Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-13 / 10. szám
Negyven százalék fölös kapacitás? A Los Angeles-i bemutatón jelent meg nemrégiben a Porsche új autója, az 1999 Porsche 911 Carrera. Talán ennek sem lesz rossz piaca. fotó: feb-reuters A világ autógyártásának fölös kapacitása legalább 40 százalékos - nyilatkozta az amerikai Ford vezérigazgatója, Alex Trotman, a La Tribune című francia gazdasági lapban a napokban. Trotman szerint a vízfejek versenye különösen erős Európában, és ezért igen szerények a haszonkulcsok. A Ford vezér- igazgatója szerint az Egyesült Államokban is van fölös kapacitás egyes szektorokban, és ehhez képest üdítő kivétel a könnyű terepjárók piaca, amelyen nagy a föllendülés. Szerinte talán már az idén a népszerű terepjárók adják az amerikai piac felét. Január 14-én szerdán este 7 óra 20 perckor indul AZ EGYMILLIÓS VÁLLALKOZÁS CÍMŰ MEGYEI TV-s VETÉLKEDŐ A vetélkedő három fordulóból és döntőből áll. Fordulónként három versenyző szerepel majd és csak egy fő jut tovább a döntőbe az Önök szavazatai alapján. Akik bejutottak a vetélkedőbe: Gyöngyösi Mária -Betyártanya- (Kiskunfélegyháza), ifj. Huszárik János autójavító műhely (Kecskemét), Juhász István szerelő műhely (Érsekcsanád). Kovács András utólagos szigetelés (Kecskemét), Levinszki Tivadarné gyermek étkeztetés (Kiskunhalas), Somodi Lilla lótenyésztés (Kecskemét), Szász Győző Imréné könyvelő (Kiskunfélegyháza), Tóth Bernadett munkahely közvetítő (Kecskemét), Zamatőrök zenekar (Kecskemét). A vetélkedőről további információkat január 14-én a műsorból és a Petőfi Népe 15-i számából tudhatnak meg. A megyei tv-s vetélkedőt sugározzuk: a Kecskeméti és Kiskunhalasi és a Kalocsai televízióban is. :W ImW ** W | műsorvezető: Vörös István 1234 A műsor fő támogatója a mtm kezdőknek és profiknak Egymillió tonna búza még aratáskor is raktárban lesz? Az országos átlagnál valamivel jobb a helyzet a Bácskában a búza értékesítése terén. Ugyanis a vízi szállítás adta lehetőségek segítették az eladást, nem úgy mint ott, ahol vagonokra kellett várni hetekig. Várhatóan márciusban és áprilisban újra lesz érdeklődés a felvásárlók részéről - vélekedett Varga József, a Bácska és Duna-melléki Mezőgazda- sági Szövetség munkatársa. A térségben tavaly termett búza 70 százaléka takarmány minőségű volt, míg 30 százaléka malmi búzaként adható el. A gond csak az, hogy jelenleg kétmillió tonna búza van országosan főleg közraktárakban, és az előrejelzések szerint 1 millió tonna még aratáskor is a tárolókban lesz. így majd az új termés raktározása gondot jelenthet a termelőknek. Jelenleg a malmi búza tonnáját 23-25 ezer forintért lehet eladni. Ott, ahol nagy tömegben tárolják a búzát, rendszeresen át kell mozgatni és gázosítással fertőtleníteni kell, védeni a bogaraktól. Papp Zoltán A malmi búza tonnáját most 23-25 ezerért lehet eladni. Minőségügyi díjat kapott a bácsalmási Fonó Kft. Az országban kiemelkedő minőségügyi teljesítményeket 1989 óta jutalmazzák Shiba-díj- jal. Tavaly év végén a bácsalmási székhelyű HUN-GARN Fonó Kft. is elismerésben részesült. Közös pályázatot nyújtottak be a Pannonflax Rt.-vel és a Könnyűipari Műszaki Főiskolával. Az együttműködés 1995- ben kezdődött, amikor a texitil- ipar gazdasági mélyponton volt. A gazdálkodó szervezetek szerződést kötöttek a főiskola tanáraival oktatásra és tanácsadásra, majd pályázatot adtak be a Phare-hoz. Az önfejlesztő tréningek után múlt év elején tudta elindítani az új rendszert a bácsalmási társaság. Az egyes nem hitelesíthető fonodái mérőeszközök felügyeleti rendjének kidolgozása országos hírnevet hozott a cégnek. A TÜV Rheinland Euroqua tanúsítványával a HUN-GARN Kft. az ország pamutfonodái közül elsőként szerezte meg az ISO szerinti minőségügyi tanúsítványt. A három szervezet a jövőben is tervezi az együttműködést. G. Zs. Kiváló kertészek kerestetnek (Folytatás az 1■ oldalról) Az EU-csatlakozással járó követelmények megismertetését a szervezet azért is szorgalmazza, mivel a szakemberek szerint a kistermelők egyedül nem lesznek életképesek az Európai Unióban. Ezért a szövetség szövetkezetek létrehozását ösztönzi tagjai körében. Az összefogás célja, hogy a kistermelők árui - a jó minőségű tájjellegű borok, az eltartható alma és a munkaigényes zöldségfélék - megfelelő minőségben és mennyiségben kerülhessenek a fejlett országok piacaira. A II. Országos Kertvetélkedőre ez év április 30-áig lehet jelentkezni a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségénél: 1126 Budapest, Szoboszlai utca 2-4. A pályázat részleteiről a 15-55-333- as fővárosi telefonszámon lehet érdeklődni. Részben feloldják a marhaembargót? Az Európai Unió végrehajtó szerve ma várhatóan részlegesen feloldja a brit marhákra és annak származékaira vonatkozó kiviteli tilalmat - jelentette a belga hírügynökség. Az enyhítés kizárólag északír marhákra vonatkozik, amelyek bizonyítottan mentesek mindenféle kórtól, főképpen az emberre is veszélyeket rejtő marhaagyvelő-szivacso- sodástól (BSE). Az EU állandó állat-egészségügyi bizottsága tavaly szeptemberben tett javaslatot az embargó enyhítésére. A szakértők csakis ott engedélyeznék a kivitelt, ahol számítógépesített adatbázis igazolja, hogy az állományt soha nem veszélyeztette agyvelőgyulladás. Ez a feltétel a szakértők szerint egyelőre Észak-írországban teljesül. A helyszínen bírságként készpénzt nem kérhetnek Mit tehetnek az adóellenőrök? Az új évben sem lankad az APEH ellenőreinek aktivitása, sőt az idén a létszám növelésével egyre több revizor jelenik meg a piacokon, az üzletekben, a vendéglátóhelyeken és a szolgáltató cégeknél - tudtuk meg Gáspár Gábor főosztályvezetőtől.- Milyen jogai és kötelezettségei vannak az ellenó'röknek?- Alapvető szabály, hogy a revizorok párosával végzik az ellenőrzést, de a megelőző próbavásárlásnál, próbafogyasztásnál lehetnek egyedül is.- Az ellenőrzések során kötelesek felmutatni arcképes igazolványukat és megbízólevelüket. Minden ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amit az érintettel is aláíratnak. Bírságként a helyszínen készpénzt nem kérhetnek. Joguk van azonban a vállalkozással összefüggő nyilvántartásokba betekinteni, a pénztárgép adómemóriáját lehívni, az alkalmazottak iratait is ellenőrizni.- Milyen jogai és kötelezettségei vannak az érintettnek?- Kérheti, hogy az ellenőr jól olvashatóan mutassa meg az igazolványát és a megbízó levelét. (A kezéből kivenni viszont nem szabad!) Beírhatja észrevételeit az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvbe, s utólag, nyolc napon belül is benyújthat írásos észrevételt az APEH-hez. Amennyiben az ellenőrök hiányosságot fedeztek fel, az érintett a határozat ellen 15 napon belül fellebbezhet, sőt bírósághoz is fordulhat jogorvoslatért, s kérheti az általa megjelölt tanúk meghallgatását. Amennyiben elfogadja az APEH határozatát, vagy a fellebbezés nyomán jogerős döntés született, akkor a vállalkozó - szociális szempontokra vagy a vállalkozás létét alapjaiban fenyegető anyagi problémáira hivatkozva - kérheti a mulasztási bírság eltörlését, csökkentését vagy a részletfizetést. Ez a lehetőség nemcsak az egyéni, hanem a társas vállalkozásokat is megilleti. Az ellenőrzés során az érintett félnek segítenie kell az ellenőrök munkáját. Ha akadályozza, az már önmagában is bírságolható. (németh) Tüntettek az osztrák sertéstenyésztők Több ezer sertéstenyésztő tüntetett hétfő reggel összesen hét felső- és alsó-ausztriai vágóhíd előtt a vágási díj felemelése ellen. A vágóhidak január elsejétől 70 schillinggel magasabb árat számolnak fel sertésenként, s az emiatt felháborodott gazdák egyelőre nem is hajlandók beadni az állataikat a vágóhidakra. A tárgyalások egy hete folytak, majd a hét végén eredménytelenül megszakadtak. Emiatt szerveztek hétfőre tüntetést a tenyésztők. Marhakóreset Franciaországban Nyugat-Franciaországban, a La Manche vidékén újabb szarvasmarhán észlelték a szivacsos agysorvadást a hét végén a francia állat-egészségügyi hatóságok. Ez a 32. ilyen megbetegedés francia földön, . amióta az Európai Unió és Franciaország is megtiltotta az állati eredetű fehérjeliszt behozatalát Nagy-Britanniából és a marhák ezzel való táplálását, majd a brit marhák illetve marhahús importját is. A hajtóerő az export lesz Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium előrejelzése szerint az ipari ^ termelés ebben az esztendőben 7-14 százalékkal növekedhet. A hajtóerő változatlanul az ex-j port lesz, ezen belül meghatá- I: rozó a gépiparban tevékenykedő multinacionális vállala- j tok ki vitele-mondta hétfői sajtótájékoztatóján Hegyháti József, a tárca ipari felügyeletet ellátó helyettes államtitkára. Hozzátette: az ipari növekedés forrása továbbra is a gépipar, s kiemelkedő szerepe lesz a | közúti gépjármű- és részegy- | séggyártásnak, a híradástech- I nikai iparnak, illetve ezek háttériparának. A kukoricáról Kecskeméten Kukorica növényvédelmi kon-1 ferencia-sorozatot rendez az országban a DuPont-Conoco Hungary Kft. Holnap Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában tanácskoznak 9,30 órai kezdettel. Külföldi és hazai szakemberek tartanak előadásokat a kukoricatermesztés jövőjéről, a gyomirtás időszerű kérdéseiről. Bizonytalan eredetű termékek I Továbbra is jellemző, hogy bi- ' zony tálán eredetű import édességet árusítanak a kereskede- * lemben - állapította meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség legfrissebb vizsgálati je- j 1 lentése. Az országos akció során a felügyelőség munkatársai 898 üzletet ellenőriztek, I ezek több mint 50 százalékánál I találtak szabálytalanságot. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Nőtt a Graboparkett termelékenysége A Graboplast-csoport újabb tagjánál, a kecskeméti Graboparkett Részvénytársaságnál hajtott végre sikeres reorganizációs projektet a Czipin & Partner termelékenységi tanácsadó cég. A nemrégiben lezárult átszervezés eredményeképpen a közel 450 dolgozót foglalkoztató parkettagyár termelékenysége 54 százalékkal növekedett. A kecskeméti Graboparkett Részvénytársaság 1997-ben 1,08 milliárd forintos árbevételt ért el, s a termelékenység javulása következtében jelentős potenciálra tett szert, amellyel növelni tudja majd belföldi és külpiaci eladásait. 1998- ban a nagyobb hatékonyságot felhasználva erőteljesen növelik majd a termelést, s újabb beruházásokat terveznek, amelyek tovább javítják majd az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokat.