Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-07 / 32. szám
szombat Napkelte: 7 óra 03 perckor Napnyugta: 16 óra 54 perckor Holdkelte: ■ 13 óra 22 perckor Holdnyugta: 3 óra 51 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 171 cm volt. A Tisza Szolnoknál -100 cm, Szegednél pedig 100 cm magas volt. Közlekedés Az 5-ös út 100-110. km-ei közt elszállítják a kivágott fákat, az 50-es út kecskeméti átkelési szakaszán tisztítják a jelzőtáblákat. Traffipax Ma délelőtt Baján, délután Kecskeméten, vasárnap délelőtt Baján, délután Soltvadkerten és Solton várható radarellenőrzés. Kedvenc- Melyik a kedvenc iskolai tantárgyad, Pistike?- Akicsengetés! Irodabútor és irodafelszerelés forgalmazásával foglalkozó, országos hálózattal rendelkező cég kecskeméti üzletébe bútorozási tanácsadó feladat elvégzésére munkatársat keres. Számítógép, illetve műszaki rajz ismerete előnyt jelent. Érdeklődni a 30/358-500 telefonszámon, hét végén is lehet PULSUS A PULSUS alapítványunkat 1993-ban hoztuk létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljunk az AMBULÁNS BELGYÓGYÁSZATI betegellátás fejlesztéséhez. Tavalyi támogatásuknak köszönhetően is műszerek vásárlásával segíthettük ezt. További felajánlásukban bízva, adószámunk: 18341096-1-03. Dr. Dósa András ; belgyógyász főorvos E kuratóriumi elnök MáTőiholnapra expressz aprón tretet® sek 1,5 ha kékfrankos, 800 n-öl Lakhegyi mézes, 2400 n-öl Ezerfürtű szőlő Imrehegyen eladó. Érd.: 78/343-321. SÜRGŐSEN albérletet keresek! 38 éves, egyedülálló nő, 3 gyermekkel! Irányár: 15.000 Ft + rezsi. Tel.: 76/489-795, 76/328-417 Eladó! Kerekegyházán, 750 m2-es zártkerten 105 m2-es, 5 szobás, új családi ház, teljes alápincézve (kisüzemnek, raktárnak alkalmas), azonnal beköltözhető. Kecskeméti 2 szobás lakást vagy szgk.-t 2 millióig beszámítok. Érdeklődni lehet: 76/371-179- es telefonon. Wartburg forgalmi és rendszám nélkül, üzemképesen, bontásra eladó. Érdeklődni lehet: Kerekegyháza, Damjanich u. 2/A. Kecskeméttől 36 km-re, Fülöpszálláson, 3 szobás, gázfűtéses, telefonos családi ház, kertészkedésre alkalmas nagy kerttel eladó. Horgászati lehetőség a közelben. Irányár: 3,8 millió forint. Tel.: 06-30/589- 023. 14 éves Wartburg frissen felújítva eladó. 79/363-294, 16 óra után. 1983-as évj. Lada Niva, B+G üzemű eladó. T.: 30/453-070 2 db 96-os óvj. kancacsikó, körbálás lucernaszéna, valamint szerves trágya eladó. Tel.: 76/353-693 2 db President CB-rádió eladó. Érd.: 78/465-304, 16 után. 60-45-ös Zetor 8 leveles csipkés tárcsa és Kertitox, ventilátorház eladó. Tel.: 78/441- 477, 16 óra után. Kevés felhő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Az igazán nagy, gyökeres változást okozó légköri frontok egyelőre tőlünk messze vonulnak. Az egyik front délkeletre távolodott, az északnyugat felől közeledők pedig éppen csak súrolnak bennünket. A nyugatészaknyugat felől érkező, a korábbiaknál enyhébb levegő hatására azonban így is párásabbá válik a levegő. A nap végén a hidegfront is közelebb kerül hozzánk, akkor a felhők is egyre jobban sűrűsödnek. Hajnalban még hideg lesz, a nappali fölmelegedés azonban kissé erősödik. A hajnali-reggeli órákban néhol párás lehet a levegő, napközben azonban már mindenütt száraz idő várható. Legfeljebb néha lesz felhős az ég, csapadékra még nem kell számítani. Erős lesz a nappali fölmelegedés, a hőmérséklet csúcsértéke 5 fok közelében alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 0 Fertő-tó: 0 Tisza: 0,+l Duna: 0,+2 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 4 Kecskemét: 5 Jászberény: 4 Baja: 6 Tiszafüred: 5 Kiskőrös: 5 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35 Velencei-tó: 35 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 30-40 Szolnok: 20-30 Kecskemét: 20-30 Jászberény: 20-30 Baja: 20-30 Tiszafüred: 20-30 Kiskőrös: 20-30 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A kora reggeli és a délelőtti órákban az ország északnyugati és északkeleti tájain erősen párás lesz a levegő, néhol köddel, és éppen ezért síkos útszakaszokkal is számolni kell. Napközben javulnak a látási viszonyok. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc A kellemes tavaszias napsütésben a kecskeméti arborétum az egyik legmegfelelőbb hely a délutáni sétára kikapcsolódásra. Két játszótér is várja a gyerekeket és aki az állatokat szereti, annak is akad játszótárs. fotó: banczik Róbert Jéghideg versengésre várják a soltvadkertieket a februálison Az évszaknak megfelelő programokkal készül a soltvadkerti idegenforgalmi és kulturális egyesület a mai februálisra. Ha hó hull, akkor havas versenyekre kelnek a résztvevők. A hidegben azért bíznak. A helyi tűzoltók a tavon elkerítettek egy jókora részt, amire friss vizet engedtek, hogy sima legyen a jégfelület. Mert lesznek jeges feladatok, mint például gyorskoriverseny, szlalom, manőverek vizespohárral, jégszánkózás és sorolhatnánk. Az ötletgazdag program 10 órakor kezdődik. Dorottya-bál Felsőszentivánon Ma este 7 órai kezdettel a felsőszentiváni művelődési házban Dorottya-bálra várják a szórakozni vágyókat. A helyi óvoda szülői munkaközössége az est teljes bevételéből új játékokat kíván vásárolni a gyerekeknek. A zenét a Szaturnusz zenekar szolgáltatja. Kozmetikumok értékesítésére munkatársakat keresek. Árubeszerzés kamatmentes hitelre. Tel.: 76/493-755, 30/453-599 2 ha erdőrész (ossz. terület 2,8 ha) a tiszaugi hídnál, a 44-es út mellett földdel együtt eladó. Tiszaug, Rákóczi út 48. 20 hl-es saválló tartályos permetező eladó. Tel.: 78/421-174 22 hónapos csődörcsikó eladó. Tel.: 78/353-541 240-es akác támkaró és 6 m-es rúd fa eladó. 78/321-473, este. 3 szálas Textima ipari Interlock 70 E Ft-ért eladó. 76/424-902, 8-10 h-ig. 88-as L. Niva eladó. 20/580-815. A LORD BÖNGÉSZDÉBE HÉTFŐN ÚJ ÁRU ÉRKEZIK. A SZILVESZTERI HÁZIBULI jő hangulatát felidézve február 27-én FARSANGI BÁLT tartunk a kméti helyőrségi klubban. A belépő vacsorával együtt: 1500 Ft. Asztalfoglalás: 76/415-501. AUTOMATA váltók javítása. 77/422-596. Alutartályt veszek, 150-200 Ft/kg-os áron. Tel.: 30/736-685 Audi-80 87. óvj., B+G: 750 E Ft. 79/422- 422. Bajai 2,5 sz. lakás: 76/490-840. Benzin-gázüzemű 1 éves Lada Niva eladó. Érd.: 06-30/589-100 Bontásból 10 éves, külső-belső fa nyílászárók és egyéb építőanyagok eladók. Még beépítve megtekinthető. Érd.: 20/312-934. Burgonyát veszek: 77/451-917. Dughagyma (I és ll-es méretű, zöldhagymának) olcsón eladó (160 Ft/kg), kis és nagy tételben. Kecskemét, Csillag u. 4/C Tel.: 76/483-182 