Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-01 / 151. szám
1997. július 1., kedd Megyei Körkép 3. oldal Hiába tűntettek, nem lett több pénz Továbbra sincs bekesseg az iskolaügyben Baján Nem csitulnak a hullámok Baján a kiscsávolyi iskola megüresedett tantermeinek hasznosítása körül. A csütörtöki lakossági fórumon sem született megegyezés. Amint arról már többször beszámoltunk, a Jelky- szakképző 6 osztályát tanterem szűke miatt a kiscsávolyi általános iskolába szeretnék áthelyezni. A szülők és a pedagógusok tiltakozására egyelőre folynak az egyeztető tárgyalások, de a két intézményvezető mellett a képviselők is kénytelenek voltak foglalkozni a témával. Széli Péter polgármester korábban elmondta, hogy szükségmegoldásról van szó, az általános iskola 23 teremmel és csoportszobával rendelkezik a 12 tanulócsoportra. Véleménye szerint a két vezetőnek kellene egyezségre jutni, és nem a képviselő-testületnek. A csütörtöki fórumot az általános iskola tornatermében tartották, mintegy 150 szülő, a pedagógusok és az igazgatónő, 6 képviselő és Széli Péter pol- gérmester jelenlétében. Amint a kerület egyik képviselője, Ka- tanich Ferenc elmondta, a szülők városrészük és iskolájuk érdekeit védik akkor, amikor nem fogadják el a szakmunkástanulók áthelyezését. A lakosság nagy összefogással tiltakozott az ellen, hogy egy teljesen más korosztályú csoport tagjai kerülnek az épületbe. A heves hangvételű vitában a polgár- mester szerint érzelmi okokat hangoztattak leginkább. Széli Péter ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy minden más lehetőséget megvizsgálnak azért, hogy ne sérüljenek érdekek. Katanich Ferenc képviselő úgy gondolja, amennyiben mégis a kiscsávolyi József At- tila-iskolába helyezik a szakmunkásokat, minden bizonnyal tüntetés lesz a városrészben. Fiatalok és idősek egyaránt annak szurkoltak, hogy a képviselők szavazzák meg a sport nagyobb támogatását. A határ menti bűnözés ellen Rendőri biztosítás mellett békés demonstrációt tartott tegnap mintegy harminc lelkes sportbarát a kecskeméti városháza előtt. A képviselő-testület ülésén a sporttámogatás vitáját is végighallgatták a városháza dísztermében, ahol név szerinti szavazáson az a döntés született: egyelőre a már megszavazott 30 milliós egyesületi támogatáson túl nem kap plusz 35 milliót a sport. A kérdésre szeptemberben tér vissza a testület. (A név szerinti szavazás eredményét a Petőfi Népe csütörtöki kecskeméti oldalán ismertetjük.) A szünet után Pataki Sándor, a KTE elnöke kívánt a testülethez szólni, azonban a szenátorok nem szavazták meg azt, hogy szót kapjon. A demonstrálok ekkor hagyták el a dísztermet „Pfúj!” felkiáltással. Előtte a szünetben az 1998-as önkormányzati voksolásra utalva közülük többen azt hangsúlyozták: .Jövőre mi szavazunk!” A vitában felszólaló képviselők egyike sem a sport támogatását ellenezte, hanem az ön- kormányzat szűkös anyagi lehetőségét emelte ki. Bohács József alpolgármester viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a testület jó ügyekben többször ho(Folytatás az 1. oldalról) Egy hónapos szünet után újabb nyolc tanú kihallgatásával folytatódott az egy évvel ezelőtti izsáki halálos autóbaleset ügyében zajló büntetőper. A Kecskeméti Városi Bíróságon tegnap elsőként azt a tanút hallgatta meg a dr. Szeleczky Zoltán vezette büntetőtanács, aki az előző tárgyaláson rosszul lett. A tanú neve elhallgatását kérte lapunktól, arra hivatkozva, hogy az előző tárgyalás óta őt és kolléganőjét zaklatták. zott már kedvező döntést, amikor szintén nem volt rá anyagi fedezet. A hallgatóság tapssal jutalmazta a hozzászólást. Szűcs Tibor viszont arra hívta Mindketten abban a bárban dolgoznak, ahol a baleset éjjelén K. Ferenc elsőrendű vádlott is megfordult. A névtelenségbe burkolózó tanú tegnap visszavonta azt a vallomását, amelyet a nyomozás során Budapesten tett. Indoklásként arra hivatkozott, hogy attól félt, nem engedik haza. A tanút Pesten szembesítették egy másik tanúval, s akkor azt mondta, hogy a vádlott ittas volt. A tanú a bíróságon ezzel kapcsolatban azt vallotta, hogy csak azért állította ezt, mert a másik tanú is ezt mondta. fel a figyelmet, hogy a költség- vetés elfogadásakor maga Bohács József sem szavazta meg a 65 milliós sporttámogatást, hanem csak a 30 milliót. A bíróság meghallgatta azt a két rendőrtisztet, akik kihallgatásokat végezték. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy kényszer nélkül tették vallomásaikat a tanúk. Ezt megerősítette az a két tanú is, aki a budapesti kihallgatás során jegyző- könyvvezetőként vett részt. A bár két dolgozójával való szembesítésük eredménytelen maradt, mert sem a jegyző- könyvvezetők, sem a rendőrök, sem a tanúk nem tértek el attól, amit a bíróság előtt elmondtak. O. Cs. Pénteken a bajai rendőrkapitányságon találkoztak a magyar és a szerb közbiztonságért felelős szakemberek. A megjelenteket Gyurosovics József, Baja rendőrkapitánya arról tájékoztatta, hogy a határ menti bűnüldözői munka során eddig nem volt közvetlen kapcsolatuk a kis-jugoszláviai kollégákkal, ha bármi előadódott, akkor a szolgálati út betartásával, tulajdonképpen kerülő úton jutottak kölcsönös információhoz. Ez most megváltozik, mert az együttműködéshez valamennyi feltétel adott lesz. Főleg az autólopásokat és a határon való átcsempészésüket szeretnék visszaszorítani a szerb hatóságokkal közreműködve. Kerszoja Marinko vezérőrnagy pedig arról számolt be, hogy most már rendszeres mind a Csongrád megyeiekkel, mind a Bács-Kiskun megyeiekkel a rendőri együttműködés, aminek már kézzel fogható eredményei is vannak. Most is olyan ügyek aktáit hozta Magyarországra, amelyekben a bűncselekmények szálai átvezetnek a határon és a nyomozást itt lehet tovább folytatni, és kipróbálni az egymásra épülő nyomozati munkát. Az együtt dolgozó rendőrök között nincs rangkülönbség és a nyomozás eredménye a fontos. Megállapította, hogy a határ menti bűnözést csak úgy lehet felszámolni, ha a két ország rendőrsége összefog. Szóba került az is, hogy Baja több szempontból is fontos tranzitútvonal, mert például a Budapestről ellopott autók zömét a bácskai térség zöldhatárán át próbálják meg kicsempészni a nemzetközi bűnbandák. Emellett a dunai hajózóútvonal ellenőrzése is rendkívül fontos. Az egyeztetések a jövőben is folytatódnak. Páncsics Hajnalka Pénzügyekről Kerekegyházán Az önkormányzati intézmények gazdálkodásának összevonásából adódó feladatokról, a tűzoltó-egyesület működési feltételeinek biztosításáról, a háziorvosi privatizációval kapcsolatos szerződéstervezetek újratárgyalásáról is szó lesz a kerekegyházi képviselő-testület szerdai ülésén. A délután három órakor kezdődő tanácskozáson szó lesz még az óvoda idei munkájáról, az iskola konyhájának felújításáról, az idegenforgalmi adó összegének felhasználásáról, a temetőfelújításról is. Nyolcmillió forintot kapnak a rendőrök A kecskeméti képviselő-testület tegnapi ülésén döntött arról, hogy nyolcmillió forint támogatást utal át a Bács-Kiskun megyei Bűnmegelőzési, Kábítószer-elleni és Ifjúságvédelmi Alapítvány számlájára. Az alapítvány a pénzből vállalja öt gépkocsi vásárlását, amelyeket a kecskeméti rendőrkapitányság használatába adja. A támogatás összege és a vételár közötti kü- lönbözetet - kétmillió forintot - a gépkocsik üzemben tartására fordítják. A rendőrség gépjárműállománya így három darab Suzuki S wifttel és két Lada Niva terepjáróval bővül. Véradókat várnak