Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-07 / 183. szám

Egy-egy zivatar ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE Ma is meleg, nyári időben lesz ré­szünk, zavartalan napsütésre azonban nem számíthatunk. Időnként erősen megnövekednek a gomolyfelhők, és egy-egy zápor, illetve erős széllöké­sekkel kísért zivatar is kialakulhat. Fülledt, meleg idő lesz. Délutánra 26, 29 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 28 Kecskemét: Jászberény: 28 Baja: Tiszafüred: 29 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Aktív időjárási front egyelőre nincs a közelünkben. A Kárpát-medencét kitöltő meleg, nedves és labilis réteg­ződésű levegő azonban kedvez a go­molyfelhők képződésének és a zápo­rok, zivatarok kialakulásának. Emiatt ma sem lesz teljesen zavartalan a napsütés. Délen, délnyugaton több­ször is megnövekszik a felhőzet, és itt elszórtan záporeső, zivatar is előfor­dulhat. Az északkeleti szél ritkán élénkül meg, erős széllökések pedig csak zivatarok környezetében lehet­nek. Délután 25, 30 fok várható. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ország délnyugati, déli részén ma is számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, ahol átmenetileg csökken a látástávolság és megélénkül, néhol megerősödik az északkeleti szél. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 23 Velencei-tó: 21 Fertő-tó: 20-21 Duna: 23 23 18-20 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 30-35 25-35 30-35 25-30 30-35 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 28 26 27 25-30 25-35 25-30 25-30 30-35 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Nagy fogásnak számít ez az ötkilós ponty a mátételki horgászok körében. A zsákmány­nak Vörösváczki Gábor, felesége és három fiúgyermeke örülhet egy finom vasárnapi ebéd nyereményében. kép és szöveg: berki erika Kiskőrösi olvasónk nyerte Dutker Dani tűzhelyét Augusztus 7., csütörtök Napkelte: 5 óra 29 perckor Napnyugta: 20 óra 09 perckor Holdkelte: 9 óra 29 perckor Holdnyugta: 21 óra 53 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 604 cm volt. A Tisza Szol­noknál 324 cm. Szegednél pe­dig 423 cm magas volt. Közlekedés Az 50-sen - Lajosmizse belte­rületén - folytatják az aszfalto­zást. Az Y-csomópontban fél­pályás útzár miatt jelzőőrök irányítják a forgalmat. Az 51- sen a 119-127. km között bur­kolatszélesítést végeznek. Az autópálya-csomópont építése miatt a három utat - 50-es, 54- es és 52-es - érintő korlátozá­sok ma is érvényesek. Traffipax Ma délelőtt Vaskúton, Kiskun­félegyháza lakott területén, az E75-ÖS főúton, délután Bátmo- nostoron számíthatnak a jár­művezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebességmérés lesz délelőtt, délután a 44-es főúton és Kecskemét területén. őrült horgász A diliházban az egyik be­teg a vízvezetéknél áll, és egy botra kötött madzagot lógat be a kagylóba. Az ápoló tapintatosan kérdi: -Na, hány halat fogott eddig? A bolond rámered:- Maga őrült, a vízveze­tékben? Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 321,76 Francia frank 31,48 Japán jen (100) 168,10 Német márka 106,30 Olasz líra (1000) 108,62 Osztrák schilling 15,11 Svájci frank 130,68 USA-dollár 200,36 ECU 209,70 FŰTŐOLAJ ismét kapható AKCIÓSÁRON Kecskemét Czollner téri olajkútnál. KERESKEDŐK FIGYELEM! Padlószőnyeg és PVC minta utáni értékesítésére üzleteket keresünk! Elsősorban - de nem kizárólag - bútorboltok jelenkezését várjuk! SZUPI KFT. Pécs Tel.:72/21-37-37. (I0i31) Tegnap délelőtt sorsolással fe­jeződött be a Dutker Kft.-vel tartott közös játékunk. Olvasó­ink közül több mint 1400-an megtalálták és összeillesztve beküldték a Dutker Dani névre hallgató reklámfigura 4 kép­részletét, amelyet a Petőfi Né­pében rejtettünk el. Augusztus 11-17. között kép­zőművészeti alkotótábor nyílik a Tőserdőben a ballószögi álta­lános iskola diákjainak. A tá­bor nyílt, tehát nem csak balló­szögi gyerekek foglalkoznak itt - Ambrus Lajos festőművész A pályázatok közül hármat húztunk ki, melyek beküldői ajándékukat a Dutker fürdő­szobaszalonjában (Kecskemét, Petőfi S. u. 7. sz.) vehetik át. A fődíjat, egy Pelgrim 4 lángú gáztűzhelyet Losonczi Ist­vánná (Kiskőrös, Béke u. 1/4.), a második és harmadik díjat vezetésével - tájfestészettel, agyagozással, szobrászattal. A tábor létrejöttéhez támogatást nyújtott a ballószögi önkor­mányzat és a megyei közgyű­lés oktatási és kulturális bizott­sága. pedig Berente Imre (Kecske­mét, Bethlen krt. 18.) és Törteli Tiborné (Kunszállás, Kölcsey u. 43.) kedves olvasónk nyerte. Nyereményük egy-egy Klúdi mosogató csaptelep. Minden beküldőnek köszönjük a pályá­zatot, a nyerteseknek ezúton is gratulálunk. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH PÁL volt bognár mester életének 92. évében elhunyt. Temetése augusztus 8-án, 16 órakor lesz a lakiteleki teme­tőben. A gyászoló család. Képzőművészeti alkotótábor a Tőserdőn A világ ismét csodálja őt Hihetetlen az életereje: Liz Taylor. feb-fotó Ki tudja, hányadik feltáma­dása ez már a fantasztikus Liz Taylomak. Legutóbb egy agyműtét minden kínját kel­lettelviselnie. A sztárelőször jelent meg a műtét után a nyilvánosság előtt. Haja hó­fehér, épp hogy kinőtt az ope­ráció után. Jótékonysági bálra érkezett Isztambulba, ahol csecsen gyerekek javára gyűjtenek. Az aranytoroknak árt a füstköd Placido Domingo világhírű spanyol tenor kénytelen volt félbeszakítani a chilei Santi- agóban adott koncertjét. Az énekes torka ugyanis begyul­ladt, amihez valószínűleg jócskán hozzájárult a dél­amerikai ország fővárosát napok óta fojtogató sűrű füstköd is. Domingo alig kezdett bele a második ári­ába, amikor azt érezte, hogy képtelen tovább énekeli. Be­jelentették, hogy a tenor bronchitisben szenved, de ennek ellenére megpróbálja folytatni dalestjét. Röviddel később azonban a láthatóan fájdalmakkal küszködő mű­vész megszakította énekét, és sűrű bocsánatkérések kö­zepette távozott a színpadról. Tesztek férfi fogamzásgátlóval Néhány év múlva Németor­szágban már kapható lesz az első hormonális férfi fogam­zásgátló. Az első klinikai tesztek még ebben az évben megkezdődnek - jelentette ki a Jenapharm gyógyszeré­szeti igazgatója. A sperma­termelést fél évre megbízha­tóan elnyomó tesztoszteron injekcióval kapcsolatban Jaj annak, í Kutyavilág jön el az új-zé- land Christchurch város fele­lőtlen ebtulajdonosaira, akik elmulasztjákkedvencük vég­termékének felszedését a közterületekről: a városi ta­nács tervbe vette, hogy rejtett videokamerákkal próbálja meg lefülelni a kutyagumit meggondolatlanul a tetthe­lyen felejtő gazdikat. A tét­lenségen ért gazdik 130 ame­már több éve folynak kísérle­tek. A tesztoszteron hormont minden egészséges férfi szervezete termeli, ez segíti a spermiumok képződésének szabályozását. A fogamzás- gátló injekció megfelelő adagolásával nem lép fel mellékhatás: a mestersége­sen előidézett terméketlen­ség „elmúlik”. d otthagyja rikai dollárnak megfelelő helyszíni bírságot kénytele­nek fizetni, ha nem takarítják el a négylábú barátaik által otthagyott ürüléket. E jelen­ség felszámolásának érdeké­ben állítják majd fel a kandi­kamerákat a legkedveltebb ebsétáltató helyeken, ahol eddig pusztán csak a gazdik felelősségérzetén múlott, el­takarítják-e a kutyagumit. Máról holnapra expressz apróhirdetések • 10 hl-es hidraulikus prés kedvező áron és szőlődaráló eladó. T.: 78/481-514. 11 éves kancaló és 2 éves kancacsikó el­adó. Tel.: 76/354-986, 20 óra után. 12 éves pej, sodrott paripa ló eladó. Skoda csere érdekel. T.: 78/481-249. 30 t-s hídmérleg, jó állapotú eladó. T.: 06- 60/304-351. 50 db nagybála jóminőségű fűszéna eladó. Érsekhalma. 78/448-073, 60/471-120. 6 család méh NB kaptárban perget-" el­adó. Kalocsa, Petőfi 143. Audi Cupé Quattro 85-ös eladó. Német dí­zel csere érdekel, valamint Biemme olasz elektromos autó 50 E Ft-ért eladó. T.: 20/687-142. Ablakok, erkélyajtók Németországból (bontott) olcsón. T.: 78/481-138. Aratást vállalok 514-es kombájnnal. Érd.: 06-60/483-527 telefonon. BMW 318. 87-es B+G eladó ill. cserélhető. 06-30/289-762 Barkas sürgősen eladó, 87-es. T.: 20/558- 464. Cement kedvezménnyel! 53/351-474. Eladó 1 db E-512-es gabonakombájn. Soltvadkert, Zalka M. u. 34. 78/381-936. Eladó RZ3-as szárzúzó, 3 művetőgép, Raun 3,3 m nehézfogas 3 fejes orosz eke. Tel.: 78/486-487. Eladó Opel Astra 1.6i, 92.09. havi, piros. Irányár: 1.080 E Ft. Tel.: 76/352-499 Ikergarázs eladó Kmté, Március 15. utcán. Telefon: 76/487-808, 326-892. HOLLAND BÁLÁSRUHA ÉS HOLLAND BÚTOROK ÚJSZERŰ ÁLLAPOTBAN EL­ADÓK! Kmét, Erkel F. u. 6. Tel.: 76/320- 936 Jó állapotú billenős, terepes IFA sok alkat­résszel, Niza bontásra eladó. T.: 06- 20/394-119. Kecskeméten, a buszpályaudvaron el­vesztettem nyugdíjas szelvényemet. Kohl Mátyásné T.: 78/405-171. Kereskedelmi végzettséggel ruházati boltba eladót keresek Kiskőrösön. T.: 78/311-232. Kisfülkés MTZ 50-es eladó. Tel.: 77/482- 078. Kiskőrösön családi házat bérelnék. T.: 06- 20/248-076. Lada Samara, 47 E kilométert futott, első kézből eladó. Ár: 500 E Ft. Telefon: 78/464-858. Kiválóan fedező csődör, barna szamár és malamut kiskutyák eladók. Tel.: 76/382- 800. Kékfrankos bor eladó. T.: 78/353-324. Lada 21053., 93. X. hó, újszerű állapotban eladó. Tel.: 06-60/453-958, 77/427-247 Lancia Delta 1.5,13 éves, friss műszakival eladó. Tel.: 79/371-229 MTZ-50 320 E Ft, MTZ-82 450 e Ft, KCR 2000, MTZ-re szerelhető eladó. 06-60-381- 024. MTZ-50-es jó állapotban eladó. I.ár: 340 E Ft. T.: 78/346-342. MTZ-52 és 80 eladó. Tel.: 77/483-096. Mazda 626, 93-as, klímás. T.: 30/435-994. Teherautóra rakodót (kecskemétit) kere­sek, korai kezdéssel. Érdekllődni: este 18 óra után a 76/472-067 telefonon. Mechanikai műszerész tanulónak keresek Kecskemét, vagy környéki fiűt kéziszer­szám szervizbe. Gajdácsi József Tel.: 76/486-270. Megkímélt állapotú Ladát, vagy Samarát keresek megvételre. 30/354-856 Mercedes 308D, 92-es eladó. T.: 06/20/248-076. Merd 814, 91-es eladó. 30/433-792. Nagykocka-bálás búzaszalma eladó. Tel.: 77/423-520. Negyed, fél, egész vágott hússertés eladó. 350 ft/kg. 76/325-955. Németjuhász kiskutyák eladók. Érd.: 78/343-435. Samara, 3 éves eladó. 77/424-803. Söntéspult, bárpult, öltözőszekrény olcsón eladó. T.: 30/433-792. Pannónia TL-250, 58-as évj. eladó. Irányár: 45 E Ft. Telefon: 78/486-592. Polski 126-os közepes állapotban eladó. Páhi, Rózsa u. 14. Trabant kombi, 89-es évj. jó állapotban el­adó. T.: 30/525-086. VW Jetta 1.6TD, 1988-as eladó, vagy cse­rélhető. Érdeklődni a 06-20/510-639-es te­lefonon. Yamaha DT, 88. évj. eladó. Keresek törött, totálkáros Golf II. Érdeklődni a 77/421-578- as telefonon. Zab, tritikálé és búza eladó. Telefon: 30/432-472. Új utánfutók eladók. Érdeklődni a 60/472- 483-as telefonon. VW Polo 1,3D, 88-as évj. kiváló állapotban, tulajdonostól eladó. Kmét, Daru u. 20. 76/494-359, 30-531-678. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom