Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-16 / 191. szám
kultúra, közélet, hétvégi programok A mézeskalácsosok szeptemberi, országos találkozójára készülnek A népi iparművészet országos múzeuma 1982-ben bocsátotta a város akkori vezetése a kecskeméti Serfőző utcai tágas, boltíves mennyezetű épületét a Népi Iparművészeti Tanács rendelkezésére. A patinás épületben 1984-ben nyitotta meg kapuit az ország egyetlen népi iparművészeti múzeuma. Az intézményt megalakulása óta Kriskóné Dávid Mária vezeti. Vele beszélgettünk. A míves citerák és az időszaki tárlat decemberig látható. A múzeum vezetője Kriskóné Dávid Mária. Ünnep a főtéren Az augusztus 20-ai állami ünnephez kapcsolódva a Kecskemét városi programok már augusztus 19-én, kedden megkezdődnek. Délután 16 órakor a város főteréről indul a planetárium Naprendszer-túrája. Délután 18 órától a francia- országi Académie Dou Mie- jour hagyományőrző együttese ad műsort. Ezt követően 19.30-tól az olasz Coro Folk Esperia folklóregyüttes lép fel a főtéri színpadon. Majd este 21 órától vetítik Koltay Gábor Honfoglalás című filmjét. Augusztus 20-án az ünnepi megemlékezés reggel 9-kor kezdődik a főtéren. Az új kenyér megáldása után ünnepi műsor lesz, melyben a Viva la Musica kórus, Maczkó Mária és a Gajdos Együttes, a Kalocsai Népi Együttes és az olaszországi agnonei táncegyüttes lép fel. Kifosztott francia Lajosmizsén, a Totál benzinkútnál ismét kifosztottak egy külföldi autóst. Ezúttal egy francia állampolgárhagytanyitvakocsi- ját, így abból a tolvajok gond nélkül kiemelhették táskáját, benne irataival. S ami bizonyára szintén kellemetlenül érinthette az utazót: 100 ezer forintnak megfelelő készpénze is eltűnt.- Milyen céllal hozták létre a Népi Iparművészeti Múzeumot?- Az egykori Népi Iparművészeti Tanács - melynek mai jogutódja a Magyar Művelődési Intézet - az 1950-es évektől kezdve gyűjtötte és rendszerezte a kortárs népi iparművészeti alkotásokat. Eltelt néhány év, s a gyűjtemény már több mint tízezer műalkotást számlált. Helyre volt tehát szükség, ahol a kortárs népművészet remekei kiállíthatok. Kecskemét és a megye akkori vezetői pedig felajánlották a serfőzde épületét. így került az azóta is folyamatosan gyarapodó országos gyűjtemény Kecskemétre. A múzeum célja, feladata azóta sem változott: az a dolgunk, hogy megmutassuk az érdeklődőknek, miként formálódott az elmúlt 40-50 évben és formálódik napjainkban a népi iparművészet. Milyen stílusbeli, formai és tartalmi változások jellemzik.- Honnan finanszírozzák az intézmény működését?- Kezdetek óta a város intézménye a múzeum, ám költségvetésünk tíz százalékát a Magyar Művelődési Intézet állja. A múzeum több ezer darabból álló, értékes gyűjteménye ugyanis nem a város, hanem az intézet, illetve a magyar állam tulajdona. A fenntartás, működtetés egyébként - hasonlóan más intézményekhez - nem könnyű feladat. Igyekszünk minden pályázati lehetőséget megragadni, hogy az idei 4,5 milliós önkormányzati támogatást kiegészíthessük. Most rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, mert az a cég, amelyiknek a hátsó udvart bérbe adtuk, fizetésképtelenné vált. Úgyhogy e pillanatban még nem tudjuk, hogy miből veszünk télire szenet. A múzeumban ugyanis még széntüzelésű kazánnal fűtünk.- Mi látható az állandó kiállításon?- A múzeum 11 termében több mint ezer műalkotást láthatnak az érdeklődők. Az alkotásokat a népi iparművészet öt fő szakága szerint csoportosítottuk: a faragás, a fazekasság, a hímzés, a szövés és a népi kismesterségek (pl. csipkevarrás, kékfestés, tojásfestés, bútorkészítés) remekeit állítottuk ki. Büszkeségünk, hogy Kecskeméten láthatók a neves Kos- suth-díjas faragó, Kapoli Antal faragásai, a híres-neves karcagi Kántor Sándor fazekas remekművei, Kiss Jankó Bori világhírű hímzései. A ma élő Bács- Kiskun megyei alkotók közül a tiszakécskei Kovács Miklós kékfestő munkái, a kecskeméti Nagy Györgyné hímzései is gyűjteményünk értékes darabjai. A? állandó kiállítás része Zana Dezső hagyatéka is, melynek egy részét augusztus 20-án Lajosmizsén is kiállítjuk.- A múzeum rangos időszaki tárlatoknak is otthont ad. Milyen szempontok szerint választanak témát, alkotót?- Elsődleges célunk, hogy folyamatosan kiállítsuk a gyűjtemény legszebb, ám az állandó kiállításon helyhiány miatt nem látható darabjait. Bemutatjuk egy-egy alkotó munkásságát: így például ősszel a kecskeméti Csáki Ildikó szalmafonataiból rendezünk tárlatot. A kecskeméti Díszítőművész Kör szeptembertől a múzeumban tartja összejöveteleit, ezért is rendezünk legszebb alkotásaikból tárlatot augusztus 29-én.- Tervek?- Mivel az ország egyetlen népi iparművészeti múzeuma a kecskeméti, szívesen vállalt kötelességünk, hogy a kortárs népművészetnek is bemutatkozási lehetőséget adjunk. Tavaly országos fazekaspályázatot hirdettünk, idén mi rendeztük az V. népi mesterségek művészete országos pályázatot. S örömmel mondhatom, hogy csodálatosan gazdag, sokszínű és értékes anyag gyűlt össze. Amire pedig most készülünk, az a mézeskalácsosok szeptemberi országos találkozója.- Folytatják-e a kézművesfoglalkozások hagyományát?- Természetesen igen. Hiszen szükség van arra, hogy a gyerekeknek megmutassuk az egyszerűbb, ám kevéssé ismert népi kézműves technikákat. Egész nyáron fogadtunk gyerekeket, s szeptembertől csak annyi változik, hogy nem szerdától, hanem már keddtől szombatig tartunk foglalkozásokat, igazodva a múzeum új nyitvatartási rendjéhez. Ábrahám Eszter A lakás becses dísze lesz a manapság nagyon divatos foltmozaik-technikával készülő párna, takaró. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon pedig immár harmadik alkalommal rendez folt- mozaik-varró tábort. A szakmai fogásokat az ügyes kezű hölgyeknek Lengváriné Bárány Mária mutatja meg. fotó: ábrahám eszter Programajánló Planetárium A kecskeméti planetáriumban ma délután tizenöt órától a nagyobb gyerekeket és a felnőtteket várják az Üstökösök, meteorok című csillagászati műsorra. A kisiskolások számára vasárnap délelőtt tíz órától tartják a Játsszunk üstököst! című ismeretterjesztő műsort. Múzeumok A kecskeméti Katona József Emlékház ma délelőtt 10-től 14 óráig fogad látogatókat. A kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban ma délután 14.30- tól rongybabakészítés lesz gyerekeknek. A Kecskeméti Képtárban ma és holnap délelőtt 10- től 17 óráig tekinthető meg a Kecskeméti litográfiák című kiállítás. A Leskowsky Hangszergyűjtemény ma reggel 9-től 17 óráig fogad látogatókat. A polgármester szeptember végére ígéri az új vásárteret A kereskedőknek költözniük kell A kecskeméti, Zöldfa utcai piacon áruló kereskedők körében nagy ellenállást váltott ki a piac- és vásárigazgatóság felszólítása, miszerint szeptember közepéig el kell hagyniuk a vásárteret. Mint néhány napja lapunk megírta, az intézkedés oka az, hogy a területet korábban megvásárló cég október 1-jén szeretné megkezdeni új áruházának építését. Néhány napja még nem volt tisztázott, hogy a kereskedők maradhatnak-e esetleg decemberig - mivel a külföldi befektetőnek még engedélyeket kell beszereznie -, vagy pakolniuk kell szeptember közepéig. Utóbbi esetben azonban nincs hová menniük, hiszen a nagybani piac mellett számukra kijelölt terület rendezése az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei miatt még várat magára. Az áruházat építeni kívánó cég képviselői csütörtökön találkoztak Katona László polgármesterrel. őt kérdeztük.- Kié a terület, és mikor kezdik az építkezést?- Az Asco nevű cég 1991- ben megvásárolta a felüljáró két oldalán lévő területet. Az Asco később beolvadt a Metro Holdingba. A Metro, bővítendő kereskedelmi láncát, egy nyolcezer négyzetméteres áruházat szeretne felépíteni a Zöldfa utcai vásártér helyén. Az engedélyezési tervek készen vannak, ezeket minden szükséges hatósághoz két héten belül eljuttatják. Mint a Metro képviselői elmondták, szeretnék, ha az engedélyezési eljárások szeptember 30-ig befejeződnének, és október elején megkezdhetnék az építkezést. A tervek szerint télire tető alá kerülne az áruház, kiépítenék a közműveket, a parkolókat, tavaszra pedig a belső szerelési munkákkal is elkészülnének.- Mire számíthat a Zöldfa utcai vásártéren eddig áruló több száz kereskedő?- Az ügyben frakcióvezetői megbeszélést hívtam össze. Olyan álláspont alakult ki, hogy az új helyre áttelepülő kereskedőknek anyagi hozzájárulást kellene fizetniük, mivel jelentős beruházási költség merült fel. A viszonylag pontos számítások szerint negyvenmillió forintba kerülne a nemrégiben megnyílt nagybani piac melletti terület rendezése, új vásártér kialakítása. Valószínű, hogy a vállalkozók csak a költségek kisebb hányadát * idják átvállalni. Az áttelepülőknek helyfoglalási előjogot biztosítanánk, emellett pedig az önkormányzati rendeletnek megfelelően fizetnék az árusok a helybérletet. Mindenképpen rendezzük a területet, még akkor is, ha az önkormányzatnak kölcsönt kell felvennie. A kivitelezővel folynak a tárgyalások, ha minden a tervek szerint halad, szeptember végére készen lesz az új váW. Király Ernő Augusztus 20-i műsor a szabadidőközpontban 8.00: A Kecskeméti Városi Ifjúsági Fúvószenekar zenés ébresztője a város több pontján. 9.00: A Kerekegyházi Lovasbandérium és a Tiszakécskei Majorett együttes felvonulása (Petőfi S. u., Dózsa Gy. út, Tatársor, szabadidőközpont). 10.00: Katona László polgár- mester megnyitója 10.10: A Hunyadivárosi Általános Iskola dzsesszbalett- bemutatója 10.30: A Grape-Vine Táncklub és Huszár Ildikó-Varga Attila közös bemutatója 11.00: A Testőr Kft. bemutatója 11.30: Működő repülőmodel- lek bemutatója 12.00: Lovasbemutató 13.00: Kutyabemutató 13.30: A Free Line Sportegyesület karatebemutatója 14.00: Mikrokatasztrófa-elhá- rítási bemutató a kommandósok, a Tűzoltóság, a Polgári Védelem, a Mentők és a speciális mentők részvételével 15.00: Légibemutató a Business Air Kft. szervezésében 16.00: Tombolasorsolás 16.30: Manhattan-koncert A rendezvény helyszínén a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetségének Bács-Kiskun megyei szervezete tart modell-, búvár- és egyéb bemutatókat. íjászbemutató (az érdeklődőknek célbalövészet), a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-Végrehajtási Intézet bemutatkozása. 10—17 óra között folyamatos helikopteres sétarepülés biztosítása a helyszínen. A rendezvény ideje alatt a szabadidőközpont fürdési szolgáltatása szünetel. A 22 órakor kezdődő tűzijáték megtekintése a szabadidőközpont területén kívül lehetséges. Belépőjegy: 150 Ft/fő (egyben tombola is). Gyermekeknek 14 éves korig a belépés ingyenes. Fő támogatók: Sepsiker, Business Air, Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Igazgatóság Rt., Logisztikai Igazgatóság, Hanwha. Támogatók: AB Aegon Általános Biztosító Rt., Agroker, Alumíniumipari Szövetkezet, Asztalos Szövetkezet, Auto- flex Kér. Kft., Bábolna Baromfifeldolgozó Kft., Bácsvíz Rt., Centrum Áruház, Classic Kft., Cofinec Hungary Rt - Petőfi Nyomda, Danubius Beton Kecskemét Kft., Dufa Kft., Dusped Nemzetközi Fuvarozási és Szállítmányozási Kft., Ezermester Ipari Szövetkezet, Garancia Biztosító Rt., Hilti Kft., Hírős Holding, Hungária Biztosító, Hungasekt Rt., Kecskeméti Lapok Szerkesztősége, Kecskeméti Parketta- gyártó Kft., Knorr-Bremse SZIM Járműtechnológiai Kft., Konzervgyár, Kristályhús Rt., Kunság Volán Rt, Zwack Kér. Kft., Buliv Kft., Megyei Távközlési Rt., Mercedes-Birizdo, Mezőbank Rt., Mól Rt., Olympos Kft., OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága, Pannon GSM, Petőfi Népe Szerkesztősége, Pólus Center, Postabank Rt., Sulihost Kft., Szilvási és Társa Bt., SZKIV Glória Bútoripari Rt., Tele- mozi Kft., Tormási Kft., Uni- ver Áfész, Városgazdasági Kft., Viktória Első Magyar Gabona Rt., Westel 900, Or- govány és Vidéke Takarék- szövetkezet, Ibusz Utazási Iroda és Bank, Thyssen Production Systems, Zománc Rt., Kiss Tibor vállalkozó, Pintér Művek Ipartelepe.