Kunszentmiklóson A vöröskereszt helyi csoportjának szervezésében véradó napot tartanak holnap Kunszentmiklóson, az ÁMK épületében. Délelőtt 9 órától 13 óráig várják az önkéntes véradókat. Újabb visszavont tanúvallomás Gazdasarok Gyepek, pázsitok ápolása A gyepek, pázsitok legfontosabb nyári fenntartási munkája a kaszálás. Ennek hatására a füvek tövéből több mellékhajtás fejlődik, és így kialakul a zárt gyepszőnyeg. A kaszálással irtjuk az egyéves gyomnövényeket is. A fűmagvetés utáni első kaszálás akkor van, amikor a. fű magassága elérte a 7-8 centimétert. A további kaszálások idejét a gyep, illetve a pázsitfű- fajok szerinti összetétele, azok növekedési üteme, a fenntartás színvonala és az időjárás határozza meg. A kaszálások évi gyakorisága 3-20 közé tehető. A külterjes gyepfelületeket, rézsűket 2-3 kaszálással, a városi parkokat, lakótelepi közkerteket 6-7 kaszálással, a pázsitokat 10-20 kaszálással tartják fenn évente. A kaszálásnál nagyon fontos tényező a vágási magasság. A gyep- és pázsitfűféléket 3-4 centiméternél mélyebben vágni nem szabad. Ha ennél alacsonyabban kaszálunk, megakadályozzuk a füvek kihajtását, regenerálódását, ami a pázsit kipusztulásához vezethet. Ügyeljünk arra, hogy minden kaszálásnál a kaszálógép kése éles legyen. A lekaszált füvet gereblye segítségével gyűjtsük össze és komposztáljuk. Ha rövid (2- 3 cm) a kaszálók, azt gyepen is hagyhatjuk. Ez megakadályozza a talaj gyors kiszáradását, a kaszálók elbomlása után tápanyag jut vissza a talajba, ami csökkenti a műtrágyázás igényét. A megfelelő tápanyagutánpótlás érdekében május végétől, júniustól kezdjük a gyepek, pázsitok feltrágyázását. A műtrágyázást 5-6 hetenként ismételjük. Egy alkalommal négyzetméterenként 2-3 dkg gyorsan oldódó nitrogén műtrágyát juttassunk ki, amelynek hatása kedvező vízellátás mellett 6-8 nap múlva mutatkozik. Magnéziumtartalmú műtrágya kijuttatásával elérhetjük, hogy a fű zöld színe intenzívebb legyen. A gyepeknél 100-200 mm, a pázsitoknál 200-500 mm öntözés szükséges évente négyzetméterenként. Lehetőleg kis vízadagokkal (25-30 mm) gyakran öntözzük. Az igényesen fenntartott gyep és pázsit az esztétikai hatás mellett lehetőséget biztosít sportolásra és pihenésre is. Dr. Lévai Péter tanszékvezető egyetemi docens, KEE Kertészeti Főiskolai Kar Új iskolaigazgató Solton Fontos döntések meghozatalára készültek a legutóbbi testületi ülésen az ifjú város honatyái Solton. Az elkövetkező évek oktatáspolitikáját és a jövő nemzedék sorsát is befolyásoló esemény volt a Vécsey Károly Általános Iskola igazgatóválasztása. A pályázati kiírásra két pedagógus, a volt igazgató, Gudszentné Széphegyi Andrea és helyettese, Zentai Gábomé adta be pályázatát. A megyei pedagógiai intézetbe véleményezésre elküldött pályamunkákat a szakmai fórum egyaránt jónak találta, így a döntést pozitív ajánlások után a testületnek kellett meghoznia. Pattanásig feszült hangulatban, nyílt meghallgatáson válaszoltak ajelöltek a feltett képviselői kérdésekre, és az iskola jövőjét vázoló elképzelésekre, a nemzeti alaptanterv bevezetését tartalmazó tervekre Zentai Gábomé adott a képviselők szerint kedvezőbb választ, hiszen 11:3 arányban őt választották öt évre az iskola igazgatójának. A választás után Németh József polgármester a testület nevében megköszönte az előző igazgató sikeres pedagógiai tevékenységét, a solti ifjúság nevelésében kifejtett munkáját. Újraválasztották a központi napközi otthonos óvoda vezetőjét is, aki az eddigi vezető, Alga- rás Pálné lett. Farkas Pál Pénzt kapnak a fürdőzők Azok, akik vállalják, hogy családostól vagy akár egyma- guk legalább fél napot eltöltenek augusztusban Baján a Su- govica-parti strandon, 1500 forint értékű vásárlási