Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-22 / 18. szám
1998. január 22., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Saját zsebre bírságolt az egyik kécskei rendőr Tegnap azonnali hatállyal felfüggesztettek tisztségéből egy tiszakécskei rendőrt. Alapos gyanú merült ugyanis fel ellene, hogy saját zsebre bírságolt a közelmúltban. A részletekről B. Szabó Szilárd, a megyei főkapitányság megbízott szóvivője számolt be a Petőfi Népének. Mint elmondta, a belső ellenőrzés során kipattant ügyben azok az illetékbélyegek játszották a főszerepet, melyeket a rendőrök a bírságolási tömbbe szoktak ragasztani. Ha ugyanis valakit megbírságolnak, az általa a rendőrnek adott büntetéspénz illetékbélyeg formályában kerül a bírságoló tömbbe. A kécskei K. László zászlós azonban egy trükkel éppen ezeken a bélyegeken próbált spórolni. A már betelt bírságolási tömbből kiáztatta az odaragasztott illetékbélyeget, s azokat a saját tömbjébe ragasztotta be. Az ezek fedezetéül szolgáló készpénzt pedig - felettesei gyanúja szerint - zsebre rakta. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint mintegy 25 ezer forint névértékű illetékbélyeggel manipulált ily módon. A vizsgálatot az állásából felfüggesztett rendőr zászlós ellen folytatják hivatali visszaélés és okirathamisítás alapos gyanújával. Ellene feljelentést tettek a megyei ügyészségen. Vízi erőmű koncesszióban? Évente 100 millió dollár bevételre számíthatna az a befektető, aki koncessziós szerződés keretében vállalná a nagymarosi vagy ahelyett egy másik vízi erőmű felépítését, illetve a bősi erőműrendszer további magyar beruhásainak finanszírozását. Az MTI szakértői körökből úgy értesült: a befektetőnek az elképzelések szerint vállalnia kellene, hogy teljesíti az osztrákokkal szembeni magyar áramszállítási kötelezettségeket, illetve a hajózási feltételek javítását, ami 3 milliárd dollárba kerülne. A bősi erőmű- rendszer energiatermelésének évenkénti 400 millió dollárra becsült hasznából 200 millió dollár jutna hazánkra, és abból az egyéb költségek miatt 100 millió dollár jutna a koncesz- sziós szerződés keretében a befektetőnek. Nemcsók János a magyar tárgyalódelegáció vezetője nyilvánosan többször is kifejtette: Nagymaros szimbolikus jelentősége, illetve tájesztétikai okok miatt eddig szóba sem kerülhetett a vízi erőmű helyszíneként. Meg nem erősített források szerint viszont az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága számára a hónap végére elkészítendő hatás- vizsgálatban a lehetséges helyszínek között Kisoroszi, He- lemba, és Plismarót mellett szerepel majd Nagymaros is. Ugyancsak hatásvizsgálat készül a szlovákok által "el sem fogadott és el sem utasított", úgynevezett sarkantyús víz- szintemelésre, valamint az elfogadhatatlannak tartott ka- vicsvisszatöltéses, illetve kétlépcsős vízszintemelésre. Felgyorsulhat az orosz államadósság törlesztése Földben, vízen, levegőben A még meglévő mintegy 600 millió dollárnyi orosz állam- adósságból az idén 242 millió dollárt törleszt az orosz fél. Erről állapodott meg Budapesten Gilyán György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium államtitkára Mihail Kaszjanovval, az Orosz Föderáció pénzügyminiszter-helyettesével. Gilyán György a tárgyalás után elmondta: az orosz fél 2000-ig vállalta a felgyülemlett adósság visszafizetését, az idei évre 242 millió dollár értékű áru szállítását ígérte meg. Felgyorsulni látszik az adósságok törlesztése, hiszen az eddig eltelt három évben mindössze 465 millió dollárral csökkent az orosz fél tartozása. Tovább folytatódnak a hadiipari szállítások. MiG-29-es repülőgépekhez érkeznek Magyarországra pótalkatrészek. Orosz cégek két hajót szállítanak a Mahartnak, ezenkívül a metrókocsik szervizelését is vállalják. Az új dél-budai metró építésében vállalt orosz felajánlást a magyar kormány nem fogadta el az adósság fejében, de annak nincs akadálya, hogy a nyilvános tenderen induljanak orosz vállalatok is. Az elmúlt évben egyébként tovább erősödtek a magyar-orosz üzleti kapcsolatok, aminek eredményeként exportunk 21,6 százalékkal növekedett és elérte a 842 millió dollárt. Az import értéke azonban ennek kétszerese, 1,7 milliárd dollár. A kereskedelmi mérleg hiánya az idén tovább csökkenhet az államtitkár szerint. Egyetértés egy hét különbséggel Az államfő hamarosan kiírja a választások időpontját Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap meghallgatta tizenegy párt vezetőinek véleményét a májusi parlamenti választások időpontjáról, majd közölte: nem lát döntő különbséget a két dátum között. Az MSZP, az Agrárszövetség és a Munkáspárt május 3-át tartja alkalmasnak a választások első fordulójának megrendezésére. Az SZDSZ, az MDF, a Fidesz, a KDNP, az FKGP, az MDNP és a Köztársaság Párt szerint a május 10-e jobb lenne. A MIÉP inkább az első dátumhoz vonzódik. A május 3-a mellett érvelők szerint minél hamarabb hivatalba kellene lépnie az új kormánynak. A másik tábor azt vallja: a későbbi voksolással Harmadika vagy tizediké? elkerülhető lenne, hogy a kopogtató cédulák gyűjtése megzavarja a március 15-ei ünnepséget. Az államfő a pártvezetők meghallgatása FOTÓ: FEB/STEFLER BALÁZS után úgy fogalmazott: nem lát döntő különbséget a két dátum között. ígéretet tett arra, hogy mihamarabb kiírja a parlamenti választások időpontját. Hatan tervelték ki az öregember kirablását, majd megölését Brutális gyilkosság Városföldön (Folytatás az 1. oldalról) A nyomozás kiindulópontját az jelentette, hogy az 56 éves férfi - utolsó napjaiban - elárulta hozzátartozóinak, hogy szenteste négyen keresték fel. A tettesek - mint kiderült, a közeli, Szinyei Merse utcai barakkból érkeztek. Két férfi és két nő jött hozzá, s azt kérdezték tőle, merre kell menni Városföldre. Aztán válaszra sem várva bemásztak az ablakon és verni kezdték. Eközben összepakolták a tanyában található értékeket. Elvitték biciklijét, krumpliját, hagymáját, rozoga üstjét, tányérjait, darálóját, egyéb konyhai eszközeit. Pénzt is követeltek tőle, s a verés hatására 3 ezer forintot át is adott a támadóknak. Azok elmentek, de megfenyegették, ne merjen szólni senkinek. A férfi nem is mert feljelentést tenni. Az eset után nem sokkal azonban az elkövetőknek újra pénzre volt szükségük. Egyikük ugyanis bírósági ítéletként hat hónap szabadságvesztést kapott, valamint 340 ezer forint fizetendő mellékbüntetést. Ennek részleteire kellett a pénz. Más pénze. Ezúttal már hatan mentek vissza a tanyára, ahol szenteste jól felpakoltak. B. Károlyné, két lánya, B. Brigitta és B. Mónika, valamint B. Tibor, N. Pál Zsolt, és C. Mónika felbátorodtak, mert látták, hogy múltkori bűntettük után nem kezd mozgolódni senki. Mint tegnapi kihallgatásukkor kiderült; abban is megegyeztek, hogy ezúttal már végeznek az öreggel, nehogy eljárjon a szája. így mentek a tanyához január 4-én este. Kopogtattak, s ahogy az 56 éves férfi kijött, a férfiak azonnal ütlegelni kezdtek. Ezalatt a nők bementek a tanyába, s gyűjtögetni kezdték a múltkor otthagyott értékeket. Odakünn a brutális bántalmazást követően a férfiak összefogták a tulajdonos két kiskecskéjét is. Aztán csak tovább verték szerencsétlent, mert nem találták a készpénzt. Mivel ő nem adta továbbra sem, csuklójánál ösz- szekötözték kezeit. Szájába rongyot tömtek. Egyikük ebben nagy mesternek bizonyult - mint a rendőröknek elmondta, intézetis gyerek lévén pontosan tudta, hogy kell valakinek betömni a száját, hogy egy hangot se tudjon kiadni. Ezután a brutálisan összevert férfit a kúthoz cipelték, s egy ekevashoz hasonló tárgyat a nyakába kötöztek, így lökték be a mélybe. Az ekevas azonban valahogy fennakadt a kút falában, így szerencsétlen nem zuhant a vízbe, ott lógott a sötétben. A vasat az elkövetők hiába próbálták kipiszkálni, nem sikerült nekik. Ezt követően - mint akik jól végezték dolgukat - újra szétnéztek a tanyában, készpénz után kutatva. Mikor eredménytelenül indultak volna, még bepillantottak a kútba. A zseblámpa fényében látták, hogy a férfi még mocorog, rángatózik. Ekkor sikerült az ekevasat kimozdítaniuk. A hat elkövető csak akkor ment el a helyszínről, amikor már látta: az áldozat nem mozdul odalent a sötétben. Mint Ferenczi László, a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányság szóvivője mindehhez hozzátette, a rendkívül kitartó, nagy erőket megmozgató nyomozás legfontosabb szakasza tegnap ért véget. A hat gyanúsítottat előállították, s miközben kihallgatták őket, lakhelyükön házkutatást tartottak. Ennek során több olyan tárgy került elő, mely kétségtelenül az áldozat tanyájából származik. A televíziót, tányérokat, a darálót és a biciklit az áldozat hozzátartozói megismerték; sőt, a kerékpár sorszáma meg is egyezett a megadottal. Az elrabolt javak többi részét nem találták meg. A tanúvallomásokból arra következtetnek, hogy azokat rokonok, orgazdák révén már eladták. Az áldozat több tízezer forintnyi készpénzét nem találták meg. Azt csak a hozzátartozók lelték fel a brutális eset után, egy rejtekhelyen. A hat gyanúsított tegnap gyakorlatilag beismerte a bűn- cselekmény elkövetését. Mondandójukban még akadnak ellentmondások, ám ezek a lényeget nem éri ntik - fejezte be a tájékoztatást a főkapitányság szóvivője. Hátuk ellen nyereségvágyból, aljas indokból elkövetett emberölés miatt folytatódik az eljárásBán János Horn a BRFK-n járt. Még az idén ki kell dolgozni az országos közbiztonsági programot, amely 2001-ig határozná meg - a rendőrség számára is - a tennivalókat, mondta Horn Gyula miniszterelnök szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság parancsnoki értekezletén. A kormányfő a Rendőrségi Igazgatási Központban tett mintegy kétórás munkalátogatásán. Szabó Iván ötös fogata. A Magyar Demokrata Néppárt 20-25 tagú parlamenti frakcióra számít a májusi választások után és öt minisztérium vezetését vállalná - jelentette be Szabó Iván szerdán, pártja székházában, ahol újságírókkal találkozott. A pártelnök nyilvánosságra hozta 134 egyéni képviselőjelölt névsorát. A 176 választókörzet közül 16-ban nem indít az MDNP parlamenti képviselőjelöltet. Zacsek a programfelelős. Szerdán közzétette programelveit a Maczó Ágnes nevével fémjelzett Új Szövetség Magyarországért politikai szervezet. A most bemutatott, Társadalmi szerződés című, 16 pontból álló tézisgyűjtemény mellett készül a szövetség választási programja is. A munkálatokat Zacsek Gyula vezeti. Csurka még kivár. A MIÉP februárban köt szerződést választási előjelöltjeivel és csak ezután mutatja be őket a nyilvánosságnak - közölte tegnap Csurka István pártelnök. Peták polgári perei. Ebben a hónapban várhatóan már nem indulhatnak meg a polgári peres eljárások Peták István, az MTV Rt. felmentett elnöke ellen - jelentette be a televíziós kuratórium felügyelőbizottságának elnöke. Ladvánszky György szerint nem világos, kinek kell a kezdeményező lépéseket megtennie, hiszen egyes jogértelmezések szerint a kuratórium vagy annak felügyelőbizottsága csak a hivatalban lévő elnökkel szemben léphet fel, s mint ismeretes, Peták Istvánt már elbocsátották. Királyné kórházba került. Szervezetének nagyfokú le- gyengülése miatt kórházba szállították Király Lászlónét, a tatabányai brikettgyár munkás- tanácsának elnökét, aki az év első 15 napján éhségsztrájkot folytatott a gyár privatizációjának kivizsgálása érdekében. Lassú lesz az utód. A hátralévő néhány hétre Lassú István lábodi polgármestert jelölték a nemrég mandátumáról lemondott Egerszegi László szocialista párti országgyűlési képviselő helyére a parlamentbe - jelentette be az MSZP Somogy megyei szervezetének elnöke. „Hadijelentés” az országos földi sugárzású adók nézőkért folyó csatájáról Főműsoridőben az MTV1 vezet A két országos, földi sugárzású kereskedelmi televízió megjelenése óta hétről hétre növekszik a nézők - és a hirdetők - kegyeiért folyó versengés. E harcban az MTM-SBS konzorcium már fontos pozíciókat hódított meg, de a főműsoridőben még nem rendítette meg a közszolgálati televízió egyes csatornája bebetonozottnak tűnő hadállásait. A január 12-e és 18-a közötti hét toplistájából kiderül: a késő délutáni órákban, fél hattól fél nyolcig a TV2 kereskedelmi csatorna műsora vonzza a legtöbb nézőt országszerte: a Szerencsekerék című vetélkedőt és a hét órai hírműsort (Tények) naponta több mint kétmillió ember kíséri figyelemmel. Az adó vasárnapi hírmagazinját és az egyes csatornán sugárzott A Hét című műsort egyaránt másfél-másfél millió ember látta. Az RTL Klub, a másik kereskedelmi csatorna legnézettebb műsorai ebben az időszakban legfeljebb egymillió nézőt vonzottak, hírműsorukra pedig a legnézettebb napon is csak 850 ezer ember volt kíváncsi. (A magyar RTL híradója csak a TV2 esti hírműsorával áll versenyben, mert az MTV1 fél órával később, fél nyolckor sugározza a TV-Híradót.) Ami az esti időszakot, az úgynevezett főműsoridőt illeti (fél nyolctól fél tízig), a kilenc legnézettebb műsort az MTV1 sugározta. A Vészhelyzet, a Szeszélyes évszakok és a Szomszédok több mint hárommillió néző érdeklődését keltették fel, akárcsak az este kilenckor vetített amerikai akciófilm, Az élet mindig drága. Körülbelül két és fél millióan nézték az X-aktá- kat, s Juszt László műsorát, a Kriminálist. Ebben az időszakban a TV2 legnézettebb műsora a szintén kilenc órakor kezdődő Rex felügyelő volt, amelyet 2,1 millió néző látott. Ami még érdekes: a fél nyolcas TV-Híradó ennél kevesebb, kétmillió nézőt vonzott csak, míg - az AGB Hungary Kft. felmérése szerint - a Frideri- kusz-show 1,9 millió nézőjével csak a lista 12. helyét tudta megcsípni. T. J. Magyar -világszabadalom. Szemüvegre csíptethető miniatűr képernyőt szerkesztett három magyar feltaláló: Kézi László, Holakovszky László és dr. Nagykálnai Endre (képünkön). A csodakészüléket tegnap mutatták be Budapesten. A csöppnyi monitornak sebészek, pilóták és számítógép-kezelők vehetik nagy hasznát munkájuk során, fotó: feb/kallus györgy K