Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-16 / 191. szám

1997. augusztus 16., szombat Megyei Körkép 3. oldal A meleg vízre várnak Halason Újabb megrázó szexuális bűntény történt Kisfiúkkal fajtalankodott (Folytatás az 1. oldalról) A másik fiúval megismétlődött az iménti jelenet, aztán - mivel első áldozata még mindig a kö­zelben tartózkodott - újra be­hívta magához. Ezúttal még a gyermek végbelébe is felnyúlt ujjaival, s más módon is zak­latta. A kilencéves fiúk csak ezt követően szabadulhattak meg kínzójuktól. Hazatérve mindent elmondtak szüleiknek, akik megtették a feljelentést. A rendőrség nagy erőkkel kezdett a nyomozáshoz; a hely­színen végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy a történ­tek színhelyéül szolgáló kamra kinek a tulajdona. Felttientek a házba ahhoz a lakáshoz, ahol a tulajdonos lakott, de ott csak egy cetlit találtak, melyen ez állt: tíz­kor jövök vissza. Ennek ellenére becsöngettek. Egy idősebb nő nyitott ajtót, de mint mondta, fia nincs otthon. A rendőrök nem hittek nek'i, és behatoltak a la­kásba, ahol pillanatokon belül meg is találták a beépített szek­rényben bujkáló 30 éves F. Ist­vánt. A férfi kihallgatása során bevallotta, hogy ő követte el a bűncselekményt. Védekezésül azt hangoztatta, hogy „ferde haj­lamú betegségben szenved”. Azt sem titkolta, hogy nem ez volt az első eset, amikor kisfiú­kat zaklatott, de eleddig még nem tettek feljelentést a sértet­tek. A rendőrség természet el­leni erőszakos fajtalankodás alapos gyanúja miatt folytat el­lene őrizetbevétel mellett eljá­rást, különös figyelemmel kí­sérve a korábbi ügyeket is. Egyúttal kérik: ha valaki tud ezekről, jelezze azt a kiskőrösi kapitányságon. Bán János A felújítás hosszabb volt a tervezettnél. De ma már talán lesz meleg víz a lakásokban. (Folytatás az 1. oldalról) A fennakadást az okozza, hogy az egyik fővezeték az 53-as főút és a kerékpárút alatti ré­szen szivárgott - tájékoztatta lapunkat a Halas-Távhő Kft. ügyvezetője. A tüzetesebb vizsgálat során kiderült, hogy az egymás mellé lefektetett, egyenként háromszáz millimé­ter átmérőjű fővezetékeket ezen a szakaszon ki kell cse­rélni. Ahhoz, hogy a csövek­hez hozzá lehessen férni, nagy területen fel kellett verni a fö­léjük fektetett betonlapokat. A vezetékeket azonban még ekkor sem lehetett megközelí­teni, ugyanis nagy mennyiségű sűrű iszapot mosott be az eső a betonlapok közötti nyílásokon. A kerékpárút alatt lévő aknába pedig a tetőnyíláson keresztül, még a télen folyt be a kiszórt só a csapadékvízzel együtt. Ezek nagyban hozzájárulhattak a kialakult helyzethez. A fel­újítási munkálatok - az anyag- költséggel együtt - közel két­millió forintjába kerülnek majd a városnak. A szakemberek tegnap kezdték összehegesz- teni az új vezetékeket. Megkezdték a rendszer fel­töltését is, amely egy teljes na­pot vesz igénybe. így várha­tóan mától ismét lesz meleg­víz-szolgáltatás a közel kétezer érintett lakásban. P. Á. Helybéli vezetőt választottak Szúnyoggyérítés A lajosmizsei képviselő-testü­let szerdai ülésén, kisebb vita után, két pályázó közül Tokné Járomi Ilonát válasz­tották meg a közelmúltban létrehozott egyesített szociális intézmény vezetőjének. A képviselők között vita alakult ki arról, hogy Tokné Járomi Ilona pedagógusi végzettsége elegendő-e a szociális intéz­mény vezetői feladatainak ellá­tásához. Volt, aki úgy vélte, hogy a másik pályázó, Pappné Halasi Bernadett egészségügyi végzettsége nagyobb biztosíték lenne a jó munkára. Többen úgy foglaltak állást, hogy a válasz­tásnál legnagyobb súllyal azt kell figyelembe venni, hogy Tokné Járomi Hona helybéli, így ismeri a gondozásra szoruló embereket és azok körülmé­nyeit. Az egyik képviselő kifo­gásolta, hogy - mint mondta, ez a pályázatból kiderül - Tokné Járomi Ilona nem is járt mosta­nában az intézményben, így olyasmiket is célként fogalma­zott meg, amelyek már régen megvalósultak. A voksolás eredményeként - tíz igen, két tartózkodás, és há­rom nem szavazat mellett - Tokné Járomi Ilona kapott meg­bízást november 1-jétől, határo- zátlan időre, az intézmény veze­tésére. W. Király Ernő A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága e hó 8-án döntött arról, milyen környezetkímélő szer alkalmazható a szúnyogok ellen a Gemencben. A vadál­lományra ártalmatlan Vectobac 12 AS készítményről van szó. Ez a baktériumokat tartalmazó szer még ivóvízbe is adagol­ható. Csak az álcák bélműködé­sét blokkolja, ily módon jelen­tős szúnyoggyérítés érhető el. A bevetés technikáját a napok­ban dolgozzák ki. A szárazságtűrő kultúrákról Az új növényfajták esélyei a gyenge, homokos talajon A megyét több mint egy évti­zede sújtja a szárazság, az aszály. így van ez akkor is, ha az idén csapadékosabb a nyár. Ráadásul a terület nagyobbik felén gyenge termőképességű a talaj. Akik itt gazdálkodnak, már jelenleg sem állják a ver­senyt, még kevésbé lesznek képesek erre, ha az Európai Unió tagja lesz az ország. Ugyanakkor más megélhetési lehetőség nem kínálkozik az itteni emberek számára. A Bács-Kiskun Megyei Agrár­kamara ezért keresi a megol­dást. Keresi, mely növények termeszthetők ilyen adottsá­gok mellett is eredményesen. A korábbiakat most újabb ta­nácskozás és bemutató követi, melynek mottója: Új növény, új termék, új piac. Augusztus 18-án, hétfőn 9 órakor tanácskozást és bemu­tatót tartanak Kecskeméten, a Juniperus Panzióban (Kisfái 285.) a szárazságtűrő növény­fajokról. Közelebbről az ama­ránt nevű növényt mutatják be az érdeklődőknek, amely szárazságtűrésével, egyszerű és olcsó technológiájával, ér­tékesíthetőségével a jövő egyik fontos gazdasági növé­nye lehet a Kiskunságban. A rendezvényen Korszerű agrárpolitika, multifunkcioná­lis mezőgazdaság címmel előadást tart dr. Öcsödi Gyula, az Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Váiják Lennart Dafgardot, a PHARE-PIU csoport vezető­jét is, aki A mezőgazdaság szerepe a vidék népességmeg­tartó képességében címmel tart előadást. Bagi Béla, a kamara alelnöke Egy száraz­ságtűrő új növény a korszerű táplálkozás palettáján címmel szól az amarántról. Termesz­téstechnológiájáról, értékesí­tési lehetőségeiről. A. T. S. Meggyújtják a lángot Régi vágya teljesült a balota- szállásiaknak: a községbe elju­tott a vezetékes földgáz. A tele­pülés minden portáján ott talál­ható a gázcsonk. A 38 millió forintos beruházást tavaly no­vemberben kezdték. Az ünne­pélyes gázlánggyújtásra ma 10 órakor kerül sor a művelődési központ előtt, ahol emléktáblát avatnak ez alkalomból. Beteg a kapitány Pásztor Attila rendőr főhad­nagy, kunszentmiklói kapitány betegsége miatt kórházba került - közölte tegnap a rendőrség szóvivője. Felépüléséig Kur- dics Mihály rendőr őrnagy, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályvezetője látja el felada­tát; sajátja mellett is. Természe­tesen amint Pásztor úr felgyó­gyul, ismét átveszi hivatalát Kunszentmiklóson. Gyümölcstolvajok Szedd magad! Ingyen! - gon­dolhatták azok a tolvajok, akik Vodicán egy tanyán jártak szerdára virradóra. A zártkert­ből dinnyét, őszibarackot, csemegeszőlőt és vöröshagy­mát loptak el, összesen 10 ezer forint kárt okozva ezzel a tanya gazdájának. Betörték az ajtót Megint feltörték a szabadszál­lási Szilvási-diszkontot. A tol­vaj élelmiszereket vitt el. A pontos kár még nem ismert. Szalkszentmártonban a fő utcai butikot törte fel a tolvaj lakat­levágás módszerével. Tízezer forint értékben cipőket vitt el. Balesetek, Bűnügyek Kezdő galambtenyésztőknek 1. A galamb húsa porhanyó- sabb, finom rostú, könnyen emészthető, íz- és zamatanya­gokban gazdagabb, mint az egyéb szárnyasoké. Fehérje- tartalma nagyobb a tyúkénál, csirkéénél. Hat-hét pár fióka elfogadható szaporulat, olyan szülők fiókáiból válogassunk, amelyek rövid ideig vedlenek, vagy vedlés alatt is tojnak, jól költenek és fel is nevelik utóda­ikat. Általában 28-32 napos korban vágóérettek. A fészek­hagyás előtti fióka húsa omlós, ízletes, a testsúly is ilyenkor a legnagyobb. A galamb monogám, azaz hosszú időre választ párt ma­gának. Az eredményes párba állítás feltétele, hogy annyi tojó legyen a galambházban, ahány hím, s a pároknak jelölt állatok összezárhatók, a többi­ektől elkülöníthetők legyenek. Különösen fontos az, ha va­lami ok miatt átpárosítás szük­séges: egy bizonyos hímet pl. új tojóval kívánnak párba állí­tani, akkor a régi pár ne legyen jelen. A galambok többsége önként párba áll, legfeljebb a választani nem tudók esetében van szükség a tenyésztő be­avatkozására. Önként párba állni nem akaró galambokat párosító, kétrészes, középen ráccsal elválasztott ketrecbe kell elhelyezni. A galambok párzása után, 10-12 nap múlva várható tojás­rakás. Az első párzást továb­biak követik. Előfordul, hogy az első tojás már a fészekben van, s párzanak a szülők. Ösz­tönösen gondoskodnak arról, hogy a tojások termékenyek legyenek. Ä tojások terméketlenségé­nek lehet oka: pl. nem elég ak­tív, öreg, túlzottan nagy testű a hím; ha a galambok zavarják egymást, a fészket gyakran otthagyják, megfáznak a tojá­sok. Szalmonellafertőzöttség is oka lehet a galambfiókák be- fulladásának, vagy kikelnek ugyan, de elpusztulnak, mert életképtelenek. Általában a 2-5 éves galam­bok termelnek legintenzíveb­ben. A tojók rendszerint hama­rabb öregszenek, mint a hímek. Hajói termékenyíthető, jó szü­lői tulajdonságokkal rendel­kező hím marad pár nélkül, fia­tal tojóval célszerű párba állí­tani. Dr. Kupa László Még keresik a rémi gyanúsítottat Stefán József A hét végén Rémen elkövetett gyalázatos nemi erőszak gyanú­sítottját, a magát Stefán József­nek nevező román állampolágr- ságú férfit nagy erőkkel keresi a rendőrség. Stefán az adatok alapján körülbelül 22 éves, 160- 170 centiméter magas, vékony, de sportos testalkatú, haja kissé göndör és szökés-vöröses. Jobb mellkasára egy nagyobb, kék színű szárnyas angyalt tetovál­tak, ami keresztet tart a kezében. Aki tud róla, jelezze a 79/321- 955-ös telefonszámon, vagy személyesen. Tolvaj a népfőiskolán Álkulcs használatával jutott egy ismeretlen tettes a Lakiteleki Népfőiskola vendégházába, ahonnan egy német állampolgár holmijából ellopott 2400 márkát és két hitelkártyát. A kára össze­sen 280 ezer forint. Kempinges eset Nem végződött jól a bajai nyara­lása annak a budapesti család­nak, akik a helyi kempingben töltötték szabadságukat. A sátor előteréből eltűnt 3 utazótáská­juk, amikben ruháik és irataik voltak. Az összes kár közel 46 ezer forint. Faragott keretek Kunszentmiklósról, a Szalk- szentmártoni utca egyik telephe­lyéről elloptak félmillió forint értékű faragott ajtókeretet és burkolóanyagot. Csátalján a Dózsa György utcai eszpresszó­ból 120 ezer forint értékű váltó­pénzt, italt és cigarettát vittek el. Kölcsönkérték, de nem hozták vissza Egy kiskunfélegyházi lakos azért tett feljelentést a rendőrsé­gen, mert az XBU-640 forgalmi rendszámú utánfutóját, amit te­lefonon megbeszélve adott köl­csön egyik ismerősének július végén, a mai napig nem kapta vissza. A kár 150 ezer forint. Hétvégi ház Feltörték az egyik nyara­lót Szalkszentmárton-Homok- pusztán. Műszaki cikkeket vitt el, amelyek közel kétszázezer forintot érnek. A Ford Elnöki Dijával 1996-ban kitüntetett márkaképviselete pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére. ÜZLETI SZAKÉRTŐ Az Ön feladata: Új üzleti lehetőségek felkutatása, meg­határozása, flottaügyek irányítása. Amit elvárunk: felsőfokú végzettség, jó megjelenés és kapcsolatteremtőkészség, írásbeli és szóbeli kifejezőkészség. Flexibilitás, szervezőkészség, alkalmazkodó-képesség egy si­keres csapathoz. * * * MŰSZAKI IGAZGATÓ HELYETTES Az Ön feladata: Szervizmunkák szervezése, alkatrész­gazdálkodás, ügyfélszolgálat. Amit elvárunk: menedzser szemléletű min. középiskolai végzettség, vagy friss diplomás műszaki végzettség. Flexibilitás és alkalmazkodó képesség egy sikeres csapathoz. Amit kínálunk: stabil munkahely, kiemelkedő jövedelem, folyamatos szakmai fejlődés, továbbképzés, gépkocsi a mun­kavégzéshez. Ha az Ön képessége és a mi elvárásaink találkoznak kérjük pályázatát augusztus 22-éig küldje el hozzánk. AUTÓÁPOLÓ Az ön feladata: új gépkocsik átadásra való felkészítése, a beszámított gépkocsik külső-belső tisztítása, ápolása; a fényezett felületek szükség szerinti felújítása. Amit elvárunk: precízség, munkájára igényesség, lehetőleg autósszakmai végzettség. Ford-Hovóny Kecskemét, Szent László krt. 20. Jövőbe vetet

Next

/
Oldalképek
Tartalom