Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

r a Év végi akciónk idejére nyitva tartásunkat meghosszabbítottuk: H-P: 8-18; Szo-Vas: 8.30-13.00 óráig. 40362 b FORD HOVÁNY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Rendőrségi razzia az éjszakában Több gépkocsit is ellenőriztek a rendőrök a razzia során. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Szerdán éjszaka Kecskemé­ten és környékén átfogó rend­őrségi razziát tartottak. En­nek eredményeként huszonhá­rom esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást tiltott kéjelgésért, s kilencvennégy­szer bírságoltak, hatvanegy- ezer forint értékben. Az akció hat órája alatt 157 személyt és 61 gépjárművet ellenőriz­tek. A húsz egyenruhás és tíz civil nyomozó alkotta csapat a város bűnügyileg fertőzött pontjait, a szórakozóhelyeket, valamint a külföldieknek szál­lást adó hoteleket ellenőrizte. Sikerült egy körözött férfit el­fogniuk, valamint rendőrkézre került egy cipőtolvaj is. Elő­állítottak tizenöt útszéli, szol­gáltatásait kéjesen áruba bo­csátó hölgyet és öt férfiút. Utóbbiak közül az egyik a nála lévő rádiótelefon eredeté­ről nem tudott számot adni. A közúti ellenőrzések során ta­láltak egy feltehetően lopott, külföldről származó autót is, amely hamis hatósági jelzé­sekkel közlekedett. Vezetője, egy kecskeméti illetőségű fia­talember szintén a rendőrség fogdáján töltötte az éjszakát. A további részletekről a 3. ol­dalon számolunk be. Csongrád és Békés félvállról kezeli a Homokhátság ügyét? A Dél-Alföldi Regionális Fej­lesztési Tanács - amelyet Bács- Kiskun, Békés és Csongrád megyék területfejlesztési taná­csai hoztak létre - legutóbb Kecskeméten tartott ülésén nem állt ki teljes mellszéles­séggel a Homokhátság vízután­pótlásának ügye mellett. Nem sikerült ugyanis a regionális ta­nács álláspontjává tenni azt a Bács-Kiskun megyei indít­Tegnap a Fővárosi Bíróságon megkezdődött Tocsik Márta és nyolc társa büntető ügyének első fokú tárgyalása. A 804 milliós sikerdíj miatt perbefogott jo­gásznőt és Liszkai Pétert, az APV Rt. volt vezetőjogtanácso- sát különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, valamint ma­gánokirat-hamisítás vétségével vádolja a Fővárosi Főügyészség. Az ügy további szereplői közül Szokai Imre, a privatizációs szervezet volt elnöke, Lascsik Attila volt vezérigazgató, to­vábbá Bessenyei Zoltán és Spa­ványt, hogy a vízszintsüllye- déssel sújtott Homokhátság ke­rüljön az ország kiemelt térsé­gei közé. A javaslat néhány Békés és Csongrád megyei küldött szavazatán bukott meg, valamint azon, hogy az Orszá­gos Területfejlesztési Központ regionális igazgatója, Schweri­ner János is tartózkodott a dön­téshozatalnál. Emiatt dr. Ba­logh László, aki egyaránt el­nyol József, az ÁPV Rt. igazga­tóságának volt tagjai ellen külö­nösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétsége a vád. 'Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő, vala­mint Vitos Zoltán és Budai György üzletemberek ellen be­folyással való üzérkedés vétsége miatt emeltek vádat. Az első tár­gyalási napon a Fővárosi Bíró­ság az ügyészi vádbeszéd el­hangzása után Liszkai Péter ki­hallgatását kezdte meg. A vád­lottak valamennyien ártatlannak tartják magukat. nöke a megyei közgyűlésnek és a területfejlesztési tanácsnak, levélben emelt szót a Békés és a Csongrád megyei elnöknél, valamint dr. Szegvári Péternél, az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatójánál. Ki­fejtve, hogy a DARFT feladata a térségi programok felkaro­lása, s ha nem ez történik, ak­kor kételyek támadhatnak a tagság szükségessége felől. Pisztollyal fenyegetőzött Tegnap Kecskeméten, a Szent István körúton kisebb riadalmat keltett az a pesti kamionos, aki németországi áruját akarta lepa- koltatni. Hogy a targoncást meg­sürgesse, oldalán függő piszto­lyát mutatta meg neki, hozzá­téve, lelövi, ha nem veszi az ő áruját előre. Ferenczi László, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta: géppisztolyos rend­őrök mentek ki a helyszínre, de fegyverhasználat nem történt. A férfi pisztolyát elvették, ellene szabálysértési eljárás indult. Bíróság előtt a Tocsik-ügy Minőségi bérezés a közoktatásban? Meg kell teremteni a közokta­tásban dolgozó pedagógusok minőségi bérezésének feltéte­leit. Ezért a tárca a felsőokta­táshoz hasonlóan a közalkal­mazotti bértábla „megkerülé­sét” tűzte ki célul, melynek egyik eszköze lesz a minőségi bérpótlék bevezetése. Ezt Ma­gyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter mondta el az Őszi Közoktatási Na­pok a Józsefvárosban elneve­zésű szakmai tanácskozás el­ső napján, a Vörösmarty Mi­hály Gimnáziumban szerdán. Hozzátette: a minőségi bér­pótlékra vonatkozó javaslat a közoktatási törvénybe kerülne be, amelynek módosításáról két hét múlva szavaz az Or­szággyűlés. (Folytatás az 5. oldalon) Kommentár a 2. oldalon. Újabb kertészetis elutasítás a főiskolai egyesülésre Történelmi lehetőség úszhat el Kecskeméten Továbbra is veszélyben van a kecskeméti főiskolák egyesü­lésére a világbanki és állami forrásból megítélt 3,5 milliárd forint jelentős része. A Kerté­szeti Egyetem és annak kecs­keméti főiskolai kara ugyanis még mindig elutasítja a hírős városban tervezett főiskolai egyesülésben való részvételt. Dr. Dinya László, a Művelő­dési és Közoktatási Miniszté­rium helyettes államtitkára a tegnapi - helyenként igen éles hangú - megbeszélésen nem hagyott kétséget afelől, hogy a Kertészeti Egyetemnek a kecs­keméti kertészeti főiskolai kar­ral együtt nincs esélye a buda­pesti integrációban való részvé­telre. A törvény szerint csak a területi integrációt támogatják. A Kecskeméten tartott egyezte­tésen - ahol jelen volt dr. Sass Pál, a Kertészeti Egyetem rek­tora is - nem közeledtek az ál­láspontok. A kertészetisek ki kívánják várni 1999. január 1- jét, amikortól a parlament - várhatóan - kötelezi a kerté­szeti főiskolát a kecskeméti in­tegrációba való belépésre. Dinya László elmondta: amennyiben a kertészeti főis­kola most nem vesz részt a kecskeméti egyesülésben, úgy a 3,5 milliárd forintnak csak a tö­redékét kapja meg a város, és nem valószínű, hogy valaha is ilyen összeghez juthat. Az ombudsman félreérti a megyei közgyűlést? Gönczöl Katalin, az állampol­gárijogok országgyűlési biztosa levelet írt dr. Balogh Lászlónak, a Bács-Kiskun megyei közgyű­lés elnökének, amelyben ismé­telten kifogásolja a megyei ön- kormányzatnak a hivatásos ne­velőszülői munkaviszony meg­szüntetésével kapcsolatos dön­tését. Megjegyzi, hogy augusz­tus 19-én kelt ajánlására nem érkezett válasz, noha a válasz­adásra vonatkozó határidőt tör­vény szabályozza. Az ombuds­man kifejti, hogy szerinte a megyei önkormányzatnak az országban egyedülálló módon meghozott döntése alkotmányos visszásságot alapoz meg, ezért kéri, hogy a megyei közgyűlés a döntést vizsgálja felül. A közgyűlés szerdai ülésén dr. Adám Pál alelnök tájékoz­tatta a dolgok állásáról a kép­viselőket, mivel dr. Balogh László megbízásából ő foglal­kozik az üggyel. Kifejtette, hogy szerinte Gönczöl Kata­lint félretájékoztatták. A megyei gyermekvédelemmel kapcsola­tos információk egyeztetése egy levélváltással most folyik, ami után az ügy - várhatóan - meg­nyugtatóan rendeződik majd. Változnak az adójogszabályok Jövőre - csakúgy mint minden évben - változnak az adójog- szabályok. Másként történik majd például az ingatlan-érté­kesítésből eredő jövedelem adóztatása. De emellett arról is olvashatnak, hogyan alakul majd jövőre az adókedvezmé­nyek rendszere. A témával kap­csolatos, másfél oldalas össze­állításunkat lapunk 6. és 7. ol­dalán találják. Gyorshírek 1---------------1 1 1 400 éves rend A piarista rend alapításának | I 400 éves jubileumát ünnepel­I I ték meg tegnap Kecskeméten. Reggel a piarista templomban I I tartott misét Karl-Josef Rau- bér apostoli nuncius celeb- rálta. A mise után az Erdei 1 Ferenc Művelődési Központ­ban rendeztek ünnepi műsort. | I Felmentett főtitkár A Magyar Labdarúgó-szövet­ség elnöksége csütörtökön rendkívüli ülést tartott. Elő­ször Csank János szövetségi kapitánynak a világbajnoki Í selejtező mérkőzéseiről készí­tett jelentését vitatta meg, amelyhez a kapitány szóbeli ! kiegészítést is fűzött. A testü­let Csank János jövő év köze­péig tartó szerződését nem I bontotta fel. Felmentette vi­szont tisztségéből Czékus La­li jós főtitkárt. Czékus az új el- 1 nökség kinevezéséig ügyve­zető főtitkárként látja el fel­ül adatait. I § Az Alitalia eladja Malév-részvényeit Az Alitalia olasz légitár­I saság eladja a tulajdonában lévő Malév- részvénycsoma­got. „A verseny nyitott, vár- í juk a jelentkezőket” - közöl - i ték csütörtökön az MTI ér­deklődésére az olasz légitár- | saság illetékesei. Az MTI I kérdésére az Alitaliánál nem kívánták kommentálni azt, | hogy a magyar fél már hóna- I pókkal ezelőtt bejelentette a I részvények visszavásárlási szándékát. Halálra kínozták a foglyokat | I Halálra kínozták, vagy a cellá­jában megölték a többségét I annak a több mint hatszáz sze­mélynek, aki tavaly tűnt el Srí | Lanka északi részén - jelen-1 tette ki az Amnesty Internatio- I nal emberi jogi szervezet. Társadalmi szervezetek vezetői látogattak tegnap az Alföldi Kiképző Központ szabad- szállási laktanyájába. A vendégek tájékoztatót hallgattak meg a tárca előtt álló fő feladatok­ról, a NATO-csatlakozás helyzetéről és a kiképzés új rendszeréről. Ezt követően körbejárták a laktanyát, és egy technikai bemutatón vettek részt. fotó? galambos Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom