Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-01 / 229. szám

PETŐFI AréPCI 1997. október 1., szerda • A Duna-Tisza köze napilapja • 52. évf., 229. szám / 35 Ft MA TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 7. oldal OLVASÓI CSALÁDUNK 13., 16. oldal Szűr «ti forgatag Halason. A felsővárosi iskola diákjai ismerkedtek a szőlőpréselés iz­galmaiul. A Kalamáris Alapítvány szüreti mulatságán a gyerekek leginkább a mustkóstolást élvezt«. S akinek ez sem volt elég, az rönköt hajíthatott, vagy hordót is gurigathatott. Mától drágábban világítunk AMagyaiEnergiaHivataljavas- lata és az pari miniszter döntése alapján oltóber elsejétől, mától a földgázíra átlagosan 3,2 szá­zalékkal, a villamos energiáé pedig átlajosan 6,4 százalékkal emelkedik Ezen belül a lakos­ságnak a gízért 3,5 százalékkal, az áramért 6,9 százalékkal kell többet fizenie. A közcélú erő­művekből kiadott távhő ára átla­gosan 5 százalékkal lett maga­sabb. Ettől a naptól kezdve a kormány által kezdeményezett Energia Alapítvány is megkezdi a villamos energia árának eme­lései után szánt kompenzációk jóváírását. Kari Imre kormány- biztos elmondta, hogy a rászoru­lóknak szánt támogatás összegét számítógéppel határozzák meg. Az Energia Alap öszesen 1,5 milliárd forint kompenzációra fordítható forrással rendelkezik. Az egy főre jutó éves kompenzá­ció mértéke várhatóan 1500 és 12 ezer forint között lesz, ame­lyet az év végégig az érintettek számláján, több lépcsőben írnak majd jóvá. Bács-Kiskunban volt olyan, amelyikre hat szervezet is igényt tartott Tulajdonba adják a sportingatlanokat Megkezdődött azoknak a sportcélú ingatlanoknak a tu­lajdonba adása, amelyek 1990- ben, a kezelői jog megszűné­sével az akkori Zárolt Állami Vagyont Kezelő Intézet fenn­hatósága alá kerültek. Az in­gatlanokra vonatkozó igénye­ket, a határidő többszöri mó­dosítása után július 24-éig le­hetett benyújtani. Bács-Kiskun megyében 37 ingatlan szerepelt az átadási listán, s olyan is volt, amely­nek tulajdonjogát hat szerve­zet akarta megszerezni - tud­tuk meg Szávai Pétertől, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megyei kirendeltségének ve­zetőjétől. Előfordultak azon­ban félreértések is. Néhány sporthorgász egyesület példá­ul olyan vízterületet szeretett volna tulajdonba kapni, amelyre nem ingatlankezelői, hanem vízkezelői joguk volt. (Folytatás az 5. oldalon) Birkatolvaj halála A Pest megyei Apaj külterüle­tén hétfőn éjszaka a 41 éves K. Dezső és a 36 éves Gy. József Örkényi lakosok gépkocsijaikat színültig megpakolva lopott birkát szállítottak. Amikor a Kunsági-csatorna hídjához ér­tek, a rossz látási körülmények vagy a nagy sebesség miatt mindkét kocsi a csatorna korlát­jának hajtott, és azt átszakította. K. Dezső autójával a szemközti partfalnak csapódott, és azonnal meghalt. A másik kocsi a csa­torna közepébe esett, ez a férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A két kocsival 25 lopott birkát vittek. A rendőrség most a lopás és a baleset ügyében nyomoz. Információk szerint az állatokat Kunszentmiklósról lopták. Megfúrták a Mól távvezetékét Megfúrták és megdézsmálták a Mól Rt. távvezetékét Mezőkö­vesd határában. Vasárnap regge­lig gázolajat, utána pedig a Ti­szai Vegyi Kombinátban hasz­nálatos vegyipari benzint szállí­tottak rajta. Az erőszakos be­avatkozást hétfőn fedezték fel. Az EU-bővítés nem lesz könnyű folyamat Az Európai Unió bővítése nem lesz könnyű folyamat sem a tag­államok, sem a csatlakozásra ké­szülők számára - jelentette ki Klaus Kinkel német külügymi­niszter kedden Bonnban, a kor­mány Európa-politikájáról tar­tott sajtóértekezleten. Leszö­gezte, hogy a belépni kívánók­nak maguknak kell teljesíteniük a csatlakozási követelményeket. Németország támogatást nyújt ahhoz, hogy az érintett országok segíteni tudjanak önmagukon. Hansúlyozta, hogy az Unió a jövő év elején megkezdi a tár­gyalásokat a felvételre várókkal, és az első új tagok csatlakozására legkorábban 2002-2003-ban ke­rülhet sor. Kifejtette, hogy egy­előre nem született döntés a bő­vítési tárgyalások formájáról és menetéről. Lehetséges és Bonn által támogatott megoldásnak nevezte, hogy a felvételre váró valamennyi társult állam részvé­telével Összehívják az úgyneve­zett bővítési konferenciát, majd ezután megkezdődnek a konkrét csatlakozási tárgyalások az EU Bizottsága által legfelkészül­tebbnek tartott hat állammal, így Lengyelországgal, Magyaror­szággal, Csehországgal, Szlové­niával, Észtországgal, valamint Ciprussal. Emlékeztetett: az Unió „problémás országokat” (határviták, kisebbségi ügyek) nem kíván tagjai közé fogadni. Az ellenzék újabb aláíráscsomagja földügyben A koalíció magára szavazott Gyorshírek A Ház 259 igen, 79 ellenszava­zattal, és 1 tartózkodással (tehát az MSZP-SZDSZ koalíció a sa­játkétharmados többségével) el­fogadta tegnap az országos nép­szavazás elrendeléséről szóló határozati javaslathoz érkezett, a kormány által támogatott módo­sító javaslatokat. A szavazóla­pokon így - ha az Országgyűlés elrendeli a november 16-ára ter­vezett népszavazást - a kormány kérdései szerepelnek majd. A záróvitára és a zárószavazásra a jövő héten kerül sor. Tegnap Gál Zoltán, az Or­szággyűlés elnöke átvette az újabb 47 660, az ellenzék által megfogalmazott népszavazási kérdést támogató aláírást. Az íveket az akció kezdeményezői nyújtották át a házelnöknek, aki az aláírásokat eljuttatja az Or­szágos Választási Bizottsághoz. Egyébként félidejéhez érke­zett a földtulajdon szerzésével kapcsolatos ügydöntő népsza­vazás korábban benyújtott alá­írásgyűjtő íveinek feldolgozása - közölte Tóth Zoltán, a Köz­ponti Nyilvántartó és Választási Hivatal (KÖNYV) vezetője keddi sajtótájékoztatóján. Ked­den elkezdődött a legmunka­igényesebb fázis. Azt vizsgál­ják, hogy a név, a lakcím és a személyi azonosító jel - a sze­mélyi szám - egymáshoz és egy bizonyos személyhez illeszke­dik-e. Ezzel a munkával októ­ber 13-ig kell végezniük. To­vábbiak a témáról az 5. oldalon. Színes Autós magazin, színes Olvasói családunk Ma huszonnégy oldalon jelenik meg a Petőfi Népe Zuhanó búzaárak | Kedden köthettek utoljára üz- § | letet a brókerek októberi határ- I időre a Budapesti Árutőzsdén. I A gabonaszekcióban a tizedik havi étkezési búza ára 1770 fo- ! rinttal zuhant a hétfőihez ké- | pest, a további terminusok el­számoló árai pedig - a három | legtávolabbi határidő kivéte­lével - 400 forinttal estek. 1 I Dianaék sofőrje már egy hete ivott A Diana walesi hercegnőt és | egyiptomi barátját szállító f Mercedes vezetője, Henri Paul | - aki maga is meghalt a bal i esetben - a végzetes, augusz- tus végi autóút előtt már leg- 1 j alább egy héttel ivásnak adta a J I fejét - közölték kedden párizsi források. Ezt az újabb labora-1 tóriumi vizsgálatok alátámasz­tották. Nyugtátokat is szedett. Leváltották az igazgatót | Kedden leváltották az ismert | I történészt, Popély Gyulát, a pozsonyi magyar gimnázium igazgatóját. Az ok: az előző is­kolai év végén kétnyelvű bizo­nyítványokat adott a diákok­nak, s ezeket felszólítások, szankciók ellenére sem volt hajlandó visszavonni. I - I Megharapta a csendőrt | Egy 26 éves nigériai férfi a He- j gyeshalom -Nickelsdorf ha­tárállomás osztrák oldalán | megharapott egy csendőrt. § | Igazoltatásakor ellopottként nyilvántartott jogosítványt | mutatott fel, mire a csendőr le akarta tartóztatni. Ő ellenállt, s úgy beleharapott az egyik csendőr csuklójába, hogy azt • kórházba kellett vinni. Kína: kivégzések injekcióval A kínai hatóságok meggyő­ződtek arról, hogy a főbelövés helyett méreginjekcióval kell kivégezni az elítélteket - jelen- | tette kedden az ITAR-1 TASZSZ a Laonin Zsipao-ra | hivatkozva. Kínában eddig 22 embert végeztek ki méregin­jekcióval. I | Fölmentették a pártalelnöknőt Az FKgP elnöksége kedden I | felmentette pártalelnöki tiszt­ségéből G. Nagyné Maczó , Ágnest, aki elmondta: ország- gyűlési alelnöki székében ad­dig maradhat, amíg „megfele­lőenviselkedik”. Torgyán nem | I nyilatkozott. Nagyobb terjedelmet és sok színt ajánlunk ma olvasóink­nak. Huszonnégy oldalon jele­nik meg a Petőfi Népe. Meg­szokott rovatunkkal, a Tisztelt Szerkesztőséggel - azaz olva­sóink leveleivel - jelentkezünk a 7. oldalon, sőt a közkedvelt Olvasói családunk összeállítás is színes képekben látható a 13. és a 16. ojdalon. Mai lapunk egy nyolcoldalas autósmaga­zin melléklettel fejeződik be, melyben a legújabb őszi-tava­szi autócsodákról olvashatnak. Ford-tesztet és karbantartási jó­tanácsokat is találnak, számta­lan színes képpel dúsítva. 3 Halálos áldozatok szama 2 L­Hétköznap szept. ' 5-7. Hétköznap szept. 12-14. Hétköznap szept. 19-21. Hétköznap szept. 26-28. Hétköznap Szeptemberben egymást követték a fekete hétvégék Bács-Kiskunban. Táblázatunkon nyomon követhető, hogy a 13 tragi­kus esetből tíz hétvégén történt. Az okokat firtató cikkünket a 3. oldalon, kommentárunkat a 2. oldalon olvashatják. Mi lehet a hétvégi balesetek oka? I

Next

/
Oldalképek
Tartalom