Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-01 / 178. szám
1997. augusztus 1., péntek Sport 7. oldal Kettes- és négyesfogat-hajtó verseny és emléktábla-avatás Bugacon Abonyi emléke előtt tisztelegnek Ukrán center a csapatban Abonyi Imre egykori négyesfogat-hajtó világ- és Európa- bajnok emléke előtt tisztelegnek a fogathajtók a hét végén a Bugaci Napok keretében rendezendő országos minősítő versenyen. A 37 hajtóból álló mezőnyből igazoltan hiányoznak a kettesfogat-hajtó vb-re készülő csapat tagjai: Lázár Vilmos, Lázár Zoltán (Technotext SE) és Nyúl Zoltán (Hetényegyházi Hullám LK), valamint a szántódpusztai versenyen az elmúlt hét végén könnyebb sérülést szenvedett Váczi Csaba és a nemzetközi megméretésre készülő szilvásvárad! Bozsik József vb-ezüst- és -bronzérmes négyesfogathajtó. A bugaciak négyesfogat-hajtó világbajnoka, Juhász László ezúttal a rendező házigazda szerepét tölti be. A meleg és a mélyhomok, úgy tűnik, alaposan feladja majd a leckét mind a hajtók- nak, mind négylábú társaiknak. Szombaton a bugaci pusztán emlékeznek meg a hazai és nemzetközi fogathajtóvilág képviselői a nagy elődről, Abonyi Imréről. Este 19 órakor avatják fel az egykori nagy bajnok emléktábláját, melyet Bugac község képviselő-testü- lete állított. Rajta Abonyi Imre sokak által irigyelt eredmény- listája: Abonyi Imre és legkedvesebb társai, a négy lipicai. A rangos aacheni hajtóderbyn (a felvétel ezek egyikén készült) háromszor győzött. Egyéni és csapatvilágbajnok: 1976-ban, egyéni és csapat Európa-bajnok: 1971-ben és 1975-ben, magyar bajnok: 1970- ben, a magyar hajtóderby győztese: 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban, 1970ben, az aacheni derby győztese: 1967-ben, 1970-ben, 1971- ben, a hamburgi derby győztese: 1968-ban, 1970-ben, 1971-ben, wind sori győztes: 1971-ben. A táblán a következő felirat emlékeztet rá: „Vándor, aki ideérsz, emlékezz, hogy itt élt ezen a tájon a magyar és a nemzetközi fogathajtósport kimagasló egyénisége, akinek ezen tábla állít örök emléket. ” A táblaavatás ünnepélyes eseményén - számos egykori csapattárs, világ- és Európa-bajnokok, jeles közéleti személyiségek és sportvezetők mellett - a fogathajtásban jeleskedett Fülöp herceg képviseletében az angol nagykövetség első titkára is jelen lesz. Hétvége A Sportpályákon Európa Kupáért száguldanak a gokartok PENTEK FOGATHAJTÁS Országos minősítő verseny Abonyi Imre emlékére: 9 óra: megnyitó, 9.10: díjhajtás kettes fogatok részvételével, 14 óra: négyes fogatok díjhajtása. Bács-Kiskun megyéből kilenc versenyző áll rajthoz a háromnapos viadalon: Szegedi Gábor, Szabó Erika, Nyíri Zsigmond, Nyíri Sándor, Illés Csaba, Tarján Zoltán (kettes fogat-hajtók), Józsa Vendel, Bőler János, Vörösmarty László (négyes fogat-hajtók). LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Csengőd-Kiskunhalas, 18 óra. SZOMBAT AUTÓSPORT Roncsderby, az országos bajnokság 7. futama: Kecskemét, Kadafalvi út, 10 óra: edzés, 11 órától: időmérő edzés, 13 órától: futamok. A hivatalos verseny végén: szuperfutam valamennyi kategória részvételével. Negyven-negyvenöt gépkocsi indulására számítanak a rendezők. A versenyt az 1500 kcm alatti és az 1500 kcm feletti géposztályokban rendezik. FOGATHAJTAS Országos minősítő verseny Abonyi Imre emlékére: 9 óra: maratonhajtás kettes és négyes fogatok részvételével, 17.30: lovasbemutató, 19 óra: Abonyi Imre-emléktábla-avatás a Ménesistálló falánál. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Ecker Stadler FC- Ferencváros, Akasztó, 19 óra.- Nagyon komoly ellenfelet fogadunk - mondta Stadler József, az akasztói klub elnök-tulajdonosa - és nagy közönséget várunk. - Aki szombaton este eljön Akasztóra, biztosan nem bánja meg, mert egy nagyon jó hajtós meccset láthat. Mi mindent megteszünk a győzelemért, az már más kérdés, hogy ebből a párharcból melyik csapat kerül majd ki győztesen. De én azt vallom: győzzön a jobb! Hét közben két játékost igazoltunk, Határ Attila csatárt a Szegedi EAC-ból és Földvári Attila védőjátékost az MTK-ból. Adminisztratív akadálya nincs, hogy akár mindketten pályára lépjenek a Fradi ellen. MTK-Tiszakécskei FC Eu- robusz, Bp. Hungária körút, 19.30.- Kellemes napokat éltünk át a vasárnapi, Diósgyőr elleni mérkőzés után, amikor igazán úgy éreztük, hogy nyerni kellett- mondta Szurgent Lajos edző.- Szerencsére sikerült, és ezzel tartoztunk rcnkívül lelkes, szimpatikus szurkolóinknak is. És ez a győzelem alapot adhat a további építkezéshez. Már ami a stadiont és a csapatot illeti. A héten ugyanis három játékost igazoltunk. B. Szabót Kiskőrösről, Nagy Lacit a Kispest Honvédtől és Teli Gézát a KSC-től. Közben készülünk az MTK ellen, amelynek a játékereje ismert. Én egy tisztes helytállásban bízom, hiszen kupameccset játszottak, bennük van a „kilométer”, talán megfoghatók egy pontra vagy egy szoros eredményre. NB I/B-s mérkőzés: Soproni FAC-Kecskeméti TE, 17 óra. Előkészületi mérkőzések: Kalocsai FC-Dunaföldvár, 10 óra, Kunszentmiklós-BRSE, 10.30, Orgovány-Izsák, 16 óra. VASÁRNAP GOKART Közép-Európai Zóna Kupa-verseny: Kecskemét, gokart-stadion, 10 óra: megnyitó, 10.30: Kadett elődöntő, 11 óra: Nemzeti A-géposztály elődöntő, Intercontinental-C, Rátvay, Sirobokova, Paradiz, Berkó, Völgyesi - jó néhány élvonalbeli női kosárlabdacsapat edzője gondolkodás nélkül a kezdőötösben küldené pályára őket. Pump Gábor ezt már nem teheti meg, ugyanis valamennyien elmentek Bajáról. A folyamatosan sérült Irina Sirobokovával a rájátszás vége felé bontottak szerződést. A bajnokság befejezése után Berkó Edit Diósgyőrbe, a DKSK BorsodChem csapatához igazolt. Viktória Paradiz nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a Bajai TK ELMÄ vezetői minden különösebb lelkifurdalás nélkül megváltak tőle. Az ukrán légiós Kecskemétre, a Petőfi Nyomda KKC együtteséhez távozott. Völgyesi Vanda sikeresen felvételizett a zalaegerszegi főiskolára, és minden bizonnyal a Zala Volánban folytatja pályafutását. Rátvay Anita e hét elején úgy döntött, hogy Baja helyett a Rátgéber egyetemet, a PVSK-Dália csapatát választja. A tekintélyes veszteséglista láttán a szurkolók joggal kérdezhetik: kiket láthatnak az ősszel kezdődő bajnokságban a bajai csapatban? Nos, a következő kosarasok kezdték el az alapozást: Ácsai Judit, Sibalin Szilvia, Katanich Katalin, Me- recicki Éva, Horváth Rita, Trapl Szilvia és Devecseri. Utóbbi két játékos eddig az ifjúsági csapatban szerepelt. Pump Gábor edző elmondta, hogy a kétszer is megműtött Olga Nedilia lába javul, már sétálgat. Jelenleg odahaza, Ki- sinyovban van szabadságon, augusztus 19-én érkezik Bajára. A hét eleje óta egy 190 centi magas, 28 éves ukrán center készül a csapattal. Valentyina Mironyenko, aki korábban Izraelben játszott, megfelelt az elvárásoknak, és ha meg tudnak egyezni, néhány napon belül aláírják a szerződést. Rajta kívül a bajai vezetők egy játékost mindenképpen szeretnének igazolni, de ha kedvezően alakulnak a dolgok, akár kettőt is. Az erő és az egészség jegyében Kunfehértón A küzdelem kiütésig tart Intercontinental-A, Intercontinental A-junior döntő, 14 óra: Kadett, Nemzeti-A, Interconti- nental-C, Intercontinental-A, Intercontinental-A Junior döntő, 17.30: eredményhirdetés. A Queastormási MSE-t Bakos András, Kálmán Péter, Locskai Lajos, Bernáth Zoltán, Izsák András és Kelemen András képviselik. A kecskeméti csapat tagjai közül Bakos András és Kálmán Péter már bizonyított a nemzetközi versenyeken. Ezúttal is elsősorban tőlük várható a jó eredmény. FOGATHAJTÁS Országos minősítő verseny Abonyi Imre emlékére: 9 óra: amatőr fogatok akadályhajtása, 10 óra: akadályhajtás kettes fogatok részvételével, 14 óra: akadályhajtás négyes fogatok részvételével, 16 óra: eredményhirdetés. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Bajai LSE-Szekszárd, 17 óra, Szalkszentmárton-Dunavecse, 17 óra, Csengőd-Császártöltés, 17 óra.. MOTOCROSSZ Hungária Kupa Flaisz Kornél-Emlékverseny (az országos bajnokság 7. fordulója): Kecel, 10 órától edzés, 12.30-tól: verseny. A Kunfehértói Nyár ’97 rendezvénysorozat zárásaként augusztus 3-án 14 órától a küzdősportoké és a harcművészeteké lesz a főszerep a kunfehértói tófürdőben. Az Erő és egészség elnevezésű gála bemutatóit a vízi színpadon tartják. A Makó Budo Club, az Orosházi BBC, a TDSE Kiskunhalas, a Jánoshalmi VSE és a Fighting Spirit előadásában a következő bemutatókat láthatják az érdeklődők. A többi között lesz aikido-bemutató: amely a Steven Seagal által ismertté vált stílus, az önvédelem művészi tökélyre fejlesztett magasiskolája látható. Iaido: a kardrántás művészete, batto- do: a kardvágás iskolája, amelynek keretében bravúros vágásokat mutatnak be. Jodo: botvívás, látványos, gyors elemekkel. Kyokushin karate: hagyományosan a „legerősebb karaténak" nevezik. A törés- technikai és az akcióbemutatók igen látványosnak ígérkeznek. A délután második felében, körülbelül 16 órától, két kihí- vásos, pénzdíjas k.o.-mérkőzésre is sor kerül a betonszínpadon felállított ringben. Az első mérkőzésen a jánoshalmi Csábi Bettina - abszolút magyar bajnok és Európa-baj- noki bronzérmes -, a budapesti KOSC versenyzőjével, Surán Judittal küzd majd, aki világ- bajnoki bronzérmes és többszörös magyar bajnoki helyezett. A második találkozót Kollár Csaba, a Jánoshalmái VSE 80 kg-os magyar bajnoka és az orosházi Varga Balázs vívja, aki többszörös magyar bajnoki helyezett. Mindkét mérkőzés ötször két perc időtartamban, kiütést is engedélyező, teljes erejű szabályai szerint kerül lebonyolításra. Kalocsai ezüst a kupán Az ötnapos versenyben végig élen álló Lévai Ferenc és Lubinszki Mária győzelmével zárult a Hungária-kupa nemzetközi tájfutóverseny. Az összetett verseny végeredménye: nők: 1. Lubinszki Mária (Diósgyőri TC) 297.76 perc, 2. Gárdonyi Réka (OSC) 309.14, 3. Lux Andrea (Tabáni Spartacus) 318.80, férfiak: 1. Lévai Ferenc (MEAFC) 340.35 perc, 2. Dénes Zoltán (Kalocsai SE) 343.10, 3. Tihomir Salopek (horvát) 353.48. Hírek Röviden Labdarúgó Bajnokok Ligája előselejtező, visszavágón: MTK FC-Pjunik Jereván (örmény) 4-3 (2-0). Labdarugó LEFA-kupa dósé lejtező, visszavágó: Klaksvikar (Feröer-szig.)-ÚTE 2-3 (1-1). Labdarúgó megyei i. osztály • A számok tükrében 16. Izsáki Medosz 30 2 9 19 27-66 12 Az Izsák csapatában az 1996/97-es bajnokságban 33 labdarúgó lépett pályára. A legtöbb játéklehetőséghez jutott labdarúgók által alkotott csapat: Molnár - Mezei G., Tóth Cs., Horváth J., Bonea, Kuti, Babos, Mezei K., Beck, Mezei Zs. (Nagy O.), Hegedűs. Érdekesség, hogy a hel- véciai csapathoz hasonlóan az izsákiak is „elhasználtak” néhány kapust. Egészen pontosan négyet. Ungor Pál edző együttese az 1996/97-es bajnokság folyamán 27 gólt szerzett és 66- ot kapott (átlag: 0,90, illetve 2,20 gól). Összesen 17 labdarúgó volt eredményes. A házi góllövőlista. 4 gólos: Mezei K., Babos. 2 gólos: Hegedűs, Mezei G„ Mezei Zs., Nagy O. 1 gólos: Beck, Berki, Cseke, Lőrinczy, Mól, Molnár, Németh, Szabó Z., Szegedi, Tóth Cs., Tubák. Az izsáki csapat odahaza 10, idegenben 5 pontot szerzett. (A bajnokság folyamán az együttestől három büntetőpontot vontak le.) Az együttes 30 bajnoki mérkőzésére a tudósítások alapján 9250 néző volt kíváncsi, ami meccsenként 308 fős átlagnak felel meg. A hazai találkozókat 3800 (átlagban: 253), idegenben 5450 (átlagban: 363) szurkoló tekintette meg. Az Ungor-gárda hazai mérkőzéseire általában 2- 300 néző látogatott ki. Cselgáncsedzőtábor Baján Az edzőtáborban az utánpótlástól a juniorokig valamennyi korosztály képviselteti magát. Hogy a fiatal judokák nem kirándulni jönnek Bajára, abból is kiderül, hogy naponta három edzés szerepel a programjukban. A nemzetközi edzőtábor az augusztus végén rajtoló őszi idényre való felkészülés jegyében zajlik, hiszen néhány hónap múlva rendezik az egyéni országos bajnokság döntőit. Elképzelhető, hogy valamelyik korosztállyal a csapatbajnokságon is indulnak a bajai dzsúdósok. Eddig az Újpesti TE, a Budapesti Spartacus, a Paksi ASE és egy német egyesület vezetői jelezték cselgáncsozóik részvételét a Bajai Judo Club által augusztus 3-10-re szervezett nemzetközi edzőtáborba. A Sugovica-parti cselgáncssport rangját és elismerését jelzi, hogy ez csak a kezdet, hiszen ennél több csapat részvételére számítanak . Úgy tűnik, hogy idén nem csak a karatékák mennek szívesen Bajára, hanem a cselgáncsozók is. Tudják, hogy van mit tanulniuk a bajai szakemberektől. SOLT ES VIDÉKÉ TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy 1997. augusztus 15-étől. Takarékszövetkezetünk az alábbi betétkamatokat alkalmazza: Kamatozó Éves könyves betétek: kamat % Látra szóló betét 3 hóra lekötött 6 hóra lekötött 1 évre lekötött betét 6 14 15.5 15.5 370 napra lekötve 16 2-3 évre lekötött betét 16,5 4 évre lekötött betét 17 Lekötési idő előtti felvétel esetén kamat nem jár! Takaréklevél betét 1 éven túli felvét esetén 15 2 éven túli felvét esetén 15,5 3 éven túli felvét esetén 16 Lekötési idő előtti felvétel esetén kamat nem jár! Bank és elszámolási számlabetétek Átutalási betét 6 3 hónapra lekötve" 14 6 hónapra lekötve 15 Ifjúsági betétek-1-5 éven belül 16- 5 éven túl 17 TOVÁBBRA IS VÁRJUK TAGJAINKAT, ÚJ ÉS RÉGI ÜGYFELEINKET, PÉNZINTÉZETI SZOL GÁLT A TÁ SAINKKAU SOLT ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA ___________________(30553)