Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-09 / 57. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. március 9., hétfő Naptár Március 9., hétfő. Névnap: Franciska. Névnapozóknak Franciska: a Fe­renc latin formájá­nak női megfele­lője, jelentése: francia. Köszöntjük a név­napjukat ma tartó Fanni, Gergely, György nevű olva­sóinkat is! Évforduló 1814-ben e napon született Szigligeti Ede (eredeti nevén Szathmáry József) színműíró, az MTA tagja. A Szökött katona (1843) és a Csikós (1847) című mű­vével a magyar népszínmű megteremtője. A szabad­ságharc bukása után fő­ként középfajú drámákat, romantikus történeti és bűnügyi témájú darabo­kat írt. Legmaradandóbb műveinek vígjátékai bizo­nyultak: a vándorszíné­szek életéről szóló Liliomfi (1849), a Fenn az ernyő, nincsen kas (1858). 1878- ban hunyt el. Ökumenikus naptár A katolikus liturgi­kus naptárban ma az 1440-ben elhunyt Római Szent Fran­ciskára emlékeznek. A hat- gyermekes asszony özvegy­ségre jutván a szegényeknek szentelte életét. Mi, Hol, Mikor? 9 A Kecskeméti Fotókör ösz- szejövetele ma 17 órakor kez­dődik a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központ­ban. • A kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban keddtől szombatig 14.30-tól kézműves foglalkozás van gye­rekeknek. • A bibliaklub ösz- szejövetele ma 18 órakor kez­dődik a kecskeméti EFMK-ban. • Honvédő hagyományaink 1848-1998 címmel, a kalocsai művelődési központ kiállító- termében csütörtökön délután fél 5 órakor látványos kiállítás nyílik. A megnyitón a Helyőr­ségi Fúvószenekar játszik. Majorette-bemutató Tiszakécskén Három helybeli és két makói majorette-csoport részvételével fergeteges bemutatót tartottak szombat délután a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ színháztermé­ben. A közönség vastapssal jutalmazta a legkisebbek fellépését. fotó: szász andrás Nyolcmillió forintot nyert a megye A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollé­giuma országos pályázatot írt ki technikai eszközök fejleszté­sére. A pályázaton a kollégium 694 pályázónak szavazott meg vissza nem térítendő támogatás­ként 187 millió forintot. Bács- Kiskun megyéből 31 pályázatot részesített támogatásban az NKA, összesen 8,8 millió forint értékben. A megyében lévő közművelődési intézmények közül támogatást nyert a többi között a csengődi, a dunaszent- benedeki, a tompái, a bács­almási, a csikériai, az uszodi, a kunbaracsi, a mélykúti, a garai, a kaskantyúi, a felsőszentiváni művelődési ház. Sikerrel pályá­zott Kiskunfélegyháza, Kun- szentmiklós, Kiskunhalas, Ka­locsa, Csátalja, Szeremle, Bát- monostor, Homokmégy, Balo- taszállás és Bugac is. Kecskemé­ten három közművelődési in­tézmény is nyert támogatást. A pályázaton elnyert legkisebb összeg 100 ezer, a legtöbb 750 ezer forint volt. Asztmaklub indul Halason Kiskunhalason március 16-án tartja első rendezvényét az asztmaklub. Az AMK-ban este fél 6-kor kezdődő előadások fő témája a gyerekkori aller­giás és asztmás megbetegedé­sek. A sokakat érintő betegsé­gekről a szegedi gyermekkli­nika főorvosa, dr. Bittera Ist­ván beszél majd. Egészségnap A hagyományos iskolai napok keretében egészségnapot ren­deznek március 12-én, reggel 8- tól a kecskeméti Mátyás Király- iskolában. A rendezvényt a me­gyei kórház főigazgatója nyitja meg. Délelőtt a diákok külön­böző vetélkedőkön (fogápolás, étkezés, bőrápolás) vesznek részt. A reformebéd után terepí- jászati bemutató is lesz. A kalocsai érseki levéltárban közel 1500 térkép talál­ható a környék két évszázad előtti állapotáról. A dokumen­tumokból nemrég egy sorozatot az Aduvízig bajai székhá­zában állítottak ki. Felvételünkön dr. Halász Rudolf vízügyi igazgató és Gyulavári József rendező. fotó: g. z. Balesetek, Bűnügyek Meglett a Pontiac Március 6-án este nyolc órakor Jánoshalmán egy videotéka előtt hagytak egy 1,2 millió fo­rintot érő nyitott Pontiacot, benne az indítókulccsal. A ko­csit el is vitték, azonban az el­követő az autót később hátra­hagyta. A rendőrség elfogta a jármű önkényes elvételével gyanúsított 25 éves jánoshalmi K. Balázst, aki kihallgatása után szabadlábon védekezhet. Elesett a lépcsőn A kalocsai kapitányság állam- igazgatási eljárást folytat egy 64 éves férfi rendkívüli halála ügyében. A férfi március 7-én délelőtt 11 órakor lakásán a te­rasz lépcsőjén esett el és kopo­nyaalapi törés következtében meghalt. Bűncselekményre utaló körülmény a vizsgálat so­rán nem merült fel. Egy férfi, két tanya Egy kiskunhalasi férfi két tajói tanyáját is feltörték ismeretle­nek. Kerti gépek, vízszivattyúk és permetezőgép tűnt el, a kár 600 ezer forint. Lajosmizsén is tanyabetörés történt. Az isme­retlen tettesek 400 ezer forint értékben vittek el berendezési tárgyakat. Két szövetkezet Kiskunhalason egy szövetkezet telephelyéről 200 ezer forint ér­tékű csirkenevelő tápot, etető­berendezést valamint hullámpa­lát loptak el. Egy másik halasi szövetkezet telephelyéről te­hergépkocsira felpakolt alkat­részek tűntek el, a szövetkezet kára 200 ezer forint. Késsel fenyegettek A BRFK nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek - két férfi - ellen, akik szombaton este ne­gyed nyolckor Budapesten, az I. kerület Hunyadi és Pala utca kereszteződésében késsel meg­fenyegettek egy 45 éves olasz állampolgárt, majd elvitték készpénzét, hitelkártyáit, csekkfüzeteit, valamint szemé­lyes iratait. Az anyagi kár mint­egy 275 ezer forint. Felsült rabló Pénteken este Budapesten a XXI. kerületi Rakéta utca egyik élelmiszerboltjába álarcos tá­madó tért be, aki az eladóhöl­gyet a bevétel átadására akarta kényszeríteni - mint kiderült - egy játékpisztollyal. A hölgy kicsavarta a pisztolyt a támadó kezéből, a rabló elmenekült. Garai italbolt Vasárnapra virradóra Garán egy italboltba törtek be. Do­hányáru, szeszes ital és kávé tűnt el, összesen 120 ezer forint értékben. Bátmonostoron az áfész üzletét törték fel, innen dohányárut loptak el 30 ezer fo­rint értékben. Nézőpont Tavaszi halálfélelem Hámori Zoltán írása Beköszöntött a tavasz. Ennek számos örömteli jele van a ba­rackvirágzástól a lányok kivirulásáig, de sajnos, úgy tűnik, néhány embernek a tavasztól elmegy az esze. Igen, a közlekedésre gondolok. Ami ma az utakon folyik, az nem közlekedés, hanem valami őrület. Mondok néhány pél­dát igazam bizonyítására. Fiatal gyerekek száguldoznak apuka Mercedesével úgy, hogy vagy el tud ugrani előlük az ember, vagy nem. Ha elugrik, még akkor is kiszólnak a ko­csiból és mondanak valami üzenetfélét. Nem írom le, hogy mit, mert nem bírja a nyomdafesték. A másik eset, aminek a kiskőrösi rendőrkapitány a szenvedő részese, hogy valaki előz az úton, nem érdekli, hogy a többi­ekkel mi van, miatta árokba fut a szembejövő, ő meg megy tovább, mert nyilván siet. A vétlen, a rendőr őrnagy megse­besült, felesége azóta is kórházban van. Miért? Mert valaki azt gondolta, hogy neki mindent lehet. Szóljanak közbe, ha tévednék, de az a gyanúm, hogy ma Magyarországon az utak állapota, illetve a közlekedés is olyan, mint a közélet. Akinek pénze van, az azt hiszi, hogy neki mindent szabad, a többiek alsóbbrendű állampolgárok, örüljenek, hogy élnek. Veszélyes helyzet ez és összefügg az ország morális züllésével. Ha a bűnös nem kapja meg méltó büntetését, ha pénzzel bármit el lehet intézni, ha a rossz és a jó csak népmeséi fo­galmak maradnak és a hétköznapi életben sose jön be a hep- piend, akkor következik az a káosz, amit az utakon tapasz­talni. Egy amúgy derűs tavaszi délutánon. Zománcművészeti kiállítás Magyarországon még soha nem rendeztek olyan nagyszabású kortárs zófnáncművészeti kiál­lítást, mint amilyen a kecske­méti Cifrapalotában lesz már­cius 21-e és április 26-a között. A tárlaton 120 zománcművész közel 400 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. Amint azt ifj. Gyergyádesz László művé­szettörténész kérdésünkre el­mondta: nem tematikus kiállí­tás lesz a kecskeméti, hanem magát a zománcművészetet és alkotóit bemutató reprezentatív kiállítás. A tárlat egységét idő­belisége adja: a kortárs zo­máncművészet négy évtizedét (az 1960-as évektől napjainkig) mutatják be Kecskeméten. A kiállítás nyitónapján, már­cius 21-én délelőtt 10-től szakmai nap lesz a Cifrapalotá­ban. Az előadások mellett kon­certekre is sor kerül, s lesz zo­máncbemutató is. Szövött himnuszok, herendi porcelán Két különleges, a maga műfa­jában egyedülálló kiállításnak ad otthont a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ. Március 13-án, 17 órakor a ta­vaszi fesztivál nyitóeseménye lesz a Nyitó-kép, szövött him­nuszok című tárlat megnyitója. A kiállításon hazai gobelin- és textilművészek alkotásai te­kinthetők meg. Március 15-én, 18 órakor a herendi Porcelán­művészeti Múzeum remekmű­veiből válogatott kiállítás nyílik a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központban. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet Ipar-, Kereskedelem- és Vállalkozásfejlesztési Irodáján 1 fő munkatársi állás betöltésére, az alábbi feltételekkel: • közgazdasági vagy műszaki felsőfokú végzettség, • angol vagy német nyelv tárgyalás szintű ismerete, • jártasság a számítógépes (szövegszerkesztő és táblázatkezelő) programokban, • 5 év - hasznosítható - gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázathoz kérjük mellékelni: • szakmai önéletrajz referenciák feltüntetésével, • oklevelek, bizonyítványok másolata. A pályázatok beadási határideje: 1998. március 25. A pályázatokat postán, ajánlott levélként kérjük feladni, az alábbi címre: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 2. A borítékra kérjük ráírni: ’’PÁLYÁZAT”. 9soo BACS-KISKÜN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CHAMBER OF COMMERCE AND INDUSTRY BÁCS-KISKUN COUNTY Jön! LEVELSZEKRENYVASAR Féláron!

Next

/
Oldalképek
Tartalom