Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-13 / 291. szám
Irány a jó meleg Afrika! A bócsai tanyáról a szavannákra készül egy család Egy klszuperált, sárgára festett szovjet gyártmányú kisteherautó áll a bócsai tanya udvarán. Belsejében kis konyha, ágyak. Minden készen a nagy utazásra. Porlevesek, konzervek, ruhák, edények, gyógyszerek becsomagolva, gumicsónak felfújva. Az úti cél a Jó meleg Afrikai Az út Igen hosszú; a bócsai tanyából Időbe telik, mire elérik a végállomást, Guineát. Az útirány: kocsival Marokkóig, onnan földön, vízen vagy levegőben Mauritánia - Szenegál - Gambia - Mali - Burkina - Ghana - Elefántcsontpart - Guinea. A cél: világot látni, kiszakadni a hétköznapok egyhangúságából. Ez az, amire mindannyian vágyunk, de amit mégsem mertünk soha megvalósítani. A Csíkszentmihályi família: Károly, Zsuzsa és fiuk, Benjámin évek óta a Bócsa melletti tanyán élnek. Onnan indulnak Afrikába. Merész elhatározásukat komolyan gondolták. Hisz ki ne álmodott volna már a távoli, sejtelmes, annyi titkot rejtő földrészről? Tájairól, népeiről, a sivatag vörös homokjáról, a forró szélről? Egy jó kis szafariról minden csodával felszerelt ultramodern terepjáróval, magyarul is (!) kiválóan beszélő néger útikalauzzal? Legtöbben azonban az álmodozásnál tovább nem juKalandvágyból kerültek a tanyavilágba tunk. Vagy ha van is rá pénzünk, a merészségünkből legfeljebb egy óramű-pontoság- gal megtervezett csoportos utazásra telik. Afrika persze akkor is szép, de így megis- merjük-e? A Csíkszentmihályi család nem ilyen nagy utazásról álmodik. ők egy kiszuperált, saját kezűleg felújított szovjet gyártmányú katonai te- ■ herautóval indulnak útnak. Még sárgára is átfestették, hátha kicsit szafa- ris hangulatot áraszt így. Különösebben nem terveztek el előre semmit, ami biztos: ebben a hónapban még útra kelnek. Egy évnél előbb nem jönnek vissza, s abból élnek, I amiből tudnak. Marokkóig sima az út, ott pedig barátok és munkalehetőség várja őket. Akik ismerik Károlyt és Zsuzsát, ezen persze nem csodálkoznak, e két ember ugyanis arról nevezetes: a semmiből is képesek valamit teremteni. De kik ezek az emberek, akik ilyen merész tervet forgatnak a fejükben? Károly a budapesti Műegyetem alkalmazott matema- tika-számítógép-programozó szakán végzett 1972-ben. A számítógép akkor olyan csoda volt, mint a Holdra lépő ember, s olyan nagyon titkos, mint a katonai kémelhárítás. A titok és a csoda azonban Károlyt csak addig érdekelte, míg diplomát nem kapott. Aztán visszament földmérőnek, mert abból úgy-ahogy meg lehetett élni. Abban az időben maradt egyedül három kisgyerekével, s Pest nagyon drága volt a négyfős családnak. Kiköltöztek hát falura, a festői szépségű Cso- bánkára. Ott ismerte meg a kétgyermekes Zsuzsát, s már együtt költöztek le Bócsára - immár öt gyerekkel - 1975- ben. Zsuzsa a gyerekeknek szentelte magát, bár korábban kémiát és matematikát tanított. Károly pedig nekiállt A bócsai tanya egyik dísze, a család büszkesége, a télikert. FOTÓK: WALTER PÉTER otthont teremteni. Megerősítette a vályogfalakat, kijavította a tetőt. Használhatóvá tette az istállót, a csirkeólat, s újjáépítette a nyitott színeket. Idővel kicsi, de mély halastavat is ásott, a törpeharcsák és a keszegek ma finom vendégváró falatok. Aztán bútort faragott, kemencét rakott. Polcot, szekrényt készített, s edényekért se mentek a boltba. Zsuzsa megtanult szőni és fonni. S kenyeret sütni, hogy azért se kelljen 4- 5 kilométert gyalogolni. Önellátásra rendezkedtek be, s bár nem hirdették meg a Vissza a természethez! programját, tanyasi emberekké váltak. Együtt éltek és élnek a természettel, azt eszik, ami megterem a ház körül. A tanyába nem vezették be a villanyt, petróleumlámpával világítanak. Fát vágnak, rőzsét gyűjtenek, ha be akarják fűteni a kemencét, s nagy mosdótálban fürdenek, mert csapvíz sincs a tanyában. Károlyék vállalása önkéntes volt, de az elején inkább a kalandvágy vitte őket a tanyavilágba. Aztán ott ragadtak, s nem bánták meg. Számukra a tanya a szabadságot, a kötöttségektől mentes életet jelenti. S otthonuk barátságos hangulata messze földről vonzza hozzájuk az embereket. A kézművesség mellett Károly másik nagy szenvedélye a kertje. Az első különleges növényt ajándékba kapták. A Kanári-szigeteken őshonos kövirózsa-cserje volt a kiindulópont, köré építette a ma már több tucat ritka növénnyel bezöldített télikertet. Ezt a kincset is gyarapítani szeretnék afrikai növényekkel. Az útra persze magukkal viszik egyszem közös gyereküket, a tízesztendős Benjámint is. Nemcsak azért, hogy világot lásson, hanem azért is, hogy egészségesebb legyen. A születése óta tanyán élő fiúcska ugyanis - a sors furcsa fintoraként - tipikus nagyvárosi betegségben szenved, asztmás. Az afrikai éghajlat viszont az orvosok szerint sokat segíthet. Az ifjú Csíkszentmihályi csemete nagyon készül az útra. Már le is vizsgázott az egész harmadikos tananyagból, így felmentették az iskolába járás alól. Az utazást egyébként nem támogatja senki. Bár kaptak felkérést az ELTE természet- tudományi tanszékeitől anyag- és tárgygyűjtésre, s egy-egy afrikai játéknak a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum is helyet ad majd, pénzbeli segítséget nem kaptak senkitől. Igaz, nem is kértek. De miért is kértek volna? Az álom az övék, utazni ők akarnak. S ha esetleg elcsüggednének, elég a konyhájuk ajtajára pillantaniuk. Oda van írva, hogy az álomból valóság kell legyen. A Petőfi Népe egy régebbi számából kivágva ez a felirat díszeleg a konyhaajtón: Vár a jó meleg Afrika. Nálunk, itt a lapnál, ez a mondat egy cikk címe volt. S hogy nekik mit jelent? Megkérdezzük tőlük egy év múlva. Ábrahám Eszter Miért választom az életet? Sokakat megdöbbentett a hír, hogy egy 36 öves bajai asszony a Duna-hídról a folyóba akarta vetni magát. Ibolya azzal kereste meg bpjal szerkesztőségünket, hogy elmesélje, hogyan alakult sorsa. Ibolya és három lánya Baján, egy társasház földszinti lakásában él.- Az öngyilkosság gondolata nálam nem új keletű - meséli Ibolya. - Egy évvel ezelőtt voltak már kísérleteim. Kezelőorvosom azt mondta, ezek segélykiáltások voltak a külvilág felé.- A férjem nemrégiben hagyott el minket másodszor. A Duna-hídra is azért mentem, mert el voltam keseredve. Annyi pénzem sem volt, hogy a gyerekeknek tejet tudjak venni. Azóta sokszor végiggondoltam az akkor történteket és most sem értem, hogyan tudtak elkapni a rendőrök.- Másodszor azért mentem a hídhoz, mert úgy éreztem, nem bírom tovább. Egyszerűen nem fér a fejembe, miért kell egy embernek ennyit szenvednie. Most már örülök annak, hogy végül nem sikerültek az öngyilkossági kísérleteim, és nem is próbálkozom többé. Gondolnom kell a három lányomra. Nekik én vagyok az egyetlen támaszuk, én is beléjük kapaszkodom, mint fuldokló a mentőövbe. Lassan rendeződik a helyzetünk. Vannak terveim. A lakást el akarom adni, vennék egy Trabantot, amivel reggelente elvihetem a lányokat. Andi a kisegítő iskolába jár, Éva a Vöröskereszt térre, Szilvi pedig a Rákócziba. Teljesen új életet akarok kezdeni, velük négyesben. Páncsics Hajnalka Majdnem megverték a facér mozdonyvezetőt Borzasztó hideg volt száz éve, 1897. december 6-án dólelőtt a tlsza- kécskel állomáson. Ennek ellenére nagy tömeg gyűlt össze. Jönl - kiáltotta az egyik fa tetejéről egy gyerek. Félegyháza felől hamarosan fekete pontszerű valami Jelent meg a sínek végén. Egyre nőtt, s kis Idő múlva már a zakatolását Is hallani lehetett. A Szolnok-Félegyháza vasútvonal földmunkáit 1897. március 31-én ünnepélyes kapavágással Tiszaalpáron kezdték el. Két hónappal később az alpáriak már felháborodva vonultak a községháza elé és követelték, hogy az állomás- épületet az általuk kívánt helyre építsék. Hiába próbáltak egyezkedni a község'elöl- járói, a tömeg kitartott, mi több, kövekkel dobálta a közkét helybéli csendőr a tüntetők közé lőtt. Egy golyó fején talált egy idegen asszonyt, aki a helyszínen „nyomban meghalt”. A véres alpári eset után többé már semmi sem zavarta a munkálatokat, melyek december elejére be is fejeződtek. Az új vasútvonal bejáratását 1897. december 6-án tartották. A szerelvény Félegyházáról indult, s egy korabeli újzeneszóval, tarackdurrogta- tással és felcicomázott fehér ruhás lányokkal fogadták”. Az ünnepséget csak Tószegen zavarta meg egy kisebb incidens, ahol „egy huszonöt éves helybéli fiatalember majdnem megverte a mozdonyvezetőt, mert az megpaskolta felesége hátsó fertályát”. Három nap múlva, 1897. december 9-én az új vasútvonalon már menetrend szerint közlekedett a vonatszerelvény. Szász András
