Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-16 / 216. szám
PETŐFI NÉPE 1997. szeptember 16., kedd • A Duna-Tisza köze napilapja • 52. évf., 216. szám / 35 Ft NATO-gyakorlat a megye légterében Oroszlánnal csatázik a Puma A felszállás előtti utolsó megbeszélést tartja Redő István alezredes holland kollégájával. A levegőben már mint ellenfelek találkoznak majd. fotó: galambos Sándor A holland légierő 315. Oroszlán repülőszázadának F-16-os vadászgépe és a kecskeméti repülőezred Puma századának MiG-29-esei harcolnak hétfő óta a megye légterében. A Twenthe-i légibázisról pénteken érkeztek a holland pilóták Kecskemétre. A hétvége pihenéssel és ismerkedéssel telt, a munka tegnap kezdődött. Ilyen méretű magyar-holland közös NATO-gyakorlatot eddig még sosem rendeztek - tudtuk meg Hegedűs Ernő alezredestől, a Puma század parancsnokától. Chris Lorraine őrnagy vezetésével ugyanis négy harcigép és hét vadászpilóta tartózkodik Kecskeméten. A gépek párosával repülnek: egy F-16-os és egy MiG29-es együtt száll fel. Rövid idő műlva azonban elválnak egymástól, és néhány rutin jellegű műrepülő figura, egymás gépének megfigyelése után pedig megkezdődik a légiharc. Az első nap tapasztalatai azt mutatják, hogy a kecskeméti vadászpilóták NATO-mércé- vel is megállják a helyüket. További részletek a 3. oldalon. Menekülő autókat üldöztek a rendőrök Eddig 277 ezren mondtak véleményt földügyben Már elegendő aláírást gyűjtött össze az ellenzék Alig több mint három hét alatt 277 ezer 81 aláírás gyűlt össze a külföldiek földtulajdonszerzése elleni népszavazás támogatására - jelentette be Medgyasszay László (MDF) a népszavazást kezdeményező tíz szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott: az aláírásokat ma adják át Gál Zoltánnak, az Országgyűlés elnökének. Az aláírásgyűjtést ezután sem hagyják abba, ugyanis a jelenleg hatályos törvény lehetővé teszi az ívek pótlólagos benyújtását. Az MDF politikusa reményét fejezte ki, hogy a több százezer aláírás meggyőzi a parlamentet arról, hogy a kormány megtévesztő kérdései helyett a polgárok által támogatott, egyetlen kérdést tegye fel népszavazásra. Ez esetben az ellenzék arra kémé a választópolgárokat, hogy két igennel szavazzanak: mondjanak igent mind Magyarország NATO-tagságára, mind a külföldiek földtulajdonszerzésének megakadályozására. Glattfelder Béla (Fidesz) kérdésre válaszolva elmondta: a törvény kimondja, ha összegyűlt a 200 ezer hiteles aláírás, akkor a népszavazást kötelező kiírni. A kérdés megfogalmazását illetően tehát semmiféle kompromisszumra nincs lehetőség. Tegnap Kovács László külügyminiszter is felszólalt a Parlamentben. Mondanivalójában egybek mellett hangsúlyozta: nem hiszi, hogy az ellenzéki pártok parlamenti frakcióit meg lehetne győzni a termőföld tulajdonjogának kérdésében. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy Magyarország NATO-csatlako- zásának kérdésében még mindig megőrizhető a konszenzus, s a történelmi fontosságú kérdés kivonható a pártpolitikai csatározásokból.- "A NATO-ba szóló meghívással Magyarország példátlan történelmi esélyt kapott, melynek elmulasztása megbocsáthatatlan bűn lenne a nemzettel, a következő generációkkal szemben" - szögezte le Kovács László. Nem kell sietni a szürettel A tavalyihoz hasonló termés várható, ezért ismét fontos tényező a mustfok a felvásárlásnál. Nem kell kapkodni a szürettel, mert a magasabb értékű szőlőért többet fizetnek a feldolgozók - állapították meg az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesülete tegnapi elnökségi ülésén. A szakemberek tudomása szerint csökken a borhamisítás az Alföldön, a pancsolók a Dunántúlra helyezték át ténykedésüket. A készülő bortörvény egyébként hozzájárulhat a hamisítás visszaszorításához - hangzott el a tanácskozáson. Lapozzon all. oldalra. NATO-meghívás a hármaknak A hétvégén két esetben is autósüldözésre került sor Bács-Kiskun megye útjain. Kecskeméten vasárnap este hét óra után egy Audi B4-es személygépkocsira lett figyelmes a rendőijárőr. A Falcon rendszámazonosító rendszer villámgyorsan kidobta, hogy valami nem stimmel vele, ezért a rend Papdi Tamás, a halasi tüzérezred sorállományú katonája a hétvégén őrült vállalkozásra szánta el magát. Egy készülő tv- show felkérésének eleget téve arra vállalkozott, hogy hegymászó felszerelésben leereszkedik a halasi tízemeletes panelház oldalán, fotó: pozsgai Ákos őrei megpróbálták feltartóztatni. Az audis azonban nem állt meg a felszólításra, inkább gázt adott, s az Erzsébet körút felé próbált elmenekülni. A benzinkútnál azonban sofőrje elvesztette uralmát a kocsi felett. Az Audi kisodródott, vezetője futva próbált kereket oldani. Ám a rendőrök Zárt üléssel kezdte munkáját tegnap Kiskunhalas képviselőtestülete. Tóth Zoltán polgár- mester beszámolt arról, hogy a zárt ülésen úgy döntöttek, hogy az önkormányzat fegyelmi vizsgálatokat rendel el az egyesített szociális intézménynél. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Baky-kastélyban működött szociális intézmény Nem sikeres a magyar privatizáció - ezt fogalmazta meg előadásában dr. Samir Rady, a halasi Kiskun Kutató Központ főigazgatója a Szegeden pénteken tartott konferencián. A tanácskozás fő rendezője az Állami Privatizációs és Vautolérték és őrizetbe vették. Kiderült róla, hogy budapesti lakos, és saját elmondása szerint ismerősei felkérésére vitte az Audit Szegedre. Az autót egy hónapja egy német állampolgártól lopták el. Az ügyet fővárosi kapitányság vizsgálja. Lapozzon a 3. oldalra. felszámolása során merültek fel tisztázatlan esetek. Ilyen az ott működtetett sertéstelepen közalkalmazottként dolgozó állatorvos végkielégítésének ügye, amiért az intézményvezető ellen kezdeményeztek most vizsgálatot. A fegyelmi bizottság élére Varga Sabján Gyula könyvtárigazgatót jelölték ki. (Folytatás a 3. oldalon) gyonkezelő Rt. volt, a téma pedig „A privatizáció tapasztalatai és lehetőségei Csongrád és Bács-Kiskun megyében”. A híres kukoricanemesítő véleményét részletesebben a 11. oldalon ismertetjük. Kommentárunk a 2. oldalon. A három új leendő NATO-tag védelmi miniszterei is meghívást kaptak a hollandiai Maast- richtba, szövetségi kollégáik éves rendszerességgel rendezett találkozójára - vált ismeretessé a brüsszeli NATO-központ- ban. Keleti György, valamint cseh és lengyel kollégája külön ülésen találkozik majd a tizenhat teljes jogú tag védelmi tárcájának vezetőjével. Nagyszabású terepjáró-fesztivál színhelye volt az elmúlt hét végén Tiszakécske-Kerekdomb. A kétnapos rendezvény programjai között szerepelt terepjárótriál és gyorsulási verseny, ütközéses roncsderbi, motocross-vetélkedő és rockhangverseny. fotó: szász andrás Fegyelmi vizsgálatok Halason Vállalkozó tudós a magyar a privatizációról BIZTOSAN JOBB Fordítva! (35185) ^ Gyorshírek Nem lesz visszatérítés | A Hungária Biztosító Rt. az | idén nem tud díjvisszatérítést § I adni az arra jogosultaknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából. A társaság hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye a döntést az- | zal indolkolta, hogy a köte- I lező gépjármű-felelősségbiztosítási módozat - az Állami f Biztosításfelügyelet által elfogadott elszámolás alapján -1 tavaly veszteséges volt. Lóval fel a tizedik emeletre Lóval érkezett föl a tizedik | I emeletre egy tapolcai lakó- | házban hétfőn hajnalban egy középkorú kapatos férfi. Á | pacit leginkább csak vezetgette, de a lépcsőfordulókban § néha nyeregbe is kapaszkodott. A lakók körében nagy | 1 volt a meglepetés, amikor az éjszaka közepén paták csattogására ébredtek. Kihívták a j rendőrséget. A szelíd négylábút a bútorszállító dupla liftbe tuszkolták a rend őrei, T. Jó- I zsef tapolca-diszeli lakost pell dig előállították. Égi fogyókúra Ha felhőtlen lesz az égbolt, látványos és viszonylag ritka § csillagászati esemény, teljes | I holdfogyatkozás szemtanúi I lehetünk ma este. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban ma semmi nem za- I varja majd az élményt. Az | időpont ideális: 20 óra 15-kor I kezdődik, és 22 óra 25-kor fejeződik be a holdfogyatkozás. A hőmérséklet kellemesnek, az idő derültnek ígérkezik. Áramkorlátozás Kárpátalján az idén minden | eddiginél korábban, szeptem- | bér második hetétől elkezdődött a villamosáram-szolgál- tatás korlátozása, jóllehet a Megyei Áramszolgáltató Állami Rt. csak októberre ígérte a takarékossági intézkedések bevezetését. A megszorítások előrehozatalát a megye villamosenergetikai szektorában elhatalmasodó válság tette szükségessé. Hanyatlóban Padánia csillaga? Alaposan megcsappant érdeklődés közepette jelentette be Umberto Bossi, az olasz Északi Liga párt vezetője a „Padán Föderatív Köztársa- f ság” megszületését. A hét végén tartott háromnapos „padán függetlenségi ünnep” Velen-1 cében megrendezett záró nagygyűlésén mintegy 20 ezer ember vett részt. Egy évvel ko-1 rábban a Liga majd 40 ezer lelkes híve ünnepelte Velencében | a független Padánia kikiáltá- I sát. Az olasz kormány hivata-1 los álláspontja az, hogy amíg I az alkotmányos kereteket nem lépik át, Padánia „pártpolitikai I kérdés”, a „Liga belügye”. HÉTVÉGÉ Kiállítás és vásár KECSKEMÉT, ERDEI FERENC MŰV KÖZPONT ELŐTTI TÉR AKCIÓS MODELLEK, A KIÁLLÍTÁS ALKALMÁBÓL SZENZÁCIÓS ÁRKEDVEZMÉNYEK!