Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-07 / 183. szám
Tragédiába torkollott a bravúroskodás a Sugovica hídjánál Búvárok emelték ki a halott fiút Mint arról már tegnap beszámoltunk, tragédiával végződött a fiatalok felelőtlen szórakozása Baján. Egy négytagú csapat kedden délután a Sugovica- híd korlátjáról ugrált a vízbe. Abban versenyeztek, hogy ki tud távolabb ugrani a hídtól. Egyikük, P. Sándor az ugrás után nem jött fel, ekkor társai a taxisok segítségével riasztották a mentőket, a tűzoltókat és a rendőrséget. Gyurosovics József, a bajai rendőrkapitányság vezetője elmondta: hozzájuk fél hétkor érkezett a bejelentés, és azonnal a helyszínre siettek. Ők riasztották a búvárokat. Kovács Gábor és Szathmári Zsolt képzett könnyűbúvárok váltva merültek, és keresték a zavaros vízben az áldozatot. Este fél kilenc körül találták meg és hozták fel a 16 éves fiú holttestét. A bajai kapitányság állam- igazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet, szakértők bevonásával. Mivel ilyen ügyben rendőrorvosi boncolás szükséges, még nem tisztázott, hogy mi okozta a fiú halálát. Felmerült, hogy az áldozat, P. Sándor éppen felbukkant a vízből, amikor egyik - közel 10 méter magasból - leugró társa ráesett. A bizonyítási eljárás tart, az eset még nem minősíthető. (Folytatás a 3. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon Tilos a hídról ugrálni! Képünkön más fiatalok láthatók. A borkommandó Vadkerten A megyei rendőrkapitányság és a vámosok borkommandója tegnap délben ismét lecsapott: ezúttal egy soltvadkerti belterületi lakás pincéjében jelent meg. Ott az Órszágos Borminősítő Intézet helyszíni vizsgálata szerint 8395 liter hamisított bornak minősülő folyadékot találtak. Ebből 4454 litert már kimértek 3, 5, és 20 literes kannákba. A pince tulajdonosa, egy műanyagfeldolgozással foglalkozó vállalkozó nem tartózkodott otthon, állítólag külföldön jár éppen. Ellenben az ott szorgoskodó nyolc munkás közül hetet nem jelentettek be sehová, s köztük négy román feketemunkás is volt. Ferenczi László, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a vizsgálat kiderítette: tegnap egy korábbi szállítmányt a Dunántúlon terítettek teherautóval. A nyomozást folytatják, az Országos Borminősítő emberei laboratóriumi körülmények között is megvizsgálják a lefoglalt mintákat. Korlátozó kormányjavaslatok Korlátozásokat ajánl bevezetni a kormány a választási kampány időszakára. A kabinet az Országgyűlésnek a napokban benyújtott, a választási eljárásról szóló törvényjavaslatában kezdeményezi, hogy az egyes pártok - a költségvetési támogatáson túl - országgyűlési képviselőjelöltenként legfeljebb 1 millió forintot fordíthassanak kampánycélokra. A pénz felhasználását az elképzelések szerint az Állami Számvevő- szék ellenőrizné. A kormány a fontosabb kampánytevékenységeket ' - mint például a plakátragasztás, a szórólaposztás, a választási nagygyűlések tartása avagy a média igénybevétele - szintén szabályozni kívánja. Eszerint csak a tulajdonos engedélyével lehet plakátokat házak falán és kerítésén elhelyezni, hatósági épületekre pedig tilos plakátot ragasztani. Érseki ítélet Kisebb vihart kavart Angliában George Carey, Canterbury érseke Károly trónörökös esetleges újabb házasságát elítélő kijelentésével. Az anglikán egyház Ausztráliában tartózkodó szellemi vezetője egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy válságot idézne elő az egyházban, ha Károly feleségül venné szintén elvált barátnőjét, Camilla Parker Bowlest. Károly már többször is kijelentette, hogy Diana hercegnő után nem akar újabb feleséget. Fekete nap az Négyre nőtt a keddi közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma. Ferenczi László, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta, hogy tegnap meghalt a motorral ütközött Lada sofőrje is. Mint arról tegnap már beszámoltunk, a Lada próbált megfordulni az országúton, amikor a nagy sebességgel érkező egyik motor felöklelte. A Suzukit vezető rendőrszázados már kedden életét vesztette, a másik motoron érkező rendőr súlyos sérüléseket szenvedett. Félegyházánál egy 14 éves országutakon lány hajtott ki figyelmetlenül az útra. őt egy szabályosan közlekedő autó gázolta halálra. Az 51 -esen, Dunavecse külterületén szintén emberéletet követelő baleset történt. Egy Citroen kisteherautó Budapest felől érkezve lehajtott a jobb oldali füves, murvás padkára, de valami megdobta a járművet, amitől az átvágódott a túloldalra. Ott az út melletti négy méteres mélységbe zuhant. A sofőr ugyan sérülés nélkül úszta meg az esést, de utasa, egy 23 éves soltvadkerti férfi kiesett a fülkéből, és szörnyethalt. Aggódnak a búza minőségéért Bár a világ búzatermésének mennyisége növekszik, minősége az idén problémákat okoz a gabonaiparnak - vélekednek a Nemzetközi Gabonatanács tisztségviselői. A Reuter jelentése szerint az Egyesült Államok számos vidékén a téli búzának alacsony a fehéijetartalma. Ugyancsak rossz minőségű lesz a szárazság, majd pedig az esőzések miatt az Európai Unió búzatermése, bár bőségesnek ígérkezik. Kelet-Európát illetően csak az tűnik egyelőre biztosnak, hogy jelentős termésveszteség érte Lengyelországot és Csehországot az áradások miatt. Ausztrália termése is visz- szaesik a tavalyi 23,5 millió tonnás rekordról 16 millióra. A szervezet a világ idei búzatermését 585 millió tonnányira becsüli. Tavaly 582 millió tonna termett. Sört mérnek a kantinban? Elképzelhető, hogy szeptembertől akár sörrel is olthatják a szomjukat a laktanyai kantinok- ban a katonák. Igaz, egyelőre csupán kísérleti jelleggel, és csak a Magyar Honvédség két kiképzőközpontjában: az alföldiben és a dunántúliban. De ha a féléves kísérlet beválik, a kiképzési időn túl valószínűleg minden laktanyában engedélyezik majd a sör árusítását. Minderről Sütő Tamás dandártábornok, a 2. gépesített hadosztály parancsnoka szólt azon a konferencián, amelyet az alap- kiképzést végrehajtó alegységparancsnokok részére rendeztek Szabadszálláson. Mint mondta, a sörfogyasztás laktanyán belüli engedélyezésének a gondolata már régen felvetődött a parancsnokok körében, de esetleges bevezetésének most jött el az ideje. Az ötlet nem új keletű, hiszen a hetvenes évek elejéig még lehetett sört kapni a kantinban. Szeptember 15-től fél éven keresztül valami hasonlót akarnak kipróbálni: a kiképzés befejezése után ismét lehetne sörözni a kantinban. De csak csapolt sör lesz majd, amit helyben lehet elfogyasztani. Mindez persze még csupán elképzelés. Ugyanis a laktanyai sörözés engedélyezése Végh Ferenc altábomagynak, a honvédség parancsnokának hatásköre. Az önkormányzat ismét zsebbe nyúl Mi lesz veled, kislabor? Továbbra sem lehet biztosat tudni a jánoshalmi labor hosszú távú működtetésével kapcsolatban. Az állam májusban abbahagyta az egészségügyi kislabo- ratóriumok finanszírozását. A város képviselőtestülete azóta saját büdzséjéből tartja fenn az intézményt. Májusban még úgy tűnt, hogy egyhónapos átmeneti időszak után megoldódik a probléma. Ez nem így lett. Megoldás nincs. A jánoshalmi önkormányzat továbbra sem tud érdemben tárgyalni senkivel a helyi labor sorsát illetően. Akivel lehetne tárgyalni - a kiskunhalasi Labor Kft. -, csak augusztus 14-től rendelkezik a működtetéshez szükséges jogosítványokkal (cégbírósági bejegyzés). Ezért a közgyűlés úgy döntött, hogy újabb egy hónapra magára vállalja a kislabor és a fizikoterápiás szakrendelés finanszírozását. így immár 4 hónapja az önkormányzat saját erejéből működteti e két szolgáltatást. Végállomás a MÁV-pályaudvar Autós üldözés Félegyházán Igen látványos autós üldözésnek lehettek szemtanúi azon kevesek, akik hétfőn hajnalban Kiskunfélegyháza utcáin tartózkodtak. Egy salgótaijáni férfi által vezetett kocsi vett üldözőbe egy helybéli személy navigálta autót. A hajsza során többször nekiment hátulról a dühös tarjáni, mígnem a menekülő a félegyházi MÁV-állomáshoz érve úgy gondolta, itt végre lerázhatja őt. Be is hajtott az első vágányig, ám ott felborult kocsijával. Á rendőrség őrizetbe vette az üldözőt, s jelenleg vizsgálják, mi váltotta ki erős haragját. Guam szigete kedvelt turistaparadicsom. Kedd óta az ottani légikatasztrófa miatt beszél róla a világ. A KAL légitársaság Boeing 747-esén 254-en' tartózkodtak. Harmincán túlélték á katasztrófát. Cikkünk a 4. oldalon. fotó: feb FORD UNI-SERVICE Augusztusi ajánlata: Most vásároljon nálunk gépkocsit, mert az OLCSÓ ÁRON FELÜL használt gépkocsiját beszámítjuk, és 2 hetes 2 személyes görögországi társasutat is nyerhet, _______szeptemberi utazással._______ C ímünk: Kiskunhalas, Széchenyi út 87. Tel.: 77/422-177, 77/423-269___„ Gy orshírek | A pápát meghívták I Ausztriába I II. János Pál pápa meghívást kapott, hogy 1998. június 20- án vegyen részt az alsó-auszt- | fiai Gerasban, a határokon átnyúló eucharisztikus ünnepségen, és ott avasson bol- | doggá két osztrákot, köztük egy apácát, akit a nácik lefejeztek. Dollárfelvásárlás Oroszországban Az orosz lakosság aktív dől- | lárfelvásárlásba kezdett a rubel jövő évi denominációjáról - kisebb címletűvé változtatá- Í sáról - szóló hétfői bejelen- 1 tést követően. A Kommer- | szánt Daily című orosz gaz- | dasági napilap szerdai adatai | | szerint a bankokban a valuta- vásárlás a szokásos forgalom 1 több mint kétszeresére emel- | kedett. A horvátok házakat | romboltak Jajcéban I Horvátok szerdára virradóra nyolc házat döntöttek romba a | közép-boszniai Jajce térségében, hogy elijesszék a visszatérni kívánó muzulmánokat - | közölte szerdán egy SFOR- szóvivő. „Szomorúan értesül- | tem arról, hogy az éjjel hét | házat gyújtottak fel, egy nyolcadikat pedig robbanás döntött romba a körzetben” - I idézte a Reuter. Lakástűz zárlat miatt i | Elektromos zárlat okozott tü- I zet tegnap egy félegyházi lakásban. Á bejárati ajtó fölötti § | csengő és a mellette lévő biz- | tosíték zárlatos lett, és kigyul- | ladt - tájékoztatta lapunkat I Almási Szabó József tűzoltó. Szerencsére a lakásban lévő | hölgy időben észlelte a tüzet, | I és azonnal értesítette a tűzol- | tókat, akik két kocsival a helyszínre vonultak, és porolÍ tóval eloltották a lángokat. A Manchester a legnagyobb 1 ! Pénzügyi értelemben a Man-1 ehester United Európa legna- | gyobb klubja, sőt valószínűleg | az egész világé is, mivel a | többi földrész futballjában ke- | j vesebb a pénz, mint Európáéban - állapítja meg a Deloitte ! and Touche nevű nagy hírű könyvvizsgáló cég szerdán Londonban nyilvánosságra | hozott jelentése. A ManchesI ter United bevétele az elmúlt pénzügyi évben 53,3 millió angol font volt. A Bayern München 46,6 millió fontos bevétellel a második, az AC Milan 45,4-del a harmadik.