Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-12 / 60. szám

hétről hétre Amiért letartóztatták, nem is volt bűncselekmény Mikor szabadul a vállalkozó? A Nyíri-erdészháznál készülnek az ünnepre Vámosok szállták meg 1996. október 29-én a kecskeméti Sagál Rt. telephelyét. Ezt követően ellentmondó hírek keringtek a hí­rős városban. Ami tény: Sallai Mihályt, a cég elnök-vezérigaz­gatóját Kaposvárott előzetes letartóztatásba helyezték. Aztán 1998. február 23-án bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást abban az ügyben, amely miatt annak idején előze­tes letartóztatásba helyezték a vállalkozót. Az erről szóló ka­posvári határozat a Petőfi Népe birtokában van. A lajosmizsel óvodások tegnap már megcsodálták a jubileumi emlékművet. Több ezer embert várnak va­sárnap Kecskemét-Hetényegy- házára a Nyíri-erdészházhoz a március 15-ei ünnepségre. A rendezvény 11 óra 30 perckor kezdődik, az ünnepi szónok Deutsch Tamás és Katona Ta­más lesz. A műsorban fellép - egyebek mellett - Balogh Me­linda diák, Pál Attila színmű­vész, a Family Brass, a megyei huszárbandérium, a ménteleki Nefelejcs Népdalkor, a Kecs­kemét Táncegyüttes, a Piarista Gimnázium valamint a hetényi általános iskola diákjai. Az ün­nepség előtt fél 11-kor Már- tönfi Benke Márta festőművész a Nyíri erdőről készült képei­Iskolanévadó Ballószögön A ballószögi általános iskola Kossuth Lajos nevét veszi fel. A névadó ünnepségre jó alka­lom az 1848-as forradalom 150. évfordulója, amelyet az idén ünnepel az ország. Ballószögön március 15-én tíz órától a falu­házban kerül sor a megemléke­zésre, valamint ennek kereté­ben az iskola névadó ünnepsé­gére. Leleplezik az iskola új névtábláját is. Testületi ülés Kecskemét képviselő-testülete soron következő ülését március 19-én, szerdán 13 órától tartja a városháza dísztermében. Az ülés nyilvános, a napirendi pon­tok megtekinthetők a városháza aulájának hirdetőtábláján. Névjegyzék Az országgyűlési választás első fordulójára a kecskeméti vá­lasztópolgárok nyilvántartása elkészült. Március 11-18-áig munkaidőben megtekinthető a városháza első emelet 14. számú helyiségében. nek kiállítását Kosa Csaba író nyitja meg. Az ünnepségen szentelik fel a Farkas Gábor Ybl-díjas épí­tész által tervezett Jubileumi emlékművet, melynek tegnap tartották a műszaki átadását. Szulyovszky László elmondta, hogy az emlékmű létrehozásá­ban sokat segített Dauner Már­ton, az FM erdészeti hivatalá­nak elnöke, Sódar Pál, a Kefag Rt. vezérigazgatója, dr. Göbö- lös Antal, az állami erdészeti szolgálat Bács, Békés és Csongrád megyei igazgatója valamint Koczka Zoltán, a ke­rekegyházi erdészet vezetője. A Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány képzőművészeti pá­lyázatának díjkiosztására is az ünnepségen kerül sor. Az 1-4. osztályosok között első lett Ko- hári Bettina (Homoki-Nagy-is- kola). 2. Csavajda Péter (Pia­rista). 3. Gulyás Anita (Petőfi). Különdíj: Zilahy Sarolta és Lengyel Csaba (Máriaváros). Az 5-8. osztályosok eredménye a következő. 1. Horváth Zita (Petőfi). 2. Pék Árpád (Petőfi). 3. Bitay Zsolt (Bányai). Külön­díj: Juhász László (Szent Imre) és Tamási Kristóf (Piarista). A 9-12. osztályosok eredményei: 1. Takács Eszter (Bányai). 2. Szikora Imre (Katona). 3. Peré- nyi Lóránt (Piarista). Sallai Mihály tizenhárom hó­napja van előzetes letartózta­tásban. A nyomozók utoljára 1997. július 9-én hallgatták ki, azóta hozzá sem szóltak a ka­posvári börtönben. Február 26- án íratták véle alá a három nap­pal korábban kelt, nyomozást megszüntető határozatot, de még mindig nem szabadult ki. Nem omlott össze a részvénytársaság A Sagál Rt. 1996-ban már a ha­zai röviditalgyártás nyolc szá­zalékát tudhatta magáénak. Éves szinten milliárdos forgal­mat bonyolított, havonta 35-40 millió forintot fizetett be az ál­lamkasszába. Nem beszélve a helyi adókról. Sallai Mihályt Kecskeméten a sport és a kul­túra bőkezű mecénásaként is­merték. A hazai multinacionális cégek kedvelték a Sagál olcsó és jó minőségű termékeit, a szupermarketek polcain egyre nagyobb helyet foglaltak a kecskeméti cég italai. A három­tagú igazgatósággal működő cég Sallai Mihály letartóztatása után nem omlott össze, mivel a két igazgatósági tag - Sallai Mihály fia, valamint Gál Zoltán - továbbvitte az ügyeket. Az egyéves tortúra következtében azonban a Sagál Rt. mára befe­jezte a termelést és a 300 millió forintot érő kőrösihegyi telepét bérbe adta egy cégnek, aki to­vább gyártja a kedvelt márkájú italokat. Sallai Mihály kezdettől ta­gadta, hogy kecskeméti telephe­lyén jogellenesen vámkezelt fi­nomszeszt fejtettek le 1996 ok­tóberében. Az 1998. február 23- án kelt, nyomozást megszüntető határozatban a következő sze­repel: „A büntetőeljárás során megállapítottuk, hogy a külföld­ről beérkezett fmomszesz jog­szabályellenes vámkezeléséről Sallai Mihálynak nem volt tu­domása, a balatonboglári Eszencia Kft.-vei, illetve annak tulajdonosával közvetlen kap­csolatban nem állt. Megállapí­tottuk továbbá, hogy a fogyasz­tási adó megfizetése nélkül vámkezelt fmomszesz értékesí­tését követően a fogyasztási adót az Eszencia Kft. -nek kellett volna megfizetni, a jogszabályi előírásoknak megfelelően. ” Újabb rajtaütés Az 1996. októberi rajtaütés után a kecskeméti vámhivatal járőrei 1996. december 17-én újabb vá­ratlan jövedéki ellenőrzést tar­tottak a Sagál Rt. telepén. Meg­állapították, hogy 49 ezer 465 hektofokliter szeszes ital alap­anyagával a cég nem tud elszá­molni. Az 1997. február 12-én kelt határozat szerint ezért 282 millió forintos jövedéki bírsá­got szabtak ki a cégre és a kőrö­sihegyi telephely földhivatali tulajdoni lapjára a vámosok zár­latot jegyeztettek be. A Sagál megfellebbezte a határozatot és befizette az ehhez szükséges 200 ezer forint illetéket. Ezt kö­vetően sokáig nagy csönd kö­vetkezett. Szeptemberben kapott a cég­vezetés értesítést az illetékhiva­taltól, hogy a 200 ezer forintot visszautalták nekik. Ebből kö­vetkeztettek arra, hogy elfogad­ták a fellebbezést. Végül csak 1997 szeptemberében kapták meg a vámosok az 1997. április 30-án (!) kelt másodfokú hatá­rozatát arról, hogy nem kell be­fizetni a cégnek a 282 milliós büntetést, mert az erről szóló ha­tározatot megsemmisítették. A megyei parancsnokság másod­fokú határozata szerint ugyanis az elsőfokú hatóság állításából semmit nem tudott bizonyítani, az eljárás során számszaki és jogértelmezési hibákat vétettek, a Sagál Rt. képviselőit meg sem hallgatták (mindezek ellenére a Sagál telephelyére bejegyzett földhivatali zárlatot mind a mai napig nem törölték). Tíz évet tévedtek A meghökkentő eseményeknek azonban még koránt sincs vége. 1998. január 28-án a Legfel­sőbb Bíróság újabb négy hó­nappal meghosszabbította Sal­lai Mihály előzetes letartóztatá­sát. Ennek egyik indoka az volt, hogy Sallai Mihály 1997-ben deviza- és más bűncselekmé­nyek miatt egyévi - négy év próbaidőre felfüggesztett - bör­tönbüntetést kapott. Sallai Mi­hály ügyvédje a Legfelsőbb Bí­róság elnökének írt beadványá­ban arra hívja fel a figyelmet: a Legfelsőbb Bíróság 10 évet (!) tévedett. Ugyanis Sallai Mi­hályt 1987-ben ítélték el sze­mélygépkocsi magánimportja miatt, ami ma már egyébként nem is bűncselekmény. Az elő­zetes letartóztatás indoklásában így az sem felel meg a valóság­nak, hogy Sallai Mihály felfüg­gesztett szabadságvesztés hatá­lya alatt áll, hiszen az 1987-es ítélet már régen elévült. A Leg­felsőbb Bíróság azt is megálla­pította a letartóztatás meghosz- szabbításának indokolásában, hogy Sallai Mihály ellen a kecskeméti bíróságon bélyeg- hamisítás bűntette miatt újabb büntetőeljárás folyik. Ezzel kapcsolatban a vállalkozó ügy­védje arra hívja fel a figyelmet, hogy a kecskeméti bíróság vé­dencét 1997. december 8-ai íté­letében felmentette e vád alól. A kaposvári börtönben Sallai Mihálynál az őrök mobiltele­font találtak. A vállalkozó kö­zeli hozzátartozói állítják, hogy a tizenhárom hónap óta előze­tes letartóztatásban lévő 50 éves férfi kizárólag a családtag­jaival beszélt. Harmadik nekifutás Domokos Ferenc pénzügyőr hadnagy, a Vám- és Pénzügy­őrség Somogy Megyei Nyo­mozó Hivatalának megbízott parancsnoka tegnap arról tájé­koztatta a Petőfi Népét, hogy a kecskeméti vállalkozó ellen a nyomozást - bűncselekmény hiányában - csak a csempészeti ügyben szüntették meg. Az adócsalás alapos gyanúja azon­ban fennáll, már az iratismerte­tés is megtörtént. Az ügyet a héten vádemelési javaslattal fogják megküldeni a Kaposvári Városi Ügyészségnek. Domokos Ferencet - aki a nyomozást megszüntető hatá­rozatot aláírta - megkérdeztük: akkor azt hogy kell érteni a ha­tározat indokolási részében, hogy „a fogyasztási adót az Eszencia Kft.-nek kellett volna megfizetnie”. Vagyis a fo­gyasztásin kívül még milyen adót kellett volna befizetni a fi­nomszesz után? A megbízott parancsnok elmondta: nem csak a két kamionról van szó. Nyomozást folytattak a Sagál Rt. korábbi tevékenységével kapcsolatban is, mely során újra adócsalás gyanúja merült fel. * * * Összegezve a történteket: 1996 októberében két tartálykami­onnyi, jogellenesen vámkezelt finomszesz ügyében indul eljá­rás Sallai Mihály ellen, akit emiatt előzetes letartóztatásba helyeznek. Egy hónappal ké­sőbb újabb rajtaütés történik a Sagál Rt. telephelyén, melynek következményeként 282 millió forintra bírságolják a céget. Ezt a büntetést később visszavon­ják. Az első üggyel kapcsolat­ban meg kiderül: tulajdonkép­pen már nem is azért tartják előzetes letartóztatásban Sallai Mihályt, amiért annak idején elvitték. Hanem - és ez már a harmadik hatósági nekifutás - a cég korábbi tevékenységével kapcsolatban merült fel ismét adócsalás gyanúja. Mihályka Gyula A Csárdáskirálynővel kezdik az új évadot Hat nagyszínházi bemutató Bár az önkormányzattal kö­tött megállapodás öt (három prózai és két drámai) nagy- színházi bemutatóra kötelezi a kecskeméti Katona József Színházat, az egyelőre szer- ződtetési jogkörrel felruházott új direktor, Bodolay Géza jö­vőre hat nagyszínházi bemu­tatót tervez. Az évadnyitó előadás a Csárdáskirálynő lesz, Verebes István rendezé­sében. Ezzel párhuzamosan Shakespeare Vihar című színművét Galambos Péter ál­lítja színpadra a Kelemen László Kamaraszínházban. A további nagyszínpadi bemuta­tók: Mikszáth: Űj Zrínyiász, Dunajevszkij: Szabad szél, Victor Hugo: A királyasszony lovagja, Szörényi-Bródy: A kiátkozott. Az évad sorrend­ben ötödik bemutatójára több mű is esélyes. A kamaraszínházban a Shakespeare-darab mellett lesz sanzon- és kabaréest régi kecskeméti színművészek előadásában, és műsorra tűzik a Karinthy-kabarét is. Nem­csak a nagyszínházban, ha­nem a kamarában is hirdetnek bérletet, melynek része lesz a budapesti Komédium Színház négy sikerdarabja is. A szerződtetésekről Bodo­lay Géza elmondta: Szolnokra szerződik Zelei Gábor, Sze- gesdi Róbert pedig Zalaeger­szegre. Nem lesz a társulat ál­landó tagja, de szerepre szer­ződhet Máthé Eta, Naszlady Éva, Kerekes Viktória és Vla- hovics Edit. Távozik a társu­lattól az eddigi főrendező, Lendvai Zoltán, ellenben ZÁ- dorí László karmester marad a színházi zenekar vezetője. A remények szerint Kovács La­jos is színpadra lép a követ­kező évadban a régi kedven­cek: Réti Erika, Kiss Jenő, Safranek Károly, Sirkó László, Vitéz László, Rancsó Dezső és Sághy Tamás mel­lett. Ábrahám Eszter Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Fekete Zoltán (anyja neve: Borbély Andrea) Ágasegy­háza, Molnár Renáta Anna (Jánosi Hajnalka), Boros Loretta Rebeka (Kovács Krisztina) Kunpeszér, Ádám Roland (Szamkó Edit) Laki­telek, Csikós Márk (Lovas Irén), Kemenczei Kinga Rita (Lajkó Rita Hona), Medgyesi Gábor (Putz Margit), Laczkó Dóra Roberta (Sendula Katalin Edit), Fejes Csongor (Kókai Judit Magdolna) Kecel, Tukacs Benjamin (Horvát Erika), Barta Ádám András (Dudás Anita), Hajagos-Tóth Ákos (Szász Magdolna) Petőfiszállás, Gyallai Fanni (Fejszés Anita) Izsák, Vajda Viktor Zoltán (Soós Katalin) Du- napataj, Bessenyi Bálint (Szabó Il­dikó) Lajosmizse, Marton Sándor (Czeilinger Luca Gizella) Jász- szentlászló, Petró Márk (Kalmár Julianna) Kerekegyháza, Mócza Dávid (Varga Mónika), Szabó Gréta (Kis Éva), Barta Erik (Vincze Erika), Dobai Bálint (Fa­ragó Csilla Éva), Dobai Kitti (Fa­ragó Csilla Éva), Szakállas Anna Tamara (Ungvári Erika), Szakállas Szilárd Attila (Ungvári Erika), Olajos Martin (Kámány Erika Ro­zália) Lajosmizse, Horváth Dávid (Kovács Emese), Pólyák Szabina Kitti (Keszthelyi Jolán) Dunapataj, Kovács Adrienn (Susa Henrietta Erzsébet), Bánkúti Attila Zsolt (Tóth Csilla) Helvécia, Kiss Markó (Hevér-Szabó Terézia), Bontovics Laura (Kövecses Teréz) Kerek­egyháza, Hegyi Vivien (Kovács Klára Éva), Pintér Máté (Kis And­rea Terézia), Rigó Bence (Király Anita), Thám Renáta (Katona Krisztina) Helvécia, Gogolák Endre (Rácz Anita) Kerekegyháza, Farkas Márk (Kovács Éva), Balog Alexandra Mária (Könyves Rozá­lia), Szegezdi Brigitta (Surányi Marianna), Mócza Réka Brigitta (Szepesi Anikó), Csorba Réka (Takács Erika) Kerekegyháza, Offra Ádám (Magyar Anita), Antal Szabina Klára (Bodor Klára), Ko­vács Adrienn (Horváth Beatrix), Pintér Alexandra (Majsai Éva), Il­lés Tamara (Zsámboki Tímea) Ja- kabszállás, Gazdag Anita (Simon Anita) Örkény, Teleki Bence (So- rodi Erika) Solt, Gál Krisztián (Benkő Zsuzsanna), Dóka Bence (Fajkusz Márta), Kocsis Petra (Ubomyák Mária Magdolna) La­josmizse. Házasságot kötöttek: Deák László Zoltán és Juhász Mária, Zsitva János és Kovács Anita, Sár­közi István és Szemerédi Bea, Ma­gyar Károly László és Kiss Erika, Sárközi Mihály és Pulai Melinda. Meghaltak: Hegedűs Antal Iván (Ladánybene), Kaldenekker Lőrinc József (Kerekegyháza), Asztalos István Mátyás, Mester Mihályné Harsányi Sára, Konfár Imréné Rigó Erzsébet, Pólyák La- josné Micsonai Anna, Kertész Alajosné Nagy Eszter, Csákai Gyuláné Csutora Ibolya (Buda­pest), Mizsei Gyula János (Ke­rekegyháza), Györfi Ferencné Schneider Anna, Boda József, Szijjártó Árpádné Gábor Mária, Szabó Istvánná Vastag Irén, Mu- csi Imre Károly, Kosik József (Táborfalva), Szabó Józsefné Puskás Lídia (Városföld), Szécsi János (Soltszentimre), Máthé La- josné Tóth Julianna (Dunaszent- benedek), Horváth Margit Juli­anna, Józsa Lászlóné Párkányi Ilona, Bagó Lajos Kálmán, Graef Bogdánná Viry Karolin Emma, Ádám Imre Károly, Tóth János (Kunszentmiklós), dr. Garay Géza Miklósné Benkő Mária, Berényi István (Kunszentm.), Diós Sán- domé Bíró Erzsébet, dr. Csőszi Tibor, Radits Jánosné Danyi Juli­anna, Koósné Szabó Erzsébet (Ti- szaalpár), Szantner Györgyné Gáspár Ilona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom