Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-08 / 286. szám

Az MLSZ-közgyűlésen egész nap az asztalon pattogott a labda, de hálószaggató gól nem született A tagság úgy döntött: az elnökség mehet Ez igazi (nem magyar) angol foci: magas színvonal, telt ház. Képünkön jobbra Nicky Butt, a Manchester játékosa a Liverpool-Manchester mérkőzésen (1-3). fotó: feb-reuters A Magyar Labdarúgó-szövet­ség szombati éves rendes köz­gyűlésén a küldöttek tudomásul vették Laczkó Mihály elnök és a teljes elnökség lemondását. A küldöttek döntöttek arról, hogy öttagú munkacsoportot alakíta­nak, majd annak összetételét megszavazták. Ez a bizottság részt kíván venni annak, a kor­mány által nemrégiben létreho­zott munkabizottságnak a munkájában, amely Tibor Ta­más elnökletével dolgozik az­zal a céllal, hogy a magyar lab­darúgósport kibontakozásának útjait megjelölje. A közgyűlés végezetül arról döntött, hogy az MLSZ rendkívüli, tisztújító közgyűlését 1998. február 21- én 10 órára összehívják. A Vízművek Váci úti mun­kásszállójának eseményén Vass Géza levezető elnök első­ként bejelentette, hogy 111 szavazati joggal rendelkező küldött jelent meg. A napirendi pontok összeállítása kapcsán Kovács Attila, az NB 1/B-s és NB II-es klubok közös képvise­lője méltatlannak tartotta, hogy a honi futballsport e két osztá­lyának képviselői az alapsza­bály értelmében nem rendes jogú tagok. Eme észrevételét később „jogorvoslat” követte, alapszabályt módosítottak. Laczkó Mihály MLSZ-elnök kérése az volt, hogy az utóbbi napokban a futballsport ered­ményei javítását célzó elnök­ségi reformtervekről is nyisson vitát a közgyűlés. Ez utóbbi na­pirendi pontot nem fogadta el a tagság. Laczkó Mihály elnöki be­számolója került terítékre. A korábban a közgyűlésnek le­mondását felajánlott sportve­zető szóbeli kiegészítésében szólt arról, hogy a sporttörvény­től ugyan sokat várt a labdarú­gás is, ám ezekből a várakozá­sokból kevés valósult meg. Laczkó fölidézte: egy éve köz­testületté alakult át az MLSZ, de ennek előnyeit alig érezhette a sportág. Pozitív fejleménynek nevezte azt, hogy az MLSZ az utánpótlásképzés területén fon­tos eredményeket mutatott fel. Kiemelte, az edzőképzés is új alapokra helyeződött az or­szágban. Visszautasította azo­kat a megjegyzéseket, melyek szerint az elnökségnek nem volt, nincs is hathatós szakmai programja. Nehezményezte, a Gerevich-alapítványból a fut­ballsport nem látott pénzt, s hogy a magyar labdarúgásban egyáltalán nincs piacgazdaság, mert a jogszabályi környezet ezt nem teszi lehetővé. Föltette a kérdést, miért nem valósíthatók meg az elnökségi cselekvési-fejlesztési elképze­lések? Azért - adta meg a vá­laszt -, mert ahhoz jelenleg hi­ányzik a feltételrendszer. Kije­lentette, diszkrimináció történt akkor, amikor a 2004-es, közös osztrák-magyar rendezésű EB­döntővel kapcsolatos megálla­podással kapcsolatos bécsi tár­gyalásokra honi kormányzati részről nem hívták meg az MLSZ-t.- A legnagyobb bűnöm ta­gadhatatlanul az, hogy nem tud­tam lefogni a pályán Mijatovi- csot - mondta epésen Laczkó. Ezzel arra utalt, hogy a ma­gyar válogatott a jugoszlávok elleni két vb-pótselejtezőjén 7- 1-re és 5-0-ra kikapott, nem ju­tott be a jövő évi franciaországi fináléba. Emlékezetes, Predrag Mijatovics éppen elég gondot okozott a magyar védőknek. Végezetül leszögezte: bármit is hoz a jövő, ő bizony nem haj­landó a tisztújításig hátralévő időben a szövetségi ügyveze­tésben ténykedni. Czékus Lajos, az MLSZ ügyvezető főtitkára az 1996-os és 1997-es gazdálkodáshoz fű­zött szóbeli kiegészítést. Emlí­tette, noha a klubok a játékosok átigazolása után a szövetség felé kötelezően előírt összegek átutalásával késlekedtek, idén a „vállalkozások” révén 270 mil­lió forintos bevételhez jutott hozzá az MLSZ. Czékus és a számvizsgáló bi­zottság jelentését a tagság elfo­gadta. Ezt követően - az alap­szabály értelmében erről sza­vazni nem szükséges : a köz­gyűlés tudomásul vette Laczkó Mihály és az elnökség lemon­dását. A hozzászólások között ér­dekes volt Imrő Jánosé. Az amatőrfutball nevében ele­mezve a mai helyzetet megálla­pította: képmutatás érezhető, klikkesedés figyelhető meg, mert sokak célja az, hogy minél közelebb kerüljenek a húsosfa­zékhoz. Dlusztus Imre az állam és a szövetség hatékony, szoros együttműködésében látta a fel- emelkedés útját. Javasolta, hogy az átmeneti időszakra ne­vezzenek ki kormánybiztost az MLSZ élére. Szót emelt a fut­ballsport köztartozásainak el­engedéséért is. Ezt követően arról folyt vita, hogy a tisztújító rendkívüli közgyűlésig milyen munka­vagy irányítócsoportot állítsa­nak fel. Előbb egy öttagú ügy­vivő testület alakítását szavaz­ták meg, utóbb azonban kide­rült, hiba lenne, ha az a lekö­szönt elnökség jogosítványai­val is bírna. Újabb ötlettel Me- zey György állt elő. Javasolta, olyan grémium alakuljon, amely bekapcsolódik a Tibor Tamás vezette munkacsoport ténykedésébe. A korábbi sza­vazás eredménye hát nem szá­mított, a Mezey-ötlet nyomán Páncsics Miklós, Szuna József, Szániel János és Vass Géza ka­pott bizalmat a közgyűléstől, míg a MOB (erről Schmitt Pál tett bejelentést) Kiss Imrét de­legálja a munkacsoportba. Tibor Tamás rövid fölszóla- lásában megnyugtatott min­denkit: a kormány 1998. január 31-éig olyan tervvel áll elő, mely a labdarúgás komoly baja­inak kezelését megoldani hiva­tott, s akár már február elsején a Parlament elé kerülhet. A köz­gyűlés megszavazta azt, hogy 1998. február 21-én 10 órakor ismét összegyűl, és új vezetést választ. Az „egyebek” napi­rendjén Diglics Gyula, a BLSZ küldötte fölemelte szavát a sportpályák szabad értékesíté­sének gyakorlata ellen. A köz­gyűlés tagsága arról döntött, hogy a sporttelepek privatizá­lása ellen tiltakozik. Főszerepben a jánoshalmi kyokushin karatésok II. Felnőtt női, férfi nyílt, súlycsoport nélküli kyokus­hin karate magyar bajnoksá­got rendeztek Szentesen. Az év legkiemelkedőbb díja­zott versenyén jól szerepelt a Já­noshalmi VSE csapata. A férfi­aknál Kollár Csaba, Horváth La­jos és a junior Bencsik István na­gyon jó, kiegyenlített mérkőzé­sek után búcsúzott a középdön­tőkben. A nőknél parádés versenyzést produkáltak a jánoshalmiak. Nagy Veronika a vb-bronzérmes budapesti Surán Judittól kapott ki némi bírói segítséggel a nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen. Horváth Henrietta egy nagyon küzdelmes mérkőzésen, szintén pesti ellenfelet legyőzve jutott a legjobb nyolc közé. A mérkőzés után negyedórával főbírói dön­téssel visszahívták egy újabb hosszabbításra előző ellenfelé­vel. Nos, Heni újból megverte el­lenfelét és „duplán” a nyolc közé jutott. A továbbjutás sajnos nem sikerült neki. A hazaiak ver­senyzőjétől, Faragó Csillától kapott ki egy nagyon kiegyenlí­tett mérkőzésen. Csábi Anett az ellen a Diósi Éva ellen kezdett, aki az egy hónappal ezelőtti súlycsoportos magyar bajnok­ságon nővérét, Csábi Bettinát győzte le a döntőben egy emlé­kezetes torokütéssel. Ezúttal senki és semmi nem gátolhatta meg a jánoshalmi győzelmet. Anett sima mérkőzésen „tette helyre” a pesti versenyzőnőt. A négy közé jutásért az a vb-ezüst- érmes, kétszeres Európa-bajnok Vid Gabriella volt az ellenfele, akit két legutóbbi mérkőzésükön legalábbis „nagyon megszorí­tott”. A bravúr most is a levegő­ben lógott. Anett végig űzte, haj­totta ellenfelét a mérkőzés ideje alatt. Sajnos a végére elfáradt a saját maga által diktált tempótól, és ez elég volt rutinos ellenfelé­nek a minimális győzelemhez. A verseny legnagyobb esé­lyese a tavalyi győztes Csábi Bettina volt, aki az első két mérkőzését simán nyerve a négy közé verekedte be magát. Itt az előző fordulóban a húgát, Anettet kiverő Vid Gabriellát kapta ellenfelül. A pesti ver­senyzőnő magyar mezőnyben még nem szenvedett vereséget eddig a mérkőzésig, amely ket­tejük első találkozása volt a pás­ton. A végig nagyon feszült, kemény mérkőzésen a jános­halmi versenyzőnő diadalmas­kodott 15 kilóval nehezebb el­lenfele fölött, aki rendkívül durva stílusával tűnt ki ezen a mérkőzésen. Egy különösen durva szabálytalansága alkal­mával Bettina egy nagyon kel­lemetlen hátsérülést szenvedett, ami után csak orvosi segítséggel állhatott ki a döntő mérkőzésre. A döntőben az a szintén pesti Surán Judit volt az ellenfele, akit idáig négyszer győzött már le. Ezúttal nem sikerült győze­delmeskednie örök ellenfele fö­lött. A háromnegyed részben budapesti bírák ugyanis a jelen lévő telt házas nézőközönség legnagyobb meglepetésére, a sérült Csábi Bettina meggyőző teljesítménye ellenére, a vára­kozásoknak homlokegyenest el­lenkező ítélettel a pesti verseny­zőnőt hozták ki győztesnek. Az ezüstérem mellé vigaszdíjként a legtechnikásabb versenyző cí­met vehette csak át a JVSE ver­senyzőnője. Nyertek a lányok a kézilabda-vb-n Vasárnap az utolsó csoport- mérkőzéseket rendezték meg a Németországban zajló női kézi­labda-világbajnokságon, kiala­kult a nyolcaddöntő mezőnye. A magyar válogatott a szomba­ton Koreától elszenvedett 30-29-es vereség után tegnap 28-13-ra verte Algériát. Huber legyőzte a világelsőt Anke Huber nyerte a női teni­szezők Masters of Champions elnevezésű tornáját. A német játékos a 2,7 millió dollár össz­díjazású esemény döntőjében öt játszmában győzte le a világ- ranglista éllovasát, a svájci Martina Hingist. A mérkőzés 2 óra 45 percig tartott. Huber 775 ezer, míg Hingis 475 