Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-27 / 301. szám
1997. december 27., szombat 3. oldal Megyei Körkép A halasi tűzoltók újabb autót nyertek pályázaton Kiskunhalason az önkormányzati hivatásos tűzoltóság pályázat útján nyert egy Mercedes tűzoltóautót. A műszaki mentésre is használható jármű ötvenmillió forintos árából 10 milliót kellett a városnak és a környékbeli településeknek összeadni. A fecskendő megérkezését követően már egy technikai bemutatót is tartottak a lánglovagok. Az oltásban a város polgármestere, Tóth Zoltán is részt vett, akit ünnepélyesen tiszteletbeli tűzoltóvá avattak. Aki nem tudott eljutni a bemutatóra, az december 28-án pótolhatja a mulasztást, mert reggel 9 órától nyílt napot tartanak a halasi tűzoltóság Körösi úti laktanyájában. A kiskunhalasi tűzoltóság technikai felszerelése jövőre tovább cserélődik, hiszen már megérkezett a jó hír, hogy egy másik pályázatukat is kedvezően bírálták el. így hamarosan egy újabb korszerű tűzoltógépkocsi érkezik a városba. Új készülékek a szívbetegek megfelelő ellátásáért Korszerű helyszíni és sürgősségi ellátást szolgáló készülékek beszerzésére nyújtott be pályázatot a napokban a Szívügy Alapítványhoz a kiskunfélegyházi önkormányzat. Hordozható, illetve telepes működtetésű EKG-berendezé- seket, valamint a felderítés-szűréshez, gyógyszerbeállításhoz, rehabilitációhoz elengedhetetlenül szükséges 24 órás vérnyomás- és EKG-eseményhol- tereket szeretnének nyerni a városi kórház és a körzeti orvosi rendelők számára. Sikeres pályázat esetén a megtakarított pénzből újabb készülékeket vásárolnak, melyek tovább javíthatják az orvosi ellátás minőségét. A készülékek beszerzéséhez szükséges önrészt, a következő évre, az egészségügyi minimumfeltételek megteremtésére szánt pénzkeretből előlegezte meg a város. Gulyás Sándor Minőségdíj a kórháznak Most első ízben adták át a dr. Shoji Shiba japán orvosprofesszor által egy évtizeddel ezelőtt alapított minőségdíjat, melyet a bajai kórház fül-, orr-, gégészeti osztályának munkacsoportja vehetett át. A díj célja a minél jobb betegellátás, a követelményrendszernek az Egészségügyi Világszervezet szabványaihoz való igazítása. A rendszer megszervezését szaktanácsadó cégek is vállalták volna, legkevesebb 11 millió forintos munkadíjért. A Bajai Városi Kórházban a modellt a dr. Deutsch Ottó főorvos vezette osztály munkatársai fejlesztették ki, mégpedig olyan sikerrel, hogy a csoportdíj mellett az intézmény is kapott elismerő oklevelet. Szinte ezzel egy időben jelent meg az osztályvezető főorvosnak Vincze Fekete Judit ápolási igazgatóval közösen írott könyve, melyben a szerzők elemzik az összes teendőt a beteg kórházba érkezésétől a gyógyulás utáni távozásig. Gál Zoltán Négy új rendőrautót kapott a régiek helyett a kiskőrösi kapitányság. A speciális kiépítésű kocsikból az illetékességi területükhöz tartozó őrsökre is jut. Épülő templomukban ünnepeltek a majsai gyülekezet tagjai (Folytatás az 1. oldalról) A templomépítés eddig tizenegymillió forintba került. A várostól kapott telek igen mély fekvésű volt, csak a feltöltése másfél millióba került. Az ünnepi alkalomra elkészült a világítás és a fűtés. Kosa István lelkész külön köszönetét mondott az építkezés támogatóinak: a város ön- kormányzatának, amely eddig 1,4 millió forintot adott, a megyei önkormányzatnak, alapítványoknak, a református gyülekezeteknek és a magánszemélyeknek az adományaikért, a kivitelezést végző mestereknek, akik kedvezménnyel, s néha hitelben is dolgoztak. A közös összefogás, a kitartó munka eredménye, hogy az alapkőletétel után ötvenöt hónappal az istentiszteleteket már az épülő templomban tarthatja a majsai református gyülekezet. A karácsonyi ünnepi alkalomra ínűsorral készültek a gyülekezet fiataljai, akik verseket, dalokat adtak elő a hálás közönségnek. A városban tevékenykedő Menedék Alapítvány is rövid műsorral köszöntötte a református gyülekezet tagjait. A legapróbbak számára még egy-egy ajándékcsomag is került a templom karácsonyfája alól. Tapodi Kálmán Megfojtották az idős férfit (Folytatás az 1. oldalról) A tanúmeghallgatásokon a rendőrök megtudták, hogy nem sokkal az idős ember távozása után a 41 éves R. Attila is elment a bögrecsárdából. Sikerült még egy tanút találni, aki a holttest felfedezésének helyszínén látta R. Attilát, aki egy fa mellett éppen könnyí-, tett magán, kerékpárja le volt támasztva. A szemtanú azonban az idős embert nem látta. A rendőrök azonnal R. Attila nyomába eredtek. Tanyáján meg is találták, a keze véres volt. Előállították a félegyházi kapitányságra, azonban ittas állapota miatt nem tudták kihallgatni. Hajnalban sikerült gyanúsítottként kihallgatni, majd emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. Tanyáján házkutatást tartottak, ahol megtalálták a megfojtott férfi pénztárcáját. Mihályka Gyula Nincs pitbull a városban? Kiskunhalas is azok közé a városok közé tartozik, ahol a polgárok tulajdonában, a jelek szerint, nincs pitbull terrier, vagy annak keveréke. Ez abból következik, hogy a város polgár- mesteri hivatalában erről szóló bejelentést egyetlen ebtulajdonos sem tett. Pedig ez jogszabályban előírt kötelességük lenne. A halasi képviselő-testület által megváltoztatott, az állattartás szabályait rögzítő rendelet értelmében pitbull tenriert (és keverékét) háztartásonként csak egyet szabad tartani, ráadásul a kutyát ivartalanítani kell. A kutyatartáshoz szükséges a jegyző engedélye is. Ilyen engedélyért nem folyamodtak Halason több hónap alatt, mióta a szabályok érvényben vannak. A tartás engedélyezésére irányuló eljárás díját a belügyminiszter egy rendeletében 25 ezer forintban szabta meg. Könnyen lehet, hogy ez szab gátat a pit- bullok bejelentésének. Gazdasarok Ellenség a vetésben A határszemlék alkalmával érdemes időt szánni a búzatáblák szemrevételezésére. Könnyen és gyakran előfordul ugyanis, hogy a vetési bagolypille hernyója, a „mocskospajor” idő előtt elpusztítja a zsenge vetést. Ez a kártevő alattomos: éjjel rág, nappal pedig nyugalomban megbújik a rögök alatt, a károsodott növények tövénél. Kezdetben csak foltokban pusztul a vetés, de később az egész táblára kiterjed. Évente két nemzedéke fejlődik ki a bagolypillének. A tavaszi generáció elsősorban a kapásnövényeket - a kukoricát, a cukorrépát -, az őszi kártevő pedig főleg az őszi búzát támadja meg. Az eredményes védekezés érdekében néhány aranyszabályt érdemes a gazdálkodóknak betartaniuk. Ilyen például, hogy csak jól előkészített, gyommentes talajba vessenek, ültessenek. Tartsák állandóan szemmel fejlődő növényeiket és az első tünetek észlelésekor azonnal kezdjék meg a védekezést. Hatékony és kiváló permetezőszer a mocskospajor ellen a Fendona, a Karate, a Bancol és a Pymexi. A kezeléseket lehetőleg a késő délutáni órákban végezzük, akkor legeredményesebb az eljárás. A vegyszer felhasználásánál pontosan tartsuk be a tasakon feltüntetett szabályokat. Dr. Seprős Imre Felvételünkön a díjazottak az ünnepi ülés után. A hétfői ünnepi ülésen hirdették ki Baján, hogy idén kiknek adományozott a képviselő-testület kitüntető címet, illetve díjat. Baja Városáért kitüntető címet kapott Bárdos Ferenc nyugalmazott pedagógus, dr. Kincses Ferenc nyugalmazott tanácselnök, és dr. Mohay Antal nyugalmazott főorvos. Baja Város Közszolgálatáért díjat dr. Gál Zoltán, a Petőfi Népe nyugalmazott újságírója és Hetényi Lajos lelkész kapott. Baja Város Oktatásáért díjjal Kovács Lászlóné középiskolai, Szeghő László és Szeghő Lászlóné (posztumusz) nyugalmazott tanárokat tüntették ki. Baja Város Kultúrájáért kitüntető díjat vett át Albert Sándomé nyugdíjas pedagógus és Rekettye Sándor, a Lyra Blockflőte Együttes vezetője. Baja Város Egészségéért kitüntető díjban részesült dr. FOTÓ: LŐRINCZI CSABA Kellner Róbert és dr. Kőhalmi Imre nyugalmazott osztályvezető főorvos. Baja Város Sportjáért díjban részesült Gyúró László judoedző és Tax Imre nyugalmazott sportosztályvezető. Baja Város Fejlesztéséért díjat vehetett át az ünnepi ülésen dr. Fenyvesi Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese és Kamarás János nyugalmazott minisztériumi tisztviselő. Díjakat és kitüntetéseket adtak át Baján az ünnep alkalmából Műszaki vezető és könyvvizsgáló Bács-Kiskun megye közgyűlése a legutóbbi ülésén a jövő esztendőre ismét Szalontai Mária okleveles könyvvizsgálót bízta meg a könyvvizsgálói feladatok ellátásával. Ezt a tevékenységet Szalontai Mária 1996. január 1-jétől látja el a megyei önkormányzatnál. Bács-Kiskun önkormányzata ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a megyei könyvtár igazgatója - határozatlan időre - Berente Istvánt bízza meg az intézmény műszaki vezetői feladatainak ellátásával. Berente István ezt a munkakört 1995. december 1. óta tölti be a megyei könyvtárban. Éjjeli tolvajok az élelmiszerboltban Érsekcsanádon az egyik élei-' miszerboltban jártak tolvajok csütörtökön éjszaka. Ellopták a kasszából a váltópénzt, pontosan huszonhatezer forintot. Rémen egy családi házba törtek be eddig ismeretlen személyek. Gázpalackot és lakásfelszerelési tárgyakat loptak el, húszezer forintnyi kárt okozva. Karácsonyi garázdák a bokodi sörözőben Karácsony első napjának délutánján három fiatalember „átrendezte” a bácsboködi Centrum sörözőt. A garázdák - B. S., V. M., és V. S. - összetörték az asztalokat és a poharakat a helyiségben, mintegy 250 ezer forintnyi kárt okozva a tulajdonosnak. Negyedszázados a gázszolgáltatás Huszonöt éves a földgázszolgáltatás Kiskunfélegyházán. Az évforduló alkalmából közös ünnepséget szervez a Dé- gáz Rt. félegyházi kirendeltsége és a helyi önkormányzat december 29-én, hétfőn délután 5 órakor. A rendezvény a Mártírok utca 5. számú ház előtti márványtáblánál kezdődik, ahol a fáklyagyújtás után Ficsór József polgármester és Galambosi István, a Dégáz Rt. vezérigazgatója mond ünnepi beszédet. A megemlékezés a jubileumi emléktábla leleplezésével zárul. PETŐFI NÉPE Bácsszőlős területére Feladata:- a lap eljuttatása az előfizetőkhöz- új előfizetők gyűjtése- az előfizetési díjak beszedése Elvárásaink:- pontos, precíz munkavégzés- jó kapcsolatteremtő képesség- vállalkozói igazolvány a legalább középfokú végzettség előnyt jelent Amit biztosítunk:- teljesítményarányos, biztonságos jövedelem- folyamatos marketingképzés Jelentkezni lehet: Kämmerer Károly Kkhalas, Tormássy u. 3. Tel.: 77/423-434 30/656-876 ........