Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-25 / 197. szám

1997. augusztus 25., hétfő Megyei Körkép in. Kiállítások szerte a megyében Harmincnyolc magyar uralkodó - I. Istvántól I. Ferdi- nándig - képmását mutatja be az a kiállítás, amely a napok­ban nyűt meg Kiskunhalason, a Gyűjtemények Házában. Ötödik alkalommal rendezték meg a kalocsai képzőmű­vészeti alkotótábort. Az ott készült művekből álló kiállítás szeptember 15-éig látható a művelődési ház kisgalériájában. Népi és modern a festé­szetben címmel nyűt kiállítás Halason a Végh-kúriában. Szűts Tamás kiállításával vette kezdetét az idei Félegyházi Napok ’97 elnevezésű ren­dezvénysorozat. A Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában megrendezett tárlaton az alkotó érmeivel, kisplasztikáival mutatkozott be a közönségnek. Köszönet a segítséget nyújtó borotai polgároknak Egy szerencsésen végződött balesettel kapcsolatban kapta szerkesztőségünk az alábbi le­velet: Augusztus 11-én, 12 óra 30 perckor két tizenéves fiú ját­szott a falu homokbányájánál, mikor is az váratlanul besza­kadt, H. Zoltánt teljesen bete­mette. Barátja, D. Tamás látta, hogy egyedül nem tud segíteni rajta, elszaladt a legközelebbi házhoz. Szerencsére otthon vol­tak és még sokan a környéken. A gyors segítségnek köszönhe­tően sikerült a fiút kimenteni a közel három mázsa homok fog­ságából. Köszönjük a Deák ut­caiaknak és minden borotai la­kosnak az emberséges hozzáál­lást, mert tragédiával is vég­ződhetett volna ez a szerencsés kimenetelű baleset. Dobos Lászlóné Borota Címert, zászlót avatnak Ágasegyházán a falunap ke­retében szentelik fel a község címerét és zászlaját. Szeptember 13-án délelőtt tíz órakor kerül sor a ceremóniára, amelyen Marosi Izidor nyu­galmazott váci megyés püspök végzi a szertartást. Ezután avat­ják az új sportcsarnokot, amelyben az átadás után a kör­nyező települések polgármeste­reiből álló csapat mérkőzik a helyi képviselő-testület csapa­tával. Délután négy órától szü­reti felvonulást tartanak, majd este hattól kezdetét veszi a fa­luházban a szüreti bál. Ágasegyháza címere Hungárul nem O.K.? Kicsi leányom idén járta ki az általános iskola első osztályát. Ka­rácsony táján már ott tartott, hogy önállóan fogalmazta meg élete első levelét a nagymamának. Az új év első napjaiban figyelt fel arra, hogy a felnőttek társadalmában nem úgy írnak és olvasnak, ahogyan azt a suliban tanítják. „Mit jelent az, hogy minimarket és a super helyett miért nem írjuk ki helyesen az sz-t?” - tudakolta gyermeki őszinteséggel, ő azt tanulta, hogy az orvosságért a gyógyszertárba kell menni. Ehelyett az anyu a Pharma feliratú pa­tikába jár. Hiába magyarázkodtam. Egy nebuló számára az a szent, amit a tanító nénitől hall. Bevallom, néha én sem értek magyarul. Jártamban-keltemben olykor kiborítanak a boltok idegen szavakból összeeszkábált fantá­zianevei. Megfordult már a fejemben az is, hogy idegen szavak szó­tárával indulok bevásárlókörútra. Ugyanis sokszor nem értem a kirakatba helyezett árlap szöveges részét. Nem a márkanevekkel van bajom, hanem az idegen (általában latin-angol) „szóvirágok­kal”. A minap például egy étteremben csaptam a homlokomra ér­tetlenül. A felszolgáló ugyanis a magyar nyelvű étlapot nyomta a kezembe (az angol és a német más színű). Bizony, nem tudtam