Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24 / 300. szám

Párás idő Nagyrészt felhős, párás idő várha­tó, legfeljebb egy-két helyen fordul elő szitálás, ködszitálás. Az északi szél eleinte néha megélénkül, majd mérséklődik. Folytatódik az átlagos­nál kissé enyhébb idő éjszaka és nappal is. A szerdai csúcshőmérséklet 3, 6 fok között várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 4 Kecskemét: Jászberény: 5 Baja: Tiszafüred: 5 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Egyelőre nem várható változás Közép-Éurópa időjárási helyzetében. A gyors mozgású légköri frontok most Nyugat- és Eszak-Európa felett vonulnak kelet felé. Pályájuk lassan­ként délebbre tolódik. Változóan felhős, párás többfelé tartósan ködös időre kell számítanunk. Legfeljebb néhány helyen fordul elő szitálás. Az északi szél csak néha élénkül meg kissé. A legmagasabb nappali hő­mérséklet pár fokkal az átlagos felett valószínű. Az ünnepek alatt még enyhe marad az idő. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Egyelőre nem várható fronthatás. A közlekedőknek elsősorban a köd miatti rossz látási viszonyokra kell ügyelni. Többfelé nedves útszakaszokra is számítani kell. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 10-20 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: 10-20 15-25 Balaton: 1 Velencei-tó: 1 Szolnok: 10-20 Kecskemét: 10-15 Tisza-tó: 2 Fertő-tó: 0 Jászberény: 10-20 Baja: 10-15 Tisza: 0-3 Duna: 2-4 Tiszafüred: 10-20 Kiskőrös: 10-15 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180Ft+ÁFA/perc) 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Baján valamennyi halasboltnál óriási tömeg volt kedden kora reggeltől késő délutá­nig. Ilyenkor azonban majd’ mindenki vállalja a hosszas sorbanállást, hiszen régi hagyomány a városban, hogy karácsonykor ebédre vagy vacsorára halászlé kerül az asztalra, fotó: k.l. Jakabszállási népfőiskolái előadások Pólót tervez a filmsztár Sharon Stone pólót tervezett, amelyet a Planet Hollywood étteremlánc üzleteiben árusítanak majd. A bevétel egy részéből hajléktalan felnőtteket és gyereke­ket kíván megsegíteni a világhírű színésznő. A leghosszabb szárítókötél Az ország történetének első világrekordjához segítette Kambodzsát egy nemzet­közi szappangyártó kon­szern. A Ünilever angol-hol­land cég és annak kambo­dzsai leányvállalata, a Che- ang Kheng 6,1 kilométer hosszú ruhaszárító kötelet feszített ki a Mekong folyó mentén. Az eddigi kötélre­kordot tavaly állította fel egy holland cég 5,2 kilomé­terrel. A 6,1 kilométer hosz- szúságú kötél kifeszítéséhez a Unilever 15 dolgozója 1631 cölöpöt vert a földbe. A kötélre 22 ezer lepedőt és hétezer pólót aggattak fel. Az új világrekord a Unile­ver reklámkampányának ré­sze és előreláthatólag beke­rül a Guinness Rekordok Könyvébe is. „Ezzel a re­korddal megváltoztatjuk Kambodzsa arculatát mind bel-, mind külföldön” - nyi­latkozta Pollyana Nether- sole, a Unilever szingapúri kirendeltségének vezetője. A Föld sorsa és a csillagok Francia és kanadai csillagá­szok frissen megjelentetett kutatási eredményei szerint a Föld sorsa valóban a csilla­gokban van megírva, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudomány „letette a fegyvert” az asztrológia előtt. A párizsi földfizikai in­tézet, illetve a torontói egye­tem két munkatársa megálla­pította: a Föld keringését be­folyásolhatja az, hogy a mé­lyen a földkéreg alatt zajló geofizikai folyamatok mi­lyen kölcsönhatásban van­nak az egész Naprendszer mozgásával. Kutatási ered­ményeiket a Nature című te­kintélyes tudományos szak- folyóiratban publikálták. A Föld keringésének sajátos­ságait, mint például a mágne­ses sarkok kialakulását, il­letve a tengely dölésszögé- nek változásait befolyásol­hatja a sarki jégmezők olva­dása, valamint az is, hogy az olvadás milyen változásokat idéz elő a földkéregben. Nincs karácsony zene nélkül Karácsony egyszerre a zene és a szeretet ünnepe. A leg­jobb zenészek ilyentájt jóté­konysági koncerteken hívják fel a figyelmet hátrányos helyzetben élő embertársa­ikra. Bob Geldof, a humani­tárius zenei események szer­vezésében eddig is aktív ír zenész gyűjtőakciójáról, va­lamint B. B. King bluesvete- rán ünnepi különműsoráról érkezett hír napjainkig. B. B. King karácsonyi koncertet adott a Vatikánban. Az ese­ményen több más, a könnyű műfajban már nevet szerzett előadó lépett fel: többek kö­zött az amerikai souléne- kesnő, Chaka Khan, vala­mint a francia sanzon király­nője, Mireille Mathieu. A koncert bevételét egyházi cé­lokra, templomok építésére fordítják. B.B. King két dal­lal j árult hozzá az ünnep han­gulatához: a Merry Christ­mas Baby-t és a Christmas Celebrationt énekelte. A múlt hét végi esemény csúcspontja az volt, amikor a blues királya átnyújtotta II. János Pál pápának Lucille nevű legendás gitárját. December 24., szerda t Napkelte: 7 óra 30 perckor Napnyugta: 15 óra 57 perckor Holdkelte: 1 óra 42 perckor Holdnyugta: 12 óra 55 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 310 cm (apad) volt. A Tisza Szolnoknál 62 cm (árad), Sze­gednél pedig 160 cm (apad) magas volt. Közlekedés A megye útjain a mai napon nem végeznek forgalomkorlá­tozással járó munkálatokat. Traffipax Ma délelőtt Solt lakott területén és Baján, csütörtök délelőtt Kecskeméten, Baján, pénteken délelőtt szintén Baján és Kis­kunfélegyházán számíthatnak a járművezetők radarellenőr­zésre. Lézeres sebességmérés lesz ma délelőtt Kecskeméten, a Halasi és a Ceglédi úton. Az első veszekedés- Na és mikor vesze­kedtek először a férjével, asszonyom? - kérdezi a válóperes tárgyaláson a bíró.- Hogy mikor? Amikor a férjem mindenáron rajta akart lenni az esküvői fényképen... Karácsonyi koncert a főszékesegyházban Szombaton délután 5 órai kez­dettel ingyenes karácsonyi koncertet rendeznek a kalocsai főszékesgyházban. Fellép a Fő­székesegyházi Kórus és a Gye­rekkórus, Fehérvári István és Leányfalusi Vilmos. Olvasóink figyelmébe! Felhívjuk tisztelt olvasóink fi­gyelmét, hogy a Petőfi Népe legközelebb december 27-én, szombaton jelenik meg. A szo­kásos heti tv-mellékletet is eb­ben a lapszámban találhatják meg. Ezt ajándékképpen adjuk olvasóinknak, hiszen ez a lap­számunk változatlan áron jele­nik meg. December 28-án, va­sárnap vehetik kézbe olvasóink a Vasárnapi Petőfi Népét. Hét­főn, 29-én a szokásoknak meg­felelően jelentkezünk. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 337,18 Francia frank 34,09 Japán jen (100) 155,89 Német márka 114,11 Olasz líra (1000) 116,37 Osztrák schilling 16,22 Svájci frank 141,28 USA-dollár 203,16 ECU 225,47 Mátójlholnapra I db Rába fix platós teherautó eladó. Tel.: 76/449-354, 448-782 II éves Wartburg sürgősen eladó. Érd.: 79/344-338 telefonon. 1500-as Lada 4 éves, 5 sebességes, újszerű állapotban, 650.000 Ft-ért eladó. Tel.: 78/441-503 40 db körbála szalma eladó. Tel.: 79/351-801 Dalmatakölykök eladók. Tel.: 78/312-925 A jakabszállási önkormányzat jövőre is folytatja az oly nép­szerű népfőiskolái előadás-so­rozatot. Áz új esztendőben első alkalommal január 5-én, hétfőn délután öt órára várják az ér­deklődőket a helyi művelődési házban. Ekkor Regéczi Nagy László dandártábornok ötven­hatról beszél. Egy hét múlva a Ma mindenki igyekszik a családi fészek melegében együtt lenni, egymást megajándékozni, kö­zösen elfogyasztani az ünnepi vacsorát. De sokan vannak olya­nok, akiknek nincs hozzátarto­zójuk, vagy távol vannak. Az egyedül maradt keceli emberek­nek rendeznek ma magányosok 44 éves, 160/50, fiatalosan csinos hölgy a szilveszter kellemes eltölté­sének reményében társat keres jó megjelenésű úr személyében, tartós kapcsolatot is kialakítana. Fényké­pes levelek előnyben "Szilveszteri randevú" jeligére, Baja, Árpád tér 6. FIAT Ducato 2.5D, 9 szem., 88. évj. eladó. 77/424-453. Ford Fiesta 94. 09-es 1,1 B kát. lég­zsák, szervizkönyv, 40 E km, friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet: 76/429-009-es telefonon. LADA-t, Samarát vennék. 30/355- 210. Don-kanyari események kerül­nek terítékre, majd Arany János lírája. De lesznek a mezőgazda- sági termeléssel összefüggő témájú előadások éppúgy, mint az egészségüggyel kapcsolato­sak. A záró rendezvény majd február 13-án lesz. Ekkor adják át ünnepélyes keretek között a népfőiskolái okleveleket. bibliás karácsonyi szentestét a Szentcsalád Plébánián. A prog­ramra előzetesen jelentkezhet­tek az érdeklődők, akik most is szép szám számmal vannak épp­úgy, mint a korábbi években. Okét várják este fél hattól. Lesz szenteste ünneplés, vacsora, be­szélgetés és éjféli mise. Lada 1200 86. évj. eladó. 77/425- 664. Lada Samara 93-as évj., 1.3-as tu­lajdonostól eladó. 76/343-266. MTZ 550 nagyon jó állapotú eladó vagy 80-as csere érdekel. 77/451- 886. MTZ 82-es, piros, 550 üó. eladó. Tel.: 06-30/460-776 Maruti 800-as friss műszakival el­adó, 91-es évjárat. Érd.: 06-20/434- 364. Platós UAZ eladó. Tel.: 78/451-715 Két Lotti Az 52. heti Két Lotti 33-ból 3- at játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 89 749 126 Ft tovább halmozódik. A 3 talála- tosok nettó nyereménye: 18 619 forint, a 2 találatosoké: 350 forint. A Két Lotti nyerőszámai: 37, 39, 41 és 6, 24, 26. Az adóbevételekből jut útépítésekre A soltvadkerti képviselő-testü­let a legutóbbi ülésen döntött a gépjárműadó felemeléséről is. A jövő évtől 550 forint lesz a 100 kilogrammonkénti díjtétel, ami eddig 500 volt. A befolyt összeget kizárólag útépítésekre, -korszerűsítésekre fordítják. Mercedes pófos szerelvények (6+8), 1988-as évj. 1638: 1989-esévj. 1633 tip. eladók. Tel.: 30/531-819 Mitsubishi busz 2,5D friss műszaki­val eladó. Tel.: 78/481-114 Multikar billenő platós tgk. eladó. Szgk.-csere érdekel. 77/452-151. Nissan Patrol 2.8TD GR hosszú, fe­kete színű, 1993-as évj., Mo.-on vá­sárolt, szervizkönyves eladó. Tel.: 30/531-819 Niva 1993-as, nagyon jó állapotban, 850 E Ft; 1988-as 550 E Ft-ért eladó. Tel.: 06-30/436-405 Német juhász kiskutyák törzskönyv­vel eladók. Érdeklődni lehet: 77/426- 011-es telefonon. Palota kiskutyák és perzsamacskák eladók. Érdeklődni lehet: 06-30/679- 071-es telefonon. Presszóberendezés: bárpult, bár­szekrény. asztalok, fotelok, hűtők, bi­liárdasztal eladó. 77/421-561. Rottweiler kölyökkutyák eladók. 76/378-077. Rába Steiger 250-es erőgép jó álla­potban eladó. Érdeklődni lehet: 06- 30/686-344-es telefonon. Szántóföldet vásárolnék Mélykúton és környékén. Érdeklődni lehet: 77/460-418-as telefonon. Trabant eredeti újszerű állapotban eladó. 76/410-140. VW Golf 1,6D 1981 -es, 2 év műsza­kival, kp. zárral, eredeti állapotban eladó. Irányár: 310 E Ft. Érd.: 78/412-715. VW Passat 1.6TD 87. évj. eladó. 77/495-169. VW Transporter 1.6TD 88. évj., zárt, 6 szem., vizsg. eladó. Tel.: 76/351- 424, 20/578-512, 76/351-543 Magányosok bibliás estje

Next

/
Oldalképek
Tartalom