Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-16 / 63. szám

1998. március 16., hétfő Sport in. Gálán küzdöttek a karatésok Makón rendezték meg a X. Budo-gála, FBSZ-kupa idény­nyitó versenyt. Az eddigi leg­erősebb mezőny gyűlt össze, ahol ott voltak az indulók kö­zött a Jánoshalmi VSE és a TDSE Kiskunhalas karatékái is. A mezőny legkisebb tagja a hétéves jánoshalmi Diós Beáta volt, aki 18 kg-mal mérlegelt. A szintén jánoshalmi Kovács István, egyedülálló technikájá­val és küzdőszellemével hívta fel magára a figyelmet. A lá­nyok között a legharcosabb versenyző Tettinger Adrienn volt, aki egy ritkán látható, ke­mény mérkőzésen maradt alul a negyeddöntőben. Kitűnően versenyzett még a halasi Bara­bás Brigitta is, akinek mutatott teljesítménye még nagy remé­nyekre jogosít. Az utcai harcban meglepetés volt a halasi Pelle Róbert ne­gyedik helyezése, aki a döntő­be jutásért vívott mérkőzésen csak bírói döntéssel kapott ki. A harmadik helyért vívott mér­kőzésre sajnos az előző fordu­lóban összeszedett sérülése mi­att nem állhatott ki. A jánoshalmi és halasi kara­tékák eredményei, fiúk: -31 kg: 2. Kovács István (JVSE), 5-8. Kárpi Szabolcs és Körösi Krisztián (JVSE). -35 kg: 2. Mészáros Attila (JVSE), 3. Ba­lázs Attila (JVSE). -40 kg: 4. Samu László (TDSE). -50 kg: 1. Csizmadia Zsolt (JVSE), 4. Módra Szabolcs (TDSE), 5-8. Geiger Attila és Keller Péter (JVSE), Kárpi Róbert (TDSE). +50 kg: 1. Blum Richárd (JVSE), 2. Horváth Zoltán (TDSE), 4. Rajcsics Illés (JVSE), 5-8. Lévai János, Ger­ber József, Ódor Norbert, Torma Miklós (JVSE). Leány karate: -30 kg: 1. Szőke Rita (JVSE), 3. Diósi Bernadett (JVSE), 4. Bátyai Nóra (JVSE), 5-8. Diósi Beáta (JVSE), Bara­bás Brigitta (TDSE). -50 kg: 2. Kovács Zsuzsanna (JVSE), 5-8. Sokacz Györgyi és Tettin­ger Adrienn (JVSE). +50 kg: 2. Barabás Linda (TDSE), 3. Mé­száros Anna (JVSE). Kick-box fiú: -40 kg: 5-8. Samu László (TDSE). +50 kg: 3. Blum Ri­chárd (JVSE), 5-8. Gerber Jó­zsef (JVSE) Batiz Gyula és Benke László (TDSE). Utcai harc: 4. Pelle Róbert (TDSE). A magyar női válogatott felsőbb osztályba lépett Korongos sikerek a vb-n Az IFE (Nemzetközi Csúszó­korongsport Szövetség) az ausztriai Grazban rendezte meg az idei vb-t. A nyolctagú magyar válogatottban (4 nő, 4 férfi) három kecskeméti ka­pott helyet. A nőknél Dányi Katalin és Becsei Ferencné, míg a férficsapatban Szabó Fe­renc szerepelt a kecskemétiek közül. A vhjfl.a nők szerepel­tek jobban, mert a magyar női csapat a B-csoportban máso­dik lett, s ezzel az A-csoportba került. Az első helytől csak hajszál választotta el a hölgye­ket, akik csak összesített talá­latarányukkal lettek másodi­kok. Az első Kanada lett, ame­lyet a magyar csapat megvert. A férfiak harmadikok lettek a B-cspportban. ................... i f'vx u-« \ínr. i*»ö‘'>»iMf ~^ ____________________________________Tudósítóink Jelentik_____________________________________ N emzetközi meccseken vívtak a kecskeméti bokszolok ÖKÖLVÍVÁS A KSC ökölvívói Amszterdam­ban voltak meghívásos csapatta­lálkozón, ahol az alábbi ered­mények születtek az Aszkő Bo­xen BC Wels ellen. Első nap, Ennsben 8:6 a KSC javára. Gy.: 63,5 kg: Mészáros József, 71 kg: ifj. Balzsay Károly, 75 kg: Fehér László, 91 kg: Horváth József. Másnap Haggban 8:4 a KSC ja­vára. Gy.: 63,5 kg: Mészáros Jó­zsef, 71 kg: ifj. Balzsay Károly, 75 kg: Fehér László, 81 kg: Somi Imre. Csapatvezető: id. Balzsay Károly, vezetőedző: Asztalos József, nemzeti bíró: Csikai István. A magyar kadett ökölvívó­válogatottal Szlovákiában járt a KSC két tehetséges verseny­zője. 48 kg-ban, Kovács József a nap legszebb mérkőzésén mi­nimális pontkülönbséggel vesz­tett Dydi ellen. 51 kg-ban Gúth Norbert egyhangú pontozással győzött. A csapattalálkozót a szlovák válogatott nyerte 12:10- es végeredménnyel. CSELGÁNCS Tavasz Kupa nemzetközi ver­seny és országos rangsorver­seny, Cegléd (25 egyesület, 350 induló). A Bajai Judo Club cselgáncsozóinak eredményei. Diák I. korcsoport, 37 kg: 3. Raile,45 kg: 5. Kácsor,50kg:2. Mikó, 3. Kubatov. Diái II. kcs. 34 kg: 5. Csikós, 37 kg: 3. Reisz, 41 kg: 1. Horváth Gábor, +56 kg: 2. Amman . Diák III. kcs., , 23 kg;. 5. Boros, 26 kg;. 3. Moj,- zes, 34 kg: 1. Regős Tamás, 3. Gergity. Edzők: Gyúró László, Andrási Barna, Kelle László, Radics Attila. A pontverseny­ben a Bajai JC a 3. helyet, és az ezzel járó trófeát szerezte meg. SPORTLÖVÉSZET A megyei Technikai és Tömeg­sportszövetség a megyei sport­lövő szövetséggel, valamint a ballószögi Lövész Egylettel lég- fegyveres évadnyitó lövészver­senyt rendezett a ballószögi mű­velődési házban. Eredmények (légpuska, 20 lövéses versenyszámok) (do­bogós helyezettek): serdülő lány: 1. Strausz Ilona (Balló- szög) 154 kör, 2. Juhász A. (Páhi) 143 kör (jobb utolsó so­rozattal) 3. Szemán A. (Páhi) 14Í3 kör, serdülő fiú: 1. Túrán István (Páhi) 149 kör, 2. Gózon T. (Dunapataj) 144 kör, 3. Mé­száros J. (Ballószög) 141 kör, ifi lány: 1. Balogh Anett (Város­föld) 147 kör, 2. Vida I. (Balló­szög) 143 kör, 3. Gyenes K. (Ballószög) 142 kör, ifi fiú: 1. V. Tóth Zoltán (Ballószög) 177 kör, 2. Buczkó J. (Ballószög) 168 kör, 3. Gröbl Gy. (Harta) 164 kör, felnőtt nők: 1. Karsay Jolán (Baja Vízügy) 158 kör (jobb utolsó sorozattal), 2. Ma­joros I. (Baja Vízügy) 158 kör, 3. Dora L.-né (Ballószög) 156 kör, felnőtt férfiak: 1. ifj. Sza­bó József (Városföld) 170 kör, 2. Tóth Gy. (Városföld) 165 kör, 3. Hatvani I. (Városföld) 159 kör (jobb utolsó sorozattal). Csapatverseny: 1. Ballószög I. csapat 903 kör, 2. Páhi 847 kör, 3. Ballószög II. csapat 840 kör. Baján talán nincs is olyan gyerek, aki nem tud úszni. A Sugovica partján ez kötelező, így a városi úszásprogram révén évente minden másodikos általános iskolást megtanítanak úszni. Felvételünkön Vértesy Lászlóné azon ifjú tanítványainak egy csoportja látható, akik már a bajai sportuszoda nagymedencéjében is ficánkolhatnak. FOTÓ: LŐRINCZI CSABA PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A PROFITHOLDING KECSKEMÉT Rt. (6000 Kecskemét, Horváth D. krt. 12.) mint a BÁCSÉPSZER Építőipari és Szolgáltató Rt. f.a. (Kecskemét, Tatársor 1/A) felszámolója nyilvános pályázat útján értékesíti az adós cég vagyontárgyait, az alábbi csoportosításban: I. "Munkásszállás" egység, Kecskemét, Nyíri út 26. Adásvétel tárgya a 2509 hrsz.-ú és 7.852 m2 területű ingatlan, valamint ingóságok Irányár: 65.000.000 Ft II. Dolgozói kölcsönök állománya Irányár: 400.000 Ft Az irányárak áfát nem tartalmaznak! A pályázaton való részvétel feltétele:- Az eladásra felkínált és a fentiekben sze­replő I. sorszám alatti vagyonelem eseté­ben a Pályázati tájékoztató megvásárlása 100.000 Ft, míg a II. sorszám alatti vagyonelem esetében 10.000 Ft elle­nében, az adós cég titkárságán.- Az I. sorszám alatti vagyonelem vonat­kozásában a megvásárolni kívánt vagyon­elem irányára 5%-nak megfelelő bánat­pénz befizetése, letétbe helyezése az adós cég "10915008-00000003-70580001'' számlájára.- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó ajánlatát a beadási határidőtől számított 40 napig fenntartja. A pályázatoknak tartalmazniuk kell töb­bek között a pályázó főbb adatait, a meg­vásárolni kívánt vagyonelem nevesítését, az ajánlott áfa-mentes vételárat, s a fize­tési feltételekre vonatkozó nyilatkozatot. A pályázatot kiíró fenntartja magának a jogot, hogy:- megfelelő ajánlatok hiányában az adott vagyonelemre vonatkozó pályázatot ered­ménytelennek nyilvánítsa, s új pályázat kiírásáról döntsön;- a legjobb ajánlatot tevőkkel további tár­gyalásokat folytasson;- a legkedvezőbb ajánlatot tevő pályázók között zártkörű licitálás alapján döntsön. Az írásos pályázati ajánlatokat 2 pél­dányban, zárt borítékban "BÁCS­ÉPSZER" jeligével, a PROFITHOLDING Kecskemét Rt. titkárságán kell benyújtani, melynek határideje: 1998. március 31., 12.00 óra. A pályázatok bontására és előminősí­tésére a fenti időpontban kerül sor, köz­jegyző jelenlétében. A beérkezett ajánlatok elbírálására, az esetleges licitálásra, a döntés kihir­detésére 1998. április 6-án, 14.00 órai kezdettel kerül sor, amelynek helyszíne a felszámoló cég székhelye. Az 1991. évi IL. tv. (ún. Csődtörvény) 48. szakasz (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elővásárlásra jogosultak e jogukat ezen időpontban és helyszínen gyakorolhatják kizárólagosan. A pályázattal kapcsolatban további fel­világosítás kérhető munkanapokon, 9.00-12.00 óra között, az alábbi hely­színen: Bácsépszer Rt. F.A. titkársága Tel.: 76/481-267 Profitholding Kecskemét Rt. titkársága Tel.: 76/486-606 Előzetes egyeztetés alapján a vagyon­elemek helyszíni megtekintését biz­tosítjuk. (10996) MEGBÍZHATÓ, GAZDASÁGOS, KÖRNYEZETBARÁT: Tartályos Propán-Bután gázellátás M TT E R M A; m FELHASZNALASI TERÜLET:- családi házak :’v;¥‘ fűtése- technológiai energiaellátás: ridövel! targonca­üzemeltetés-fizetési, részlet, -gázár- kedvezményekkel TERMOFARM - BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN Forduljon hozzánk bizalommal! A nap 24 órájában áll rendelkezésére... ...az Ön energiahordozója RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: TERMOFARM KFT. eoes «.akitelek, ugi u. 38. pl 3. Telefon: (76) 449-076, 449-079 Fax: (76) 449-115 Mobil: 60/385-133 60/427-624

Next

/
Oldalképek
Tartalom