Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-24 / 171. szám
8. oldal Sport 1997. július 24., csütörtök Bravúr az Európa-bajnokságon Uszonyos úszó Európa-baj- nokság. A Kecskeméti Vízmű Búvár Klub csapatából Juhos Gergely vett részt a kontinenstalálkozón. Négy egyéni versenyszámban szerezte meg az indulás lehetőségét. Ezek közül valamennyiben döntőbe került. 1500-on 4. lett 13:02,63-mal, 800-on 6:45,88- cal ötödik, ugyancsak ötödik 400 m-es uszonyos úszásban 3:15,99-cel. Kétszáz méteren nyolcadik lett 1:31,51-gyel.- Aki ebben a sportágban számít, az részt vett az EB-n - mondta Ludvigh Zoltán, a Kecskeméti Vízmű Búvár Klub edzője, aki szintén ott volt Montpellierben, a kontinensbajnokságon. - A tavalyi világbajnoksághoz képest erősebb volt a mezőny. Jellemző, hogy azzal az idővel, amellyel 800-on Gergely most ötödik lett, tavaly harmadik lett volna a világbajnokságon. Hihetetlen nagy teljesítmény-javulásról tett bizonyságot a kecskeméti versenyző, hiszen 1500- on 22 másodpercet, 800-on 12 másodpercet, 400 méteren 4 Juhos Gergely négy szambán volt döntős az EB-n. másodpercet javított. Kétszázon is két másodperccel úszott jobbat, mint eddigi legjobb teljesítménye. Ezt az eredményt nem azért érte el, mert a kecskeméti strandon végezte edzéseit, hanem Dunaújvárosba utazott, és ott edzőtáborban FOTÓ: WALTER PÉTER vett részt. Hazai medencében, a stradon ezt a nemzetközileg is szép eredményt nem lehetett volna elérni. A Vasas kemény dió volt az Ecker Stadler FC-nek Ecker Stadler FC-Vasas DH 1-3 (1-1) NB I-es labdarúgó mérkőzés (kedden este játszották), Akasztó, 5000 néző, V: Ábrahám. Ecker Stadler FC: Nagy G. - Schultz, Resko, Korol, Kertész J - Kovács Zs. (Murai 74.), Molnár Z., Jeremejev, Nagy S. (Hleba 57.) - Holló (Farkas T. 61.), Borgulya. Vasas Danubius Hotels: Gróf - Herczeg, Juhár, Geress, Aranyos - Mónos (Maczó 29.), Váczi, Galaschek, Szilveszter - Hámori (Koltai 85.), Pál (Gri- cajuk 90.). Gólszerzők: Borgulya (6.), illetve Galaschek (36.), Maczó (60.), Hámori (76.). Sárga lap: Resko (28.), Kovács Zs. (51.), illetve Váczi (23.), Maczó (89.). A 6. percben Kertész a bal oldalról hátrafelé mozgás közben a 16-os vonalától kiugró Borgulya elé ívelt, aki hét méterről a hosszú sarokba lőtte a labdát (1-0). A 36. percben egy Vasas-szögletet követően Galaschek érkezett jó ütemben, és fejjel az elmélázó Nagy G. mellett a kapuba továbbította a labdát (1-1). A 60. percben ismét szöglet után teremtett veszélyt a Vasas, s egy kavarodás végén Maczó 13 méterről nagy erővel lőtt a léc alá (1 -2). A 76. percben Pál - Hámori - Maczó volt a labda útja, Maczó középre gurított, Hámori pedig 12 méterről gyönyörű mozdulattal a hosszú sarokba csavarta a labdát (1-3). Az Ecker Stadler lendületesen kezdett, korai vezetése kicsit megrogyasztotta az angyalföldieket. A második félidőben a Vasas egyértelműen ellenfele fölé nőtt, és biztosan nyert. Közepes színvonalú mérkőzésen, rengeteg kihagyott helyzet után igazságos eredmény született. Kitűnt: Jeremejev, Borgulya, Kertész, illetve Hámori, Galaschek, Aranyos, Maczó. A Kecskeméti TE elnöke bizakodva mondja: jó a csapat! (1.) Előadások nem csak bérlettel A labdarúgó NB/B-be jutott Kecskeméti TE elnöke, Pataki Sándor gondoskodik róla, hogy beszéljenek a KTE-ről. Legutóbb azzal borzolta fel a sportág kedvelőinek idegeit, hogy úgy döntött, csak a vendégszurkolók vehetnek jegyet a KTE hazai mérkőzéseire, csapata szurkolóit pedig csak bérlet ellenében engedi a stadionba. „Potom” öt-tízezer forint ellenében. A szombati hazai bajnoki rajt előtt mindenekelőtt arról kérdeztük, komolyan gondolta-e a bérletes előadást? Hírek Röviden UEFA Kupa előselejtező labdarúgó mérkőzésen: Újpesti TE-Klacvikar Irottarfelag (Fe- reör-szigeteki) 5-0-ás félidő után 6-0. Bajnokok Ligája előselejtezőn: Pjunik Jere- van-MTK 0-2. Előkészületi labdarúgó mérkőzés (ma): Kalocsai SE-Ha- jós, 17 óra. Till Regina, Szilágyi László arany-, Nagy Viktória ezüstérmes lett a portugál fővárosban zajló utánpótlás korúak nemzetközi cselgáncsversenyén. Csütörtökön este 8 órakor Tatabányán találkozik újra a magyar és az olasz ökölvívóválogatott. Az első barátságos mérkőzést hétfőn Budapesten biztosan, 14-4-re nyerték meg a magyarok. TöTÓ-^ü TANÁCSADÓ Magyar NB 1. Tipp 1. Békéscsaba-Siófok .....................1, x 2 . Kispest-MTK............................2 3 . Vác-Győr................................2 4 . Zalaegerszeg-Újpest....................2 5 . Tiszakécske-Diósgyőr.................x, 2 B undesliga II, 6. Jena-Wattenscheid.....................x, 2 7 . Meppen-Zwickau.............. 1 8 . Freiburg-Cottbus........................1 9. Greuther Fürth-St. Pauli................2 1 0. Gütersloh-Nümberg...................x, 1 1 1. Leipzig-Stuttgarter K...................1 1 2. Uerdi ngen-Fortuna Köln...............1 1 3. Unterhaching-Mainz....................1 + 1: Magyar NB I/B. 14. Kiskundorozsma-Tiszavasvári........1 V alasek Tibor- Mivel a város ígérete ellenére sem támogatott (a döntést elnapolták szeptember 30-ig), a vállalkozók pedig még nem ébredtek fel, úgy gondoltuk, hogy bérletek kibocsátásával pénzhez juthatunk - mondta - Feltételeztük, ha az a két-háromezer ember, aki állítólag Kecskeméten szereti a labdarúgást, áldoz ennyit a csapatra. Ha legalább 1500 db 10 000 Ft-os és 1 000 db 5 000 forintos bérletet eladtunk volna, az 20 millió forint, amivel már lehetett volna valamit kezdeni.- És mennyit adtak el?- Még kétszázat sem. Ez nem azt jelenti, hogy sok a tízezer forint, hanem a mai magyar gondolkodásmód szerint: megiszik az ember havonta mondjuk húsz sört, húsz kávét, elszív húsz doboz cigarettát...- Szerintem nem erről van szó, hanem arról, hogy a KTE szimpatizánsainak többsége soha nem volt, és talán jelenleg sincs abban az anyagi helyzetben, hogy egyszerre kiadhat ekkora összeget.- így van. De a kísérlet jó volt barométernek, amivel persze ugyanúgy jártunk, mint a többivel, ezért jegyet fogunk árulni. Azt azonban nagyon szigorúan ellenőrizzük. Arra kérünk mindenkit, hogy legalább azt az áldozatot hozza meg a csapatért, hogy a jegyet megveszi.- Ha a surranókra céloz, azoknak a többsége nem a kerítésen jár be, hanem a kapun. Ezt hogyan szünteti meg?- Még nem tudom, de valamit majd kitalálunk. Ezt a problémát meg kell oldani, mert az osztályozón 3 500 ember volt a stadionban, és csak 1300-an vettek jegyet. Az elkeseredésem innen ered. Ki akartam próbálni, hogyan reagálnak az emberek. Sejtettem, hogy így fognak, de azért kipróbáltam. Ä bérlet előállítása is 150 ezer forintomba került. Nekem, mert még mindig egyedül finanszírozok mindent, miközben már van a városnak egy rendkívül jó csapata. Banczik István (Folytatjuk) Labdarúgó megyei i. osztály > A számok tükrében 10. Tiszaalpár 30 10 8 12 39-49 38 A Tiszaalpár csapatában az 1996/97-es bajnokságban 25 labdarúgó lépett pályára. A legtöbb játéklehetőséghez jutott labdarúgók által alkotott csapat: Kovács Z. - Márton, Kása J., Szabó A. (Szabados), Kása Z., Vámos, Bíró, Bársony, Papp, Rozmán, Nemes. Vereb István edző együttese az 1996/97-es bajnokság folyamán 39 gólt szerzett és 49- et kapott (a meccsenkénti átlag 1.30, illetve 1.63 gól). Összesen 14 labdarúgó volt eredményes. A házi góllövőlista: 7 gólos: Rozmán. 5 gólos: Bíró. 4 gólos: Tóth R., Papp. 3 gólos: Nemes, Vaku- lya. 2 gólos: Kása Z„ Retkes, Vámos. 1 gólos: Bársony, Kovács J., Márton, Szabó A., Szabados. A 6. fordulóban a Hetényegyháza-Tiszaalpár (1-3) mérkőzésen a hetényiek két labdarúgója, Berki és Ben- csik is öngóllal járult hozzá az alpáriak gólterméséhez. A tiszaalpári csapat odahaza 20, idegenben 18 pontot szerzett. Az együttes 30 bajnoki mérkőzésére a tudósítások alapján 13 ezer 200 néző volt kíváncsi, ami meccsenként 440 fős átlagnak felel meg. A hazai találkozókat 7300 (átlagban: 487), idegenben 5900 (átlagban: 393) szurkoló tekintette meg. Legtöbben - 1000 néző - a 2. fordulóban, a Tompa elleni bajnokira látogattak ki. Európa-kupát rendeznek az íjászok Lajosmizsén Szerdán a budapesti Hilton Szállóban található ART-X Galériában tartott sajtótájékoztatót a Magyar Számszeríjász Szövetség. Az apropó: a hétvégén Magyarországon rendezik meg a 3. Hűmet Európa-kupa nemzetközi számszeríjász versenyt. A lajosmizsei Gerébi Kúria területén felépített pályán hét ország sportolói mérhetik össze tudásukat a field-szakágban. A field-verseny mindkét napján három távon (65, 50 és 35 méteren) 30-30 lövést adnak le a résztvevők. A második nap végén a legjobb nyolc 10-10 lövéssel dönt a végső sorrendről. Magyarország mellett Belgium, Csehország, Hollandia, Horvátország, Németország, Svédország és Szlovákia képviselteti magát az Európa-kupán. A versenyek szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődnek. A dunai ár ellenére is országos horgászverseny Baján pecázik az élmezőny Még a hömpölygő dunai árhullám sem riasztja el a szervezőket és az ország legjobb hetvennyolc versenyzőjét attól, hogy a hétvégén megrendezzék Baján, a Sugovica-parton a 34. Országos Egyéni Horgászbajnokságot. Természetesen részt vesz a tizenhat tagú magyar válogatottkeret is a versenyen. A Sporthorgász Egyesületek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége megbízásából a Bajai Sporthörgász Egyesület kapta a rendezési jogot. Ezáltal a főrendező Hobler János, bajai elnök lesz. Tájékoztatójában elmondta, hogy a versenypályát a Türr kilátótól jelölik ki a Sugovicán és a Tejes-csatornán. Emiatt a kilátótól a Galagonyásig lezárják az utat a járműforgalom elől. Ugyanis a nagy víz miatt a több méteres készségekkel a horgászok nem lennének biztonságban. Összesen 46 férfi, 14 női és 18 ifjúsági versenyző indulására lehet számítani. A versenyzést az országos szabályzatban előírtak szerint végzik, azzal az eltéréssel, hogy most két órát biztosítanak a felkészülésre. Háromszor háromórás fordulókat bonyolítanak le, és a végeredmények alapján azonnal kijelö- lölik az 1998. évi válogatottkeretet. Szombaton reggel 8 órakor indul az első forduló, délután pedig 15 órakor. Vasárnap szintén 8 órakor ülnek ki a rajthelyekre az ország legjobb pecásai. Az eredményhirdetésre az újvárosi Magyarországi Németek ÁMK-ja előtti téren kerül sor 13 órakor. Papp Zoltán A junior világbajnokságon a döntőbejutás a cél Bajai evezős Milánóban Racsmány Gábor, a Bajai Spartacus Vízügy SC újdonsült könnyűsúlyú magyar bajnok (a 20 éves fiatalembernek ez az első felnőtt bajnoki címe) evezőse szerdán délután edzőjével, Bartos Nándorral elutazott Olaszországba. Mint ismeretes, a hétvégén Milánó ad otthont a junior világbajnokságnak, a Sugovica-parti sportoló az egypárevezősök versenyében képviseli Magyarországot. A tavalyi junior vb-n Racsmány a harminckilenc induló közül all. helyen végzett. Az viszont reménykedésre adott okot, hogy a 19 évesek között - ebben a korosztályban 22 éves korig versenyezhetnek - a bajai legény bizonyult a legjobbnak. Idén negyvenhárom országból 47 evezős áll indítóstéghez, és Bartos Nándor edző a 4-8. hely valamelyikére várja tanítványát. Ez óriási eredmény lenne, főleg annak tudatában, hogy július elején Racsmány beteg volt (emiatt nem indulhat Milánóban kétpárban), és a vb-n is meghúzódott bal csuklóval fog versenyezni. Dennis Rodman, a Chichago Bulls kosárlabdázója együtt birkózott Hulk Kogannal. A győztes mégis Lex Lugar, az Óriás lett. FOTÓ: FEB-REUTERS