Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-03 / 231. szám
MA —r— PETŐFI NÉPE 1997. október 3., péntek A Duna—Tisza köze napilapja • ______________________________________________ 52. évf., 231. szám / 35 Ft mmmmmmmmsi Világhírű rockopera, Webber Jézus Krisztus Szupersztár című művének előadásával kezdi idei évadját a kecskeméti Katona József Színház. A premier ma este 19 órakor lesz. Jézus szerepében Szegesdi Róbertét láthatja a közönség. Az előadást Lendvai Zoltán rendezte, a koreográfiát Ladányi Andrea készítette. - FOTÓ: WALTER PÉTER A Duna-Tisza közén élők még a Magyarországon megszokottnál is nagyobb mértékben csalják el adójukat. Ennek errefelé a török hódoltság idejéig visszanyúló történeti hagyományai vannak - vélte előadását bevezetve tegnap Kopátsy Sándor közgazdász Kecskeméten, azon a vitafórumon, melyet az Aranyhomok szállodában tartottak. A vitanap szervezője a Bács-Kiskun Megyei Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete volt. A jelenlévők a feketegazdaság hazánkbeli jelenlétéről, a nemzetgazdaságban betöltött szerepéről és visszaszorításának lehetőségéről vitatkoztak. A meghívott előadók között volt országgyűlési képviselő (Zwack Péter), közgazdász (Kopátsy Sándor), kormányzati szakember és adatvédelmi szakértő. Kopátsy Sándor szerint hamis az az állítás, mely szerint a magyar polgárra nehezedő adóterhek nagyságát az államháztartás óriási kiadásai indokolják. A közgazdász az államadósságot jelölte meg rogyasztó teherként. A 800 milliárd forintos adósság olyan súlyt jelent, mellyel a Hamar elkapták a bácsalmási rablókat Két, rablással gyanúsított helybéli férfit tartóztattak le a bácsalmási rendőrök. Szerdán éjszaka 11 óra körül H. Lászlót Bácsalmáson a Vörösmarty és a Kossuth utca sarkán két férfi megállította, és egy késsel arra kényszerítette, hogy adja oda nekik a kerékpárját, valamint a karóráját. A fenyegetésre H. László átadta értékeit, így személyi sérülés nem történt. A bejelentés után alig fél órával a bácsalmási rendőrőrsön előállt'A pápa Brazíliába utazott II. János Pál pápa csütörtökön Brazíliába utazott, ahol a hét végén részt vesz a családok 2. világtalálkozóján. A katolikus egyházfő harmadszor keresi fel Dél-Amerika legnagyobb országát, mostani úti programjában a brazil elnöknél teendő rövid udvariassági látogatást leszámítva csak a találkozón való részvétel szerepel. A katolikus egyház kezdeményezésére most másodszor tartják meg a családok világtalálkozóját. Az első találkozó 1994-ben, a Vatikánban volt, abból az alkalomból, hogy azt az esztendőt a családok évének nyilvánította az ENSZ. Rio de Janeiróba a világ 190 országából érkezett 2500 küldött. A találkozón részt vesz a családokkal foglalkozó összes katolikus egyházi szervezet. Az államadósság rogyasztó teher nemzetgazdaság egyelőre nem tud megbirkózni. Felhívta az egybegyűltek figyelmét arra a tényre, hogy bár a magyar adósságok nem kiemelkedően magasak az európai mérce szerint, mégis a kamatok törlesztésére 4- 5-ször többet költünk, mint a kontinens más országai. Ennek okát Kopátsy Sándor (egyebek mellett) a hazai állampapírok magas kamataiban látja. A nyugati állampapírok hozama 4 százalék alatt van, míg nálunk elérheti a 30 százalékot. S ezt a kamatterhet az állam az adókból állja. (A vitára a keddi PN-Kala- uzban visszatérünk). Az elégedetlen katonák tüntetésre készülnek? Figyelmeztető demonstrációt tart a Honvédszakszervezet, ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások a szolgálati törvényben meghatározott illetmények 1998. január 1-jei bevezetéséről - jelentette be Kónya Péter, a Honvédszakszervezet (HOSZ) szóvivője. Mint elmondta, október 9-én 15 órára a Parlament elé vonul a HOSZ választmánya, mintegy 70 hivatásos katona, amennyiben nem születik megegyezés az illetményemelés előrehozásáról. A HOSZ az utóbbi hetekben levelet küldött Hóm Gyula miniszterelnöknek, valamint az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elnökének és a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. Az illetményemelésről eredménytelenül tárgyaltak Keleti György honvédelmi miniszterrel, ezért munkaügyi döntőbírót kértek fel a további egyeztetéshez. S ha végképp nem születik megegyezés, akkor november elején már tömegdemonstrációt szerveznek. Kónya Péter lapunk kérdésére elmondta, hogy a hivatásos katonák átlag- keresete jelenleg nem éri el a bruttó 65 ezer forintot. Kommentárunk a 2. oldalon. 125 millió forint a tét tották a két gyanúsítottat, R. Dániel és K. Zoltán helybéli lakosokat. A házkutatás során az elrabolt bicikli előkerült, de az óra nem. A gyanúsítottak ellen a bajai kapitányságon őrizetbe vételük mellett folyik az eljárás. Tizenhárom, megyebeli település, köztük Apostag, Dunave- cse, Szalkszentmárton, Duna- egyháza, Gara, Gátér, Kélesha- lom, Szentkirály indított pert az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. döntése ellen, melyben kirekesztették őket a Dégáz Rt. privatizációja során végzett részvényosztásból. A vagyonkezelő szerint az érintett települések nem jogosultak a gázszolgáltató részvényeiből való részesedésre. A tizenhárom település évekkel ezelőtt nem adta át a Dégáz Rt. tulajdonába a vezetékrendszert. Ä gázszolgáltató csak üzemeltette a rendszert, amelyet a települések tavaly hosszú egyezkedés után eladtak az immár francia tulajdonos kezében lévő Dégáznak. A vagyonkezelő azoknak a településeknek osztott részvényt, amelyek gázhálózata a privatizációkor a gázszolgáltató tulajdonában volt. A tizenhármak szerint azonban olyan települések is kaptak a részvényekből, amelyek ennek a feltételnek nem feleltek meg, illetve korábban állami segítséggel építették meg a vezetékeket, nem a helyi lakosság és önkormányzat pénzéből. Az érintett települések első fokon elvesztették a pert, ám valószínűleg fellebbeznek, sőt egyúttal az Alkotmánybíróságtól is állásfoglalást kémek. A tét összesen 125 millió forint. Mi lesz a Gepárd akciócsoporttal? 3. oldal Gyorshírek | Döntés az özvegyi nyugdíjakról | A kormány tegnapi ülésén fog- | lalkozott a társadalmi nyugellátásokról szóló törvény végrehajtási rendeletével is: ennek értelmében az 1998 előtt meg- | özvegyültek nagy többsége I számára az új és a korábbi szabályok szerinti ellátás közül a kedvezőbbet állapítja meg a ,, nyugdíjfolyósító, igénybeje- | lentés nélkül. Részletek az 5. | oldalon. Sikeres űrséta Scott Parazynski amerikai és Vlagyimir Tyitov orosz űrhajós csütörtökre virradó éjjel I sikerrel befejezte közel ötórás űrsétáját az összekapcsolt AtI I lantis űrrepülőgép, illetve Mir űrállomás körül, s kitűzött programjuk maradéktalan 1 végrehajtása után visszatértek | az Atlantis fedélzetére. Kéz- és láblevágás Afganisztánban | Két fegyveres rabló jobb kezét és bal lábát vágták le egy iszlám bíróság döntése értelmé- ben, Afganisztán délnyugati részén-jelentette tegnap a Ra- ■ dió Saría. 10 millió afganit | (465 dollárt) és két karórát lop- I tak el egy tehergépkocsiból. ! Halál a síkos úton Rendkívül súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön :[ Veszprém megyében. 18 óra I 20 perc körül a 84-es főúton ! Lesencetomaj és Uzsa között | az esős, síkos úton két német | mikrobusz frontálisan összeI ütközött. Hat ember életét vesztette, ketten könnyebb sérülést szenvedtek. |; Lézerágyúval lőnek műholdra | Az Egyesült Államok hadi- | technikai kísérlet keretében lé- : zerágyúval fog „lőni” a közeli napokban egy elvénhedt ame- i rikai műholdra. Azt akarják 1 felmérni, mennyire sebezhető 1 az amerikai műholdak rend- I szere. Mégsem lesz orvosi rendelő Bankfaluban és Móravárosban Dianaék Fiattal ütköztek? A Diana hercegnőt és egyiptomi barátját szállító, s az összeütközéstől ronccsá vált Mercedes sárvédőjén talált apró festéknyomok egy fehér színű Fiat Unóról származnak - közölték csütörtök este párizsi rendőrségi források. A festéknyomok eredetét a francia bűnügyi kutatóintézet derítette ki, amely a többi közt egy fejlett spektrométerrel vizsgálta a molekulák egyedül az adott gyártórajel- lemző szerkezetét. Korábban már ismertté vált, hogy az Alma híd aluljárójában talált törmelékek közt volt néhány olyan üvegdarab is, amelyek bizonyíthatóan egy Fiat Unó hátsó helyzetjelzőjéből valók. A francia Bűnügyi Brigád nyomozói most a kérdéses Fiat és vezetője után kutatnak. Egyelőre mégsem lesz orvosi rendelő sem Bankfaluban, sem pedig gyermekorvosi rendelő Móravárosban. Erről tegnapi közgyűlésén döntött Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Idén márciusban az önkormányzat - egy határozata értelmében - pályázatot nyújtott be a népjóléti tárcához, új körzetek kialakítására és a meglévők fejlesztésére. A pályázaton - a fent említett célokra - kétmillió forintot nyert a város, ennek ellenére a városatyák csak a már meglévő körzeti rendelők fejlesztését javasolták. Egyes képviselők szerint ugyanis a pályázaton nyert összeg új praxisok kialakítására kevés. Képes tévéműsor-melléklet Mai lapunkban tizenkét oldalon találnak tévéműsort. Kivehető mellékletünk félbehajtott oldalakon, bővebb terjedelemben és sok képpel jelenik meg. A változtatás nem véletlen, hiszen holnaptól már fogható az egyik kereskedelmi tévécsatorna az országban, amiről az elmúlt napokban részletesen írtunk. Műsormellékletünkben ennek s a héten induló másik csatornának a programját is olvashatják. Ugyanakkor várjuk olvasóink észrevételeit, mert tévéújságunkat folyamatosan jobbítani szeretnénk. A* Ausztráliában bevezetett új, szigorú fegyvertörvény következtében több mint félmillió puskát adtak le a polgárok, az állam visszavásárlási akciója keretében. A fegyvereket megsemmisítik. fotó: feb-reuters