Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-11 / 263. szám
12. oldal Gazdasági Tükör 1997. november 11., kedd Huszonöt év alatt 17 milliárd dollár működőtőke jött Magyarországra A fő exportálók a vegyes vállalatok Negyedszázada született az a szerencsés kézzel hozott rendelkezés, amely lehetővé tette vegyes vállalatok alapítását Magyarországon. Mai gazdasági eredményeink nagyrészt e vegyes tulajdonú cégek működésének köszönhetők. Magyar minőségi hét. A japán eredetű minőségmenedzsment az utóbbi évtizedekben külön tudományággá fejlődött - mondta a Magyar minőségi hét megnyitóján Geert de Raad, az Európai Minőségirányítási Alapítvány főtitkára. A tanácskozás hazai résztvevői aláhúzták: eddig 700 hazai cég szerzett minőségbiztosítási rendszeréről igazoló okiratot. Hibás kártyaautomaták. Meghosszabbított nyitvatar- tással dolgoztak a Budapest Bank fiókjai hétfőn, miután elromlott a hitelintézet bankkártya-számítógépes rendszere, és emiatt a bankjegy- kiadó automaták is hibásan működtek. Közlekedési program. Svájci modell alapján 110 millió forintos közlekedési hálózatfejlesztési programot dolgoz ki a Dunántúl két régiója számára a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium - jelentette be Szili Katalin, a KTM politikai államtitkára. A svájci kormány a munkához szakembereket biztosít. tlj szolgáltatás. Matáv400 néven új üzleti kommunikációs szolgáltatást vezetett be a magyar távközlési vállalat - közölte a cég PR osztálya hétfőn. A Matáv400 üzenet- kezelő rendszer korszerű információgyűjtést, -feldolgozást, és -továbbítást, illetve levelezési lehetőséget, üzenettovábbító szolgáltatást kínál. A cégek kitűnően hasznosíthatják akkor is, ha gyors, és biztonságos adatátvitelre van szükségük. A kormány a korábban prognosztizált 2-3 százalékkal szemben a GDP 4 százalékos növekedésével számol 1997- ben. Ráadásul jelentős mértékben - 17 százalékkal - nőtt exportunk is. Ezek az eredmények nem függetlenek a Magyarországon működő vegyes vállalatok tevékenységétől.- A nagy világcégek hazai érdekeltségei oroszlánrészt vállaltak az ország exportszerkezetének kedvező átalakításából is, hiszen az export 42 százalékát ma már a gépipar, 40 százalékát a feldolgozott termékek adják Az elmarasztalásnak sokféle oka lehet, tudtuk meg az elnöktől. Ilyen az erőfölénnyel való visszaélés. Emiatt már jó párszor minősítették jogsértőnek az OTP Rt. lakáshitelekhez kapcsolódó lépéseit. Például mert túl későn értesítette ügyfeleit a kezelési költségek emeléséről, vagy mert indokolatlanul elzárkózott a lakásépítés állami támogatását lehetővé tevő megállapodástól. Jellemző és gyakori a fogyasztók megtévesztése. Ez közölte Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter A külföldi működötöké 25 éve címmel, a Joint Venture Szövetség szervezésében tartott konferencián. A miniszter szerint a 25 évvel ezelőtt hozott rendelet, amely lehetővé tette vegyes vállalatok alapítását Magyarországon, egyben megalapozta a gazdaság későbbi sikereit is. Azóta ugyanis 17 milliárd dollárnak megfelelő külföldi működőtöké áramlott Magyarországra. Ez a régióban befektetett tőke mintegy 40 százaléka. legtöbbször a vásárlók tájékozatlanságán, hiszékenységén alapul. Megesik például, hogy a lakáspiacon egy-egy cég úgy indít nagy reklámhadjáratot és ügyfélszerzési akciót, hogy egyáltalán nem is rendelkezik a konstrukció feltételeivel. Újra és újra visszatérnek a „bűnpadra” a csomagküldő szolgáltatás keretében valamilyen terméket értékesítő cégek. A nyereményjátékokat szervező forgalmazó cégek közül többen azért kaptak sokmilliós A külföldi befektetések világszínvonalú technológia elterjedését segítették hazánkban. Fazakas Szabolcs azt is hangsúlyozta, hogy ezek a cégek stabil munkahelyeket teremtettek, s ennek következtében a munkanélküliségi ráta 10 százalék alá csökkent. Kiderült, hogy a világcégek, amelyek ma már a magyar export több mint 70 százalékát produkálják, nem az olcsó, hanem a képzett munkaerő miatt jöttek Magyarországra. Sugár András, a Magyarországon tevékenykedő majdnem 400 külföldi vállalatot tömörítő Joint Venture Szövetség elnöke kiemelte, hogy ezek a cégek jelentős segítséget nyújtanak euroatlanti integrációnkhoz. büntetést, mert - mint a Versenytanács fogalmazott - marketingmódszereikkel „különösen veszélyes magatartást tanúsítottak a fogyasztókkal szemben”. Azaz becsapták őket. A hivatal egyébként az utóbbi 6 évben 250 határozatot hozott, s csaknem 2 milliárd forint büntetést szabott ki. A bűnösök azonban nehezen vagy egyáltalán nem fizetnek: eddig a kirótt összegnek alig egyti- zede folyt be. Van egy csapodár cég, amely többel tartozik, mint amennyi 6 év alatt összesen mindenki mástól befolyt. E kaméleonvállalat rendre változtatja a nevét, íme közülük néhány: Home Shopping, Biotonic, Top Tradeing, Direct Shopping. G. L. A Home Shopping meg a többiek A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Vissi Ferenc nem szívesen minősíti általánosító jelzővel a hazai piaci versenyzők tisztességes vagy kevésbé tisztességes voltát. Szereti, ha a minősítés konkrét esetről szól. Márpedig az esetek sokaságában az ügy nehezen válik konkréttá. A verseny tisztaságának őrzésére létrehozott hivatal szemszögéből csak akkor, ha a legmagasabb fellebviteli fórum is meghozta a döntését. A kamara és a Hitelgarancia Rt. megállapodása Kishitelt - könnyebben A kisvállalkozók hitelhez jutásának segítésére együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Hitelgarancia Rt. A dokumentumot hétfőn írták alá a kamara budapesti székházában. Az együttműködés értelmében a két szervezet olyan oktatási, hitel- és garanciarendszert alakít ki, amely a kisvállalkozások hitelhez jutását segíti. Az elképzelések szerint a jövőben a területi kamarák gyűjtik össze a kisösszegű vállalkozói hitelkérelmeket és minősítik azokat. A Hitel- garancia Rt. pedig egyszerűsített eljárás keretében, saját üzleti kockázatának mérlegelésével garanciát ad a bankok által elfogadott hitelekre. A kockázatot a kamara és a Hitelgarancia Rt. megosztja. Az aláírást követően Tol- nay Lajos, az MKIK elnöke hangsúlyozta: a most szignált keretmegállapodást a területi kamarák töltik majd meg tartalommal, s negyedéven belül már a gyakorlatban is érvényesítik a szerződésben foglaltakat. Apatini Kornélné, a Hitel- garancia Rt. vezérigazgatója szerint az egy-tízmillió forint közötti hitelt igénylőknek jelenthet könnyebbséget a megállapodás. Araszoló termelői árak Legjobban az élelmiszerek drágultak Az ipar termelői árai szeptemberben 1,4 százalékkal haladták meg az előző havi és 19,7 százalékkal az egy évvel korábbi árakat - derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Egymással közel azonos mértékben emelkedett a belföldi és az exportértékesítés forintban mért árszintje. Hatósági áremelés szeptemberben nem volt, de az energiaárak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek a korábbi áremelés elhúzódó hatására. A belföldi árak szeptemberi növekedését elsősorban a feldolgozóipar belföldi értékesítésének 1,6 százalékos áremelkedése okozta. Az átlagosnál nagyobb mértékben (2,4 százalékkal) nőttek az élelmiszeripar árai. Az exportértékesítés árszintjének emelkedése 0,5 százalékkal haladta meg a forintleértékelés havi mértékét. Az első három negyedévben az ipari exportárak növekedése 4,4 százalékkal volt magasabb a szokásos leértékelés üteménél. A kivitelben legnagyobb arányt képviselő gépipar árai szeptemberben 1,4 százalékkal, a szintén jelentős arányú élelmiszer-ipari exporté 1,3 százalékkal növekedtek az előző hónaphoz képest. A kivitel csaknem 20 százalékát kitevő vegyipari termékek árai 1,6 százalékkal nőttek. Közalapítvány a megye közoktatásáért A kormány rendeletének megfelelően, minden megye létrehozta a saját közoktatás-fejlesztési alapítványát. Bács-Kiskun megyében a megyei önkormányzat és Kecskemét Megyei Jogú Város közösen hívta életre a Bács- Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítványt. Az alapítvány elnöke Mester Sándor, a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola igazgatóhelyettese lett. Kiinger Ádámot, a kecskeméti Bolyai-gimná- zium igazgatóját választották elnökhelyettessé, a közalapítvány titkára Ga- borjákné dr. Vydareny Klára lett. Az alapítvány tizenegy fős kuratóriumába közoktatási intézmények fenntartói, illetve gyakorló pedagógusok kerültek. A közoktatás fejlesztésére több mint másfél milliárd forintot különített el ebben az évben a kormány. A megyei közalapítványok létrehozásával az volt a cél, hogy bizonyos pénzek elosztásáról ott döntsenek, ahol felhasználásra kerülnek a támogatások. A Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány idén 74,5 millió forintot kapott az államtól, az alapítvány induló tőkéje pedig kétmillió forint volt. A közalapítvány terveiről Mester Sándor elnök tájékoztatta lapunkat:- Az állami pénzek megkapásának feltétele volt, hogy minden megye rendelkezzen egy közoktatási működtetési fejlesztési tervvel, amely már elkészült Bács- Kiskunban is. Az alapítványhoz eljuttatott pénzek fel- használásáról, a területfejlesztési tanács működéséhez hasonló módon, helyben születhetnek döntések. Az alapítvány pályázatai nyilvánosak és a támogatások fel- használása is ellenőrizhető. A meghirdetett pályázatainkkal szeretnénk lehetőséget nyújtani a megyében működő közoktatási intézményeknek programjaik megvalósításában - mondta Mester Sándor. Az alapítvány kuratóriuma a megyei közoktatás-fejlesztési tervvel összhangban hirdette meg első pályázatait. Idén kilenc témakörben lehet pályázatokat benyújtani. A részletes pályázati felhívás a Petőfi Népe 1997. november 5-én megjelent számának, 6. oldalán is olvasható.- Az első körben olyan pályázati lehetőségekre koncentráltunk, amelyek véleményünk szerint a legégetőbb, illetve aktuális problémák megoldásához nyújthatnak segítséget, ugyanakkor nem zavarják a folyó tanév rendjét. Szándékaink szerint több pályázati kiírás is követi majd a mostanit, és bízunk abban, hogy ez nem csak „egyszeri pénzleutalás” volt a központi szervek részéről, hanem folyamatosan tud működni a kuratórium. A beérkező pályázatok alapján, amelyeknek beérkezési határideje egy kivételével 1997. december 4., felmérhetjük majd azt is, hogy melyik területükön van a legnagyobb igény, és azt a pályázatot akár ismét meghirdethetjük. Természetesen maradtak olyan területek, mint például a művészetoktatás, könyvtárak és középiskolai minőségbiztosítás, amelyekre egyelőre nem futotta a keretből, de később szeretnénk odafigyelni - vázolta az alapítványi elképzeléseket Mester Sándor. A közalapítvány szakmai kuratóriuma mellett, külső szakértők is véleményezik majd a beérkező pályázatokat. A kuratórium a pályázatokat hatvan napon belül bírálja el. Az első, sikerrel pályázók jövő év februárjában kaphatják meg a támogatásokat. Az alapítvány kuratóriuma - a minél több pályázat mellett - ötleteket és javaslatokat is vár a közoktatási intézményektől, fenntartóktól.- A Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány nyitott, amelyben garancia van a befolyt pénzek felhasználásának ellenőrzésére. Várjuk ezért a támogatását a megyében tevékenykedő önkormányzatoknak, szervezeteknek, vállalatoknak, vállalkozóknak és azoknak, akik szeretnék azt, hogy egy jól felkészült generáció kerüljön ki az iskolákból - mondta az alapítvány elnöke. Az alapítvány által meghirdetett pályázatokról részletes információkat, valamint pályázati adatlapokat a köz- alapítvány titkárságán (Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Egészségügyi Osztálya Kecskemét, Deák F. tér 3.) lehet kérni személyesen, vagy telefonon (76/487-387), Pető Istvántól vagy Farkasné Péter Ágnestől. A Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány számlaszáma: 11732002-20346335, OTP- Bank Rt. Kecskemét. (x) Téli ajándékok és átvizsgálás november 15- 16-án! Téli vezetés hideg verítékben úszva? Ugyan! Az Astra télen is megbízható, mindenre kapható útitársa lesz Önnek! November 15-én vagy 16-án hétvégén, egyes új Opel Astra gépkocsikhoz hóláncot, téli gumikészletet, tetőcsomagtartót és síléctartót kap ajándékba! mi nem csak az új autót vásárlóknak könnyítjük meg a téli autózást! Azon ügyfeleink, akiknek már van gépkocsijuk, ingyenes téli átvizsgálást vehetnek igénybe a hétvégén. OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480 Fax: (77) 423-488 OPEL CSERNI 6500 BAJA Keleti Ipartelepi út 61. Tel./Fax: (79) 323-811 OPEL START 6301 KALOCSA Bem apó u. 21. Tel.: 78/461-355 Fax: 78/462-949 OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT, Jász u. 24. Tel.: 76/482-208, Fax: 76/482-201