Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-09 / 33. szám
IV. Petőfi Népe 1998. február 9., hétfő Sok kecskeméti utas ragaszkodik a korábbi menetrendhez Panaszáradat a buszközlekedésre ■ %kjjL, A panaszosok szerint a belvárosban növekedett a zaj és a légszennyezés. Kecskeméten nem csillapodnak a kedélyek a tömegközlekedés január 1-jétől történt átszervezése miatt. Szerkesztőségünkhöz is rengeteg panasz érkezik az üggyel kapcsolatban. Elsőként azt a nyílt levelet ismertetjük, amit 225 kecskeméti polgár írt alá és a Kunság Volán Rt. vezérigazgatójának, a változtatásokat emgedélyező jegyző asszonynak és egy széchenyivárosi képviselőnek írtak. A levél a következőket tartalmazza: „Kecskemét város tömegközlekedését 1998. január 1-jétől a Kunság Volán megváltoztatta, mert az előzetes Volán-felmérések szerint több járat kihasználatlanul közlekedett és megszüntették a széchenyivárosi végállomást is. Az úgynevezett racionalizálási program keretében megszüntetésre ítélték a 24-es sz. járatot, módosított útirányon közlekedik a 22-es sz. járat, a Széchenyiváros és a városközpont között megszűntek a 6-, 12-, 13-as sz. átlós járatok. Az új városi tömegközlekedés bevezetését az önkormányzati képviselők támogatták, a város jegyzője jóváhagyta a bevezetett új menetrendet. Amelyet a mai napig még nem adtak ki, nem vásárolható meg. Az új menetrend a következő problémákat hozta.- Lényegesen növekedett az eljutási idő a városrészek közötti közlekedés esetén (például a Széchenyiváros-Hunyadiváros, vagy Széchenyiváros-Petőfiváros esetében)- Kényelmetlenebbé vált az utazás, részben az átszállások, részben a túlzsúfoltság miatt.- Több mint 100 százalékos tarifaemelés történt az átszállások miatt.-A 14-, 21-es sz. járatokon csúcsidőben a zsúfoltság anynyira megnövekedett, hogy rendszeresen utasok maradnak le a megállókban. (A Volánfelmérések természetesen ezt cáfolják).- A 22-es sz. járat útvonalának módosítása miatt a Bányaigimnázium, a Katona-gimnázium megközelítése lehetetlenné vált, csak átszállással érhető el a Széchenyivárosból.- A 22- és 21-es sz. járatok indokolatlanul azonos időben közlekednek csúcsidőben.- Tovább növekedett a belvárosban a zaj, a légszennyezettség a forduló autóbuszok miatt, amelyek egyébként akadályozzák egymást közlekedését is. Kérjük, hogy az egyébként is alacsony színvonalú városi tömegközlekedést - újabb járatszámritkítással, útvonalmódosítással, járatok teljes megszüntetésével - ne rombolják szét. Az utazási szokások, az utazási igények pontos ismerete nélkül menetrendi módosítást ne tegyenek. Az autóbuszokon végzett utasszámlálások nem az utazási igényeket, hanem egyegy adott járat kihasználtságát mutatják. Kérjük visszaállítani a keresztirányú közlekedést biztosító 6-, 12-, 13-, 22-, 24-es sz. járatokat az eredeti útvonalon és gyakorisággal. Csúcsidőben a zsúfoltság enyhítésére rásegítő járatok közlekedtetését továbbra is szükségesnek tartjuk.” Nagy Józsefné a Kodolányi utcából levelében arra kéri a Volánt, hogy állítsa vissza a 22- es járatot, mert nem igaz, hogy kevés embert érint. A hölgy két kisgyerekkel jár most már át az Akadémia krt.