokban tapasztalható törvénysértésekkel szemben. Most viszont a világszervezet marasztalta el a tengerentúli országot. Az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának Genfben nyilvánosságra hozott beszámolója felrója az Egyesült Államoknak: a halálbüntetés lehetőségének 1976. évi visszaállítása óta fokozatosan nő a kivégzések száma, miközben másutt a világon éppen ellenkező tendencia tapasztalható. A Bacre Waly Ndiaye szenegáli ügyvéd vezetésével összeállított jelentés azt a súlyos megállapítást is tartalmazza, hogy az USA azon öt ország egyike, amely megengedi azok kivégzését, akik főbenjáró bűnüket még 18 éves koruk előtt követték el, márpedig ezzel megsérti az általa is aláírt Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Konvencióját. A másik négy bírált ország - Irán, Jemen, Pakisztán és Szaúd-Arábia - meglehetősen kényelmetlen társaság az amerikaiak számára. Kevesen tanultak a düsseldorfi katasztrófából Tűzveszélyes repülőterek Lesújtó képet nyújt az európai repülőterek biztonságáról készült felmérés: a légikikötők közül mindössze három állta ki a próbát. A vizsgálatok 17 ország 34 repülőterére terjedtek ki, és csak a müncheniről, a düsseldorfiról és a stockholmiról állapították meg, hogy megfelelően készültek fel tűz és más katasztrófa esetére. Ezzel szemben sok kívánnivalót hagy maga után Hannover, Barcelona, Madrid, továbbá Lisszabon, Faro és Funchal (Portugália), valamint Athén, Szaloniki és Heraklion Görögországban. A bírálatokat annak alapján fogalmazták meg, hogy a falak és a mennyezet borításához használt anyagok tűzveszélyesek, a tűzjelző és tűzoltó berendezések, valamint a menekülési útvonal egyértelmű jelzései hiányoznak. A vizsgálatot végző német alapítvány az utasok védelmét tartja a legfontosabbnak. Ezért javaslatai között szerepel egy újítás bevezetése, amely gyökeresen megváltoztatná az európai repülőtereket: a vészkijáratokat önmaguktól világító ajtókeretekkel kellene ellátni. A szakemberek azt a tanulságot vonták le, hogy a két évvel ezelőtti düsseldorfi tűzvészből egyedül Bécsben tanultak: ott ennek megfelelően folytatják a bővítést. (gy. z.) Atomfegyver az Interneten Aki az Interneten beírja az alábbi honlap címét: www.fas.org/nuke/guide/is- rael/facility/index.html , tájékoztatást kaphat Izrael katonai rendeltetésű atomipari berendezéseiről. Az Amerikai Tudósok Szövetsége nevű szervezet által készített dokumentációból megtudható a létesítmények helye, sőt: a Negev-sivatagban fekvő di- monai reaktorról légifelvételek is lehívhatók. Az is szerepel a lapokon, milyen hatótávolságúak és mekkora robba- nóerejűek a közel-keleti ország atomrakétái. Az izraeli parlamenti bizottság most vizsgálatot indított, hogy kiderítse: veszélyeztetik-e az adatok az ország biztonságát.