utalványban részesülnek fejenként. S ez most nem egy reklámfogás. Az Országos Közegészségügyi Intézet és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ugyanis egy nemzetközi (PHARE) pályázaton nyert kutatás színhelyéül választotta a várost. A szakemberek a fürdőzés egészségügyi hatásaival kapcsolatos felmérést végeznek majd. Az arra kijelölt 4-5 sávon a felmérés előtt és után vízmintákat vesznek, amelyek elemzéséből egy európai adatbankban fogják elvégezni a kiértékelést. Baján az ÁNTSZ szervezi meg a kutatást augusztus 10-én (rossz idő esetén egy héttel később). Ehhez keresnek mintegy 400 egészséges önkéntes jelentkezőt. A részvételt az ÁNTSZ Szabadság utcai székházában kell bejelenteni munkanapokon délután 3-tól fél négyig. Itt készítik majd fel a vizsgálatra alkalmas fürdőző és nem fúrdőző kontrollcsoportot - tudtuk meg dr. Bohner József tiszti főorvostól. Király László PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Szakképzési Alap 1997. évi megyei decentralizált keretének felhasználására A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996. évi LXXVII. tv. alapján (a továbbiakban: Szt.) az Országos Szakképzési Tanács javaslatára a Munkaügyi Minisztérium döntött a Munkaerőpiaci Alap Szakképzési Alaprészének felosztásáról. A Szakképzési Alap decentralizált keretének fejlesztési, beruházási célú felhasználására a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Tanács az alábbi pályázati felhívást teszi közzé. 1. A támogatás igénybevételére pályázhatnak:- a szakképző iskolák- a Kecskeméti Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ (a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv. 53. paragrafus (1) bekezdés e) pontja alapján)- az Szt 2. paragrafus szerint a hozzájárulásra kötelezettek közül azok, akik az Szt. 4. paragrafus (1) bekezdése szerint teljesítik a hozzájárulási kötelezettségüket- nem önkormányzati fenntartású szakképző iskolák- a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 1. számú mellékletében felsorolt és akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést folytató felsőoktatási intézmények (valamennyi esetben a számlavezető intézetnél elkülönített számlával kell rendelkezni). amelyek vállalják:- az iskolarendszerű képzésekben részt vevő tanulók szakmai elméleti és/vagy gyakorlati oktatását, az oktatás tárgyi színvonalának javítását- a korszerű szakmai oktatás feltételeinek megteremtését, továbbfejlesztését, az így megvalósuló fejlesztések működtetését.- Az elnyert támogatási összeg, 75%-ának 1997. évi kifizetéssel történő felhasználását. • 2. A pályázatokkal kapcsolatos követelmény:- tegye lehetővé a korszerű, a munkaerőpiacon eséllyel bíró, konvertálható szakmai alapokat adó ismeretek elsajátítását, növelje a pályakezdők munkába állási esélyét, segítse a szakképzési struktúra korszerűsítését-járuljon hozzá a szakmai oktatás minőségi javülásához, a technikai felszereltség korszerűsítéséhez, annak alkalmazásához- a támogatással létrehozott fejlesztés, beruházás valósuljon meg a következő tanév kezdetéig (1998. szeptember 01.). 3. A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központhoz kell 5 példányban beküldeni. Beérkezési határidő: 1997. augusztus 31. Minden pályázó egy pályázat benyújtására jogosult, melynek komplexen kell tartalmaznia valamennyi, tervezett fejlesztését! Több, tervezett fejlesztés esetén a pályázónak igényei között rangsorolnia kell! Pályázati kiírás a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központnál Baracsi Istvántól (6000 Kecskemét, Balaton utca 24. Telefon: 76/320-266/134 mellék), valamint a munkaügyi központ kirendeltségein kérhető. Kecskemét, 1997. június 26. ® BÁCS-KISKUN MEGYEI MUNKAÜGYI TANÁCS S <N