vá­lasztani, pedig a kínálat bőséges volt. Ilyeneket olvastam benne: asoda, hantaka, pipán, jalisca fesca mártással és még sorolhat­nám. Mondanom sem kell, éhesen távoztam. Odahaza bakaptam néhány Chicken Me’ Nuggets falatot, felhörpintettem egy pohár ki- ejthetetlen nevű üdítőt és bekapcsoltam a tv-készüléket. A bemondó éppen azt igyekezett megértetni velem, hogy a manuális vezérlésű satelite antennámat a nem tudom mihez képest hány fokkal prog- wmozzan át. Éjfél jförül felhívott Francis barátom Párizsból. TŐU. tudom, hogy az o ÉU-tag hazájában törvény tiltja a ,'jranglé” nyehfraszimlarát. ....... V alami hasonlót kellene a mi honatyáinknak is kitalálni. Szerin­tem a külhoni mintákat majmolva nem leszünk európaibbak. Ellen­kezőleg. Magyarként tudjuk magunkat elfogadtatni igazán. Minek egy alföldi borairól híres magyar pincefalu közepén bajor sörözőt nyitni? Hogyan engedhetjük meg magunknak azt az önbecsmére- lést, hogy palackozott borainkra angol nyelvű címkét ragasztunk? Miről ismeri majd fel a vásárló a londoni üzletben a hamisítatlan aszút, ha nem a magyar címerről és a nemzeti színű pántlikáról? Chicagóba kivándorolt ismerősöm nagynénje erről ugyanúgy vélekedik, mint én. Hungárul miért nem O.K. ? - kérdezi tört ma­gyarsággal, majd elpanaszolja: „ Tudod, fiacskám, engem az ide­gesít, amikor a szomszéd szőr naponta kétszer ringolja a belie­met. ” (Angolul a szőr urat, a ring csengetést, a beli pedig csengőt jelent). Lehet, hogy nemsokára mi is így társalgunk majd? Király László Anyakönyvi Hírek BAJA Születtek augusztus 8-15-e kö­zött: Szabó Dóra (anyja neve: Szvorény Annamária) Bácsborsód, Fábián Vanessza (Eichardt Csilla) Baja, Szalontai Barbara Leila (Sza- lontai Erika) Kunbaja, Hirth Gábor (Papp Klára) Tataháza, Börcsök Márk József (Faragó Margit) Ma­daras, Dorogi-Kovács Attila (Ádám Hajnalka Mária) Baja, Vis- nyei Bence (Mélykúti Andrea) Bácsalmás, Frányó Róbert (Koncz Ágnes) Hercegszántó, Vörös Ben­jamin (Czipfl Mária) Baja, Hepp Korinna (Mendler Dóra) Haós, Komáromi Ádám (Koch Elvira) Császártöltés, Eichnom Nelli (Her­nádi Hajnalka) Madaras, Csertő Orsolya (Flórika Edit) Rém, Bácsi Alexandra (Hóman Rita Tünde) Baja, Ebert Robin Nicholas (Mák Ilona Edit) Vaskút, Szatmári Niko­lett Alexandra (Somosi Tímea) Gara, Leancu Evelin (Bíró Judit) Érsekcsanád, Kiss Fábián (Mada­rász Katalin) Hercegszántó, Gajári József András (Szabó Katalin) Sü- kösd. Házasságot kötöttek augusztus 16-án: Eszes Tamás Gábor és Aller Andrea, Nagy Attila és Lázók Rita, Katzenmajer Attila és Balázs Gab­riella Enikő, Szabadi József és Ho- rák Zsuzsanna^ Tóth Gábor és Szepsi Mónika. Meghaltak augusztus 8-15-e között anyakönyvezettek: Bogdán Györgyné (Mihajlovics Katalin) Dunafalva, Király Ferenc Baja, Ki­rály Imréné (Tumri Ilona) Bátmo- nostor, Báló Mihályné (Csősz Mar­git Gizella) Kölesd, Fazekas Já- nosné (Petruska Júlia) Kunbaja, Szabó Jánosné (Vida Katalin) Baja, Bédics István Baja, Nagy János Madaras, Póka Gyuláné (Kovácse- vics Irén) Baja, Galántai Mária Csávoly, Krékity Dánielné (Kovács Viktória) Csávoly, Trapl Istvánná (Fedák Erzsébet) Baja, Mencsik Mihály Sükösd. KECSKEMÉT Születtek: Ács Attila Szabolcs (anyja neve: Gere Mária), Mari Gábor (Digner Erzsébet), Oláh Ist­ván Krisztián (Szarvas Tímea), Boldizsár Dóra (Bódis Gabriella) Kerekegyháza, Németh Bettina (Adamik Emőke) Kunbaracs, Bor­bély Regina (Mester Éva) Lakite­lek, Juhász Bálint (Snájder Erika) Fülöpháza, Kecskés Sándor (Sza­lontai Emese), Mikus Judit Ágnes (Kasza-Kovács Judit Klára), Mécs Olivia (Kovács Edit) Izsák, Szabó Réka (Kozma Andrea) Bócsa, Ra­dies Cintia (Radics Mária), Kossá Bence (Horváth Krisztina) Lajos- mizse-Felsőlajos, Nagy Annamária (Bajnok Erzsébet Erika) Dunave- cse, Király Krisztina (Juriga Hed­vig), Somodi Tamás (Kalán Anna Katalin), Bognár Tibor (Kertész Krisztina), Lángos Mihály (Vörös Ibolya) Lakitelek, Kollár Izabell (Veres Éva Andrea), Bálind Erika (Faragó Erika Katalin), Sáfrány Tamás (Szigetvári Ildikó) Tisza- kécske, Nagy Vanessza (Gara Kata­lin Mária), Antal Dorina (Szür- szabó Katalin) Tiszakécske, Hal- mavánszki Kinga (Hordós Vero­nika Erzsébet) Lajosmizse, Pálfi Laura (Seres Magdolna) Solt, Far- kas-Tóth József (Góbor Erzsébet), Kis Martin (Péli Anikó Rozália) Orgovány, Ács Helga (Polgár Mar­git) Lajosmizse, Vakulya Ale­xandra (Kovács Mária) Városföld, Pongrácz Nikolett (Kalmár Edina) Kerekegyháza, Pintér Anna Petra (Virágh Magdolna), Dankó Stella (Tóth Edit), Vida Mihály Balázs (Molnár Irén) Ballószög, Antal Le­vente Renátó (Dóczi Henrietta), Sebők Fanni (Balog Emese), Ábra­hám Kitti (Piszmán Éva), Putnoki Ádám (Juhász Judit Andrea), Put­noki Márk (Juhász Judit Andrea), Mészáros Euridiké Dzsenna (Bágyi Margit) Orgovány, Kerekes Jenő (Győrfi Rita) Jakabszállás, Dobák Dániel (Rózsa Olga Anikó) Kis­kunfélegyháza, Veszelszki Márk (Dobos Erzsébet), Bársony Dávid Sándor (Peregi Anita), Kovács Réka Sára (Gruber Katalin Vero­nika), Fazekas Cintia (Csatlós Er­zsébet), Tóth Evelin (Fehér Ildikó) Kerekegyháza, Sárga Mihály (Ter­csi Ilona) Jakabszállás, Pörge Anita Anna (Miháli Anita), Kerekes Zol­tán (Szabó Regina Márta), Ludányi Bence (Sipos Márta) Lajosmizse, Bobán Gabriella (Kállai Anikó), Csemus Anna (Gyulai Zita), Patai Ilona (Csorba Hona) Lajosmizse, Obomyák Bianka (Stefán Ildikó) Ladánybene, Becsei Bence (Técsi Annamária), Antal Dóra (Boros Andrea) Nagykőrös, Dudás Erzsé­bet Klaudia (Király Erzsébet) Szentkirály, Farkas Zsanett (Farkas Mária), ősz Barnabás József (Ke­rekes Margit), Bán Kristóf (Új Ka­talin), Romfa Ákos (Flaisz Ánita) Kecel, Tajti Dominik (Dósa Otti­lia). Házasságot kötöttek: Szabó Sándor és Tóth Klára Magdolna, Kerényi Ákos és Piros Gabriella, Nagy Tibor és Nagy Zsuzsanna, Kárpáti József és Szabó Mária Juli­anna, Tóth Zoltán és Pulai Mária Cecília, Simon István és Csányi Hajnalka Zsuzsanna, dr. Meskó Ist­ván és Farkas Gabriella Irén, Mócza István és Szűcs Etelka, Pesti Zsolt és Szalai Ildikó, Jóni György és Varga Klaudia, Vecsei István és Hegedűs Andrea, Lesi Ferenc és Szöllősi Zelma Zsuzsanna, Herczeg Tamás és Kis Anita, Szilvái Ferenc és Kovács Ilona, Boda Pál és Futó Szilvia, Hetényi József és Gorjaj- nova Irina Vlagyimirovna, Zacha- ria Gerhard és Boldizsár Nóra, Fe­kete Gábor és Rapi Erzsébet Anita, Faragó Mihály és Sutus Teréz, Ko­vács Béla és Németh Anita Beáta, Molnár Attila és Fehér Anita, Sü­veges János Mihály és Fertig Erika, Jokhel Mihály és Gulyás Barbara Rózsa, Fazekas István és Szent- györgyi Andrea, Kapás Tibor és Zsitva Ilona, Veszelszki István és Lipták Éva, Kamarás Zsolt László és Szabó Helga, Halasi Pál György és Bodor Márta, Molnár István és Derdák Hajnalka Anna, Kovács Zsolt Ambrus és Dósai Edina. Meghaltak: Rózsa Ilona (Izsák), Mihályi Sándor (Pusztavacs), Ma­darász Sándor Dénes, Válik Mária Magdolna, Szijjártó Jánosné Tre- pák Mária (Soltszentimre), Bartók Mihályné Dányi Mária (Tiszaal- pár), Tóth-Szivák István (Ladány­bene), Szöllősi István, Illés Ger­gely, Kis Ernő István, Mészáros Sándor Józsefné Molnár Ilona, Nagy István, Járvás Iván (Tisza­kécske), Molitor Lajosné Kurucz Mária (Lakitelek), Széli Ferenc, Méhes László, Szatmári Istvánná Bugyi Rozália, Rigó Pál, Zubek Er­zsébet, Vincze János (Baja), Villám Sára Ilona, Takács Veronika (Bu­dapest), Varga Lajos (Mözs), Lévai Iván (Kiskunmajsa), Tóth Zoltán Ferenc, Ordal György (Ágasegy­háza), Orosz András, Nagy Gábor, Körmendi Istvánná Somogyi Teréz (Fülöpszállás), Juhász Gyula (Fel- sőlajos), Kis Lászlóné Bozsik Má­ria Terézia, Német Pál (Lakitelek), Dékány József, Kécskefalvi László, Balázs Mihály László, Cséplő Zol­tán, Fodor Imréné Halasi Irén, Kál­lai Gyula György, Fábián Ferenc, Nyilas Istvánná Kanizsai Ilona Má­ria, Boros József, Hencze Imréné Tóth Julianna Zsófia (Szabadszál­lás), Kiss Istvánná Gyulai Mária, Tóth György, Kerekes László (Nyárlőrinc), Gonda Józsefné Nagy Angyalka, Mizsik Lajos, Ulrich Jenő Ferenc, Gál Gyuláné Kara Márta, Meleg Dezsőné Kováts Gi­zella, Vezsenyi József (Helvécia), Kis-Nagy Antal (Lajosmizse), Tóth Sándor, Horváth Pál, Komlósi Gá­bor, Szélesi László Imre, Zakar Jó­zsefné Pál Mária, dr. Iványosi- Szabó László, Schmidt Mátyásné Fekete Irén Mária, Dunai László, Sándor Istvánná Rózsa Erzsébet, Pecznyik Jánosné Bélák Erzsébet (Fülöpszállás), Lovas Istvánná Szegfű Anna, Tóth Lajosné Var- gacz Ágnes (Kalocsa), Papp István, Dorozsmai József (Kelebia), Po- toczki István (Ágesegyháza), Kecskeméti Sándor, Zana József Sándor, Szepes Lajos Károlyné Markó Gizella, Tóth László (Kun­szállás), Rácz Róbert, Pék Pál, Klá­rik Béla (Lakitelek), Sugár Zol­tánná Szűcs Erzsébet, Torma István (Soltszentimre), Kosik Ilona (La­josmizse), Basa Sándor (Izsák), Pencz László, Nagy József. KISKUNHALAS Születtek: Tüske László (Rab Enikő) Mélykút, Boródi Kristóf (Gazsó Erzsébet) Kiskunhalas, Szerencsés Zsófia (Horváth Edit) Kisszállás, Horváth Enikő (Ábra­hám Edit Anita) Mélykút, Be- reczky Petra (Csima Aranka Ibo­lya) Jánoshalma, Bácskái Imre (Vincze Anikó) Akasztó, Kovács Vanessza Vivien (Katona Gabri­ella) Kiskunhalas, Keresztúri No­émi (Tóth Ágota) Kiskőrös, Szabó Nikolett (Sárdi Henrietta) Kiskunhalas, Csókási Sándor (Torma Hajnalka Brigitta) Csó- lyospálos, Szabó Roland (Varga Szilvia) Kisszállás, Oláh Ale­xandra (Tölgyesi Ildikó) Kiskun­halas. Házasságot kötöttek: Nyögéri Imre és Bor Anikó Zsófia, Szabó- Kocsis János és Ökrös Ildikó, Zsivánovics István és Gazdag Pálma Rita, Precsinszki Zsolt és Székely Anikó. Meghaltak: Bozó István (Kis­kunhalas), Szlovák Pálné Pecz­nyik Mária (Kiskőrös), Király Jó­zsef (Csengőd), Bugyi Istvánná Gyöngyi Irén (Kiskunhalas), Torma János (Kunfehértó), Hűvös András (Jánoshalma), Kerekes Miklós (Kiskunhalas), Márkus Károly (Kiskunhalas), Gombár Mihály (Kiskőrös), Rotyis György (Kiskunhalas), dr. Karácsonyi Frigyes (Kiskunhalas), Szakái Ist­ván (Csengőd), Tóth Dezsőné Borbás Anna (Kiskunhalas), Gro- zsa Dezső (Kiskunmajsa).

Next

/
Oldalképek
Tartalom