ezer már­kával gazdagodott. Menetel a Szeged A férfi röplabda KEK harmadik fordulójába jutott a Medikémia Szeged. A Tisza-partiak szom­baton Belgrádban is diadal­maskodtak, kettős győzelem­mel léptek a következő körbe. Férfi röplabda KEK, 2. forduló, visszavágó: Partizán Beograd (jugoszláv)-Medikémia Szeged 1:3. Kikapott a KRC Rossz napok járnak a kecske­méti röplabdázókra. Extraligás férfi mérkőzésen tegnap Ka­zincbarcikán a vendéglátó együttes 3:0-ra (11, 11, 4) verte a Kecskeméti RC-t. Kiesett a Kaposvár Búcsúzott a férfi röplabda BEK-től a Pini-Kaposvár együttese. A magyar csapat va­sárnap ugyan 3:1-re nyert a tö­rök Netas ellen, ám az első ta­lálkozó az isztambuli gárda 3:0-ás sikerét hozta. Pini-Ka- posvár-Netas Istanbul (török) 3:1 (-13, 1,3,3). Vérkontroll az olimpián A Nemzetközi Síszövetség (FIS) és a Nemzetközi Biatlon­szövetség (IBU) a naganói téli olimpián bevezeti a vérkont- rollt. Ezt Anders Besseberg, az IBU norvég elnöke jelentette be a Lillehammerben rendezett vi­lágkupaversenyen. A Nemzet­közi Olimpiai Bizottságtól (NOB) mindkét szövetség megkapta az engedélyt a vér­tesztek elvégzésére. Póttámogatás A nagyobb bajai sportegye­sületek összesen 4 millió 750 ezer forint póttámogatást kértek a helyi önkormány­zattól a versenyeztetéssel összefüggő anyagi problé­máik enyhítése végett. Mivel az idei sportpénzeket már ré­gen szétosztották, a kulturá­lis, közoktatási és sportbi­zottság ebben az évben már csak 2 millió 800 ezer forint­tal tudja támogatni a szorult helyzetben lévő Sugovica- parti klubokat. Totó A totó 49. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bremen-Karlsruhe ...............2-4 2 2 . Bielefeld-Bochum...............0-2 2 3 . Duisburg-1. FC Köln............2-2 x 4 . Leverkusen-Schalke 04.........0-0 x 5 .1860 München-Stuttgart........1-3 2 6. M’gladbach-Hamburg...........1-1 x 7 . Brescia-Empoli...................3-1 1 8. Lecce-Vicenza...................0-1 2 9 . Piacenza-Napoli.................1-0 1 1 0. Roma-Atalanta...................3-0 1 11. Udinese-Bologna................4-3 1 1 2. Chievo-Venezia..................1-1 x 1 3. Ravenna-Torino..................1-1 x +1 mérkőzés: 14. Wolfsburg-Rostock...............1-1 x A vereségnél az érdemtelen győzelem a legfájóbb Csábi Bettina: - Nagyon ké­szültem erre a versenyre. Még az sem érdekelt, hogy négy hete a súlycsoportos magyar bajnokságon ugyanígy elvet­ték tőlem a győzelmet egy fő­városi ellenféllel szemben. Nem szoktam panaszkodni, de sajnos úgy látszik vidéki versenyzőként nem csak az ellenfeleket kell legyőznöm, hogy bajnok lehessek. Vid Gabi az elődöntőben nagyon durva volt, nem ezt vártam egy ilyen klasszis versenyző­től. Szó szerint mindent meg­tett a győzelemért. A sérülé­sem nagyon visszavetett, de még így is legyőztem volna Juditot, ha hagyják. Csak az erkölcsi győzelemmel vigasz­talódhatok és a rengeteg gra­tulációval, amit ott a helyszí­nen is, és azóta is kapok sok­szor teljesen idegen emberek­től. A vereségnél csak egy fá­jóbb dolog van szerintem, az érdemtelen győzelem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom