Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-16 / 63. szám
2. oldal 1998. március 16., hétfő Megyei Körkép Naptár Március 16., hétfő. Névnap: Henrietta. Névnapozóknak Henrietta: a germán eredetű Henrik női változata, jelentése: uralkodó. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ábrahám, Bálint, Marina nevű olvasóinkat is! Évforduló 1710-ben e napon született Giovanni Battista Pergolesi itáliai zeneszerző. Az úgynevezett nápolyi zenei iskola legjelentősebb mestere volt. Legnépszerűbb és máig gyakran játszott műve Az úrhatnám szolgáló (1733) című buffo-in- termezzo, mely a műfaj iskolateremtő remeke. Számos egyházi zenét is szerzett, legismertebb műve a Stabat Mater. Korának kiemelkedő zeneszerzője volt, hatása az olasz zenére szinte felmérhetetlen. Fiatalon, 1736- ban hunyt el. Ökumenikus naptár A Henrietták védőszentje az 1266-ban elhunyt Boldog Suso Henrik, német misztikus. Az ortodox és gör. kát. naptárban ma Szent Szabinosz vértanúra emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma délután 15 órakor kamarakiállítást nyitnak az 1848-as forradalom tiszteletére a megyei levéltárban (Klapka utca 13-15.). • Ma délután 17 órakor nyitják még a kecskeméti tavaszi fesztivál részeként dr. Gombkötőné Tóth Ilona naiv festő kiállítását a kecskeméti, Lechner utcai helyőrségi klubban. • Ma délután 18 órakor nyitják meg a kecskeméti, Bagoly utcai Egészségházban Virág Zoltán festőművész kiállítását. # Március 20-án, délután 14 órakor nyitják meg a kecskeméti Katona József Emlékházban a Muraközy János-em- lékkiállítást. • Hagyomány- őrzők Vas megyéből címmel nyitnak a tavaszi fesztivál részeként időszaki kiállítást a kecskeméti, Serfőző utcai Népi Iparművészeti Múzeumban. Az 1848-as forradalomra emlékeztek szombat délután a bugaci művelődési házban. Az ünnepség keretében avatták fel és áldották meg a község új címerét és zászlóját. Hatszázmillió forintos beruházás Kecskemét-Kisfáiban? Regionális lerakót terveznek Előreláthatólag még 3-5 évig működhet az úgynevezett „megtűrt” kategóriában a kerekegyházi szeméttelep, mivel a témában készülő törvénytervezet előírásainak - több mint másik kétezerrel együtt az országban - nem felel meg. A szabályoknak megfelelő, új telep létesítése hatalmas összegbe kerülne. Üzemeltetése egy település esetén gazdaságtalan lenne, és állami támogatást sem lehetne nyerni a megépítéséhez. Ezért Kecskemét koordinálásával térségi kezdeményezés indult, amelynek során Kecskemét tervei szerint Kisfái területén regionális szeméttelep épülne. Dr. Mayer Antal, az önkormányzati tulajdonban lévő Kecskeméti Város- gazdasági Kft. ügyvezető igazgatója ismertetőjében elmondta, hogy a telep a kecskémét környéki önkormányzatok - mintegy tizenöt település - összefogásával épülne meg. A központi támogatásra vonatkozó változások után várhatóan -50 ezer lakos és legalább 11 település lesz az a nagyságrend, ami után állami hozzájárulás igényelhető. A hatszázmillió forintos költséggel tervezett regionális hulladéklerakó tulajdonosai közé léphet az a település, amely legalább 1 millió forinttal belép az erre a célra létrehozott társaságba. A tulajdonos települések a tervek szerint 30 százalék körüli kedvezményt kapnak a szemétszállításnál. A regionális lerakó megépítését 1999-re tervezik. Március 19-én Kecskeméten tartják a beruházás tervtárgyalását, amelyre a szakembereken kívül az érintett önkormányzatok polgármestereit is meghívták. A kerekegyházi képviselők úgy döntöttek, hogy biztosítják a tulajdonossá váláshoz szükséges egymillió forintot. W.K.E. A Kossnth-nóta éneklési verseny győztes csoportja, az 5.a énekkara is fellépett azon a kulturális seregszemlén, amelyet az elmúlt pénteken rendeztek a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános és Művészeti Alapiskola dísztermének ünnepélyes átadásakor. fotó: pulai Sára Balesetek, Bűnügyek Halálos játék Halálos lövés ért Mindszenten pénteken éjjel egy 20 éves fiatalembert, miközben rendőr barátjának lakásán játékból eldobta az őrmester fegyverét. A 22 éves O. Zsolt rendőrőrmestert, a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság mindszenti rendőrőrsének beosztottját otthonában látogatta meg közeli ismerőse, a 20 éves P. István egyetemi hallgató. A rendőr elmondása szerint a szobában ketten voltak a barátjával, amikor véletlenül elsült a fegyver. O. Zsoltot őrizetbe vették. Lába kélt a pénztárcáknak Kecskeméten, az Arany János utcai műszaki bizományi áruházból loptak el egy pénztárcát a napokban. A 250 ezer forintot rejtő buksza a feljelentés szerint egy íróasztalfiókból tűnt el. Baján, a Bezerédj utca egyik épületéből is lába kélt egy pénztárcának. Ebben ráadásul egy bankkártya is volt, melynek felhasználásával a tettes 100 ezer forintot vett fel a sértett számlájáról. Betörő a presszóban Érsekcsanádon a Dózsa György utcában lévő presszót törte fel ismeretlen tettes péntekre virradóra. A tolvaj a hátsó ajtón át jutott a helyiségbe, ahonnan 70 ezer forintot lopott el. Hulladékfémet Bácsalmásról A napokban ismeretlenek egy bácsalmási kft. telephelyére ablakbetörés módszerével hatoltak be. Onnan alumínium- és rézhulladékot loptak el, mintegy 200 kilogrammnyit. A károsultat ezáltal 40 ezer forintnyi fémmel rövidítették meg. Keceli rézüst Kecelen, a helyi ÁFÉSZ szeszfőzdéjéből elloptak egy rézüstöt a napokban. A tettes tudta, hogy értékes zsákmányra lelt. mert az üst értéke 1 millió forintra rúg. Leszedték az ajtóborítást A KEFAG bugaci erdészete tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik a közelmúltban 1 köbméter akác tűzifát és 1 köbméter fenyő-papírfát loptak el 11 ezer forint értékben. Az egyik közeli laktanya gyakorlóteréről az ott található épületek gépkocsibejáró-ajtóit borító fémlemezeket lopták el ugyancsak ismeretlen tettesek. Itt az okozott kár 50 ezer forint volt. Golf Kecskemétről Pénteken este Kecskeméten, a Vitéz utcából ellopták az ERT- 099 rendszámú, bordó színű Volkswagen Golf személygépkocsit. Az autó 1,5 millió forintot ér. Játéktermi rabló Pénteken ismeretlen tettes a bevétel átadására kényszerítette Budapesten a VI. kerületi Ré- vay utca egyik játéktermének alkalmazottját. A támadó mintegy 570 ezer forintos zsákmánnyal távozott. Nézőpont Majd ősszel kiderül W. Király Ernő írása Négy óra alatt nyolcmillió forint megtakarítás. Nem rossz. Én is szívesen megtanulnám, hogyan kell csinálni. Aztán tanfolyamokat szerveznék, és mikor már elég sokan ismernék a módszert, Hegyeshalomnál meg Záhonynál lecserélném a Magyarország táblát Eldorádóra. Mielőtt követeket indítanának Brunei szultánjához, hogy lemondhat a világ leggazdagabb embere címről, elmondom, hogy a kétmilliós óránkénti átlag Kerekegyházán csak a kölcsönfelvétel kivédésére volt elég. Az összegek farigcsálása során kiderült, hogy az idén - sok más egyéb mellett - nem lesz pénz a vásártér felújítására, így aztán vásárok sem lesznek, mert így a hatóságok nem adnak rá engedélyt. A kerekegyházi képviselők megszüntették az első lakáshoz jutók telekvásárlási támogatását is. Furcsamód a legfiatalabb képviselő javasolta ezt. Neki már biztos nincs lakásgondja. Egyelőre úgy tűnik, hogy egy lepusztult villamosvezeték-hálózat javítását is halasztani kell. Egyre kevesebb pénz jut segélyekre, felújításokra, új beruházásra meg jóformán semmi. Egy idén is városi címre pályázó nagyközségnél mindez nem túl biztató. Furcsa szegénység ez. Miközben csontig faragták a költség- vetést, egy évre bankba tettek húszmillió forintot. Úgymond tartalékba. Úgy tűnik, az, hogy a polgárok tartalékai kimerültek, nem érdekel senkit. Az alpolgármester szerint ötletszerűen összeállított költségvetést készítettek a községháza pénzügyesei. Nem tudom, miért mondta, nem vagyok szakember. A szerdai ülésen az viszont egyértelműen kiderült - tisztelet a kivételnek -, hogy a képviselők egy része még csak el sem olvasta az előterjesztést. Hogy a kerekegyházi polgárok mit olvasnak ki mindebből, az majd eldől ősszel, az önkormányzati választásokon. Félegyházán folytatódik a népszerű fórumsorozat Március 20-án, pénteken este fél hatkor a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban folytatódik Az élet él és élni akar címmel februárban megkezdett beszélgetéssorozat. Az Emberközpontú, Fenntartható Társadalomért Alapítvány Cselekedjünk - de hogyan? című fórumsorozatának vendégei, akik válaszolnak a feltett kérdésekre, ezúttal: dr. Papp Lajos szívsebész, orvos- professzor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanára, dr. Samu Mihály, az állam- és jogtudományok doktora, egyetemi tanár (Eötvös Loránd Tudományegyetem) és dr. Tomphos Judit ügyvéd, nemzetközi kereskedelmi és jogi szakértő (MBA-MIBL). A fórumot kezdeményezte és vezeti Kelemen József.- gulyás Hogy i'll i íttí i egy pólóból Volkswagen Polo ClassL • szervokormány, ■ könnyűfém keréktárcsák, ■ központi zár, ■ klímaberendezés a „Cool" ■ sportülések elöl, változathoz, ■ elektromos ablakemelő elöl, ■ osztott dönthető támlák, ■ magasság állítható ülések hátul, ülések elöl, ■ hátsó fejtámlák. Akár 400.000 Ft extra árelőnnyel Brill Kft . Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/486-001, 76/486-004 Fax: 76/486-003 Tompa, Határ út 5/B Tel./fax: 77/451-005 Cegléd, Kossuth tér 1. Tel.: 53/315-838