Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-22 / 18. szám

Kiszolgáltatott helyzetben az M5-ös mellett Az autópálya fogságában Pomozi István tanyáját sártenger veszi körül, ráadásul az autópálya elzárta a külvilágtól. Az M5-ÖS autópálya építése nem hozott szerencsét a kecs­keméti külterületen élő né­hány családnak. Mivel a sztráda átvágta az általuk használt földutat, s ezt a beru­házás során eddig nem pótol­ták számukra, valósággal fog­ságba kerültek. Amíg az időjá­rás engedte, árkon-bokron közlekedtek az autójukkal, s úgy közelítették meg a szilárd burkolatú Halasi utat. Az esős idő azonban lehetetlené tette az autózást, s most például Pomozi Istvánnak, aki a Tö­rökfái 37.-ben él, gyalog kell bejárnia a városba. Elmondása szerint Pomozi István a beru­házóktól sohasem kapott megnyugtató eligazítást arra vonatkozóan, hogy a jövőben merre közlekedjen. (Folytatás a 3. odalon) Hullik a vakolat, kiesik az ablak Pusztuló bérlakások Kiskunfélegyházán Egyre aggasztóbb mértékben romlik a kiskunfélegyházi bérla­kások állapota. A helyzet a lakó­telepi házakban a legrosszabb. A lakások beáznak, a lépcsőházak falairól pereg a festés, hullik a va­kolat, rozsdásak a vasszerkezetek (erkélykorlátok), az ajtókat, ab­lakokat ki kell ékelni, nehogy ki­essenek. A bérlők nehezménye­zik, hogy az önkormányzat pénz­hiányra hivatkozva évek óta ha­logatja az épületek felújítását. Úgy vélik, ha nem történik sürgős intézkedés, a házak rövid időn be­lül életveszélyesekké válnak. További részleteket a 3. oldalon olvashatnak. Mentősök - kevés a béremelés Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) jelenleg csak 14,5 szá­zalékos fizetésnövelésre van fe­dezet, noha a legnagyobb egész­ségügyi szakszervezet 16 száza­lékos béremelésről írt alá megál­lapodást a szaktárcával - nyilat­kozta a mentőszakszervezettel folytatott szerdai bértárgyalás után Göbl Gábor, az OMSZ fői­gazgatója. Az Országos Mentő- szolgálatnál dolgozók átlagosan 16 százalékos ez évi keresetnö­vekedésére a minisztérium biz­tosítottnak látja a kellő fedeze­tet. Ennek közlését a Népjóléti Minisztérium sajtóirodája kérte az MTI-től. Az ágazat központi költségvetésből finanszírozott szervei a keresetnövekedésre 14,5 százalékos állami költség- vetési támogatást kaptak, ame­lyet saját bevételeik egészítenek ki, így az egyes intézmények összbevétele garantálni tudja a 16 százalékos növekedést. Biztató lépés a közös kecskeméti intézmény felé Új igazgatót választottak a főiskolai egyesülés élére A Kecskeméti Főiskolai és Ku­tatási Egyesülés igazgatótaná­csa kedden titkos szavazással új igazgatót választott. Három igen, egy tartózkodás mellett az egyesülés igazgatója egy esztendőre dr. Lévai Péter, a kecskeméti Kertészeti Főiskola főigazgatója lett. Az egyesülést négy kecskeméti intézmény: a gépipari műszaki főiskola, a tanítóképző főiskola, a kerté­szeti főiskola és a Nemzetközi Kerámia Stúdió alkotja. Az egyesülés célja elsősorban a négy intézmény oktatási és kulturális együttműködése, de kiemelt feladata a felsőoktatási integráció létrejöttének segí­tése. Az egyesülés igazgatóta­nácsa kedden az universitás, a majdan megalakuló kecskeméti főiskolai szövetség integrációs projektfelelősét is megválasz­totta dr. Danyi József, a GAMF igazgatóhelyettese személyében. (Folytatás a 2. oldalon) A magyar kultúra napja Január 22-e - a Himnusz szüle­tésének évfordulója-a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 175 évvel ezelőtt vetette pa­pírra a költeményt. Ezen a na­pon kiváló magyar alkotók műveit szólaltatják meg az előadók, vagy állítják ki a tár­latrendezők. Az ünnepségeken azok kapják a kitüntetést, akik a magyar nemzeti kultúra fej­lesztésén vagy ápolásán fára­doztak. A rendezvények üze­netében a nemzeti összetarto­zás és a hazaszeretet, valamint a műveltség tisztelete forr ösz- sze a magyar kultúra napján. Kommentárunk a 2. oldalon. Elfogták a városföldi gyilkosság tetteseit Bravúros nyomozás végén sike­rült kézre keríteni és őrizetbe venni a január 4-én, Kecskemét- Városföldön történt brutális em­berölés elkövetőit. A Városföld 2. számú tanyában magányosan élő, 56 éves B. H. Gáspárt január 8-án találta meg az őt hetente felkereső szociális gondozó. A férfi akkor már négy napja halott volt. A gondozó a tanyát üresen találta, ám a kútban egy emberi tetem volt. A helyszínelők meg­állapították, hogy az áldozat nyakába vasnehezéket kötöttek az elkövetők. Tegnap reggel az azóta tartó nyomozás eredmé­nyeképpen hat ember került la­kat alá. Gyakorlatilag mind be­ismerték, hogy előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból ölték meg az öregembert. El­mondták azt is, hogy december 24-én este már kirabolták és megverték a védekezésre képte­len férfit, majd úgy döntöttek, maradék értékeit is elviszik. Azonban ekkor már tudták: ál­dozatuknak meg kell halnia. A részletekről Ferenczi László, a megyei főkapitányság szóvivője számolt be. A nyomozók nagyon sok ta­nút hallgattak ki, s így jutottak el a közeli telepre, ahol a többnyire munkanélküliek, létminimum alatt élők laknak. Míg eljutottak az emberölés tetteseiig, fény de­rült több más bűncselekményre is. A környékben megtalálták egy 400 ezer forintos betörés, egy gépkocsilopás, valamint több állatlopás tetteseit. (Folytatás az 5. oldalon) Petíciót adtak át benzinkűtügyben tegnap a kecskeméti városházán. A Budai kapuban ter­vezett újabb benzinkút ellen tiltakozó polgárok képviselői több száz aláírással Katona László polgármesternek nyújtották át beadványukat, amelyet a képviselő-testület ülésén fel is ol­vastak. Kecskeméti oldalunkon részleteket olvashatnak a tiltakozásról és a nagy vitát kiváltó másik - Noszlopy Gáspár parkban tervezett - benzinkút ügyének alakulásáról. fotó: b.r. 0M4 Jó napot! Szolgáltatórovatunk a 11. oldalon I Gyorshírek Hótakaró a Mátrában Az utóbbi 48 órában össze­függő hótakaró borította a Mátra 700 méter feletti lejtőit; szerda estére a hó vastagsága | Kékestetőn, az ország legma­gasabb pontján elérte a 45 ! centimétert. Hí ! Vakon vitorlázott Magányosan kelt át vitorlásá-1 val az Indiai-óceánon egy dél- : afrikai vak férfi. A dpa jelen­tése szerint 'Geoff Hilton- § Barber kedden érkezett az I ausztráliai Perth kikötőjébe. I Az 51 éves férfi tavaly de- | cember elsején indult a dél­afrikai Durbanból a 8325 ki­ll lométeres útra tíz méter hosz- szú vitorlásával. A navigálás­hoz számítógépet és rádióké­szüléket használt. Harmincezer gyilkosság Oroszországban tavaly csak­nem 30 ezer gyilkosságról, il­letve gyilkossági kísérletről szerzett tudomást a rendőrség - közölte szerdán az orosz belügyminisztérium. Az orosz rendőrség statisztikája szerint változatlanul gyako­riak a bérgyilkosságok - 1997-ben e bűncselekmé­nyekből 132 esetet sikerült felderíteni, csaknem kétszer annyit, mint az előző eszten­dőben. Szlovákiát visszaminősítik Valószínű, hogy Szlovákia legalább egy nagy nemzetközi hitelminősítő részéről elveszíti j a befektetésre ajánlott fokoza- | tot, miután a Moody’s kedden j felülvizsgálatnak vetette alá j Szlovákia osztályzatát. Az I amerikai hírügynökség szerint | a rosszalbb kategóriába sorolás | veszélye nem okozott nagy meglepetést, mivel hónapok óta nő a kereskedelmi és a fo- I lyó fizetési mérleghiány, csökkennek a külföldi beruhá­zások, a szerkezeti reformok késlekedése pedig rontja az or­szág és a külföldi beruházók i viszonyát. Véget ért a japán csoda í Véglegessé vált adatok szerint a japán ipari termelés legrosz- szabb hónapja volt - az elmúlt tíz évben mindenképpen - a j múlt novemberi. A visszaesés mértéke elérte az 5 százalékot. Ebben egyes szakértők a gaz­daság egyértelmű recesszióját látják. A vállalatvezetők közel fele is gyors romlást jelez az ország gazdaságában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom