Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-04 / 283. szám

2. oldal 1997. december 4., csütörtök Megyei Körkép Naptár December 4., csütörtök. Névnap: Borbála. Névnapozóknak Borbála: görög eredetű név, válto­zata a Barbara. Je­lentésük: idegen, barbár nő. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Mór, Móric nevű olvasóin­kat is! Évforduló 1875-ben e napon született Rainer Ma­ria Rilke osztrák költő. A XX. századi líra kiemel­kedő egyénisége. A lét ér­telmét kereső, a halál problematikájával vias­kodó, szorongást kifejező költészete a polgár élet- és értékválságának tükre. Műfaji gazdagság, tiszta formák, mély intellektua- lizmus, erős zeneiség jel­lemzi líráját. Versesköte­tei: Duinói elégiák, Szonet­tek Orpheuszhoz. 1926- ban hunyt el. Ökumenikus naptár A Borbálák és Bar­barák védőszentje a 306-ban elhunyt Szent Borbála vér­tanú szűz. Az ortodox és gö­rög katolikus naptárban ma Szent Barbara nagyvértanú- nőre emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • • Ma 18 órakor Salgó Ágnes tart érdekes előadást Ősnyom­tatványok és régi könyvek címmel a kalocsai Viski Károly Múzeumban. • December 7-én délelőtt 10-kor nyitják meg a kunszentmiklósi római katoli­kus templomban az új torony­galériát. Kalocsai jelkép az egyenruhán Kalocsán elégedettek a helyi rendőrök munkájával. Kötődé­süket a jövőben egyenruháju­kon is jelzik a rend helyi őrei. Hamarosan karjelvénnyel gaz­dagodik felszerelésük, amelyen a város jelképe is szerepel. Ezeket a jelvényeket a városi kasszából fizették, és 120 ezer forintot áldoztak a kiegészítők elkészíttetésére. Mikulás-bál Helvécián Helvécián, a Feketeerdői Isko­láért Alapítvány Mikulás-bált rendez az iskola sportcsarnoká­ban szombaton este nyolctól. A zenét a Reflex Band szolgáltatja, s a fellépők között lesz Harsányi Tímea, Pál Attila, valamint Vas Béla és Basa István zenészek. Nagyszerű eredményt értek el az országos Öveges ma­tematika-fizika versenyen a bajai III. Béla Gimnázium diák­jai. Csapatban 47 neves gimnázium között a 7. helyen vé­geztek. Egyéniben Ivaskó György matematikából 2., fiziká­ból 6., Cseh Barnabás matematikából 5. lett, s Szalai Csaba és Király Attila is jól szerepelt. FOTÓ: GÁL ZOLTÁN Egyre több iskola igényli Félegyházán a rendőrség közreműködését Drogellenes osztályfőnöki órák Kiskunfélegyházán már két éve oktatják a rendőrség biz­tonságra nevelő programját. A városban hat általános iskola kérte a DADA-program beve­zetését - tudtuk meg Rubányi Katalintól. A félegyházi kapi­tányság bűnmegelőzési elő­adója elmondta: összesen 623 gyermeknek, második és hato­dik osztályosoknak tart DADA-oktatást az osztályfő­nöki órák keretében. A program egyik legfonto­sabb célkitűzése a gyerekek tár­sasági készségének fejlesztése, visszautasítási technikák meg­tanítása - hangsúlyozta Rubányi Katalin. A program kifejezett reménye és célja, hogy az okta­tásban részesülő gyerekek ma­gabiztosak, jó ítélőképességűek legyenek. Képesek legyenek ha­tározott döntésre, legyenek bát­rak és tudják magukat megvé­deni, ha az életükben a drogok bármilyen formában megjelen­nek. Rubányi Katalin szerint nagy szükség van erre a programra, ugyanis a szülők nagyon keveset vagy egyáltalán nem beszélget­nek ilyesmiről gyermekeikkel. Problémát jelent az is, hogy egyre több iskola szeretne be­kapcsolódni ebbe az oktatásba, viszont a rendőrségnek jelenleg nincs kapacitása az újabb igé­nyek kielégítésére. V. P. Közalapítvány Mélykúton Második nekifutásra sikerült létrehozni a mélykúti képvi­selő- testületnek azt a kulturális közalapítványt, amely a többi között a Szvetnik Joachim-em- lékházat működteti majd. Mint az már köztudott, a mélykúti származású Szvetnik aranymű­ves művész a magyar királyi korona hazahozatalakor azono­sította, majd restaurálta a mű­kincset. A művész egykori mélykúti házát végrendeletében az ön- kormányzatra hagyta, azzal a kéréssel, hogy a falu későbbi vezetői őrizzék meg annak ál­lagát és múzeumszerű elren­dezésben mutassák be az érdek­lődőknek. Az önkormányzat testületé most közalapítvány létrehozásával valósítja meg ezt, illetve támogatja a nagy­község kulturális és közműve­lődési életét. B. E. Növelni kell B^ján a biztonságérzetet A bajai rendőrkapitány egyik legfőbb feladatának tekinti a polgárok biztonságérzetének növelését. Gyurosovics József beszámolójából kiderül, hogy tavaly 1923 bűncselekményt regisztráltak. Ismeretlen tettes ellen 1047 esetben indítottak el­járást és 677 alkalommal meg­találták az elkövetőt. A mutatók javulhatnak, mivel most már többen szolgálnak közterületen. Nézőpont A bódulat bére * J4 Tapodi Kálmán írása r­Heroinból közel egy mázsát találtak ebben az évben az ország határainál. Ha piacra dobják ezt a mennyiséget, busás haszon jut mindenkinek, aki vállalja a kockázatot, hogy az áru eljusson a fogyasztókig. Sokáig szemérmesen azt állították hivatalos he­lyekről, hogy Magyarországon nincs közvetlen drogveszély, mert csak tranzitország vagyunk. Azóta kiderült, hogy célállomás lett hazánk is. A „kábszerek” két-három évtizede még csak a ragasztógyáraknak hoztak hasz­not. A sláger akkoriban a Technocol Rapid volt, amelytől egy nejlonzacsót a fejre húzva lehetett elbódulni. A seregben a fáj­dalomcsillapítóval kombinált alkohol volt a menő. Később jöt­tek a füves cigik, az angyalpor, a speed tabletták - amelyek túl­adagolása a hidelmekkel szemben szintén halált okozhat -, de kemény drogokat is sokan fogyasztanak. Legtöbben csak kí­váncsiságból próbálják ki a kábítószerek valamelyikét, míg so­kan sajnos már drogfüggőkké váltak. Az egyik legnagyobb gond az, hogy egyre fiatalabb korosztá­lyokat céloznak meg a kereskedők. Az ősszel nagy hírverése volt annak, hogy az iskolák közelében rendőrök posztóinak majd, hogy kiszűrjék a „cukros bácsikat”. Én még egyetlen rendőrt sem láttam az iskolák körül, de még arról sem hallot­tam, hogy egy drogfutárt is elkaptak volna ezzel a módszerrel. Hasonló a helyzet a szórakozóhelyeken is, mert hiába árulkod­nak a tabletták fogyasztásáról az elzárt hideg vizes csapok, rendszerint „drogtiszta” a razzia helye. Két eset lehetséges: va­lóban nincs kábítószer ott, vagy időben eltüntették az árut. A bódulat keresése nem új keletű, hiszen már az ókorban is lé­teztek ilyen szerek, főként erjesztett italok formájában. A szo­kások nem sokat változtak az évezredek alatt. Mindegy, mi az, csak ártson! - szól a sajátos magyar jelszó, mert pia nélkül nincs jókedv. Amikor a megelőzések fontosságáról szó esik, a családokban kellene először felvilágosításokat tartani, hiszen a gyerekek a felnevelő közegből tanulják meg a szokásokat. A kábítószer-szállítmányok mindezektől függetlenül folyama­tosan érkeznek az országba. Eddig kilencven kiló heroint meg­találtak, de ki tudja, hogy mennyit sikerült be- vagy tovább­csempészni. A fuvar kockázatos, de a drogüzlet szereplőit csak az anyagi haszon érdekli, mások élete nem számít. Mi lesz a mozival Jánoshalmán? Jánoshalmán évek óta megol­datlan a volt mozi épületének hasznosítása. A város már többször is próbálkozott az épü­let értékesítésével, de ered­ménytelenül. Nemrégiben pá­lyázaton kívül, 2 millió forint (plusz áfa) vételi ajánlatot ka­pott. A legutóbbi önkormány­zati ülésen nem született döntés az értékesítésről - közben a vevő is visszavonta vételi aján­latát -, így ismét lekerült a na­pirendről a mozi eladása. Balesetek, Bűnügyek Négy késszúrással A Pest megyei Kiskunlacházán keddre virradóra S. Imre Sándor 29 éves áporkai lakos és L. Jenő 21 éves helyi lakos négy késszú­rással megölte lakásában a 88 éves Sz. Jánost. A rendőrség őri­zetbe vette az elkövetőket és el­járást indított ellenük. Megfogott tolvaj Lopás miatt indított eljárást a kiskőrösi rendőrkapitányság T. Katalin helyi lakos ellen. A nő alaposan gyanúsítható azzal, hogy kedden éjszaka egy la­kásból gázpalackot és ruhane­műket vitt el. Falbontó fiatal Egy november elején történt betörés feltételezett tettesét fog­ták el a kiskunhalasi rendőrök. A tolvaj - a fiatalkorú, halasi T. István - a szerelvénybolt tető­zete és oldalfala közti részt bontotta meg. A résen bejutva szivattyúkat és csöveket pakolt össze 550 ezer forint értékben. Izsáki áruház December 1-jére virradóra aj- tóbefeszítés módszerével betör­tek egy izsáki áruházba. A tol­vajok 200 ezer forint értékben pakoltak össze és vittek ma­gukkal különféle árukat. Ezüstmetál Golf Kecskeméten a Pákozdi csata utcából december 1-jére virra­dóra ellopták a DRC-227-es rendszámú, ezüstmetál színű Volkswagen Golfot. Az autó 400 ezer forintot ér. Világos nappal Kedden délután a kecskeméti Domus Áruház előtti parkoló­ból egy soltvadkerti polgár Audi 80-as személyautóját el­lopták. A kocsi rendszáma: DPH-462. A szürkészöld színű kocsi 2,5 millió forintot ér. A Reile Géza utcából is elloptak egy autót kedden délután. A fehér Peugeot 205-ös rend­száma: BYN-909. Az autó 700 ezer forintot ér. Egy Mik­száth Kálmán körúton leállított utánfutót is elloptak Kecske­métről. A 60 ezer forintot érő utánfutó rendszáma: XBG- 195. Elvitte a tűzcsapot A kecskeméti Katona József Színház Mindszenti úti raktá­rának udvarából valaki lesze­relte és ellopta a tűzcsapot. A kár harmincezer forint. A video kellett Kecskeméten egy Lóverseny utcai, tízemeletes ház legfelső szintjén lévő lakásba törtek be hétfőn délután. A tolvaj felte­hetően hamis kulcs használa­tával jutott be a lakásba, ahonnan egy videomagnóval távozott. A magnó értéke negyvenezer forint. Pénztárgép 80 ezer forinttal Kedden este a kunszentmiklósi Mol-benzinkúttól ellopták a pénztárgépet a benne lévő 80 ezer forinttal. A tolvaj társa elterelte a kútkezelő figyelmét, míg az kiszolgált, elvitte a pultról a pénztárgépet. CSAK 1 HÓNAPIG KARÁCSONYI UTAZÁSI VÁSÁR AZ EXTRÁNÁL !!! November 20 - december 20. között jelentkezők /előleg befizetésével/ az egzotikus utak árából 5•10 ezer Ft KEDVEZMÉNYT kapnak! RÁADÁSUL a jelentkezők részt vesznek az akció végén egy sorsoláson, melyen 2 SZEMÉLYES VACSORÁMEGHÍVÁS-t ________nyerhetne!, e MÁGNÁS PINCÉBE._______ C ímünk: Kecskemét Arany J. u. 3 /új könyvtár mögött/ Telefon: 76/416-488,479-467 VIDÉKIEK figyelem I Prospektust kérésre postázunk I Wm ''mWmmm Újság a hét 7. napjára! VASÁRNAPI Petőfi Népe megvásárolható 1997. december 7-étől, vasárnaponként, a következő üzletekben is: Sasheverő italbolt ÉRSEKHALMA, Fő út 36. ABC-áruház A EME S AÁDIII» VAR, Hunyadi u. 32. Faddiék vegyesboltja SÍ KOSI». Bajcsy-Zs. u. 4. Fehér Akác vendéglő SÜKÖSD. Hősök u. 3. Söröző ÉRSEKCSAVÁD, Dózsa u. 63. Korona Csemege I. ÉR SE KOS A.VÁD, Dózsa u. 61. Korona Csemege II. VASKÚT, Új m. 1. Úju.l. Király ABC VASKÚT, Kossuth u. I. Mini ABC (Uhérné) GARA, Kossuth u. 22. Zaki-Ker Bt. Élelmiszerbolt GARA, Partizán u. 27. Zaki-Ker Bt. Élelmiszerbolt CSÁTAMA, Dózsa u. 32/A Élelmiszerbolt (Go go Iák CSÁTALJA, Kossuth u. 23. Györgyné) DÁVOD, Petőfi u. 37. Presszó (Gogolák György né) DÁVOD, Petőfi u. 37. Vegyesbolt HERCEGSZÁVTÓ, Kossuth út 126. ABC Élelmiszerüzlet VAGYRARACSKA, Bajai u. 5. Mini ABC (Gaál László) BÁTMOVOSTOR, Széchenyi u.5. Lila presszó CSÁVOLY, Arany u. 45. Michler kocsma CSÁVOLY, Kossuth út 101.

Next

/
Oldalképek
Tartalom