Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-18 / 269. szám

1997. november 18., kedd 13. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Polgármesteri látogatás a Graboplastban Kecskemétnek kell a színvonalas ipar! A győri gyár műpadló-gyártósoránál a kecskeméti vendé­gek, valamint (középen) Jancsó Péter elnök-vezérigazgató. Mint arról a Petőfi Népe már több ízben hírt adott, a győri székhelyű, lakásbelső termék­körben érdekelt Graboplast Részvénytársaság megvásá­rolta a Kecskeméti Parketta- gyárat. A tulajdonosváltás ide­jén, júliusban Katona László polgármester fogadta a Gra­boplast elnök-vezérigazgató­ját, Jancsó Pétert. A viszontlá- togatásnak a napokban jött el az ideje. Katona László Jancsó Péter meghívására ellátogatott Győrbe, ahol részletes tájékoz­tatót hallhatott a cég stratégiai elképzeléseiről, illetve az idő­közben Graboparkett Kft. névre keresztelt kecskeméti üzem fejlesztéséről. A pol­gármester a cégvezetővel foly­tatott eszmecseréje után meg­tekintette a győri gyárat, majd nyilatkozott lapunknak.- Eddig csak a szakembe­rek híreiből ismertem a Grabo­plast Rt.-t. A cégről kialakult elismerő véleményemet csak megerősítette ez a mostani lá­togatás. Jancsó úr kimentő tá­jékoztatást adott a tervekről, hosszú távú fejlesztési elkép­zelésekről, a kiterjedt nemzet­közi kapcsolatokról. Úgy gon­dolom, hogy a Graboplastnál felhalmozott szakmai tapaszta­lat, legyen szó bár kutatásról, gyártásról, technikáról vagy technológiáról, olyan értékes szellemi tőke, ami ha megjele­nik a kecskeméti parkettagyár működésében, biztosan lökés­szerű fejlődést ad majd az üzemnek. Nagyon bízom ab­ban, hogy a Graboparkett jól il­leszkedik majd a cégcsoport működésébe, hisz az azt je­lenti, hogy a kecskeméti gyár­ban értékteremtő ipari kultúra Jelenik meg. Mint a város pol­gármestere pedig nagyon op­timista vagyok, hogy a parket­tagyár - a fejlesztések, felújí­tások, termelési elképzelések megvalósulásával - foglalkoz­tatási szempontból is példaér­tékűvé válik. Örömmel hallottam, hogy a gyártási elképzelések mellett egy kereskedelmi szempont­ból is figyelemreméltó terv született, ami arról szól, hogy a Graboplast komoly raktár- készletű, a lakásbelső termék­kör gyártmányait kínáló áru­házát kíván nyitni a kecske­méti gyár szomszédságában. Ez törvényszerűen vonzani fogja a városba a kereskedő­ket, a vállalkozókat és az üz­letembereket. A jó, a színvo­nalas ipar emeli a város hírét, s ennél jobb cégére nem is le­hetne Kecskemétnek. Jancsó Péter a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy azért örül a polgármester úr látogatásának, mert a szemé­lyes megbeszélések révén sok, az együttműködés szem­pontjából fontos kérdésről le­het tárgyalni. A Graboplast nemcsak arra törekszik, hogy a parkettagyárat az átszerve­zés után európai színvonalú üzemmé fejlessze, hanem arra is, hogy a várossal, a Kecskeméten működő szer­vezetekkel jó kapcsolatokat építhessen ki.- Abban bízom - mondta Jancsó Péter -, hogy a par­kettagyár jól integrálódik a cégcsoportunkhoz, s azt is remélem, hogy a Grabopar­kett révén a Graboplast is be­illeszkedhet a város éle­tébe. M. Á. Az Állami Számvevőszék nem lát pontos képet a közbeszerzésekről A központi intézmények tava­lyi közbeszerzéseinek együttes értéke 25-30 milliárd forintra becsülhető. Pontos adatok azonban sem a közbeszerzések eredményhirdetési közlemé­nyei alapján, sem a számvevő- széki ellenőrzésekhez bekért költségvetési adatok feldolgo­zásából nem nyerhetők - álla­pítja meg az Állami Számvevő- szék jelentése. Az egyharmadát versenyeztetik A dokumentum szerint a köz- beszerzésekről ez ideig rendel­kezésre álló értékadatok figye­lembevételével a központi költ­ségvetési szervek és intézmé­nyeik eljárásaihoz kapcsolódott az összesített közbeszerzési ér­ték csaknem egynegyede. A közbeszerzési törvény alkalma­zásánál számításba vehető köz- beszerzési összegek 36,6 száza­lékánál feltételezték a verse­nyeztetést. Azon intézmények­nél, melyek a közbeszerzési törvény előírása szerinti közbe­szerzéseket hajtottak végre, ez az arány átlagosan 32 százalék volt, azaz megközelítőleg a be­csült érték szerint alakult. A ke­retszerződések 90 százaléka négy-öt tárcához köthető, ami a költségvetési előirányzataik, ezen belül a beruházásaik nagyságrendjével függ össze. Gyakran mellőznék az eljárást A központi költségvetési szer­vek általában a jogszabályok betartásával igyekeztek végre­hajtani közbeszerzéseiket. A vizsgálatok során azonban ész­lelték azt is, hogy egyes esetek­ben mellőzni akarták a közbe­szerzési törvényben meghatá­rozott eljárásokat. Az Állami Számvevőszék szerint a közbeszerzések haté­konyságának objektív megíté­lése még nehezebb feladat, mi­vel a megtakarítások egyértel­műen nem számszerűsíthetőek. Az ellenőrzéskor a rendelke­zésre bocsátott közbeszerzési adatok olyan pontatlanok vol­tak, hogy csak felszínes követ­keztetéseket lehet levonni belő­lük. Kiszámíthatatlan a megtakarítás A közbeszerzések költségvetést kímélő hatásának kimutatása - annak információs háttere nél­kül - még a becslésekkel is rendkívül szélsőséges ered­ményt hozott. A központi költ­ségvetési intézmények 1996-ra - a közbeszerzéssel kapcsolato­san megadott szempontok fi­gyelembevételével - mindössze 412 millió forint kiadást jelez­tek. A kimutatott bevétel pedig mindössze 129 millió forintot tesz ki. A megtakarítás így 85,7 millió forint. A kiadások mint­egy 80 százaléka a honvédelmi tárca kimutatásában szerepelt. Ezek az adatok ugyanúgy nem fedik a valóságot az Állami Számvevőszék szerint, mint a közzétett adatok alapján becsült évi néhány milliárd forintos megtakarítási összeg. Constantában rakodnak be a teherhajókba Gabonaexport Románián keresztül A magyar gabonatöbblet expor­tálásának szállítási feltételeit lényegesen javítja az a megál­lapodás, amelyet Sipos István vezérigazgató kötött Virgil Le- ancuval, a román vasút elnöké­vel a hét végén. A MÁV Rt. saj­tóosztálya közleményt adott ki arról, hogy a gabonaszállítás Kürtös határállomás és Cons­tanta kikötő közötti vasútvona­lon ugyanannyiba fog kerülni a magyar exportőröknek, mint az ennél lényegesen rövidebb Mu- rakeresztúr-Rijeka, illetve Kö­per adriai kikötőkbe vezető szakaszon. A megállapodás szerint 1998. március végéig a magyar gabonát tonnánként 18 dollárért fuvarozza a román vasút a fekete-tengeri Constan­tába. Ezzel lehetővé válik, hogy havonta 70-100 ezer tonnával növekedjen a Magyarországról kiszállítandó búza, kukorica mennyisége. Ezenkívül a ro­mán vasút a MÁV-ot csaknem 600 gabonaszállító vagonnal segíti, a cukorrépa fuvarozásá­hoz pedig 800 vasúti kocsit ad. Egymással versengő lakáshitelek Fél évtizeden keresztül gyakor­latilag nem lehetett lakáshitel­hez jutni, az építkezések az első világháború alatti szintre zu­hantak. Aztán egyszer csak há­rom lakás-takarékpénztár is megjelent a piacon, jelentős ál­lami támogatással. Az idei verbuválás alapvető lakossági érdek. Aki 1997. de­cember 31. előtt szerződik, az az első megtakarítási évre, azaz 1998 végéig szólóan kiemelt, 40 százalékos állami támoga­tást kap, és ezt a jogosultságát a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény garantálja. Várható, hogy a maximális kamatked­vezményt még sokan próbálják kihasználni az idén, azaz sok új szerződést kötnek. A legtöbben - 85 százalék­ban - a rövid futamidejű konst­rukciót választják. A jövő évtől kezdődően a támogatási arány 30 százalékra csökken. Figye­lembe kell venni persze a sze­mélyes kalkulációnál, hogy az állami támogatás felső határát évi 36 ezer forintban maximál­ták-. S ha nem igazán érdekeltek abban, hogy túl sok ügyfelet szerezzenek - hiszen hitelezni nem csak jó, hanem kockázatos is -, mérséklik ügyfélszerző tempójukat. Ilyen gyanúnk tá­mad az OTP illetve a Postabank nevével fémjelzett lakás-taka­rékpénztár (az előző a tulajdo­nos nevét viseli, a másikat La­káskasszának hívják) munkáját figyelve. Persze mindegyik pénzinté­zet számára érvényes az alap­képlet: aki itt és most ügyfelet szerzett magának a lakáshitel il­letve az előtakarékossági szer­ződés révén, az valószínűleg generációs kuncsaftkört mond­hat magáénak. Kérésünkre szakemberek kiszámították, hogy előtakarékosság kereté­ben lekötött pénzünk - amely klasszikus hosszú távú befekte­tésnek tekinthető - milyen évi hozammal jár. Nos, ez 17-18 százalék, ami magasabb, mint bármilyen más banki lekötés. A három pénztár versenye mindenesetre nem várt lendü­letbe hozza a lakáspiacot. A tömeges hatás csak később ér­ződik, a tényleges lakossági ta­karékoskodás alapján megin­duló építkezésekkel. Kisebb­ségben vannak azok, akik a gyorsan felvehető előhitel mi­att, azonnali rászorultságból kö­töttek szerződést. A három „la­kásbank” piaci rugalmasságára vall, hogy nem tértek ki az ilyen igények elől, amíg bírta ezt tőkefedezetük, kockázatvál­lalási képességük. A lakáspiac stabilizálásához, nagyobb biztonságához járul hozzá a jelzálogbank megala­kulása. Ha már az otthonunk is elzálogosítható, akkor tényleg belépünk a szabad piac vilá­gába. G. L. Elsősorban a Dél-Alföldön kedveltek a gyorsfagyasztott ételek és a levesporok Magyarországon a mélyhűtött termékek kedveltsége közepes - állapította meg a GfK Hungá­ria Piackutató Intézet. Az álta­luk megkérdezetteknek mind­össze 50 százaléka mondta azt, hogy szívesen fogyaszt mély­hűtött élelmiszereket. A felmé­résből kitűnik: az 50 éven alu­liak inkább vásárolják a mirelit készítményeket, mint az idő­sebbek. Ebben nincs különbség a nemek, a családi állapot, isko­lai végzettség tekintetében. Nem mindegy viszont, hogy mennyit keresnek a vásárlók: a havi 45 ezer forintnál maga­sabb jövedelmű háztartásokban ugyanis jóval nagyobb arány­ban fogyasztják £ mélyhűtött élelmiszereket, mint ahol ennél kisebb a jövedelem. Az is meg­állapítható a felmérésből, hogy a Dél-Alföldön kedveltebbek a mirelit ételek, mint az Alföld északi részén, a Dél-Dunántú- lon, vagy Budapesten. Az átla­gosnál nagyobb mértékben kedvelik a mélyhűtött terméke­ket azok, akik fogyókúráznak. A megkérdezettek közül az igennel válaszolók átlagosan hetente egy alkalommal fo­gyasztanak mirelit ételeket, s közöttük jóval nagyobb a nők aránya, mint a férfiaké. A ma­gasabb jövedelmű családok gyakrabban vásárolnak mirelit élelmiszereket, mint a kisfize- tésűek. A GfK másik felmérése azt tanúsítja, hogy a levesporo­kat elsősorban az ország déli megyéiben kedvelik. Ám az egész lakosságot képviselő ezer megkérdezett felnőtt körében végzett piackutatás azt mutatja, hogy 91 százalékuk inkább a hagyományosan főzött levese­ket fogyasztja. Ez különösen az idősebbeknél jellemző. A tuda­tosan étkezők jobban kedvelik a levesporokat, mint azok, akik megesznek mindent, ami ízlik nekik. Heti egy alkalomnál is többször főznek levesporból a megkérdezettek közül a háztar­tásbeliek és a gyesen lévők. MM JÖNNEK A MÍNUSZOK További részletekért keresse a legközelebbi Citroen márkakereskedőt: KIRÁLY AUTÓ KFT. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. Tel/Fax: 77/427-015 KUNA-VINCZ KFT. 6000 Kecskemét. Talfája 8/a. Tel/Fax: 7M15-087 SZIMPEX EXPORT-IMPORT BT. 6940 Tótkomlós, Kossuth u. 77. Tel.:68/385-850 Fax 68/385-832 Végre egy örömteli téli mínusz: -5% minden Citroen Jumper árából december végéig!* így Ön akár 170 000 fo­rintot is megspórolhat. De a Jumper nemcsak egyszerűen takarékos: kényelme a személygépkocsikkal vetekszik. Az egyedülálló modulrendszerű felépítésnek köszönhetően a számtalan lehetséges kombinációból vállalkozása típusától függően, igényei szerint választhatja ki az Ön számára opti­mális méretű Jumpert. A motor teljesítőképessége nagy se­besség mellett is érvényesül és kis fogyasztással társul. A jármű megbízhatósága és tartóssága a garancia arra: Ön is megérti, mennyi haszonnal jár a Citroén Jumper. Keresse fel a legközelebbi Citroén márkakereskedőt és győződjön meg Ön is a Jumper előnyeiről! A raktárkészlet erejéig. c P T RO ÉN ASSIST ANCE (06-20) 365-724 0 CITROEN l'ASING CITROÉN Fedezze fel a különbséget

Next

/
Oldalképek
Tartalom