Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-26 / 173. szám

4. oldal Világtükör 1997. július 26., szombat Fimar és a zászló Alig egy nappal azután, hogy Kovács László külügyminiszter újra megnyitotta a kolozsvári magyar főkonzulátust, a pol­gármesteri hivatal ellenőrző igazgatósága 20 millió, illetve további 10 millió lejes bírságot szabott ki a konzulátusnak szál­lást adó épület tulajdonosára, a kolozsvári református parókiá­ra, mert az épület bejáratára „engedély nélkül” került fel a főkonzulátus cégtáblája. Péntek délelőtt valaki egy gépkocsira szerelt, felemelhető létráról levette és elvitte a Ma­gyar Köztársaság zászlaját. Az eseményt Bitay Károly főkon­zul végigfényképezte. Kérdé­sére az illető azt válaszolta: „Gheorghe Funar polgármester rendelte el. A főkonzul ragasz­kodik ahhoz, hogy az eredeti zászlót visszakapja”. Churchill vezet Egy londoni folyóirat ötvenhat vezető személyiséget kérdezett meg, kiket tartanak a század legnagy obbj ainak? A Europe Quarterly listáján az első helyre Churchill került. Az élbolyban végzett Sigmund Freud, Pablo Picasso, II. János Pál és két Nobel-díjas génku­tató, Francis Crick és James Watson. A listán helyet kapott Mihail Gorbacsov és a nagy orosz emberjogi harcos, Andrej Szaharov. A névsort többek kö­zött Thomas Mann, Franz Kafka, James Joyce és Bartók Béla gazdagítja. Ami többeknek feltűnt: a legelső tízben egyetlen hölgy sem kapott helyet. Annak elle­nére, hogy a folyóirat főszer­kesztője nő, aki szerette volna a lista felső régióiba bejuttatni Anna Frankot, Marie Curie-t és Rosa Luxemburgot. FEB Ne épüljön új fal Európa közepén Hét ország idegenforgalmáról tanácskoztak Kismartonban Hét közép-európai ország - Ausztria, Magyarország, Szlo­vákia, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Horvátország - idegenforgalomért felelős vezetői Kismartonban arról ta­nácskoztak, hogyan léphetnének fel együtt a távol-keleti, a tengerentúli és a dél-amerikai piacon. Fazalcas Szabolcs ipari, keres­kedelmi és idegenforgalmi miniszter üdvözölte az osztrák kezdeményezést. Felhívta a figyelmet: az együttműködés csak akkor valósulhat meg, ha Ausztria schengeni megálla­podáshoz való csatlakozása nem húz ismét falat a térség keleti és nyugati része közé. Johannes Farnleitner oszt­rák miniszter válaszul kifej­tette: Ausztria nehéz helyzet­ben van, mert egyrészt német nyomás nehezedik rá a keleti határai minél szigorúbb ellen­őrzését követelve, másrészt minden szempontból az az ér­deke, hogy a határai jól átjár­hatók legyenek. Székely György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenfor­galmi Minisztérium turizmus főosztályának vezetője kifej­tette: ugyan nem mondta ki senki, de egyértelmű, hogy ennek a hét országnak az egyik fő vonzereje a közös kulturális örökség. Külön vonzerőt jelenthet a távolról ebbe a térségbe érkező turis­táknak a gyógyturizmus, va­lamint a lovas- és kerékpártú- rák, tehát az aktív turizmus, s amire még kevesen gondolnak főleg a japánok számára - a golfozási lehetőségek. Követendő példaként lebeg a közép-európaiak előtt, hogy a skandináv országok 15 éve tartanak fenn közös idegen- forgalmi képviseletet Tokió­ban, s az együttes fellépés minden országnak anyagilag is kifizetődőbb. Súlyosbodott az árvízhelyzet az Oderán. A Frankfurttól északra eső falvakban a hatóságok felszólították a lakosságot, hogy haladéktalanul álljon készen a kiköltöztetésre, mert az itt lakó mintegy ötezer ember élete közvetlen veszélybe került. fotó: feb/reuter A bővítés költségei Ciprus nem akadályozhatja a folyamatot Az európai uniós tagfelvételi tárgyalások megkezdésére megnevezett hat ország és a másik öt között ott az alap­vető választóvonal, hogy a „hatoknál” az Európai Bi­zottság ki tudta jelenteni: arra számít, hogy középtávon képesek lesznek megoldani az országminősítésekben megje­lölt problémákat, és mielőbb tagokká válhatnak. Hans van den Broek, az Euró­pai Bizottság külpolitikai és bővítési kérdésekért felelős tagja kijelentette: „Ha egy or­szág nem kellően felkészült még arra, hogy 4-5 éven belül esély nyíljék a tárgyalások be­fejezésére, illetve ha csak úgy tudja vállalni a csatlakozást, hogy egyes kérdésekben 15-20 éves külön elbánást kell kérnie, akkor ez azt jelenti, hogy a tár­gyalás megkezdése korai.” A brüsszeli testület olyan megoldást ajánlott, amely nem igényel többlet-hozzájárulást a tagországoktól, viszont az új belépők támogatása és a mos­tani kedvezményezettek hely­zetének megőrzése egyformán megoldható. A ciprusi problémával kap­csolatban a diplomata úgy vélte: „végső esetben elképzel­hető néhány hónap késleltetés”, de nem magának a folyamatnak a tényleges blokkolása. Vasútvonalat terveznek Alaszka és Szibéria között Megépül az amerikai BAM? Az álom megvalósulása más­fél évszázada késlekedik. Ha most végre felépítik, 4600 mérföldnyi amerikai sínháló­zat kapcsolódhat az ázsiai orosz vasútvonalakhoz. Már a cég neve is költői: Fél­tekeközi Beringszoros-Alagút és Vasúti Társaság. A vállal­kozás sem mindennapi: Alaszka és Szibéria között öt­ven kilométeres alagutat akar­nak fúrni. A várható költségek riasz­tóak. Egyedül az alagút meg­építése 10 milliárd dollár, drága a különleges éghajlati viszonyok között vezető vasút­vonal tervezése és sokba kerül majd maga az építés is. A be­ruházástól azt várják, hogy a két kontinens között a vízi út­nál olcsóbb és gyorsabb legyen az áruszállítás. A Finanszovije Izvesztyija című moszkvai gazdasági lap azonban megle­hetősen borúlátó: „Olyan áru­cikkek fuvarozására volna szükség, amelyek mind fajtá­jukban, mind pedig mennyisé­gükben behozzák a költsége­ket.” Az újság emlékeztet a BAM-vasútra: „A gigantikus terv megvalósításával meglehe­tősen szomorú tapasztalatokat szereztünk. A Bajkál-Amúr Magisztral vonalán gyakorlati­lag nincs mit szállítani, s ha mégis, akkor a költségek a ter­vezett tízszeresére rúgnak.” Az amerikai illetékesek azonban bizakodnak: szerintük az Újvilágból az eddiginél gazdaságosabban juthatnak el majd az árucikkek Európába. Ferenczy Europress NYÁRI VÁSÁR A CENTRUM ÁRUHÁZBAN 30-40% engedménnyel július 28-augusztus 9. 40% engedménnyel:- női és gyermekszandálok, vászon- és sportcipők -férfipólók, pamutgarnitúrák, ingek- indiai aljak, ruhák, blúzok (ifjúsági osztályon)- lánykaruhák, gyermek kétrészes garnitúrák, gyerekpólók- női pólók, fürdőruhák- Gelco márkájú elegáns kosztümök, blézerek, nyári nadrágok, blúzok 30% engedménnyel:- férfi bőr- és műbőr papucsok, vászoncipők- nyári ruhaanyagok (selymek, gyűrtselymek és nyári jellegű szövetek)- női vászoncipő (zöld, narancs színben) 3r6űtTFt 2.160 Ft- férfi bőr felsőrészű papucs 3,-900 Ft 2.730 Ft- lánykaruha 2.094 Ft- gyermekpóló Ar390Ft 834 Ft- gyermek 2 részes garnitúra 4-r89Ö~Ft 1.134 Ft- GELCO női kosztüm 16r800Ft 10.080 Ft- GELCO női blézer 12r800Ft 7.680 Ft- GELCO női nyári nadrág 14t90TTR 7.140 Ft-GELCO női blúz 9r900Ft 5.940 Ft Akciós élelmiszerek: Natúr tőkehalfiié, 400 g 305 Ft helyett 246 Ft Omnia őrölt kávé, 250 g 459 Ft helyett 419 Ft Napóleon konyak, 0,7 I 1020 Ft helyett 896 Ft CENTRUM ‘Várjuk fed vés v ás áriáin fát. TAKARÉKSZÖVETKEZETEK hirdetménye Kedves Ügyfeleink! A Kerekegyházi, a Kiskunfélegyházi és a Rónasági Takarékszövetkezetek bankkártya-üzletággal bővítették szolgáltatásaikat. Kecskeméten, a SZIL-COOP áruházban közös üzemeltetésű ATM-et helyeztek üzembe, napi 24 órás üzemmódban, amely készpénz felvételére és készpénz elhelyezésére is alkalmas. A bankkártyával kapcsolatban keressék szövetkezeteink kirendeltségeit! Szőlő- és uborka- peronoszpóra, valamint paradicsom- és egyéb zöldségbetegségek ellen az AMIGR0 ÁRUHÁZ ajánlja a GALBEN R, ill. GALBEN M felszívódó és kontakt hatású kiváló gombaöló' szereket. A BASF gyár ezen termékeit az AMIGRO ÁRUHÁZBAN vásárolhatja meg, igen kedvező áron. Kecskemét, Halasi út 12. Tel.: 76/483-084, 76/329-788 A Soltvadkert és Vidéke ÁFÉSZ bérleti üzemelésre meghirdeti az alábbi üzlethelyiségeit, telepeit: 1. Soltvadkert, Vörösmarty u. 17., volt Vegyibolt helyisége 2. Soltvadkert, Kossuth u. 12. sz. alatti üzlethelyiség. 3. Gyümölcsfelvásárló telep, Soltvadkert, Szentháromság u. 88. sz. 4. Soltvadkert, Szentháromság u. 88. alatti telephely. Érdeklődni: a szövetkezet központi irodájában lehet. Soltvadkert, Szentháromság u. 5. Tel : 78/381-553, 381-222 (29710) APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A LUX-ELEKTRO Kft. felvételre keres azonnali belépéssel főkönyvelőt. Jelentkezni lehet személyesen: ^ Kecskemét, Mindszenti út 4. S HÁZASSÁG 68 éves hölgy becsületes, melegszívű férfi levelét várja, "Élettárs" jeligére, a kalocsai szerk.-be, Szt. István u. 78. 175/46 éves, független, káros szenvedé­lyektől mentes férfi, rendezett anyagiakkal megismerkedne, tartós kapcsolat céljából házias hölggyel, 36-46 éves korig. Gyer­mek nem akadály. Válaszokat "Őszinte­ség" jeligére, kiskunhalasi hirdetőbe, Árpád u. 12. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 20-35 év közötti jó megjelenésű, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező üzletkötőket keresünk. (Kötetlen munkaidővel rendelkezel és tőled függ, hogy mennyit keresel.) Követelmények: mezőgazdaságigép ismeretekben való jártasság, B-kategóriás jogosítvány, telefon, jó kommunikációs készség, saját gépkocsi, önéletrajz. Jelentkezési határidő: 1997.07.31. KÁRPÁTIAKER-96 KFT. 4600 Kisvárda, Városmajor u. 62. További információ: Vágner Csaba TelVfax: 45/421-097, 06-60 472-204 A Bereczki Máté Kertészeti Szakképző Iskola (6500 Baja, Szent Antal u. 96.) 1 fő matematika-fizika szakos középiskolai tanári állást hirdet, az 1997/98-as tanévtől. Bérezés: a Kjt. szerint. Az állás elfoglalásának ideje: 1997 aug. 15. Jelentkezni lehet az iskola igazgatójánál, gazdasági vezetőjénél, illetve telefonon: 79/425-619. (2947-0 PÁLYÁZATI KIÍRÁS JEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE: Borota Község önkormányzat Képviselő-testUlete pályázatot hirdet jegyzői állásra. Feltételek: állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Fizetés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. Szükség esetén szolgálati lakást biztosítunk. A pályázat benyújtásának határideje: 1997. augusztus 15. A pályázatnak tartalmaznia kell:- szakmai életrajzot,- 3 hónaposnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt- végzettséget igazoló oklevél másolatát. A benyújtás helye: Borota Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Dr. Geiger Ferenc polgármester 6445 Borota, Felszabadulás u. 43. A pályázat elbírálásának határideje: 1997. augusztus 28. (29379) TflNSZER­VflSflR július 28-augusztus 5. 10% engedmény- Iskolatáskák 1800 Ft-tól- Hátizsákok, sporttáskák- Füzetek 25 Ft-tól - Tolltartók 330 Ft-tól Minőség, választék, kedvező árak! A kiskunfélegyházi School of Business Üzleti Szakközépiskola szeptembertől ismét indítja a már eddig is nagy érdeklődésre számot tartó, felsőfokú szakképesítést nyújtó tanfolyamait, nappali és levelező tagozaton.-Mérlegképes könyvelő (2 éves)- Kereskedelmi menedzser (2 éves)- Felsőfokú gazdasági informatikus (2 éves) Üzleteink: Kecskemét, Széchenyi sétány 4 (ifjúsági garzon alatt), Kápolna utcai üzletsor & (Kuti-butik mellett) s A tanfolyamokra még korlátozott számban lehet jelentkezni' személyesen, a Móra Ferenc Gimnáziumban (Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 9.), vagy a 76/461-262 telefonon. <29751) / ŐSZI KALÁSZOS VETŐMAGVAK A BÁCSALMÁSI AGRÁRIPARI Rt.-től! A GABONAMAG Kft. és a Gabonatermesztési Kiváló minőséggel és széles fajtaválasztékkal állunk Tisztelt Érdeklődőink rendelkezésére: Őszi árpa: Kompolti korai Botond Attila Gotic GK Árpád ÓsZÍ búza! GKÖthalom GK Délibáb GK Csörxöc Jubilejnaja-50 Fatima-2 MV-23 MV-Magdalena Őszi durumbúza: OK Minaret Kutatóintézet iúlius 31-én. 10 órakor napraforgó­bemutatót tart a GKI Fülöpszállási Telepén, melyre ezúton is tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket _ (52-es út, 34. km), i Érdeklődni lehet: Bácsalmási Agráripari Rt. 6430 Bácsalmás, Backnang u. 2. Telefon: 79/342-144 Telefax: 79/342-240 c Ügyintéző: Bosnyák Tamásné. ™ Gyártásmetö-sierke$itö: Schmidt Antal \á&,,, -w Operátorok: Ónodi Éva, Majorcsikné Buri Franciska Korrektor: Mezei Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom