Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-26 / 21. szám
10. oldal Bács-kiskun Megye Legjobb Sportolói 1997-ben 1998. január 26., hétfő A legeredményesebb felnőttek Juhos Gergely világversenyeken képviselte a kecskeméti búvárklubot. fotó: banczik Róbert A legjobb megyei csapatok Huszonkettedszer értékelünk 1971-ben alapítottunk vándorserleget Bács-Kiskun megye legjobb sportolóinak elismerésére. Az első két évben olvasóink szavazatai alapján hirdettük ki az eredményt, majd ötéves szünet után, 1978-tól új feltételek szerint értékeltünk a megyei sporthivatallal. 1980- ban, a moszkvai olimpia évében adtuk át először külön a kupákat a megye legeredményesebb felnőtt, ifjúsági (utánpótlás) sportolójának és csapatának. A mércét olimpiai, világ-, Európa-bajnoki teljesítményhez, illetve magyar bajnoki elsőséghez kötöttük. Ennek megfelelően ezúttal tizennyolcadszor, összesen pedig huszonkettedszer tesz- szük mérlegre a megye sportolóinak eredményességét és népszerűségét. Hogy végül kik kapják a Petőfi Népe immár több mint két évtizede vándorló serlegeit és a pénzdíjakat, abba olvasóink is beleszólhatnak. Összeállításunkban világ- és Európa-bajnoki pontszerzőket, illetve magyar bajnoki aranyérmeseket sorakoztattunk fel. Lehet választani! Ki lesz az 1997-es év nevelőedzője? A megye legjobbjainak elismeréséhez 1983-ban csatlakozott a szakszervezetek megyei tanácsa, 1991 óta pedig a megyei sportigazgatóság biztosította a folyamatosságot a megye legeredményesebb nevelőedzőjének díjazásában. Ezúttal már tizennegyedik alkalommal hirdetünk majd eredményt, amelyhez ezúttal is várjuk a szakemberek és olvasóink javaslatait. írják meg, jelöltjük mióta dolgozik a sportban, milyen eredményei indokolják a Kiváló Nevelőmunkáért díj odaítélését. A javaslatot péntekig kell postára adni. A borítékra kérjük ráírni: „Kiváló Nevelőmunkáért”. Címünk: Petőfi Népe szerkesztősége, sportrovat (Kecskemét, Szabadság tér 1/A). Péntekig kell beküldeni Olvasóink az alábbi szelvényt a Petőfi Népe lapkézbesítői által juttathatják el szerkesztőségünkbe díjmentesen. Ezenkívül pedig a hagyományos módon, levelezőlapra ragasztva, vagy borítékban. Olvasóink korlátlan számú szelvénnyel vehetnek részt a szavazásban, de csakis a lapunkból kivágott szelvények érvényesek. A szavazatok beérkezésének határideje: január 30., péntek. A levelezőlapra, borítékra kéijük ráírni: Petőfi Népe szerkesztősége, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. VILÁGBAJNOKSÁGOKON ARANYÉRMES Szabolcsi Péter (Kecskeméti BMX és Skate Klub, edzője: Sinkó Lajos) a felnőttek szabad stílusú mester kategóriájában. V. HELYEZETT Nyúl Zoltán (Hetényegyházi Hullám LK, edzője: Muity Ferenc) a magyar kettesfogat-hajtó válogatott tagjaként. Sinkó Andrea (Kecskeméti BMX és Skate Klub, edzője: Kovács Erzsébet) az 1988-as korosztályban, szabad stílusban, talajon. VI. HELYEZETT Menyhárt Imre (Kecskeméti BMX és Skate Klub, edzője: Kovács Erzsébet) a 18-19 évesek korcsoportjában, szabad stílusban, talajon. Kende Ándrás (Kecskeméti BMX és Skate Klub, edzője: ifjú Sinkó Lajos) az 1974-es születésűek mester kategóriájában. EURÓPA-BAJNOKSÁGOKON ARANYÉRMES Vereczkei Zsolt (Bajai SE, edző: Paksi László) a mozgás- korlátozottak 50 méteres hátúszásában. BRONZÉRMES Kovács László (Bajai Spartacus Vízügy SC) a motorcsónak 0-350 kcm-es siklóhajó kategóriájában. Csábi Bettina (Jánoshalmi VSE, edzője: Koller istván) a felnőtt kyokushin karate knock down könnyűsúlyú kategóriájában, küzdelemben. Huszka Julianna (Topkids Karate SE, Kecskemét, edző: Bí- róné Farkas Márta) a shotokan karate felnőtt (21 éven felüli) korosztályában, a magyar csapat tagjaként, küzdelemben. IV. HELYEZETT Juhos Gergely (Kecskeméti Vízmű Búvár Klub, edzője: Ludvigh Zoltán) az 1500 m-es uszonyosúszásban. Pfeil Zoltán (Bajai Spartacus Vízügy SE) a motorcsónak O- 700 kcm-es kategóriájában. V. HELYEZETT Juhos Gergely (Kecskeméti Vízmű Búvár Klub, edzője: Ludvigh Zoltán) a 400 és 800 méteres uszonyosúszásban. Valkay Erzsébet (Kecskeméti Villanó Fókák, edző: Valkay Ferenc) a magyar csapat tagjaként. Bosznyák Péter (Kecskeméti Lövészsport Egylet, edzője: Szabó Ferenc) ajunior légpiszto- lyosok 60 lövéses versenyszámában, a magyar csapat tagjaként. Szabó Ferenc (Kecskeméti Csúszókorong SK) a csúszóko- rong-távdobásban, a magyar csapat tagjaként. S. Juhász Gyula (Kecskeméti Csúszókorong SK) a csú- szókorong-távdobásban, a magyar válogatott tagjaként. Vereczkei Zsolt (Bajai SE, edző: Paksi László) a mozgás- korlátozottak 50 méteres gyorsúszásában. VI. HELYEZETT Sárkány László (Kecskeméti JC) a felnőtt szkander EB 65 kg- os súlycsoportjában. Vereczkei Zsolt (Bajai SE, edző: Paksi László) a mozgás- korlátozottak 100 m-es gyors-, és 200 m-es vegyes úszásában. VILÁGJÁTÉKOKON IV. HELYEZETT Juhos Gergely (Kecskeméti Búvár Klub, edző: Ludvigh Zoltán) a 4x100 m-es magyar uszonyosváltó tagjaként, amely országos csúcsot úszott. V. HELYEZETT Juhos Gergely (Kecskeméti Búvár Klub, edző: Ludvigh Zoltán) a 400 méteres uszonyosúszásban. EURÓPA-KUPA VI. HELYEZETT Juhos Gergely (Kecskeméti BK, edző: Ludvigh Zoltán) a 800 m-es uszonyosúszásban. MAGYAR NAGYDÍJ VI. HELYEZETT Rónai Péter (Kecskeméti TE, edző: Kovács Zoltán) a kötöttfogású birkózás 63 kg-os súlycsoportjában. ORSZÁGOS BAJNOKOK AUTÓSPORT Porth Gábor (Quaestormási MSE), a Castrol Opel Astra Kupa autós gyorsasági bajnokságán. BILIÁRD Árpás István (Bácsalmási PVSE) műlökésben. BIRKÓZÁS Hamzók József (Kalocsai SE Kage Rt., edzője: Fejes László) a felnőtt kötöttfogás 54 kg-os súlycsoportjában. CSÚSZÓKORONG Szabó Ferenc (Kecskeméti Csúszókorong SK) céldobásban. S. Juhász Gyula (Kecskeméti Csúszókorong SK) távdobásban. BMX-KERÉKPÁRSPORT BMX szabad stílus, talaj (valamennyien a Kecskeméti BMX és Skate Klub versenyzői): Nagy Norbert az 1973-as korcsoport profi, Gyenes Pál (edzőjük: ifjú Sinkó Lajos) az 1976-os születésűek mester kategóriában, Menyhárt Imre (edzője: Kovács Erzsébet) a 18-19 évesek korosztályában és a bajnokok tornáján, Vígh Zoltán a 16-17 évesek korosztályában, Nagy Norbert (edzőjük: ifjú Sinkó Lajos) az 1973-as születésű bajnokok kategóriájában. BMX szabad stílus street: Kiss Tamás (edzője: Sinkó Lajos) a felnőtt kategóriában. GOKART Bakos András (Quaestormási MSE) a C/l 25 kcm-es géposztályban. ERŐEMELÉS Takács Erika (Kecskeméti TE, edző: Takács István) a felnőtt +90 kg-os súlycsoportban. EVEZÉS Racsmány Gábor (Bajai Spartacus Vízügy SC, edző: Szabó Károly) a felnőtt könnyűsúlyú egypárevezősben. KARATE Kern Róbert (Bajai Fichting Dojo) a kyokushin karate francia felnőtt nyílt bajnokságán, nehézsúlyban, küzdelemben. LOVASSPORT Hörnyéki József (Sükösdi Turbó SE) hosszú távú lovaglásban (2x 100 km) Mi Trade Secret nevű lován. MODELLEZÉS Szeri András (Kecskeméti Modellező Klub) a rádióirányítású vitorlázó modellek F3-J kategóriájában. Sebe Ferenc (Kecskeméti Modellező Klub) az F3-A rádióirányítású motoros műrepülésben. SPORTHORGÁSZAT Katus Gyula (Kalocsa és Vidéke HE) egyéniben. Balogh Lászlóné (Baja, Nyárfás HE) egyéniben. SÚLYEMELÉS Takács Erika (Kecskeméti TE, edző: Takács István) a felnőtt bajnokság +83 kg-os súlycsoportjában. Püski István (Plan Rt. Kecskeméti SC, edző: Kasza György) a 99 kg-os súlycsoportban, országos csúccsal. Laczi Katalin (Parketta- gyártó Kft., Kecskeméti SC, edző: Kasza György) a 70 kg-os súlycsoportban. SZKANDER Molnár Erzsébet (Kiskőrösi Erőemelő SE) a 60 kg-os súlycsoportban. Sárkány Lászó (Kecskemét) a 60 kg-os súlycsoportban. Vajda László (Kecskemét) a 70 kg-os súlycsoportban. Fehér László (Kecskemét) a 100 kg-os súlycsoportban. TESTÉPÍTÉS Magony Bence (Atlasz TK, Kiskunfélegyháza) a felnőtt 90 kg-os súlycsoportban. VILÁGBAJNOKSÁGON IV. HELYEZETT A Kalocsai Browning sport- horgászcsapat (Erdei Attila, Katus Gyula, Lantos János, Magyar Szilárd) a magyar válogatott tagjaiként. EURÓPAI OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYÉN ARANYÉRMES A Kecskeméti Röplabda Clubból Szekeres Tamás, Csala Bemát, Farkas Andor, Verebéli Zsolt, Benkovics Csaba, Nagy Ferenc, Tóth András (1979-80-as születésűek), edző: Nagy Péter tagja volt a magyar válogatottnak. ORSZÁGOS BAJNOKOK ATLÉTIKA A Kiskunhalasi Ganzair Atlétikai Club (Mig György, Sinkó Árpád, dr. Ladányi Zsig- mond, Pallay Kornél, edző: edzői team) felnőtt súlylökő csapata, az ügyességi csapatbajnokságon. A Kecskeméti SC (Medov- varszki Éva, Kéri Krisztina, Osztényi Éva, Bujdosó Melinda, edzők: Adamikné Zsám- boki Anna, Grosán Pál, Adamik Zoltán) felnőtt hármasugrócsa- pata, az ügyeségi csapatbajnokságon. A Kecskeméti SC (Végh Ibolya, Grósz Adrienn, Bódi Bernadett, Bezzeg Zsuzsa, edző: Simity László) 4x100 m-es serdülő (14-15 évesek) váltója. A Ganzair Kiskunhalasi AC (Rónási Gábor, Engi Csaba, Pilhoffer Elemér, Szűcs Tamás, edző: Bencsik Pál, Siha János) serdülő (13 évesek) összetett bajnokságának C-változatában. ASZTALITENISZ A Kiskunfélegyházi Asztalitenisz Club Sportiskola csapata (Pengő Gábor, Csaba Bence, Erdélyi Szabolcs, edzők: Csaba Attila, Erdélyi Endre) az újonc korosztályban. AUTÓSPORT Bajai Spartacus Vízügy (Vizin László, Gönczi László) az országos autósrali-bajnokság N-csoportjában. A Kecskeméti Quaestormási MSE (Porth Gábor 149, Locskai Lajos 136 ponttal) csapata a Castrol Opel Astra Kupa III. osztályú bajnokságán. LOVASSPORT A Hetényegyházi Hullám Lovasklub (Hugyecz Mariann Gábor, Kiss László Hóvirág, Kökény Krisztina Király nevű lovával, edzők: Fülöp Sándor, Fábián István, Varga Ándrás) ifjúsági díjugrató csapata. KARATE A Topkids Karate SE, Kecskemét (Miklós Tamás, Zsiga Tamás, Hódermarszki Balázs, edző: Bíróné Farkas Márta) a serdülő (13-14 évesek) korosztályának fudokán szakágában, csapatküzdelemben. KÖNNYŰBÚVÁRSPORT A Kecskeméti Vízmű Búvár Klub (Szőke Csaba, Újszászi Kornél, Sáfár Tamás, Juhos Gergely, edző: Ludvigh Zoltán) 4x100 m-es felnőtt váltója. A Kecskeméti Vízmű Búvár Klub (Szőke Csaba, Vantó Attila, Mészáros János, Megyeri Balázs, Sáfár Tamás, edző: Ludvigh Zoltán) 4x100 m-es junior váltója. MODELLEZÉS Kecskeméti Modellező Klub (Szeri András, Görög György, Baranyi László) az F3- J rádióírányítású vitorlázó modellek kategóriájában. RÖGBI Kecskeméti RC Nass (Varga Zoltán, Guti János, Fazekas István, Anti Tamás, Herczeg-Or- bán Gyula, Beke Gábor, Nagy- hegyesi Szabolcs, Bödő Csaba, Tóth Csaba, Gubicza Richárd, Brada László, Hegedűs Szabolcs, Jámbor Zoltán, Hegedűs Ferenc, Csendom István, edző: Kovács Attila) kadettcsapata. RÖPLABDA A Kecskeméti RC (Farkas Andor, Tóth András, Tóth László, Verebélyi Zsolt, Török Árpád, Szenti Zsolt, Borsos Szabolcs, Benkiavics Gábor, Szabó Tamás Árpád, Szabó Tamás, Szabó László, Csala Bernát, edző: Nagy Péter) serdülő (OSK) csapata. Kecskeméti RC (Szekeres Tamás, Tóth András, Farkas Andor, Benkovics Csaba, Verebéli Zsolt, Csala Bemát, Meli- cher Péter, Tóth László, Szenti Zsolt, Borsos Szabolcs, Szabó Tamás Árpád, Szabó Tamás, edző: Gyurkó Sándor) Országos Ifjúsági Kupát (ÓIK) nyert csapata. A Kecskeméti RC (Torma Péter, Szegedi Béla, Nagy Ferenc, Szekeres Tamás, Verebély Zsolt, Tóth András, Benkovics Csaba, Farkas Andor, Csala Bemát, Maczák György, Szabó Tamás Árpád, Szenti Zsolt, edző: Karagics Mátyás, Gyurkó Sándor) a juniorbajnokságot nyert csapata. Kecskeméti RC (Szekeres Tamás, Tóth András, Benkovics Csaba, Dunszt Ferenc,), az ifjúsági strandröplabda-bajnokságon. SPORTHORGÁSZAT A Sporthorgász Egyesületek Bács-Kiskun Megyei Szövetségének csapata (Balogh Lászlóné, ifjú Katus Gyula, Tímár Dániel, Erdei Attila, Katus Gyula, Lantos János, Tímár Gábor, Walter Tamás, csapatvezető: Hobler János, Engert János) az országos felnőtt bajnokságon. Kalocsai Browning-csapat (Erdei Attila, Katus Gyula, Lantos János, Tímár Dániel, Tímár Gábor) a klubcsapatok országos felnőtt bajnokságán (sorrendben harmadszor). VÍZILABDA A Kecskeméti Villanó Fókák Nass (Budai Adrienn, Budai Andrea, Csikós Szilvia, Gazdag Erika, Kálló Milla, Kira Violetta, Mata Györgyi, Nyilas Bernadett, Tóth Andrea, Tóth Lilla, Valkay Ágnes, Varga Andrea, Vámagy Krisztina, edző: Valkay Ferenc) NB I-es ifjúsági (17 évesek) vízilabdacsapata. TRIATLON Baja (Bajai Péter, Thu- ránszky Balázs, Szűcs Ákos, edző: Borbély Miklós) az iljú- sági váltóban. SZAVAZÓLAP A legeredményesebb felnőtt sportoló Név: ...................................................................... A legeredményesebb utánpótlás-sportoló Név: ...................................................................... A legeredményesebb csapat Név: ...................................................................... A szavazó neve: ................................................ L akcíme: ................................................. A Sportszövetségek Tanácsával értékeljük a szavazatokat Felkértük a Bács-Kiskun Megyei Sportszövetségek Tanácsát, működjön közre a szavazatok értékelésében és az eredményhirdetésben. A sportszövetségek tanácsának tagja: dr. Bodóczky László, dr. Herold József, dr. Szelei Zoltán, Ludvigh Zoltán, Ádám József, Galamb Istvánná, Százdi Balázs, Elmer Antal és Henkey Gyula.