Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-09 / 33. szám

2. oldal Megyei Körkép N» 1998. február 9., hétfő Naptár Február 9., hétfő. Névnap: Abigél. Névnapozóknak Abigél: bibliai név, jelentése: az apa öröme. Kö­szöntjük a névnap­jukat ma tartó Alex, Erik, Erika nevű olvasóinkat is! Évforduló 1775-ben született Bolyai Farkas ma­tematikus, polihisz­tor, az MTA tagja. 1804 és 1851 között a ma­rosvásárhelyi kollégium tanáraként tevékenyke­dett. Tentamen című, két részből álló, 1832-33-ban írt művében axiomatikus alapon építette fel az arit­metikát és a geometriát, írt drámákat, foglalkozott zeneelmélettel és kora tár­sadalmi kérdéseivel. Fia, Bolyai János matematikus apja könyvében jelentette meg új geometriai rend­szerét (Appendix). 1856- ban hunyt el. Ökumenikus naptár Az Abigélek védő­szentje a 238-ban elhunyt Szent Apol­lónia alexandriai vértanú szűz. Az ortodox és görög katolikus naptárban ma Szent Nikoforosz vér­tanú emléknapját jelölik. Mi, Hol, Mikor? Ma délután ötkor kezdődik a Kecskeméti Fotókör összejöve­tele a kecskeméti Táncsics mű­velődési házban. • A felnőtt tűzzománc kör összejövetele ma délután ötkor kezdődik a kecskeméti helyőrségi klubban. • A gombászklub összejöve­tele ma délután ötkor, a biblia­klub összejövetele ma délután 6-kor kezdődik a kecskeméti EFMK-ban. • Bodó Gábor festményeiből rendeznek kiállí­tást a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban. A ki­állítást február 11-én, délután 16 órakor Siska József nyitja meg. • Csömör László festmé­nyei és Bálint Vilmos fotográ­fiái február 19-éig tekinthetők meg a kecskeméti Bagoly ut­cai Meditres Egészségházban. • Február 12-én, este 19 órától farsangi koncertet ad a Kecs­keméti Szimfonikus Zenekar a kecskeméti Kodály-iskolában. Móra Ferenc, Kiskunfélegyháza díszpolgára halálának 64. évfordulója tiszteletére tartot­tak nagyszabású ünnepséget pénteken az író nevét viselő kiskunfélegyházi intézmények kö­zösen. A rendezvény a Móra Ferenc Gimnáziumban kezdődött, a Móra általános iskolában folytatódott majd a Móra-emlékháznál koszorúzással zárult. FOTÓ: GULYÁS SÁNDOR Helyi döntések kellenek a kultúráról- A megyei önkormányzatnak is el kell gondolkodnia arról, hogy a jövőben mekkora hang­súlyt fektet Bács-Kiskun kultú­rájára. Jelenleg ugyanis a köz­­művelődés intézményi, mód­szertani és szakmai tekintetben elmarad a többi megyétől - fo­galmazta meg Béres Béla, a ba­jai József Attila Művelődési Központ igazgatója a közel­múltban Kecskeméten rende­zett fórum egyik tapasztalatát. Ezen polgármesterek, közmű­velődési szakemberek, hivatal­nokok és a minisztérium illeté­kesei tanácskoztak a múlt év végén elfogadott törvényről, amely a kulturális javakról szól. A bajai igazgató szerint az új törvény kapcsán lépéskény­szerbe kerültek az önkormány­zatok, ugyanis helyi rendeletet kell alkotniuk a könyvtári, mú­zeumi és közművelődési ellátá­sokról. Ezzel azonban érdemes még néhány hetet várni, mivel a végrehajtási utasítások még nem jelentek meg. Megítélése szerint a tanácskozáson vilá­gossá vált, a nagyobb települé­seknél a kulturális ágazat fej­lesztését segíti elő a törvény, amely új forrásokat is teremt. Inkább a kistelepüléseknek okozhat fejtörést, hogy a jövő­ben milyen lehetőségeket biz­tosítanak a lakosságnak. Ezek­ről a témákról valószínűleg a települési költségvetések meg­születése után tárgyalnak majd a képviselő-testületek. K.T. Mennyi jut idén az egészségügyre? A kecskeméti képviselő-testü­let a tervek szerint szerdai ülé­sén tűzi napirendjére a város idei költségvetésének első tár­gyalási fordulóját. Az egész­ségügyi bizottság ezért ma dél­utáni ülésén tárgyalja azt az ágazati költségvetési tervet, amely tartalmazza az öt városi vérvételi hely működtetésének költségeit is. A költségvetési tervezet a Czollner téri, a Rá­vágy téri, a Hunyadi téri, a Pia­risták terén lévő és a Kada Elek utcai háziorvosi rendelő mellett működő vérvételi helyek (kis­­laborok) éves működési költsé­gére hatmillió forintot irányoz elő, melynek a fele - tehát 3 millió forint - terhelné a város idei költségvetését. A vérvételi helyek fenntartására, közös működtetésére ugyanis szerző­dést kíván kötni a kecskeméti alapellátási igazgatóság a me­gyei kórházzal. A költségvetés­tervezet két háziorvosi rendelő felújítását tartalmazza: a Czoll­ner téri rendelő felújítását 10 millió forinttal, a Madách téri rendelő felújítását 2 és fél mil­lió forinttal. A tervezet szerint az egészségügyi bizottság idén négymillió forintos saját fel­használású pénzalappal rendel­kezhet. Á. E. Anyagi gondok a Liszt-kórusnál A bajai Liszt Ferenc énekkar sok környező településen adott koncertet az elmúlt időszakban. Makkai Gézáné énekkarvezető szerint egy ilyen nagy múltú kórusnak - 1861-ben alakult az együttes -, mint a Liszt Ferenc énekkar, csak az éneklés örö­mével kellene foglalkozni, hol­ott most napi pénzügyi problé­mák jelentik a legfőbb gondo­kat. Ennek ellenére örömmel énekel a kórus nagyobb léleg­zetű műveket, mint például Mozart miséit. Ezenkívül a re­pertoárban reneszánsz madrigá­lok, romantikus művek és nép­dalfeldolgozások is szerepel­nek. Szívesen és gyakran lép­nek fel a környező falvakban éppúgy, mint a bajai rendezvé­nyeken. Kalandos farsang Kalandos farsang címmel ren­dez a Zabhegyezők egyesülete szervezésében családi progra­mot a Kecskeméti Ifjúsági Ott­hon. Február 14-én, szombaton délután 14.30-kor kezdődik a rendezvény álarckészítéssel, kézműves-foglalkozásokkal. Majd mesés kalandjáték lesz a Zabhegyezőkkel, 17 órától pe­dig vásári bábjátékot láthatnak a gyerekek és a felnőttek. Balesetek, Bűnügyek Két mázsa krumpli Szombatra virradóra tolvajok jártak Baján, az egyik livodai hétvégi házban. Elloptak 200 kilogramm burgonyát és 50 ki­logramm sárgarépát. A tetemes mennyiségű zöldség értéke 20 ezer forint. A tolvajok rongálá­sukkal további 20 ezer forint kárt okoztak a gazdának. Gázolajat ígért Kiskőrösön egy 24 éves férfi több embert becsapott. Azt állí­totta ugyanis, hogy gázolajat szállít nekik, a beszedett pénzt eltette, gázolajat azonban nem szállított senkinek. A rendőrség még vizsgálja az ügy részleteit. Palesztin rabló A rendőség eljárást indított -őrizetbe vétel mellett - B. A. Helmy palesztin állampolgár ellen, aki Budapesten péntek délután egy Teréz körúti Bon­bon Hemingway édességbolt­ban késsel megfenyegetve az eladónőt mintegy 20 ezer forin­tot vitt el. Egy ismeretlen férfi pedig a VII. kerület Nefelejcs utca egyik ABC-jében péntek este fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg az eladónőt, majd á kasszából 45 ezer forin­tot eltulajdonított. Kirablói lefogták Egy 20 éves budapesti nőt fo­gott le hátulról váratlanul há­rom, még ismeretlen tettes szombaton este a XIII. kerület­ben, a Lehel úton. A támadók elrabolták az áldozat táskáját, benne személyes irataival. Az anyagi kár 5 ezer forint. A rendőrség az ügyben megindí­totta az eljárást. Rabolt is, lopott is A kiskunhalasi rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki pén­teken Kiskunmaj sáról lopott el a Fő utcán lévő Zenebutik elől egy Mountainbike-ot. A bicikli értéke 22 ezer forint. A nyo­mozás eredményeként kiderült, hogy a bűncselekményt K. Imre 29 éves szegedi lakos kö­vette el. A halasi rendőrök őri­zetbe vették a férfit, akiről ki­derült, hogy a szegedi rendőr­­kapitányság rablás miatt, a szentesi rendőrök pedig lopás miatt körözik. Szövetségi betörő A kecskeméti rendőrök őri­zetbe vettek egy M. Róbert nevű férfit, akit azzal gyanúsí­tanak, hogy január 21-re virra­dóra betört a kecskeméti Szö­vetség téri szolgáltatóházba. A gyanú szerint a 26 éves kecs­keméti férfi 100 ezer forint ér­tékben lopott el különböző tár­gyakat. A palackos trió A kecskeméti nyomozók mun­kájának eredményeként fogták el azt a három férfit, akik azzal gyanúsíthatok, hogy múlt pén­tekre virradó éjszaka betörtek Orgoványon egy magánla­kásba. A betörés során egy 23 kilogrammos gázpalack és egy villanymotor tűnt el. A sértett kára 30 ezer forint. Az elfogott férfiak közül R. József 51 éves orgoványi, R. Gyula és R. Mi­hály kecskemétiek. Nézőpont Egyirányú párbeszéd? Mihályka Gyula írása A Kunság Volán vezérigazgatója jó egy éve nyilatkozott először lapunkban a kecskeméti tömegközlekedésben terve­zett változtatásokról. Kristálytiszta logikával fejtette ki az úgynevezett átlapolt közlekedés tarthatatlanságát, a sok feleslegesen futott kilo­méter értelmetlenségét. Ismertette a Kecskeméten szerinte egyedül üdvözítő sugárirányú közlekedés nagyszerűségét is. Január 1-jével valóság lett a terv. Az íróasztalon remeknek tűnő új forgalmi rendről aztán kiderült, hogy nem igazán állja ki az élet próbáját. Mi több: feloldhatatlan ellentéteket szül a Volán és sok-sok polgár között. Mert az emberek utazni szeretnének, és nemcsak úgy általá­ban, hanem valahonnan valahová. A diák az Akadémia kőr­útról a Katona-gimnáziumba, szülei pedig mondjuk a déli ipartelepre. Ez most már csak átszállással, tetemes idővesz­teséggel jön össze. Sok egyéb úti cél esetében is átszállásra kényszerül a polgár. Egyvonalas bérlete helyett vehet összvonalast, két jegy he­lyett meg négyet lukaszthat. Ilyenkor testvérek között is százszázalékos tarifaemelésről van szó. Az állami tulajdonban lévő Kunság Volánt a jelek szerint nem hozta lázba államférfiaink évi 15-18 százalékos inflá­ciós előrejelzése. (Ami egyébként is csak úgy „általában” szokott bejönni, a tízmillió konkrét esetben már kevésbé.) Olaj a tűzre, hogy a Volán vezetése szinte képtelen az embe­rekkel való kommunikációra. És itt nem csak az új menet­rend kiadásának hiányára gondolok. Ma, amikor egy minisz­ter mondjuk a Paks és Pécs között suhanó Mercedesből is készségesen nyilatkozik mobiltelefonján az újságírónak, a Volán vezetését a 225 aláírást tartalmazó levél ügyében nem tudtam szóra bírni. Annyit közöltek, hogy a jegyző nyilatkozik. A jegyző sze­rint a városházi csoportvezető. A csoportvezető meg sza­badságon van. Lehet, hogy a sugárirányú városi közlekedés nagyon jó, a körkörös védekezés a nyilvánosság ellen vi­szont tragikus. Jó, tudom, sokszor mondták már el álláspontjukat a voláno­­sok, de ha rákérdeznek, akkor százegyedszer is ismertetni kell azt. Annál is inkább, mert az egyik önkormányzati kép­viselő nyilatkozatából derült ki, hogy lenne a Volán vezeté­sének mondanivalója. Az, hogy az új menetrend nem kő­tábla, azon lehet változtatni. Csak ahhoz nagy lakossági igénynek kell lenni. Nos, az szerintem megvan. Most már a Volánon sor. Mozaik játékunk nyertesei Szombaton kisorsoltuk la­punk Mozaik játékának nyer­teseit. A szerencsések a fődíj mellett, amely egy Fiat Unó személygépkocsi volt, egyéb nyereményekre is szert tehet­tek. Alább közöljük azon mozaikjátékos olvasóink névsorát, akik feliratos pólót nyertek. 2. Tápai Pálné, Kiskun­­majsa, Félegyházi u. 10/a.; з. Gubacsi Imréné, Kecs­kemét, Muskotály u. 15.; 4. Kürti Józsefné, Kecskemét, Istvány király krt. 20.; 5. Mihálovics István, Felső­­szentiván, Szent I. 7.; 6. Sándor Zoltánná, Kecske­mét, Zentai u. 16.; 7. Vörös Mihályné, Kecskemét, Bú­zaszentelő u. 16.; 8. Farkas József, Tataháza, Jurinovics и. 4.; 9. Kovács János, Nyárlőrinc, Alkotmány u. 34.; 10. Turda Lajos, Tata­háza, Rákóczi F. u. 78.; 11. Görög János, Petőfiszállás, Kossuth u. 69.; 12. Somodi Lászlóné, Kunszentmiklós, Zrínyi u. 12/a.; 13. Mányoki Judit, Kecskemét, Bocskay u. 23.; 14. Tóth Józsefné, Bugacpusztaháza, Terelő sor 3.; 15. Nagy Pál Ferenc, Kecskemét, Lombos u. 40.; 16. G. Kovács Károly, Kecskemét, Margaréta u. 1/b.; 17. Palotás Józsefné, Szánk, Kossuth u. 5.; 18. Szabó Márton, Rém, Arany J. u. 20.; 19. Kovács János, Tiszakécske, Bőgiszőlő 18.; 20. Rónainé Varga Zita, Kecel, Nap u. 12. A nyereményeket saját ter­jesztőhálózatunk közremű­ködésével juttatjuk el nyerte­seinknek, illetve a fődíjat, a Fiat Unót személyesen adjuk át a szerencsés játékos-olva­sónknak. MÁV Rt Személyszállítási szolgáltatásaink: Menetdíj-kalkuláció készítése Színházlátogatások Ópusztaszeri kirándulások Különvonatok, nosztalgiavonatok Csoportos utazások, tanulmányi kirándulások szervezése Együttes elhelyezés biztosítása Rendezvényekre alkalmi menettérti kedvezmények Szolgáltatásainkkal készséggel állunk rendelkezésére a személyszállítási értékesítő központjainkban: Kecskemét, Kodály Zoltán tér 7. Tel.: 76/488-940, 20/226-259 Kiskunhalas, Kossuth u. 49. Tel.: 77/421-012, 20/226-257 ( 4537)

Next

/
Oldalképek
Tartalom