-ra a Március 15. utcáról. A 12 lakásos lépcsőházukban raja kívül még három családot érint a változás. Nagyon elszomorította, amikor olvasta, milyen elégedettek a Volán vezetői, hogy ilyen sikeres döntéseket hoztak. Dr. Takácsné Monori Aranka az Akadémia kőrútról arról ír, hogy a Kunság Volán Rt. válaszát az utasok nem tudják elfogadni. Ha a vállalat vezetősége és a képviselő urak autóbusszal közlekednének, erre az átszervezésre bizonyára nem került volna sor - véli a levélíró, majd így folytatja: az egyszerűen nem igaz, hogy a Széchenyivárosból a városközponton keresztül közlekedő 6-, 12-, 13-as járatok nem voltak kihasználva. Sok-sok éve a 12-es járattal utazik, és azt tapasztalta, hogy a reggeli és a délutáni csúcsidőben a járatok rendszeresen zsúfoltak voltak. * * * A 225 aláírást tartalmazó levélben azt kérték, hogy az illetékesek a Petőfi Népében válaszoljanak a felvetett problémákra. A Kunság Volán vezetése azt közölte velünk, hogy Kecskemét jegyzője vállalta magára a válaszadást. A jegyző asszony elmondta, hogy az illetékes csoportvezető fog reagálni. Ő viszont szabadságon van, így a kör bezárult. Marczi Albert, a Széchenyiváros egyik önkormányzati képviselője viszont készségesen nyilatkozott. Elmondta, hogy valóban egyeztették velük a tervezett változásokat. A képviselők kéréseit figyelembe vették, mert például a Volán a Március 15. utcán nem akart egy járatot sem meghagyni. A képviselő elmondta: lakossági fórumot kívánnak szervezni a Volán vezetőinek részvételével. Marczi Albert véleménye szerint nagy lakossági igény esetén lehet változtatni a menetrenden, ez elől a képviselő információi szerint nem zárkóznak el a Volán vezetői. Tanuljon tanfolyamainkon! 76/416-136. Iparszövetség Okatatási Központ KOMPUTERES FEJBŐR- és HAJ VIZSGÁLAT 1000 Ft helyett 500 Ft-ért 1998 február 13-áig bejelentkezésre Gigi Szépségszalon Kecskemét, Deák F. tér 2. II. em. 76/487-021 (4069) Kocasüldő-eladás! Kiváló származású, jó anyai tulajdonságokkal rendelkező nagyfehér kocasüldő vásárolható a Hercegszántói Mg. Szövetkezet sertéstelepén, mely után magas állami támogatás vehető igénybe. Érdeklődni lehet: Kanizsai János sertéstelep-vezetőnél, ______a 79/354-513 telefonon. 5021 ÁLLÁSHIRDETÉS Intézmény neve és címe: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza SZOTE Oktató Kórháza 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Munkakör: 2 fő röntgenasszisztens a járóbeteg-ellátás területére (rendelőintézet) Követelmény: röntgenasszisztensi végzettség Az állás: azonnal betölthető Bérezés: Kjt. szerint A jelentkezéshez kérjük csatolni: szakképesítést igazoló bizonyítvány szakmai önéletrajz !®5Ííi*l!*iíS*l!Í5*5Í5!Í{€:^Í^^;íÍ5!Í!ÍÍ*ÍÍ5^Í!Í5!l}!í}!i*í*iSí*i!ÍÍ!3ííÍ5!Siíí; Munkakör: 1 fő osztályos adminisztrátor Követelmény: perfekt gépírás, számítógép-kezelői, szövegszerkesztői végzettség Az állás: azonnal betölthető Bérezés: Kjt. szerint A jelentkezéshez kérjük csatolni: szakképesítést igazoló bizonyítvány szakmai önéletrajz Mindkét munkakörre jelentkezni az ápolási igazgatáson lehet. Tel.: 76/481-781/2225 m. 4495 Új elnök a Rábánál Jancsó Pétert, a Graboplast Rt. elnök-vezérigazgatóját választotta egy évre elnökévé a Rába Rt. igazgatósága a társaság csütörtökön Győrött tartott rendkívüli közgyűlésén. Jancsó Péter 47 éves, textilgépész-, és gazdasági mérnök, az ÁPV Rt. felügyelő bizottsága tagja, a Győr Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A hímek megyei vonatkozása is van, hiszen a kecskeméti parkettagyár a Graboplast-csoport tagja. A kecskeméti cégnél egyébként a közelmúltban hajtottak végre több mint 200 millió forintos törzstőkeemelést. A Rába-közgyűlésen az új tulajdonosi struktúrának megfelelően hattagú igazgatóságot választottak. A hat tulajdonos a közel 15 milliárd forintos alaptőkéjű társaság részvényeinek több mint felét kezében tartja. A Graboplast 9,8 százalékos részvénypakettel rendelkezik a Rábában. Ugyanekkora a részesedése a két szakmai befektetőnek: a malajziai DRB-HICOM Groupnak, amelyet Abbas Mehad igazgató képvisel a testületben. A 9,8 százalékos részesedéssel rendelkező Első Magyar Alap küldötte Horchler Frigyes, az ugyanekkora részesedést birtokló EBRD delegáltja Merrich W. Taylor. A 9,7 százalékos pakettet kézben tartó Rába Menedzsment Befektetési Kft. képviseletében Zalán Barnabást, a Rába Rt. vezérigazgatóját választották igazgatósági tag-Jancsó Péter nak. A 10,5 százalékos részvénycsomagot tulajdonló győri önkormányzatot Apró Antal önkormányzati képviselő reprezentálja a testületben. Az igazgatóság tagjait két évre választották. A közgyűlésen az rt. leköszönő elnöke, Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgató helyettese hangsúlyozta: a társaság új tulajdonosai formálisan ezúttal vették át a tulajdonosi jogok gyakorlását. Kijelentette: a Rábát konszolidált állapotban adják át az új gazdáknak. Jancsó Péter, a Rába Rt. új elnöke a sajtó érdeklődésére elmondta: a tulajdonosok érdeke a tartós növekedés és a részvények árfolyamának emelkedése. Az igazgatóság ennek szellemében alakítja ki a stratégiát. Jancsó úgy vélekedett: a Rába potenciálja egyrészt meglévő szakmai, szellemi bázisa, másrészt az az új finanszírozási helyzet, amely a cég tőzsdei bevezetése nyomán alakult ki. Titkárváltozás a kuratóriumban A Bács-Kiskun Megye Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának titkári teendőit a továbbiakban dr. Paál Elemér rendőr ezredes, a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese látja el a megyei közgyűlés döntése értelmében. A kuratórium eddigi titkára, dr. Pálvölgyi István ezredes nyugállományba vonul, ezért vált szükségesssé az új titkár kinevezése. Dr. Paál Elemért Gergényi Péter dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány javasolta a tisztségre. Levéltári vezetők A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára igazgatóhelyettesi és gazdasági vezetői posztjának betöltésére kiírt pályázatra 1-1 pályamű érkezett. A megyei közgyűlés egyetértésével a levéltár igazgatóhelyettese január 1-jétől 2002. december 31-ig Apró Erzsébet lett. A gazdasági vezetői tisztséget Török Attiláné látja el meghatározatlan ideig. Török Attiláné egyébként már csaknem 6 éve a levéltár gazdasági vezetője. Alapítvány a németeknek Elfogadta a megyei közgyűlés a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány Alapító okiratát. Az alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Pazár László lett. A kuratórium tagjai: dr. Józan-Jilling Mihály, Schon Ferenc, Manz József, dr. Pankucsi Márta, Hasso Buchrucker, Teufried Grau, Klaus Reiff, Walter Mindé, Heribert Wegmann, Rizsányi Ferenc. Páratlan Betét A Kereskedelmi és Hitelbank PÁRATLAN betétszámlája párját ritkító befektetési lehetőség. A páratlan betétszámla olyan megtakaitási forma, amely párosítja a biztonságos, biztos kamatot, az egyénre szabott, Páratlan rugalmassággal. Számoljon páratlan ötféle futamidő: 9, 11, 13, 15 és 17 hónap közül választhatja ki az Ön számára leginkább megfelelőt. Nem érheti semmi váratlan! Hiszen a páratlan kamatozású. Ezenkívül névre szól, tehát a lekötött összeghez csakis Ön férhet hozzá. A páratlan betétszámla korántsem unalmas, hiszen páratlanul rugalmas. Bármilyen 5.000 Ft feletti, 1.000 Ft-tal osztható összeg egyaránt leköthető. A páratlan betétszámla páratlan megoldás a befektetések területén.