Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-04 / 154. szám
péntek Napkelte: 4 óra 53 perckor Napnyugta: 20 óra 44 perckor Holdkelte: 4 óra 49 perckor Holdnyugta: 20 óra 09 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 379 cm volt. A Tisza Szolnoknál 94 cm, Szegednél pedig 208 cm magas volt. Közlekedés Az 5-sön a 74—83. km között gépi kaszálás, a 103-117. km között vezetőoszlop-mosás miatt van forgalomkorlátozás. Az 51-sen a 76-84. km között út- rehabilitációt végeznek. Az 52- sen a nagy Duna-hídon szegélytakarítás miatt félpályás hí- dzárra lehet számítani. Az 53- son - Kiskőrös belterületén - csatornaépítés miatt teljes az útzár. Az 54-sen az 5. és 7. lemnél továbbra is folyik az autópálya-építés, a 60-61. km között hézagkiöntést végeznek. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegyházán, délután Kecskemét lakott területén, az E75-ös sz. úton és Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Kécskei tanyabetörés A rendőrség őrizetbe vett egy tiszakécskei nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival betört egy Kurázs-dűlői házba, s onnan 30 ezer forint készpénzt vitt el. A reggelinél A férj lecsapja az újságot, és rákiált az asszonyra.-Mit tettél elém? Meg akarsz mérgezni?- Tudtam, hogy szóvá teszed, ha megsózom a kávédat. De hidd el, úgy vágytam arra, hogy legalább egyszer az életben lássam az arcodat és halljam a hangodat reggeli közben. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 315,49 Francia frank 31,87 Japán jen (100) 164,76 Német márka 107,36 Olasz líra (1000) 110,27 Osztrák schilling 15,26 Svájci frank 128,02 USA-dollár 188,40 ECU 211,27 Máról holnapra expressz apróhirdetések Perzsa kiscicák eladók. Ár: 5.000 Ft. Tel.: 30/383-027 1300 cm3-es Honda Accord, 3 ajtós eladó. T.: 78/463-072 28 db körbálázott réti széna eladó. Tel.: 78/411-183 30 t-s hídmérleg jó állapotban lévő eladó. T.: 30/438-627 4 db szürkemarha bika eladó. Tel.: 78/367- 717 4 m-es fogasos összecsukható kombinátor eladó. Tel.: 78/468-127 600 n-öl telken 4 szobás, összkomfortos családi ház (gáz+telefon) eladó. Érd.: 78/463-224. 7 hl-es hidraulikus prés és zúzó-bogyózó eladó. 78/421-707. 80-as Golf 1,6GTI eladó. 76/372-943. 82-es évj. 1200-es Lada friss műszakival, jó állapotban eladó. Tel.: 76/382-146 85-ös platós, ponyvás Zsuk eladó. T.: 06- 20/394-119 FELTÉTLEN NÉZZEN BE! A Kecskemét, Kéttemplom közi méteráruboltba rendkívül olcsó nyári anyagok érkeztek. VISZKÓZANYAGOK 290 Ft-tóll Napos idő KIM Készítette ORSZÁGOS SZOLGÁLAT METEOROLÓGIAI Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE A szárazföld nyugati és északi részén igen hideg levegő áramlik, arrafelé sok az eső, gyakran erős a szél, a hőmérséklet pedig sokfelé még a délutáni órákban sem éri el a 20 fokot. A hideg levegőhöz tartozó front az Ibériai-félsziget, Alpok, Skandináv-félsziget vonalban húzódik. A front előtt a Kárpát-medence térségébe meleg, és egyelőre még viszonylag száraz levegő érkezik. Sok lesz ezért még a napsütés, és erős marad a nappali folmelegedés. A hőséget a mérsékelt szél alig enyhíti. A nap legnagyobb részében sok, és szinte zavartalan lesz a napsütés. Inkább csak a délutáni-esti órákban növekednek kissé a gomolyfelhők. Záporesö azonban akkor sem igen valószínű. A délnyugati szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet csúcsértéke kissé meghaladja az ilyenkor megszokottat. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 22 Velencei-tó: 24 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 22 Tisza: 20-23 Duna: 17-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 32 Kecskemét: 32 Jászberény: 32 Baja: 33 Tiszafüred: 31 Kiskőrös: 33 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-35 Velencei-tó: 20-30 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 20-35 Szolnok: 20-30 Kecskemét: 20-30 Jászberény: 20-30 Baja: 20-30 Tiszafüred: 20-30 Kiskőrös: 20-30 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A közlekedés objektív feltételei lényegében ideálisak lennének, hiszen száraz az idő, tiszta a levegő. Az erős napsütés, a nagy meleg azonban bágyadttá, figyelmetlenné teszi az úton lévőket, a reflexek lassulnak. Az automata meteorológiai tájékoztatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. Szíves elnézésüket kérjük. Kntya meleg van. De az igazán jó gazdi ilyenkor sem feledkezik meg négylábú barátjáról. Persze az még ebben a melegben sem mindennapi látvány, hogy Kecskemét főterén egy pádon ülve egy csupaszőr kutya fagylaltozik. fotó: galambos Sándor Megkerült az ellopott Niva Úttalan utak Kaskantyún A soltvadkerti polgármesteri hivatal garázsából tavaly október 14-én ismeretlen tettes elvitte a homok színű Lada Niva gépkocsit. A jármű megkerült, amit tegnap visszakapott az ön- kormányzat. A rendőrség Baján lelt rá a már rikító sárga négykerekűre. A kaskantyúi Deák, Virág és Dózsa György utcára ráférne a kövezés. Ezzel a nemrégiben tartott ülésen egyetértettek a képviselők. Most elkészíttetik a terveket, s a költségek ismeretében döntenek a kivitelezésről, illetve a lakossággal is tárgyalnak a hozzájárulás mértékéről. Új emléktábla Császártöltésen „A szülőföldjükről elhurcoltak és otthonukból kiüldözöttek emlékére”. Ez lesz felírva arra a szürke márványtáblára, amit a császártöltési templom falán helyeznek majd el. Az ünnepség - az ötvenedik évforduló jegyében -, a tábla avatása augusztus 30-án lesz. 91 -es, 4 ütemű Wartburg kombi eladó. Irányár: 385 E Ft. Lada-csere érdekel. Tel.: 06-30/587-192 96-08 Renault Clio 1,2B és 92-es Renault 5-ös 1,6D eladó. Tel.: 79/421-971, 06- 30/256-230 AKKUMULÁTOROK és TRIÓN kvarccsö- vés elektromos kályha kedvező áron! Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 Astra 1,7D, 93.05. havi, sok extrával, részletre is. T.: 78/462-949 Astra Karaván 1,7D, 93. 07. havi, részletre is eladó. T.: 78/462-949 Audi 80TD 85-ös. Tel.: 78/421-587 BMW 316i, 1992-es, első tulajdonostól, szervizkönyvvel eladó. Irányár: 1 millió 990 E Ft. Érd.: 30/656-783, 76/485-715. Barkas 10 éves, kifogástalan állapotban, sürgősen eladó. Tel.: 06-20/558-464 v. 78/411-708 Bácsalmáson 2 szobás, földszintes, telefonos, felújított lakás eladó. Érd.: 79/341- 061. Búzaszalma, kb. 50 ha eladó. Kiskunfélegyháza, Tulipán u. 13. 76/468-276. Cement kedvezménnyel! 30/438-950. Citroen AX 1,4D, 91-es, Mo.-on vásárolt (745 E Ft) eladó. 76/463-422/9366, este. FIAT UNO 1.1B 86-os eladó. 30/438-932. Citroen BX 1.4TRE eladó, cserélhető. 76/467-452. Claas Colombus kombájn 2 m-es vágóasztallal és mezőgazdasági eszközök eladók. T.: 06-30/565-043 Családi ház eladó áron alul. Érd.: Kecel, Soltvadkerti 49/3. Tel.: 78/321-123 Dunaszentbenedeken gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: este, 78/413-556. Eladó 86-os Ford Sierra 2,0L benzin+gáz üzemű. Érd.: 06-20/213-407. Golf 78.1,5D, 2 óv műszakival eladó. Érd.: 30/439-093. Golf III. 1,9TD 5 ajtós, Opel Astrára cserélném, dízel előnyben. Tel.: 06-60/307-488 Gyönyörű pekingi és shi-tzu kiskutyák eladók. T.: 78/465-428 HUSQVARNA motorfűrészek és kerti gépek! Akciós áron, OTP-re is! Kmét, Zsinór u. 85. Tel.: 76/485-830, 60/459-868 Honda Civic LX 1992-es, sok extrával eladó. T.: 30/656-783, 76/485-715 Honda NSF 125 megkímélt állapotban eladó. T.: 79/371-324 IFA-motoros öntözőszivattyú és 85-ös alumínium öntözőcsövek eladók. Tel.: 06- 78/487-142 Kazán (szenes) és Trabant, motorhibás, eladó. 76/468-651. Keresek megvételre Ford Sierra 2,3D hűtőt és jó állapotban lévő Trabant lim. vagy kombi karosszériát. 76/379-542. Kiskőrös, Kálvin u. 1. sz. alatt családi ház eladó. Építésre is alkalmas. Érd.: 78/311- 102, du. Körbálázó bálázózsineg eladó, 600 m/kg. TeL: 60/486-873 Lada 1200 (friss mszv.) eladó. 76/378-300. Lada Samara 8 éves, B+G üzemű eladó. Tel.: 78/413-380 A MEZŐGÉPKER akciós árukínálata: MTZ-82 UK 12 hó garanciával vizsgáztatva 2.260 E Ft, JUMZ-6KM 1.645 E Ft, LTZ- 55/A 1.450 E Ft, kínai 18 LE-s összkerók- hajtású vizsgával 720 E Ft, Claas-Mercator kombájn 1.250 E Ft. Kínálunk: MTZ-82, - 892, -1025 turbós traktorokat, Hesston kórós szögletes bálázókat, fűkaszákat 8 típusban, rendsodrók, szár- és szalmazú- zók, silózók, csőtörők, KSP-6 gabonarakodók, MBP és PTSZ pótkocsik kaphatók. Kecskemét, Izsáki út 82. Tel.: 76/496-471, 06-20/442-859 Mazda 626 87-es 2.0 benzines eladó. Irányár: 515 E Ft. Érd.: 06-60/381-072. Mazda Xedos 6,1997-es bemutatóautó eladó. Irányár: 4 millió 260 E Ft. T.: 30/656- 783, 76/485-715 Mercedes 123-ast keresek bontásra. Tel.: 06-60/304-203 Parancsnoki UAZ eladó. 78/355-277. Operaest Szófia főterén A fenséges mozdulat hűen tükrözi az est hangulatát. Verdi Aidája megkívánja a fenséges díszleteket, igazából tágas teret kíván. Olasz, szabadtéri stílusban előadott változatát sok helyen jászot- ták már, Szófiában most láthatták először a nézők a város főterén. Gondolák a Visztulán 13 velencei gondolás népszerűsítő úton járt Lengyelországban: két gondolával és egy motorcsónakkal a Visztulán Krakkótól Gdanskig hajóztak. Az olaszok a lengyel kikötőváros ezeréves fennállásának ünnepségein vettek részt. Akciójukkal a folyók mint összekötő utak fontosságára és védelmükre akarták felhívni a figyelmet. Agyúshajó a tó vizében A függetlenségi háború idejéből származó hajóra bukkantak az Egyesült Államok északnyugati részén lévő Champlain-tóban. A tó kristálytiszta vizében a hajó csak kevés kárt szenvedett. A 16 méter hosszú ágyúshajó orrában még ott áll az ágyú, s a helyén van a 15 méter magas árboc is. A jármű a később a britekhez átálló Benedict Arnold tábornok flottájához tartozott. A használtautó-ajánlata KECSEEMÉT-kaTONAIELEP Tek/fax: 76/471-447 Tel. 76/505-600 Ford Esrort 95-ös 1 3-as. benzines, 5 ajtós bordó Ford Escort 95-ös 1 3-as, benzines, 5 ajtós bordó Ford Escort 96-os 1.3-as, benzines, kombi fehér Ford Fiostn Courier 95-ös, 1.3-as, benzines fehér Ford Mondeo 94-es 1.8-as, turbód ízel, 4 ajtós fehér FIAT Régóta 89-es 1.9-es, turbódfzel, 4 ajtós banánz. FIAI Unó 88-as 1 3-as, dízel, 5 ajtós fehér Citroen C 15 95-ös 1 ,9-es, dízel fehér Ford Transit 92-es 2.5-ös, dízel, 100LWB, félmagas fehér Nissan 100NX 90-es 1 6-os, benzin+gáz, 2 ajtós targa feketemetál Ford Mondeo 93-as 1.8-as, benzines, kombi piros Ford Mondeo 94-es 1.8-as, benzines, 4 ajtós metálkék FIAT Ragata 86-os 1.9-es, dízel, kombi metálkék Subaru 700 83-as 0.7-es, benzines, 5 ajtós piros AVIA A31K-8012 94-es 3.6-os, dízel, dobozos (26885) Mercedes 190D 88-as; Lada 1500S 82-es; 90 hl saválló tartály eladó. Tel.: 78/421-126 Mercedes 608-as billenő platós tgk. eladó. Kecskemét, Mária krt. 18. T.: 76/325-003 Skoda 120L kiváló állapotban eladó. T.: 78/460-229 Skoda Favorit 90. óvj. 500 E Ft eladó. 06- 60/453-958. Mikro- és NEHÉZSELYEMVÁSÁR a Kmé- ten, a Szil-Coop MELLETTI üzletsoron! 1690 Ft helyett 790 Ft; 1360 helyett 690 Ft! Mitsubishi L300 szgk, 95-ös eladó, ill. Lada csere érdekel. T.: 06-30/556-978, 78/381-758. Opel Omega 1.8B 87. óvj., friss műszakival, extra állapotban eladó. 77/421-631. Ottonell muskotály, Chardoney és Rajnai rizling borok eladók. T.: 60/482-679 vagy este: 62/381-501 P 126. 90-es, Ford Fiesta Gia 91-es 1,8D 5 a. eladó. 79/424-900. Pótkocsi (E5/2) eladó. Friss műszaki, magasító, ponyva, jó gumik és sertósszállító ketrec. Tel.: 53/374-287 Renault 5 82-es óvj. 1,1B, 2 óv műszakival eladó. Tel.: 76/428-171. Ár: 178 E Ft. Rottweiler 8 hetes szuka, Mercedes 200D, 81-es évj., 13 éves pej kanca eladó. 20/386-106. Skoda 120L 89-es, első tulajdonostól, riasztóval, új gumival eladó. 30/438-932. Szll-Coop üzletházban Fenyőbűtorbolt árukészlettel és üzleti kapcsolattal eladó. Tel.: 06-60/314-020, 29/317-514 Skoda Formen LX 2,5 éves eladó. Tel.: 77/454-191,77/454-476 T-174-es rakodógép eladó. 76/428-148. Tejhú'tö, hűtőpult, fagyaszlópult és polcok eladók. 76/461-615. Toyota Corolla 1,3 92-es, vadonatúj állapotban eladó. Irányár 1,18 millió Ft. Tel.: 76/442-733 Tyúkoki Kmét, Bíbor 33. (493-682) VW Gott 1.6B, 84. évj. 5 ajtós, tulajdonostól eladó. 20/582-887. VW Jetta 1,6 Ll 80-as 4 ajt., jó állapotban eladó. T.: 78/464-914, vagy hagyjon üzenetet. VW Passat TD kombi 84-es évj. Jó állapotban, 470 E Ft-órt eladó. Tel.: 06-60/489370 VW Passat 1.6D 81. évj. papírral vagy anélkül eladó. 20/582-887. Zastava GTL55, 85-ös eladó. Érdeklődni lehet: 20/534-490-es telefonon. Árpa és kukorica eladó. 30/432-472. Újfoundlandl kiskutyák, kanok és szukák, eladók. 78/471-081.