E 516-os kombájn eladó. Telefon: 78/460- 094 Eladó 1 db 4 éves sodrott kanca, 1 db 3 éves magyar félvér paripa és 4 db jerke birka. T.: 79/371-165 Eladó 1970-es Opel Kadett 1.1B. Érd.: 79/324-542, Baja. Eladó LKT-6-os trágyaszóró, keskeny nyomtávú. Érdeklődni lehet: 78/411-660-as telefonon. Eladó MAN 7,5 t-s tehergépkocsi, 88-as óvj. T.: 06-20/660-062 Eladó Rába dupla hidas autó 8007-es Atlasz daruval és Rába 572-es pótkocsi. Érd.: 78/346-156 telefonon. FIAT Ducato D. 88-as motorhibás alkatrészenként eladó. T.: 76/371-952 Ford Sierra 2.0i kát., 88. évj. eladó. 30/229-432. Ford Transit, 86. IX. havi tgk. 1.6B eladó. 20/243-453. Golf I. 1.5B lejárt műszakival és Opel Corsa 1.2S papírok nélkül eladó. 78/355- 028. Golf III. 1.9TD 93-as óvj., jó állapotú, tulajdonostól eladó. Érd.: 76/448-908 telefonon. Gyümölcsös 1 k.hold, meggy és szilva kevés szántóval Homokmégyen eladó. 78/454-198. HW 60-11-es négyszöges pótkocsi eladó. 78/421-073. Honda MBX 80 cm3 89-es eladó. Trabantcsere érd. 78/321-690. Házhely eladó Kecel, Kossuth u. 19. sz. alatt. Üzleti célra is alkalmas. Ugyanitt 1000 db bontott cserép eladó. Kecel, Mozgó u. 32. Tel.: 78/321-284 Hídmérleget tőlem! 79/428-057. Illós bort vásárolnék. Tel.: 06-20/587-297 Iveco 86-os 2.5D hosszított, magasított, zárt eladó. 30/229-432. Jövő héten még tart a GyerekeSmodell téli vására, rendkívül kedvező árakkal, Kmét, Piramis-udvar! Jó állapotban lévő körablakos Barkas, Ford-motorral, 2 év műszakival eladó. Irányár: 280 E Ft. Érd.: este 17 után, 78/343-069. Kecelen Oportó és Zala szőlő eladó. Érd.: Vörösmarty u. 28. Kiskőrös, Ligeti 34. alatt lakás eladó. Érd.: 78/412-663, Andriskáné. Kukorica szállítással, zsákolva is. 30/438- 950, 53/351-474. Kukorica, tört szem, búza: 30/432-472. Kuvaszkőlykök eladók. 78/461-521. LT-35-ös aluoldalas, 83-as évj. csere érdekel. 79/361-336. Lada 1300 kombi, 87-es eladó. 20/241- 068. Lada 1500 94. óvj. eladó. 60/453-958. Lemezbó'l készült, 25 q-s terménytároló tartályok eladók. Tel.: 78/412-942 Opel Corsa 1.2i eladó. 60/486-227. Az eredeti szereplőgárda A Micimackó könyv Róbert Gidájának játékállatai adományozással kerültek a New York Public Libraryhez. Egy brit parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy ezeket a nemzeti ereklyéket mindenképpen vissza kell juttatni Nagy-Britanniába. fotó: feb-reuters Négy bőrönd tücsök-bogár Négybőröndnyi tücsköt, bogarat, pókot, imádkozó sáskát, legyet, kígyót, édesvízi halat próbált kicsempészni Sri Lankáról két német állampolgár. A több száz fajta állat különleges vegyi oldatban konzerválva hagyta volna el a szigetországot. A ritka állatfajták csempészeit a colomból nemzetközi repülőtéren csípte el a hatóság, s 81 dollárnyi készpénzre bírságolta meg. Miután fizettek, szabadon távozhattak, állatgyűjteményüket azonban nem vihették el. A két német azt állította, hogy egy karlsruhei múzeum számára gyűjtötte az állatseregletet, ám a hatóságok szerint meglehetősen szokatlan, hogy egy múzeum tucatnyi példányra tart igényt egyazon állatfajtából. Mozart-kéziratot lopott Csütörtökön letartóztatták a New York-i Lincoln Center könyvtárának egy alkalmazottját, mert százezer dollár értékűre becsült eredeti Mozart- és Wagner-parti túrákat és kéziratokat lopott el és értékesített. Az illetőre a bíróság maximum tíz év börtönt és 250 000 dollár pénzbüntetést szabhat ki. A kottatolvaj hét értékes eredeti kéziratot lopott el a zeneművekre szakosodott könyvtárból, és el is adta azokat egy régiségkereskedőnek. Még csak szív, de nem töröl A világ első robotporszívóján munkálkodik egy svéd cég. A korong alakú készülék tíz centiméter magas, és nagyjából akkora átmérőjű, mint egy pizza. A robotporszívó a beleépített érzékelők révén kerüli el, hogy tárgyakba ütközzön, még egy pezsgőspoharat sem dönt fel. Meglehetősen fürge, nagyjából az ember sétáló sebességével dolgozik a szobán. Egy órán át szívja magába rendületlen buzgalommal a lakás porát, azután elektromos feltöltésre szórni. A készülék vezeték nélküli, és távirányítóval is működtethető. A cég még nem tudja, hogy mikor fog belekezdeni a sorozatgyártásba, sőt, még azt sem, hogy egyáltalán belekezd-e. MTS-24-es Skoda, billenős és Audi-80-as eladó. 06-20/280-796. Sérülten eladó BMW 5-ös, 2-es, 4-es TD 85-ös. Érd.: 06-20/464-364. MTZ 80 nagy fülkés 5 év műszakival, Szigma öntöződob, kéttáblás kombinátor eladó. Id. Kovács, Szabadszállás, Petőfi 441. Toyota Hiace körablakos tgk. pótülésekkel, vonóhoroggal, 4,5 éves eladó. Szgk.-t kis üzemi költségűt beszámítok. Érd.: 30/639- 649. MTZ 80-as, körbálás szalma eladó. Érd.: 76/442-130. Trabant 601 -es, 86-os, jó állapotban eladó. Tel.: 78/456-198 MTZ-82-es, 4 év műszakival eladó. Érd.: Utánfutót tőlem: 06-30/673-144. 76/354-239. VW Jetta 81. évj. 1,3B: 60/453-981. Merd 206D 110 E; F. Ducato 370 E eladó. 20/249-293, 30/285-976. Vennék jó állapotú kis Polskit kevés km-rel. 77/424-191. Opel Astra, 96. 08. havi extrákkal, 1 M 599 E Ft-órt eladó. T.: 30/689-556 Vennék kertitox NA20-as vázat és hozzá fa permetezéshez tornyot. Tel.: 78/482-090. Platós Barkas eladó. 06-30/784-076. Rizlingszilváni, 1 ha, Imrehegyen eladó. Volkswagenre keresek 15-ös alu-, vagy lemezfelnit. 60/303-989. T.: 78/321-333 Volvo 840-es homlokrakodó eladó. Érd.: 06-20/323-762 telefonon. Rába 250 erőgép, TSZ-130 dózer 4 m-es egyengetőlappal, TM-3 hidraulikás dózer, T-100 hidraulikás dózer eladó. Tel.: 30/556-923 VÁLASZTÁSI MALACOK és 1 éves csődörcsikó eladó. Érd.: 76/320-471. SIEMENS S4-es rádiótelefon hálózati töltővel olcsón eladó. Tel.: 30/557-847 Vásárolnék 2,7 m-es támrendszer oszlopot. Tel.: 78/381-975 SK-4. kukoricavető gép, választási malacok, szemes kukorica és köles eladó. Tázlár, I. kér. 1.60/487-702. Yamaha DT 50 cm3-es crossmotor eladó. Újszerű Simson-csere érdekel. Tel.: 79/344-338 Samara, újszerű eladó. 30/432-472. Zastava GTL 55 1986-os eladó. Ár: 200 E Ft. Érd.: 76/440-124. Seat Toledo eladó. 60/389-866. Zöld fűzvessző, 1,30-2,50 m-ig, 2 db veszszőhasító és gyalugép eladó. Érd.: 76/424- 216; 06-30/557-782. Soltvadkerten 4 kh szántóföld eladó. Tel.: 78/381-159, Font Gyula. Szekszárdhoz 30 km-re 4700 hl-es, töltőképes borospince eladó. Önálló egységként 4000 hl külön bejárattal is lehet. Érd.: Éttermi bárpult fagyis hűtővel, sörcsappal, kávégéppel, italhűtővel, kitűnő állapotban eladó. 60/489-831. 78/311 -367. Új kerítés betonoszlop és pázsltrácskő eladó. Érd.: 06-76/402-172, 06-30/251-783. Toyota L. Cruiser TD, 87-es: 79/324-227.