Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-05 / 258. szám

Olvasói családunk Negyvenöt éves házasok Kettős ünnephez küldött képet Ágasegyházáról ifjú Ka­tona Ferenc és családja. Édesanyja, Katona Ferencné a kö­zelmúltban ünnepelte 70. születésnapját. A közeljövőben újabb ünnephez készülődik a család, mégpedig a szülők házasságkötésének 45. évfordulóját köszöntik majd. Mind­két esemény alkalmából köszönti őket 3 fiuk, 3 menyük, 6 unokájuk és 1 dédunokájuk, és kívánnak nekik sok erőt és egészséget. A régi szép időkben Olasz Antal és felesége az idén ünnepli 25. házassági évfordulóját Kunszentmiklóson. Gyermekeik szeretettel gratulálnak ezzel az 1970-ben készült fotóval, emlékeze­tükbe idézve a régi szép időket. Vörös rózsák a jegyeseknek Kanizsai Mónika és Puskás Edvin elhatározása, hogy életüket együtt töltsék el, komoly döntés volt. Kapcsolatu­kat jegyességgel pecsételték meg, eljegyzésükhöz szívből gratulálnak a szerető szülők, testvéreik, keresztszüleik, nagyszüleik és a rokonság. A dunaegyházi Petőfi Sándor Nyugdíjasklub Szlovák Szervezete tizenhét éve működik, 160 taggal, jelenlegi vezetője Tóth Imre. Céljuk a szlovák nemzetiségi hagyomá­nyok megőrzése. A klub tagjaiból kórus alakult, akik rendszeresen részt vesznek a község rendezvényein. Képünk a nyugdíjasklub énekkarának tagjait ábrázolja. Harminckét együtt töltött év Három kakas meg egy tyúk... A mátételki nyugdíjasklub tagjai hétfőnkén összejönnek egy kis diskurálásra. Ilyenkor a bográcsba is kerül ez-az. A címben szereplő szárnyasok bánták igazán a vacsorát, ami még jobb ízű, ha az ember jó társaságban fogyasztja el. kép és szöveg: berki erika Az első szülinap Vanda a legfiatalabb kecskeméti polgárok közé tartozik. Első életévét töl­tötte októberben. Ebből a rendkívüli alkalomból szép, gondtalan, egészsé­ges, hosszú életet és sok boldogságot kíván neki Horváth papi, Horváth na­gyi és a keresztszülők, Tibcsi és Moncsi. A legszebb születésnap Soós Anetta szeptem­berben töltötte be 18. szü­letésnapját. Kicsit meg­késve, de sok boldogságot, hosszú boldog életet és si­kerekben gazdag évet kí­vánnak neki szülei, test­vére, mami, papa, dédike, Ádám és a keresztszülők. A közös éneklés ifjan tart Az oldalt szerkeszti: Sz. Miklós Magda Baksa Rajmundot második születésnapja alkalmából kö­szönti nagymamája, Bús Mihályné, aki a születésnapi jókíván­ságok mellett elmondta, hogy a család szeme fénye mennyi örömet hozott az ő életébe. Balázs Erzsébet és Antóni András - szüléink - október­ben ünnepelték 32. házassági évfordulójukat. Ezúton szeret­nénk nekik sok boldogságot, jó egészséget és még sok-sok együtt töltött évet kívánni: lányuk, vejük, fiuk, menyük és há­rom unokájuk. A képet lányuk, Szvetnyik Gábomé küldte be Imrehegyről. Ismét kaptunk egy fotó nél­küli üzenetet, amelyet ugyan­olyan szívesen továbbítunk az ünnepeiteknek, mint a fény­képeseket. Tehát az üzenet: „Szedmák József és Bránya Anita 12 évvel ezelőtt, no­vember 7-én kötöttek házas­ságot. Ebből az alkalomból szívből köszönti őket két lá­nyuk, Franciska és Lívia, és két szomszédjuk.” Sok boldogságot, kisuriokám!

Next

/
Oldalképek
Tartalom