Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-03 / 282. szám

6. oldal Gazdasági Tükör 1997. december 3., szerda Közmunka 30 ezer munkanélkülinek Halmos Csaba az állástalanok számáról, a foglalkoztatás új programjairól Az idén némileg csökkent a munkanélküliek tábora. Ebben a gazdaság élénkülése mellett részük volt azoknak a közmunka­programoknak is, amelyek sok utcára került embernek biztosí­tottak tisztes jövedelmet nyújtó elfoglaltságot. Halmos Csabá­val, a Közmunkatanács elnökével az idei eredményekről és 1998 kilátásairól beszélgettünk.- Kezdjük a forintokkal: meny­nyit ad a költségvetés 1998-ra, és azt mire lehet illetve mire kell fordítani a munkanélküli­ségtől sújtott hazai helyzetben ?- Várhatóan 5,7 milliárd fo­rintot kapunk, az ez évihez ké­pest ez ugrásszerű, 42 százalé­kos növekedés. Ezt nem saját „önkényes” belátásunk alapján fogjuk a munkahelyek bővíté­sére fordítani. Nemrégen tettük közzé a felhívást, amelyben megjelöltük a pályázati célcso­portokat. Pályázhatnak a mi­nisztériumok háttérintézmé­nyei, a megyei területfejlesztési tanácsok, a települési önkor­mányzatok és azok társulásai. A minisztériumokhoz hasonló rendszerben pályázhatnak az Országos Cigánykisebbségi Önkormányzat intézményei is. Statisztikai senki földje- Ön szerint mennyi munkanél­küli van ma Magyarországon? Igen sokféle szám van forga­lomban, óriási különbségekkel. Vannak kutatók, akik egymillió­ról beszélnek, a hivatalos kor­mányzati adatok viszont fél­milliónál kisebb számokat kö­zölnek.- Az eltérésnek az az oka, hogy kétfajta hivatalos számí­tás készül. Az egyik a reprezen­tatív felmérés alapján a nem­zetközi módszerek szerint, ez a KSH adata: 8,1-8,3 százalékos munkanélküliség. A másik az Országos Munkaügyi Módszer­tani Központ statisztikája, amely a munkanélküliek re­gisztrációja alapján mér, tehát mindenki, aki bekerül a köz­pont nyilvántartásába és nem tudnak neki munkahelyet bizto­sítani, az munkanélkülinek számít: ez az adat 10-10,5 szá­zalék között mozog. A KSH szerint 350 ezer, a regisztráció alapján kb. 450 ezer munkanél­küli van jelenleg.- A szakmai és politikai köz­tudatban azonban az él, hogy félmilliónál jóval nagyobb a munkanélküliek tábora.- Mert a statisztikák nem tar­talmazzák azokat a munkanél­külieket, akik még nem kerül­tek a regisztrációba, de már ténylegesen munkanélküliek, illetve azokat sem, akik már ki­kerültek a regisztrációból, de még nincs munkájuk. Becslé­sek szerint a nyilvántartás „senki földjén” levők száma - már hosszabb ideje - 80 ezer körül mozog. Erdei munkahelyek- Közülük hány embernek tud­nak adni munkát jövőre az 5,7 milliárd forintból ?- Mintegy 30 ezer embernek tudunk munkát adni, átlagosan 6-8 hónapos időtartamra. Két­harmaduk vesz részt az általá­nos közmunkaprogramokban - például árvízvédelemben, köz­útfenntartásban, iparipark-elő- készítésben, szociális munkák­ban -, egyharmaduk pedig az erdősítési programban. Újdonság, hogy született egy hároméves kormányprogram: „Az erdő mint munkahely”. Ez olyan központi erdősítési fel­adatsort tartalmaz, amely egy­idejűleg szolgál több szép és fontos célt. Javítja a vidéki lakosság fog­lalkoztatását, éppen ott, ahol a legreménytelenebb helyzetben él a lakosság. Összhangban a Nemzeti Agrárprogrammal, se­gíti nemzeti kötelezettségválla­lásaink teljesítését is, hiszen az Európai Ünióhoz való csatla­kozás esetén bizonyos mennyi­ségű termőterületet ki kell vonni a művelésből, és ezeket telepítésekkel hasznosítják. Mindezen túl az erdősítési program végrehajtásával szá­mos környezetvédelmi és e- gyéb közérdekű feladat megol­dását is előmozdíthatjuk. A kormány 1998-99-re és 2000-re vállalta a kivitelezés­hez szükséges anyagi források biztosítását: ez idő alatt 16 mil­liárd forintot juttat erődítésre. Ez az egyetlen program 40 ezer embernek biztosít munkát: jö­vőre 10 ezernek, utána évi 15- 15 ezernek. Méghozzá folya­matosan, hiszen az erdőtelepí­tés szezonális munka, amely februártól november-decembe­rig tart. Egy másik új eleme a köz­munkáknak: a cigányság hely­zetének javítását szolgáló kor­mányprogram részeként jövőre pályázni lehet majd a felszámo­lásra rég megérett telepek ki­váltását szolgáló infrastrukturá­lis munkákra. Hova áramlik a pénz?- A tapasztalatok szerint a pénz, a tőke, a technika első­sorban az ország nyugati felébe áramlik. Most, a foglalkoztatás bővítésére hivatott pénzek sorsa is ez?- Nem, hiszen az idei négy- milliárd forintos keret több mint 80 százaléka az ország ke­leti régióinak, Szabolcsnak, Hajdú-Bihamak, Békésnek, Nógrádnak és Borsodnak jutott. Hozzáteszem: közmunkákra a nyugati megyékben a munka­ügyi központok nagyon nehe­zen tudták összetoborozni a szükséges létszámot, ezért bi­zonyos forrásokat átcsoportosí­tottunk a keleti részekre. Ugyanakkor nem feledkezhe­tünk el azokról a zalai, tolnai, vasi kistelepülésekről, ahol sokkal súlyosabb nehézségek­kel küzdenek az emberek, mint általában Nyugat-Magyaror- szágon. Ezekben nagy a mun­kanélküliség, s infrastruktúra hiányában a működőtőke sem megy oda.-Az ilyen és hasonló hely­zetben levő kistelepülések hát­rányából valamennyit le tudnak önök dolgozni?- Valóban ez a fő kérdés. A Közmunka Tanács munkájának kezdetekor jómagam is attól tartottam, hogy a pénz döntő részét elviszik a nagy országos ágazati valamint területfejlesz­tési programok. Nem ínségmunka Most, az idei számok ismereté­ben örömmel mondhatom: a pénz jelentős részét, 40 száza­lékát a települések önkormány­zatai kapták, s a közmunka­programokba 1340 település kapcsolódott be.- Minimálbérért?-Egyáltalán nem! Mindenki ugyanolyan átlagbért kap, mint az adott szakmában hasonló képzettséggel rendelkező többi Halmos Csaba fotó: feb dolgozó. Más szóval a megyei átlagbért fizetjük. Mivel a pá­lyázatban szigorú teljesítmény­követelményeket írunk elő a közmunkaprogramokról, és e- zeket ellenőrizzük is, tartjuk magunkat ahhoz a piaci elvhez, hogy a bérnek a teljesítmény­hez kell igazodnia.- Tehát nem éhbérért végzett közmunkáról van szó?- Egyáltalán nem. Akik erre gondolnak, a múltbeli tapaszta­latok alapján összekeverik a közmunkát az ínségmunkával. A Közmunka Tanács már a kezdet kezdetén megfogal­mazta, hogy a közmunka nem egyenlő mondjuk a kubikos­munkával, a közmunkások bére pedig nem egyenlő a minimál­bérrel. Az idén például a legsikere­sebbek az úgynevezett szociális programok voltak, amelyekben döntően közép- és felsőfokú végzettségűek vettek részt. Esetleg több diplomával is ren­delkező emberek, agrár-, kohó­vagy éppen villamosmérnökök. S miután az igényeknek megfe­lelő szakmai továbbképzésben részesültek, avatott szociális munkásként látnak el nagyon fontos feladatokat.- Ön .szerint örülnünk' kel­lene, hogy mondjuk a kohómér­nök árkot ás?-De hát nem azt mondtam, hogy a kohómémök árkot ás, hanem hogy - megfelelő szak­mai tanfolyammal a háta mö- • gött - olyan feladatokat old meg, amilyenekre éppen szük­ség van. Persze a lényeg az, hogy dolgozik. Társadalmi megítélés- A munkaerőpiac feszültségei miatt sohasem lesz olyan ideá­lis állapot, hogy mindenki a végzettségének megfelelő he­lyen dolgozhat. Az sem titok ugyanakkor, hogy a közmun­kák zöme segéd- és betanított munka.- Ön szerint van nálunk tár­sadalmi presztízse, becsülete a közmunkának?- Sok levelet kapunk, s rend­szeresen fölkeressük a munka­helyeket is. Tapasztalataink szerint eltűnőben van a megkü­lönböztetés munka és köz­munka között. Inkább az érzé­kelhető, hogy sokan az állásta- lanságot tartják valamiféle ta- kargatnivaló, szégyenletes do­lognak - akkor is, ha önhibáju­kon kívül kerültek a munkanél­küliek táborába. A nyugati or­szágok többségében, ahol hosszabb ideje természetes, in­tézményesült jelenség a mun­kanélküliség, ez a fajta megíté­lés már régen a múlté. Vannak persze - nem is kis számban - olyanok, akik a köz­vetítés során kijelentik: nem hajlandók közmunkaprogram keretében dolgozni. Az érem másik oldala vi­szont: számos önkormányzat­tól, polgármestertől kaptam olyan jelzést, hogy egyértel­műen csökken a bűnözés azo­kon a településeken, ahol az emberek kisebb-nagyobb számban elfoglaltságot találtak a közmunkaprogramok valame­lyikében. G. L. Megkapta Diósgyőr a kétmilliárdos kormánygaranciát Megérkezett kedden a Diós­győri Acélművek (DAM) Rt. igazgatóságához az a kor­mány által megítélt kétmilli­árd forint értékű hitelfelvételi kezességvállalás, amelyet na­pok óta vártak. Németh József, a társaság új vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a diósgyőri nagy­üzemben napok óta kritikus a helyzet, a hitelezők ugyanis olyanannyira szorongatták a gyárat, hogy már az energiael­látás, és folyamatos működtetés is veszélybe került, a kohót ta­valy év végén kiváltó elektro- kemence táplásához, hulladék­vas vásárlásához sem volt már elegendő pénz a kasszában. Az igazgatóság keddi ülésén az öt A Swedish Match gyufagyárat vett A svéd Swedish Match Group B.V. egy hollandiai leányválla­lata útján 2,35 millió dollárért megvette a Plam-Bulgarski Kibrit bolgár gyufagyár 55 szá­zalékát. Ez részvényenként '>■ 72 dollár - jelentette a BTA ügynökség. A svéd gyufa­gyártó csoport a vételár felét ' ■ szpénzben, a másik felét pe- dig ZUNK és/vagy Brady-köt- vcnyekben kell, hogy kiegyen­lítse 45 napon belül. Az új tulajdonos vállalta, hogy 1,9 millió dollárt ruház be a termékminőség javítása és a munkahelyek megőrzése vé­gett. A Plam-Bolgarski Kibrit biztonsági gyufák és petárdák gyártója és exportálója. Tavaly 473 millió leva bevétele volt. A Swedish Match éves forgalma 1 milliárd dollár körül van. ajánlatot tevő bank közül a CIB Bankot kérte fel a hitel folyósí­tására. A pénzintézet ígérete szerint a kezességvállalás alá­írását követően legkésőbb csü­törtök délelőtt megkapja a vál­lalat a kétmilliárd forintot. Né­meth József kijelentette: még azon a napon a legnagyobb hi­telezőnek, az EMASZ Rt.-nek (amelynél több, mint egymilli- árd forint kifizetetlen áram­számlájuk van) elsőként átutal­nak 666 millió forintot. Azért éppen ennyit, mert ezzel a tör­lesztéssel kilencven napról hat­van nap alá csökken adósságuk. A szintén sorban álló MÓL Rt. a pénzből 270 millió forintot kap, míg a tb-önkormányzatok- nak 380 millió forintot fizetnek ki az összegből. A fennmaradó Várhatóan januárban kerül a par­lament elé a magyar kockázati- tőke-törvény tervezete. Ez sza­bályozza majd a kockázati tőke- társaságok működését hazánk­ban - mondta Székács Anna mi­niszteri biztos kedden Budapes­ten. Az állam szerepe a részt­vevő - kockázati - tőkével tör­ténő innováció finanszírozá­sában címmel rendezett magyar­német szakértői konferencia szünetében tartott sajtótájékoz­tatón. A pénzügyminisztériumi szakértő közölte: hazánkban mintegy 100 milliárd forint érté­kűre tehető a kockázati tőke nagysága. Ebből az összegből mintegy kétharmadot fektettek be ténylegesen. A kockázati tőke Magyarországon elsősorban külföldi eredetű, 90 százalékban a külföldiek finanszírozzák az ilyen jellegű befektetéseket. El­alig hétszáz millió forintból pe­dig alapanyagot vásárolni. A nagy kérdés most az, hogy a hulladékvas-forgalmazóknak van-e jelenleg elegendő meny- nyiségű acélművi alapanyaguk. Amennyiben nincs, úgy impor­tálni kell, hogy teljesítse előírt tervét a DAM, ez pedig tovább növelné a diósgyőri kohászat idei amúgy is jelentős veszte­ségét. Az ÁPV Rt.-nél december 3- án bontják a DAM zártkörű magánosítására kiírt újabb ten­dert, amely a két sikertelen pá­lyázat után immár a harmadik. Diósgyőrben remélik, hogy végre egy olyan tulajdonos nyeri a pályázatot, aki hosszú távon képes működtetni a cé­get. hangzott: a magyar állam sze­repe e folyamatban jelenleg még nem nagyarányú. Ezen szeret­nének változtatni a német ta­pasztalatok igénybevételével. Az azonban szakmai viták során dől el, hogy kaphatnak-e az ilyen társaságok befektetői adóked­vezményt és ha igen, mekkorát. A német szakértők azt hangsú­lyozták, hogy az innovációs fo­lyamat gyorsítása érdekében fel­tétlenül növelni kell a kockázati tőke szerepét, s külön kiemelték az állami szerepvállalás fontos­ságát. Hazájukban, mint rámu­tattak, az állami szerepvállalás növelése megháromszorozta a kockázatitőke-befektetéseket a kisebb innovatív vállalkozások­ban. Jelenleg a német kockázati tőke 40 százaléka ezen a terüle­ten működik, szemben a világ 6 százalékos átlagával. A magyar kockázati tőke ok ★ ★ ★ ★ ★ H-MODELL Ez jó jel! * ........... ................................................... o k ★ ★ ★ ★ ★ ■MODELL v Ha olyan kereskedésben vásárolja használt gépkocsiját, amelyen ezt a védjegyet látja, biztos lehet benne, hogy garantáltan kifogástalan, ellenőrzött, szabványos minőségű autóhoz jut! Ugyanis az OK H-MODELL kereskedések az Opel által kidolgozott, támogatott és felügyelt, egész Európára kiterjedő értékesítési hálózat részei, amelynek keretében egy rendkívül szigorú átvizsgálási és garan­ciális rendszer keretében kerülnek értékesítésre a használt gépjár­művek. A pontos részletekről figyelje további hirdetéseinket! Ha OK H-Modell kereskedésben vásárol gépkocsit, az többek között a következő előnyökkel jár Önnek: több mint 100 pontot érintő átvizsgálási bizonyítvány, kilométer tel­jesítmény igazolás, 12 hónap garancia és európai Assistance, az új autókra vonatkozóval azonos finanszírozási rendszer az Opel Banktól, cserelehetőség. http://www.opel.hu I321-OPEL S3 321-6735 INFO |

Next

/
Oldalképek
Tartalom