Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-27 / 49. szám

1998. február 27., péntek Sport 7. oldal ____________Hétvége A Sportpályákon____________ Ismét kezdőkörben a futballabda SZOMBAT ATLÉTIKA XV. Lánchíd-Darvas Kupa megyei döntője Kecskeméten, a Széktói futófolyosón 9 órakor: 60 méteres futás és távolugrás; a Lánchíd utcai sportcsarnokban 13 órakor: magasugrás, medi­cinlabda-lökés, 1000 méteres fu­tás és a 4x200 m váltó. A már ha­gyományosnak mondható te­rematlétikai verseny selejtező­jére a megyében négy helyszí­nen került sor, több mint kétezer általános iskolás diákkal. A leg­ügyesebbek szombaton verse­nyezhetnek - kölön az 5-6. és a 7-8. osztályosok - a támogatók által felajánlott díjakét. Az első hely sorsa várhatóan a kiskunha­lasi és a rendező kecskeméti is­kola között dől majd el. ASZTALITENISZ NB III-as csapatbajnokság: Kiskunhalasi Köszolg-Hódme­­zővásárhely, Kalocsa-Félegy­­házi ASI, Szarvas-Kecskeméti Ékisz Sp. II., 11 órakor. KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Deb­receni SI-Kiskőrös KC, Debre­cen, 16 órakor. Mizse Kupa férfi felkészü­lési torna: Lajosmizse, sport­csarnok; Fortunátó Mizse KC-Kiskőrösi KKC, 10 óra. Csaba Előre-Újkígyós, 11 óra. Kiskőrös-Csaba Előre, 12 óra. Újkígyós-Mizse KC, 13 órakor. Csaba Előre-Mizse KC, 14 óra. Újkígyós-Kiskörös, 15 óra. V. Téli Kupa férfi felkészü­lési torna: Kecskemét, városi sportcsarnok; Kecskeméti Del­fin KC-Tisza Volán, 9 óra. Kun­­petrol Kiskunmajsa-Székesfe­­hérvári MÁV, 10.15-kor. Kis­­kunmajsa-Delfin, 11.40-kor. Székesfehérvár-Tisza Volán, 12.55-kor. Tisza Volán-Kis­­kunmajsa, 14.20-kor. Del­­fin-Székesfehérvár, 15.40-kor. Eredményhirdetés 16.50-kor. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos férfi rá­játszás: Bajai HonvédKK-Auto Techno Szekszárd. Baja, Német Nevelési Központ, 17.30-kor. Ez az a mérkőzés, amelynek végkimenetelére még fogadni sem érdemes. A gyengécske vendégcsapat legyőzése várha­tóan nem okoz különösebb prob­lémát a bajaiaknak. Sőt, még az is elképzelhető, hogy az OIK- aranyérmes bajai ifjúsági kosa­rasok jutalomként a felnőtt csa­patban is a szokásosnál többet brillírozhatnak. LABDARÚGÁS MN I-es mérkőzések: Va­­sas-Ilzer Stadler FC, 14 órakor. Tiszakécske-Újpesti, Mórakor. Előkészületi mérkőzések: Kerekegyháza-Hetényegyháza, 10.30-kor. Baja-Dusnok, Pe­­tőfi-szigeti pálya, 11 órakor. Izsák-Orgovány, 13 órakor. Já­­noshalma-Kecel, 15 órakor. SAKK Eperföld Kupa diákver­seny: Kalocsa, Eperföldi Ált. Is­kola, 9.30-kor. A vándorkupáért, oklevele­kért és értékes tárgyi díjakért 4 csoportban két korosztály - 11 éven és 15 éven aluli fiúk és lá­nyok - legjobb sakkozói mér­kőznek meg. A verseny a 7 for­dulós svájci rendszer szabálya szerint zajlik, 15-15 perces játszmákban. Jelentkezni a hely­színen is lehet 9 óráig. VASÁRNAP KOSÁRLABDA NB I-es női rájátszás a 9-12. helyért: Cofinec Petőfi Nyomda KKC-Bajai TK. Kecskemét, vá­rosi sportcsarnok, 16.30-kor. Az alapszakasz 8. helyére az utolsó fordulóig esélyes kecs­keméti csapat rendkívül balsze­rencsésen került az alsó ágra. A Baja elleni összecsapás három győzelemig tart, ebben a Kecs­kemét a kedvezményezett. A ha­zaiakat megviselte a 8. hely el­vesztése. Verest és Gerencsért megoperálták, Szavercsenkó már a Szekszárd ellen törött ujjal játszott, Fück lázas beteg, tehát az előjelek nem túl kedvezőek. Felső Róbert, a Bajai TK technikai vezetője: - A hazai gárda az esélyesebb, ezt nem szabad elfelejteni. Természete­sen nem megyünk feltett kézzel Kecskemétre. A rájátszás alap­szabálya, hogy idegenben az első mérkőzést a legkönnyebb megnyerni. így tehát győzni sze­retnénk a hírős városban. Szur­kolóink kérésére vasárnap 14 órakor a dr. Posta Sándor Sport­csarnok elől különjárat indul a meccs helyszínére. Reméljük, minél többen kísérik el a bajai csapatot. NB Il-es férfimérkőzések: Kandó FSC-Miklósi KékRó­­kák, Budapest, Kinizsi u. 1-7., 15 órakor. Univer KSE-Békési Áfész, Kecskemét, Bolyai-gimnázium, 17 órakor. A 2. és 3. helyezett csapatok rangadója előtt a hazaiaknál Cseh, Tóth sérült, Mester bevo­nult, Soós, Kenderes és Patay be­teg. Ezek után elkelne az utóbbi időben szép számban megjelenő szurkolók biztatása, kár, hogy a női rájátszás első hazai mérkő­zése is erre az időpontra került. LABDARÚGÁS NB I/B-s mérkőzés: Cse­­pel-Kecskemét, 14.30-kor. NB II. Keleti csoport: Eger-Kalocsa, Kiskőrös-KTK, 14.30-kor. Hayerbacher Ferenc, a Ka­locsa edzője: - A téli felkészü­lésünk, megítélésem szerint, jól sikerült. Hetente hat foglalko­zása volt a játékosoknak, akik az edzőmeccseken komoly csapa­tok ellen jó teljesítményt nyúj­tottak. A 18-as keretünkből Bol­­vári és dr. Koch sérült, rájuk az Eger ellen nem számíthatok. Az újonnan igazolt labdarúgók kö­zül Deák Gábor, Fekete Roland és Sági Csaba minden bizonnyal kezdő lesz. A vasárnapi talál­kozó amolyan hatpontos meccs, ahol legalább döntetlent el kel­lene érni ahhoz, hogy az Eger ne kerüljön elénk. Földesi János, a Kiskőrös edzője: - Az MLSZ új elnöke ál­tal meghirdetett amnesztiával „erősödtünk”, hiszen így Csehi Istvánra és Aszódi Jánosra is számíthatok. Mlinkó és Somlyai sérült, Csemák bevonult, és le­maradt a felkészülésben. A Do­rogról igazolt Kneiszel Krisztián műtét után van, még nem teljes értékű játékos, de hamarosan le­het vele számolni. Mint minden megyei rangadó, ez is háromesé­lyes. A keretünk szűkös, de eb­ben a kis kollektívában nagy az összetartás. Remélem, hogy ha­zai közönség előtt sikerült be­gyűjteni a pontokat. Vida Pál, a KTK elnöke: - A csapatunk téli felkészülése jól sikerült, a sérült Síberen kívül minden játékosra számíthat Pat­­rascu edző. Láttuk a Kiskőrös több előkészületi meccsét, erős ellenfél lesz. A megyei rangadó végkimenetele nagy csatában dől el, bízunk benne, hogy „pontosan” távozunk Kőrösről. Edzőmérkőzések: Kecske­méti MÁV-Nagykőrös, Városi pálya, 11 órakor. Szalkszent­­márton-Fülöpszállás, Mórakor. Izsák-Kolonker, 15 órakor. Group 4. Securitas országos utánpótlás terembajnokság területi selejtezője (1990-es születésűek): Kecskemét, Tóth L. Ált. Iskola, 10 órától cso­portmérkőzések, 14.30-tól helyosztók. A résztvevő csapa­tok, A-csoport: Tisza Volán, Debreceni SI, UFC Kecskemét, Pécsi Góliát. B-csoport: Debre­ceni Olasz Foci Suli, Kalocsa FC, Junior SE. Nőnapi teremtorna férfiak­nak: Kecskemét, Lánchíd utcai sportcsarnok, 8 órától. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Gyöngyös-Tűzoltó SC, Gyön­gyös, 15 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Pécsi Sulicentrum-Kalocsai SE, Pécs, 10.30-kor. SAKK Megyei csapatbajnokság: Kunszentmiklósi ÁMK II.­­Napsugár Szentkirály, Mada­­ras-Kalocsa Longway Travel, Jánoshalma-Kiskunhalas II., La­­josmizse-Kecel, Kiskunfélegy­­háza-Kerekegyháza, 9 órakor. Bolyai-kézilabdatoma Bolyai Kupa meghívásos fiú kézilabdatornát rendeztek a kecskeméti Bolyai-gimnáziumban, amelyen az ország leg­jobb nyolc utánpótlás csapata, köztük a magyar serdülő vá­logatott vett részt. A tornát a Veszprém nyerte a válogatott és a Győr előtt. Az erős mezőnyben a kecskeméti együttes a 6. helyet szerezte meg. Képünkön Kecskés András, a ha­zaiak játékosa tör kapura. fotó: banczik Róbert Hírek Röviden Március 1-jén, 9 órakor lesz a lajosmizsei sportcsarnokban a városi amatőr asztal itenisz-ver­­seny. Nevezés a helyszínen. Labdarúgó előkészületi mécs­esek: Kiskőrös-STE 2-0, STE­­Akasztó 0-1, Lakitelek-Tisza­­kécske tartalék 1-1. Péntektől vasárnapig rendezik Valenciában a fedett pályás atlétikai EB-t, melyen 10 ma­gyar versenyző vesz tészt. A KSC ökölvívóvói Ausztriába utaztak barátságos csapattalál­kozóra. Két mérkőzés lesz, az első ma Ennsben, a visszavágó szombaton Haagban, az Aszkő Boxen BC Wels ellen. Hagyományteremtő asztalite­nisz-emlékversenyt rendeznek a dusnoki iskolában Vörös Márton emlékére. Szombaton 9 órától az utánpótlás korúak, vasárnap 9 órától a félnőtt ama­tőrök, 10 órától a megyei I. osz­tályú versenyzők játszanak. A Gaál Tibor Díj Alapítvány - a kecskeméti vívásért - kuratóri­uma ma 18 órakor beszámolót tart Kecskeméten, a Bajor Étte­remben (Csányi u. 4.). Az idén ismét sor kerül a kecskeméti városi kispályás labdarúgó-bajnokságra. Nevez­ni március 9-éig lehet a városi sportigazgatóságon. Egyiptom és a Dél-afrikai Köz­társaság labdarúgó-válogatottja vívja az Afrika Kupa szombati döntőjét. Újonnan érkezett ifjúsági labdarúgók NB I. TISZAKÉCSKE Bencsik István 1982, Utassy Róbert 1979, Szépes Richard 1980 (mind Nagykőrös, Toldi). STADLER FC Gaál Áron 1979, Takács László 1982, Liptai Szabolcs 1982, Pór László 1981 (mind KSC), Kákonyi Nándor 1979 (Soltszentimre), Házi Imre 1980, Bodor Zsolt 1981, Rózsa Ferenc 1981, Ferenc Zsolt 1981, Dorogi Róbert 1981 (mind KTE). NBI/B. KTE Virág Zoltán 1983, Mankovics Gábor 1983, Bácsi Tibor 1982, Jelen Károly 1983, Katona István 1982, Kocsis Endre 1982, Borbély Adrián 1982, Farsang Ferenc 1983, Virág Gábor 1986, Hájer Sándor 1983, Domokos Attila 1983, Ábel László 1983, Várnagy Tamás 1983, Tordasi Péter 1982, Romhányi Gábor 1982, Bimbó György 1984, Gaál Ká­roly 1983, Körtvélyesi Ödön 1983, Farkas István 1984, Lei­ter Zoltán 1982, Kálmán Zsolt 1983, Csekő Gergely 1983, Bruszel Péter 1983, Szekeres Gergely 1982, Bense Gábor 1984, Kása Tibor 1984, Vizi László 1983, Guti Gábor 1984 (mind KSC), Virág Gábor 1981, Parti Gábor 1982, Dávid Roland 1981, Lovas Zoltán 1983, Tóth Attila 1981, Pap Szabolcs 1981, Verebélyi Nándor 1982, Patik Csaba 1981, Kéri And­rás 1979, Sári Tibor 1980. Ko­vács András 1981 (mind Stad­ler), Szabó Zsolt 1979 (Szalk­­szentmárton), Konkoly Gábor 1983 (Dusnok), Papp Gábor 1980 (K. MÁV), Vörös Levente 1981 (Hetényegyháza). NB II., KELET KALOCSA Bácskai Róbert 1984 (Fájsz), Fehérvári László 1980 (Dus­nok). KTK Zsana Róbert 1983, Dénes Ró­bert 1980, Jaksa Zsolt 1980, Iványi Olivér 1983 (mind Kis­kunfélegyházi Vasutas), Nagy Ferenc 1984, Szabó Zsolt 1985 (mindkettő Kiskunfélegyházi Honvéd). NB III., ALFÖLD KEREKEGYHÁZA Nagy Adrián 1983 (Kecskeméti TE). MÉLYKÚT Bodor Csaba 1981 (Tataházi Petőfi). (folytatjuk) A Sugovica-parti tanítóképzősök az élvonal triplakirálynői Kosaraslányok a számok tükrében- Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legjobb tripladobó a környéken? - kérdezhetik a magyar szurkolók az 1997/98. évi női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának befejezése után. A válasz egyértelmű: - Jók a zalaiak, a soproniak, a fra­­disták, de a legjobbak a bajai tanítóképzősök! A Bajai TK kosarasai számára bizonyára hízelgő így kezdeni az értékelést, mert ez az egyetlen dolog, amire büszkék lehetnek. Ha kizárólag a tényeket vesszük figyelembe - ugyebár, a számok sok mindent elárulnak -, akkor szomorkásra változik a hangu­lat. A Sugovica-partiak ugyanis alaposan leszerepeltek az alap­szakaszban. Huszonegy vereség ellenében mindössze egyetlen győzelmet tudnak felmutatni: az áldozat az OSC-Közgáz volt. Az 1348 dobott és 1890 kapott pont­tal a Pump-tanítványok a 12., azaz az utolsó helyről várják a rá­játszást. A harmatgyenge sze­replést még mindig meg lehet magyarázni azzal, hogy távozott a főszponzor (és vele együtt a rengeteg pénz!), szétesett a csa­pat, az idény eleji légiósvásár­lással (Mironenko) bakot lőttek, sérülések, betegségek tizedelték a jobbára tizenéves lányokból verbuválódott együttest. Áz már csak „hab a tortán”, hogy a helyi jóakarók - igazi segítség helyett - csak meghosszabbítják Észak- Bácska egyetlen élvonalbeli csapatának haldoklását. Persze, a remény tovább él. A bajaiak a rájátszásban még kiharcolhatják a bennmaradást. A házi dobó­lista: 1. Nedilia 323 pont, 2. Or­bán 279,3. Sitkéi 274,4. Sibalin 152, 5. Horváth 94, 6. Sipakina 60,7. Katanich48,8. Ácsai 40,9. Mázsár 32, 10. Mironenko 29, ll.Trapl 13, 12. Megyeri 3, 14. Devecseri 1. A gyenge szereplés ellenére a Sugovica-parti lányok az élvonal triplaspecialistáinak számítanak. Á huszonkét mér­kőzésen 166 - meccsenként át­lagban 7,5 - triplát dobtak. Or­bán és Nedilia például az alap­szakasz első mérkőzésétől az utolsóig végig vezette az A-cso­­port legjobb hárompontos dobó­inak listáját. A Bajai TK házi tripladobó listája: 1. Orbán 62 tripla, 2. Nedilia 55, 3. Sibalin 14, 4. Horváth 12, 5. Sipakina 11, 6. Sitkéi 9, 7. Mázsár 2, 8. Ácsai 1. Lőrinczi Csaba > > > > / U)KOA ' l'AGAAG A Magyar Televízió és a Petőfi Rádió ismételtei] arra kéri önöket, hogy szavazzanak az örökös tagokra. Kedves Olvasó! Az ön feladata az, hogy a kuratórium által javasolt négy művész közűi, kategóriánként, vá­lasszon ki kettőt. Keljük, hogy a kitöltött szavazólapot nyűt levelezőlap­ra ragasztva 1998. március 21-ig küldje el címűnkre: Magyar Televízió 1810 Budapest, Szabadság tér ÍZ Örökös Tagság Kérjttk, hogv kategóriánk ént két nevet jelöljön meg x-szel. A levelezőlapra úja rá nevét és óimét. A műsor támogatói: Medicor Holding Rt., MÓL Rt., Postabank Rt.. Britannica Hungarica, Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank, Laid kft., Malév Air Tours, Questor. Tvr-hét. Színésznő Csomós Mari □ Komlós Juci □ Máthé Erzsi □ Molnár Piroska □ Színész Aqárdy Gábor □ Garas Dezső □ Huszti Péter □ Zenthe Ferenc □ Operaénekes Ilosfalvy Róbert □ Kováts Kolos □ Marton Éva □ Rost Andrea □ Operett-musical színész Galambos Erzsi □ Lehoczky Zsuzsa □ Oszvald Marika □ Vikidál Gyula □

Next

/
Oldalképek
Tartalom