Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-13 / 188. szám
4. oldal VlLÁGTÜKÖR 1997. augusztus 13., szerda Magyar alpinisták mentettek meg egy sérült francia hegymászót Európa legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Blanc közelében. Az expedíció Chamonix közelében bukkant arra a sérült hölgyre, aki mászás közben lezuhant, és már igen rossz állapotban volt. A magyarok rádión mentőhelikoptert hívtak, és az orvos megérkezéséig elsősegélyt nyújtottak. Magánkihallgatáson fogadta pekingi rezidenciáján Norodom Sziltanuk kambodzsai király a délkelet-ázsiai ország két társminiszterelnökét, Ung Huotot és Hun Sent. Kambodzsa katonai főügyésze közben letartóztatási parancsot adott ki a hatalomból elűzött és az országból Thaiföldre menekült első miniszterelnök, Norodom Ranariddh herceg ellen fegyvercsempészés vádjával. Zárt ajtók mögött folynak a svájci Montreux közelében a tárgyalások Rauf Denktas, a ciprusi török és Gláfkosz Kle- ridesz, a görög közösség vezetője, ciprusi államfő között. Egy névtelenséget kérő diplomata mindenesetre megjegyezte, hogy a tárgyalások légköre jó. Az eredményekről szombaton tájékoztatják a nemzetközi közvéleményt. Az albániai hatóságok csupán néhány órával az után, hogy a nemzetközi katonai erő részeként az utolsó olasz katona is elhagyta az országot - elkezdték felszámolni a kizárólag a dzsungeltörvényeknek engedelmeskedő fegyveres bandákat az ország déli kikötővárosában, Vlorában. Erdő- és bozóttüzek pusztítanak napok óta az olaszországi Amalfi üdülőhely környékén. A tűzvész kőomlásokat okozott. A Salemo és Sorrento között kanyargó országút mintegy 15 kilométeres szakaszát Amalfi közelében átmenetileg lezárták a forgalom elől. Agyhártyagyulladás pusztít ismét Románia déli részén. Orvosok kiderítették, hogy a megbetegedést a West Nili vírust hordozó szúnyogok terjesztik. Girgiuban és Brailában az utóbbi hetek rendkívül csapadékos időjárása a rovarok elszaporodásához és a járványve- szély fokozódásához vezetett. Hatos ikreket szült egy 34 éves olasz asszony. A Velence környéki nőt mesterségesen termékenyítették meg, és most négy kisfiú és két kislány boldog édesanyja. Az inkubátorban tartott csecsemők súlya 500 gramm és másfél kilogramm között van, és édesanyjukkal együtt mindnyájan egészségesek. A hatos ikrek a terhesség 27. hetében jöttek a világra. Börtönvilág Észak-Afganisztánban. Az iszlám tálibok soraiból már több mint háromezer hadifoglyot tartanak embertelen körülmények között rabságban az ellenzéki csapatok. A Vöröskereszt most szót emelt az emberségesebb bánásmódért. fotó: feb/reuter A mauzóleum fontosabb az éhezőknél Mi van az észak-koreai hajó és az emberek gyomrában? Mindennapos küzdelmébe kerül 5,5 millió észak-koreainak a szerény, százgrammos rizsadag megszerzése. Az idén legalább kétmillió-háromszázezer tonna rizsre, illetve gabonára volna szükség a még nagyobb katasztrófa elhárításához. Mindössze félmillió tonnát tesznek ki a hazai rizstartalékok, és ugyanennyit ígértek a nemzetközi segélyszervezetek Phenj annak, pedig ennek akár a másfélszerese is elkelne. Augusztusban az Egyesült Államok, Kína és a két Korea újabb megbeszéléseket folytat. A tárgyalópartnerek továbbra is kiszámíthatatlannak tartják Phenjan reakcióit, de bíznak abban, hogy a türelmes párbeszéd eredményt hoz. A világ legjobban bezárkózó országán azonban nehéz segíteni. Nemrég hetekig tartott, amíg Dél-Koreából megérkezhetett az első ötvenezer tonnás segélyszállítmány. Az adományozók joggal elvárják, hogy nyomon követhessék a küldemény útját, nehogy az a hadsereg raktáraiba kerüljön. Az is előfordult, hogy Japán egyik kikötőjében horgonyt vetett egy észak-koreai teherhajó, és gyomrából ezer tonna takarmánykukoricát rakodtak ki. Az húzódott meg mögötte, hogy a legfelsőbb elit ellátására mindenképpen szükség van valutára. Csaknem negyedmillió dollárt költenek a Kim ír Szen-mauzóleum burkolására is. Megfigyelők a hároméves gyászidőszak után a hatalmi harc kiéleződését valószínűsítik. Bár a halott diktátor fia, Kim Dzsong II szerepel a nyilvánosság előtt, hivatalos beiktatása még nem történt meg. A világ érdekét persze az szolgálná, ha nem a legszélsőségesebbek kerülnének nyeregbe. Réti Ervin Két kisherceg és a walesi herceg. Miközben Károly brit trónörökös fiaival, Vilmossal (elöl) és Haralddal Skóciában nyaral, a brit közvélemény fukarkodik a dicséretekkel, már csak kevesebb mint 50 százalékuk elégedett a monarchiával. fotó: feb/reuter Bősi „adu” Meciar kezében Nyelvrendőrök jártak a lévai parókián Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök Horn Gyula magyar kormányfővel tartandó pénteki győri találkozóján várhatóan megpróbálja megjátszani a „bősi kártyát” - állítja keddi kiadásában a Právo című prágai napilap. Meciar már július elején telefonon érdeklődött Hómnál, tuda- tosult-e Budapesten, hogy az oly sokat bírált bősi vízmű az idén megmentette Magyarországot az árvizektől. Horn akkor kitért a válasz elől, ezért Meciar most Győrben ismét felveti a kérdést, mert úgy véli, az idei árvizek után Bős rendkívül jó adu a kezében. Hornnak igen szűk a mozgástere, mert a bősi vita az utóbbi években tisztán politikai problémává vált. A cseh lap úgy véli, hogy a magyarok viszont a 600 ezer szlovákiai magyar rendezetlen problémáját húzzák elő, hiszen azt szeretnék, ha végre megkezdhetné munkáját az alapszerződést ellenőrző vegyes bizottság, amelyben a kisebbségek is helyet kapnának. A szlovák fél ezt azonban határozottan ellenzi, de nincs egyetlen érve sem, amivel meg tudná magyarázni csökönyösségét - olvasható a prágai lapban. Pásztori Attila lévai református esperes az Új Szóban elmondta, hogy távollétében a szlovák nyelvtörvény megtartását ellenőrző „nyelvi tanácsadók” tettek rajtaütésszerű vizitet a parókiáján, s büntetéssel fenyegették az ott talált magyar nyelvű iratok miatt. Hudec szlovák kulturális miniszter megengedhetetlennek tartja, hogy a szlovákiai magyarok művelődési szövetsége csakis a magyar kultúrát művelje, és ne kétnyelvű kulturális rendezvényeket támogasson. Csadorban dolgozik a miniszterelnök helyettese Csoda történt Iránban A 38 esztendős iráni asszony, akárcsak honfitársnői, ruha helyett fekete csadort, a fején pedig ruszárit (kendőt) hord, legfeljebb csíkos blúzának uj- jai tarkítják kissé a képet. Massumeh Ebtekar azonban a gyengébb nem reménysége Teheránban. Az új elnök, Muhammad Khatami kinevezte a tíz miniszterelnök-helyettes egyikének, és rábízta a Környezetvédelmi Hivatalt. Egyébként nem újonc a politikában. Miután amerikai egyetemeken végezte tanulmányait, majd hazájában a női jogok egyik zászlóvivője lett, legutóbb elsöprő többséggel választották meg parlamenti képviselőnek. És még egy fontos vonatkozása van életrajzának: a most leköszönt elnöknek, Raf- szandzsaninak a lánya. Az Iráni Iszlám Köztársaság csaknem két évtizedes története során ő az első asszony, aki fontos kormánypozícióba jutott. Ha mondani lehet, ő az első fecske. Igaz, az első fecskék nem csinálnak még nyarat, de rendszerint a fecskék nem egyedül repülnek. FEB Csökkenő olasz benzinárak A dollár árfolyamának változása az ok Az elmúlt héten egynapos sztrájkra szólította föl az autósokat az olaszországi Zöldek szervezete, tiltakozásul a magas benzinárak miatt. Úgy tetszik, a felhívás most okafo- gyottá vált. A dollár megtorpanása nyomán ugyanis Olaszországban keddtől 10 lírával csökkentették az üzemanyag literenkénti árát, amely azonban még így sem igazán olcsó. A dollár erősödésére hivatkozva Olaszországban a nagy olajtársaságok július végén és augusztus elején két hét alatt négy alkalommal emelték 5-5 lírával az üzemanyag árát. így Itáliában az elmúlt napokban már az európai átlagnál jóval többe került a benzin (a szuper literjét mintegy 200 forintért árulták). Ráadásul épp akkor, amikor az olaszok nagy része gépkocsival éves szabadságára indult. A sorozatos áremelést nem csak a fogyasztók, hanem az olasz kormány is igazolhatat- lannak minősítette. A forgalmazók ugyan váltig állították, hogy számos ok miatt kénytelenek emelni az árakat, ám a miniszterelnök személyes közbelépésére végül vállalták, hogy augusztus közepéig önmérsékletet tanúsítanak. A dollár erősödése a múlt hét végén megtorpant, árfolyama visszaesett, s ezt ezúttal - talán éppen a felzúdulás hatására - a benzinárak is azonnal követték. ajánljuk magunkat - ajánljon ón is: Tiszteli Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne PETŐFI NÉPE-nek. X Ön már tapasztalta az előfizetés kényelmét és előnyeit; kérjük, ajánlja barátainak, ismerőseinek is! Akik e szelvény kitöltésével és beküldésével új előfizetőt szerveznek, ajándékot választhatnak, és az új előfize- tők is ajándékot kapnak. Havonta egy 10 ezer forint értékű ajándékcsomaeot sorsolunk ki azok között, akik a szelvényt beküldik, és az általuk ajánlott személy előfizető' lesz. Előfizetőnek ajánlom: Neve: Címe: TÖBB AJÁNLAT= TÖBB AJÁNDÉK! EH "Az elsősegély kézikönyve" c. kiadványt választom EH Reklámöngyújtót és tollat kérek Nevem: Címem: A hét melyik napján jelenik meg a "Tisztelt Szerkesztőség!" rovat? ....................................................................... ................ B eküldendő: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Procter&Gatnble Vállalatunk, a Procter & Gamble Hungary egy amerikai vállalat hazai leányvállalata a gyorsan mozgó fogyasztási cikkek kategóriájában. Termékeinket - Pampers, Ariel, Blend-a-med, Oil of Olaz, Pantene, Camay, Old Spice és sok más - több, mint 150 országban értékesítjük. Cégünk VAN REPRESENTATIVE (Kisteherautós értékesítési képviselő) munkakörbe munkatársat keres Bács-Kiskun megye területére. Elvárásaink: Ajánlatunk:- Kecskemét és környéke lakóhely, - kihívásokkal teli önálló munkakör,- középiskolai végzéttség, - versenyképes kompenzáció.- jó kommunikációs készség,- 35 év alatti életkor,- minimum „B" kategóriás jogosítvány. Kereskedelem területén szerzett gyakorlat előny. Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, jelentkezését önéletrajzzal és fényképpel, legkésőbb augusztus 22-ig küldje el a következő címre: Procter & Gamble Hungary Zakradnik Emese, 1391 Budapest 62, Pf. 243